Magyar Nemzet, 2005. március (68. évfolyam, 58-86. szám)
2005-03-14 / 71. szám
Magyar tüntet • Múltidéző minta ...hétfő KI I.unnhr. F.mu._______________________ Április 29-én a kormány előleget nyújtott a pesti Vasöntő- és Gépgyár társaságnak, annak fejében, hogy a vállalatot részben fegyvergyárrá alakítják át, és a kamatmentes kölcsönt 1848. november 15-i kezdettel napi ötszáz darab gyalogsági lőfegyver szállításával törlesztik. Május 23- án Kossuth Lajos pénzügyminiszter kiáltvánnyal fordult a lakossághoz kétmillió forint értékű ércpénz és nemesfém felajánlásáért az állami kiadások fedezésére. Július 11-én a képviselőház Kossuth nagy beszédének hatására közfelkiáltással megajánlotta a kormány által kért 200 ezer újoncot, s egyben 42 millió forint hitelt. A márciusi 12 pont egyike, az önálló nemzeti hadsereg létrehozása nem volt olcsó mulatság. •Magyarországon 1848-ig nem volt hadiipar. A honvédség és a nemzetőrség felfegyverzésére a gyártás megindulásáig legfeljebb a régi vármegyei nemesi felkelés készleteit és a forradalmi polgárőrségek fegyverzetét lehetett hadra fogni. Ezen túl az országban meglévő, többnyire elavult kézi fegyverek begyűjtése jöhetett számításba, valamint a külföldről történő beszerzés. Ez utóbbi a többnyire az osztrákok által ellenőrzött határok és szomszéd országok miatt jelentett nehézséget, végül azonban az Angliában és Belgiumban történt vásárlások és a zugáru becsempészése révén a magyar honvédsereg szeptemberig mintegy 25-30 ezer puskához jutott. A fegyverekre sajnos égetően szükség volt: a bécsi udvar a nyáron feltüzelte ellenünk a szerbeket és a horvátokat, az előbbiek júniustól délvidéki magyar területeket foglaltak el, Jellasics horvát bán serege pedig szeptember közepén megindul az ország belseje felé. A tüstént megkezdett újoncozás és a szinte napok alatt megszervezett honvédzászlóaljak bevetésének köszönhetően a Móga János altábornagy vezette fiatal magyar véderő szeptember 29-én Pákozdnál megállította, sőt a nyugati országhatár felé kergette a 30-35 ezres horvát hadat. A lánglelkű Kossuth eközben az Alföld városait járta toborzóúton. Szeptember 24-én Cegléden és Nagykőrösön, 25-én Kecskeméten, 26-án Szolnokon mondott mozgósítóbeszédet, majd október 1-jén Szentesen, 3-án Hódmezővásárhelyen, 4- én Szegeden szólította népfelkelésre hallgatóságát. A kampánykörút és a bevonulások eredményeként már október közepére jelentős utánpótlást kapott az osztrák határterületekig előnyomult honvédsereg. A megfelelő fegyverzet és a szükséges muníció előteremtése azonban váratott magára. Október végére világossá vált, hogy a Vasöntő- és Gépgyár tulajdonosai nem teljesítik a Batthyány-kormánnyal tavasszal megkötött szerződést, ezért november 14-én az Országos Honvédelmi Bizottmány azonnali hatállyal állami tulajdonba vette az időközben külföldről beszerzett gépekkel is felszerelt fegyvergyárat. A nyilvánvalóan politikailag ellenérdekelt személyek vezette társaság üzemében az eredetileg 100 ezer darab szuronyos puska legyártására szóló megrendelés teljesítése helyett csak régi fegyverek javításával, és a katonai raktárak készleteinek feldolgozásával bíbelődtek. A napi ötszáz darab puska sorozatgyártása nem kezdődött meg. A november 15- től Állami Országos Fegyvergyár néven működő hadiüzem - valamint a magyar honvédsereg fegyver- és lőszerellátása - irányításával a kormány Láhner György vezérőrnagyot (a későbbi aradi vértanú tábornokok egyikét) bízta meg, aki utasította a helyhatóságokat is a használható golyós vadászfegyverek sürgős beszolgáltatására. Az 1848. őszi kedvező hadi helyzet hamarosan a visszájára fordult. Október 15. és 28. között a magyar fősereg három ízben is átlépte ugyan a nyugati országhatárt, és napokon át osztrák felségterületen állomásozott, ám a hónap utolsó napján Schwechatnál csatát veszített a Windischgraetz herceg vezette császári erőkkel szemben. A szorongatott bécsi udvar lélegzethez jutott, és Magyarország különböző égtájain újult erővel szervezte meg ellentámadását. Honvédcsapataink az ország közepe felé vonultak vissza. Ami a hadi felszerelést illeti, a pesti állami fegyvergyáron kívül ebben az időben mintegy húsz kisebb-nagyobb manufaktúra készített kézi lő- és szúró-vágó fegyvereket (puskát, pisztolyt, szuronyt, kardot) az ország viszonylag fejlettebb iparú településein, a szepességi Mecenzéftől a dél-erdélyi Resicáig. A puskák kivétel nélkül csappantyús elöltöltősek voltak, amint a császári seregben is. „Érdekes módon egyik fél sem alkalmazott hátultöltős lőfegyvereket, noha ezek már ismertek voltak, s a porosz hadseregben használták is őket. A cs. kir. hadvezetés - egészen 1866-ig - lőszer-takarékossági okokból ódzkodott ezek bevezetésétől; a magyar oldalon nyilván anyagi okai lehettek, emellett ekkor az elöltöltős fegyvereket megbízhatóbbnak tartották” - jegyzi meg Hermann Róbert hadtörténész. Magyar puskamíves és lakatosmesterek a szabadságharc idején sikeresen próbálkoztak ismét lőfegyverek előállításával, de sem a többlövetű karabély, sem a tekerős golyószóró nem került hadrendbe. A modern rakéták ősének tekinthető gyalogsági röppentyűt ellenben mindkét hadviselő fél alkalmazta. A szabadságharc leghatékonyabb fegyverneme a tábori tüzérség volt. A viszonylag könnyű súlyú, sárgarézből vagy bronzból öntött, kerekes talpra szerelt, állati vontatású ágyúk bevetése ütközetek sorsát döntötte el. A honvédelmi bizottmány már ’48. október végén nagy teljesítményű ágyúöntödét helyezett üzembe Pesten, az Újépületben, s arról is rendelkezett, hogy az országban található lőpormalmok „ameddig hazánktól a vész el nem háríttatik, csak az álladalom számára dolgoztassanak”. Mindennek eredményeként honvédségünk december közepén - a császári seregtől örökölt három ütegen kívül - már 32 újonnan felállított üteget számlált. Azért, hogy a létszámában és felszereltségében megerősödött magyar honvédseregnek az esztendő utolsó napjaira fel kellett adnia Pest-Budát, a katonai és a politikai vezetés rivalizálása, a stratégiai elképzelések hiánya okolható. Az országgyűlés és az Országos Honvédelmi Bizottmány december 31-én úgy döntött, hogy Debrecenbe teszi át székhelyét, másnap, 1849. Újév napján megkezdődött a főváros kiürítése. A legfontosabb iratokon kívül a szolnoki vasút kocsijaira és négyszáz társzekérre rakták a fegyvergyár gépeit és készleteit is. A rohammunkában történt evakuálást végrehajtó 800 iparos gyalog kelt útra a 25 fokos hidegben. Január 20- tól egészen a szabadságharc végéig Nagyvárad lett a hazai fegyvergyártás központja. Az üzem áthelyezése miatti időveszteség miatt sajnos tavaszig megint hiány mutatkozott lőfegyverekben és szuronyokban, de még szűkösebb lett a puskagolyó-ellátás. Az ágyúöntést is csak májusban sikerült újraindítani. Szerencsére az erdélyi hadszíntéren küzdő honvédek és a székely népfelkelők nem szenvedtek hiányt tüzérségi támogatásban: a Gábor Áron nevéhez fűződő székelyföldi ágyúkészítés a szabadságharc egyik leghíresebb és legbámulatosabb haditette. Az 1848. késő őszi katonai vereségek folytán csak az Erdély keleti peremén fekvő Háromszék maradt meg magyar kézen. Az ország többi részétől elvágva, fegyver- és egyéb utánpótlás híján maradt mintegy 30 ezres székely népfelkelő had önellátásra kényszerült. November 23-án Sepsiszentgyörgyön, a honvédelmi bizottmány akkori székházában gyűléseztek a háromszékiek, akiket báró Puchner császári altábornagy megadásra és hódolatra szólított fel. A küldöttek válaszul az ellenállás mellett döntöttek, harcra készültek. A fegyverhiány miatti kesergést egy negyvenéves székely ezermester, a berecki Gábor Áron kiszolgált tüzér káplár - lényegre törő hozzászólása törte meg: „Leszen ágyú!” Ezután két hét leforgása alatt négy hatfontos vaságyút öntött a maga bodvaji hámorában, majd a háromszéki városok és falvak népe által felajánlott, egybegyűjtött templomi harangokból s egyéb fémtárgyakból 64 darab további lövegcsövet készített a kézdivásárhelyi manufaktúrában 1849. június 25-ig. Kortársa, az erdélyi harcok résztvevője, Kővári László így ír a kézdi székelyek hősies leleményéről 1861-ben megjelent könyvében: „És mit tett a lelkesültség. E földön, mely soha ágyút nem bírt, melyen soha puskapor-malom nem létezett, a nép ágyút és puskaport állított elő. Nem elég a mit mondtam: e nép az ágyúöntés s puskapor készítés titkát másodszor feltalálta. (...) Egy 4-5000 lélekből álló városocska, Kézdivásárhely egyszerre arsenállá változék, hol minden fegyveren dolgozott. A gyermekek öszve futottak, ónból puskagolyót öntenek; a leány czinedényeket gyűjt ágyúk számára; a nő földet hord, belőle salétromot állít; az agg várdát áll, kordonra megy a határszélre; a béna, a vidéki nemes puskaport gyárt. Benne Thuróczy, egy kerekes előáll, összeszedi a város rész üstjeit, rézedényeit, s réz ágyút önt a vas mellé, fúrógépet talál ki, felállítja, ágyúját maga kifúrja, felszereli, pedig soha ágyút nem látott. Egymás a gyógyszertárba megy, s gyógyszerész segedelmével a gyutacs készítését kitalálja. Szóval, egyszerre egy sereg lángész terem elő, amely teremt, feltalál, hogy magát megvédhesse; egy sereg ember, mely a kis Kézdivásárhelyt a világtörténet leghősiesebb városai közé emelte.” Az 1849. július 2-án a kökösi hídfőért vívott csatában - osztrák ágyúgolyó által - hősi halált halt Gábor Áronnak méltó társa volt Turóczi Mózes (1813-1896) Kovács- és Dummel Ferdinánd esztergályosmester, akiknek vezetésével volt, hogy naponta két ágyút is talpára helyeztek a kezdetleges kézdivásárhelyi műhelyben. Pénzről, munkadíjról, költségtérítésről szó sem esett. Bem tábornok váltakozó sikerű erdélyi hadjáratai során sohasem szenvedett hiányt megfelelő tüzérségben, és amikor Görgey Artur tábornok 1849. augusztus 13-án Világosnál letette a fegyvert a cári csapatok parancsnoka, Rüdiger gróf előtt, 144 ágyút számoltak össze a seregében. A hadizsákmányként lefoglalt fegyverekből egy sem maradt meg az utókor számára. A ma több helyen is látható Gábor Áron „rézágyúja” mind utólag készült, többnyire valósághű másolat. Lészen ágyú! A magyar szabadságharc fegyverellátásáról és a székely leleményesség páratlan teljesítményéről Huszonhárom nappal a pesti forradalom kitörése után új kormánya volt Magyarországnak. A Batthyány Lajos gróf által vezetett, első független végrehajtó hatalom kinevezésének napján, 1848. április 7-én Bécsből érkezett felszólítás: szavaztassanak meg az országgyűléssel évi tízmillió forintot az államadósság kamat- és tőketörlesztésére. Az államkincstárban ekkor félmillió körüli készpénz volt, a pénzügyi év végéig várható bevételként legfeljebb ötmillió forinttal lehetett számolni. Az európai gazdasági válság következtében máris állt az épphogy megkezdett hazai vasútépítés, az üzleti forgalom visszaesése folytán állami támogatásra szorultak legfontosabb ipari üzemeink. Ilyen körülmények között kezdődött a felszabadult ország felelős kormányzása, ilyen gazdasági háttérrel szerveződött a forradalom fegyveres védelme. A '48-as ágyúkból csak a faminta és néhány korhű másolat maradt meg A kézdivásárhelyi fegyvergyár, Gábor Áron és Turóczi Mózes irányításával hatvannégy ágyút öntöttek és szereltek kerékre a székely mesterek Gábor Áron