Magyar Nemzet, 2005. május (68. évfolyam, 118-146. szám)

2005-05-13 / 129. szám

14Magyar Nemzet ■ Kultúra 2005. május 13., péntek Rovatvezető: Dippold Pálkultura@magyarnemzet.hu Siker Oberhausenben Csáki László Darazsak, ludak, kör­tefa című animációs kisfilmje nyerte a Hamburgi Rövidfilm Ügynökség díját az 51. ober­­hauseni nemzetközi fesztivá­lon. A zsűri német és svájci tag­jai forgalmazásra javasolják a filmet. Döntésük indoklásában megemlítik, hogy a film egyete­mes mondanivalót közvetít egyszerű, lényegre törő, letisz­tult stílusban. (T. Z.) Jubileumi koncert A Magyar Rádió Rt. ötvenedik jubi­leumát ünneplő gyermekkóru­sa holnap este hét órakor tartja évadzáró koncertjét a Zeneaka­démia nagytermében (1060 Bu­dapest, Liszt Ferenc tér 8.). Ve­zényel Thész Gabriella, Nemes László Norbert és Dennis Russell Davies. (M. K.) Erdélyi zenészek Kása Béla fotográfus-muzikológus felvételeiből nyílt kiállítás a Pá­rizsi Magyar Intézetben Erdélyi zenészek címmel. Az alkotó év­tizedek óta járja Erdélyt, hogy megörökítse a hagyományos zenét játszó muzsikusok vilá­gát. Az anyagból, amelyből 1997-ben fotóalbumot is meg­jelentetett, a francia főváros la­kói először láthatnak válogatást május 10. és június 6. között. A megnyitó estéjén a moldvai csángó, felvidéki és középkori zenét játszó Igriczek együttes adott koncertet. (P. Sz. E.) Thomas krimije a kamaraszínházban Robert Thomas népszerű krimijét, a Nyolc nőt mutatják be hol­nap este hét órakor a Budapes­ti Kamaraszínház Ericson Stú­diójában (Budapest VII., Asbóth u. 20.). Az előadást Szegvári Menyhért rendezte, díszlet- és jelmeztervező: Hú­ros Annamária, a nyolc nő sze­repét Szilágyi Zsuzsa, Juhász Réka, Sata Ágota, Tímár Éva, Andai Györgyi, Kishonti Ildi­kó, Szabó Margaréta és Bacsa Ildikó játssza. (M. K.) Csokonai-konferencia A víg poétáról, a Kaposvári Egye­tem Csokonai Vitéz Mihály Pe­dagógiai Főiskolai Kara név­adójának költői és színpadi szerzői munkásságáról tarta­nak kétnapos konferenciát a hét végén a somogyi megye­­székhelyen. A Kaposvári Egye­tem, a Berzsenyi Irodalmi és Művészeti Társaság és a Ma­gyar Irodalomtörténeti Társa­ság közös rendezvényén egye­temi tanárok és doktoran­dusok számolnak be kutatási eredményeikről. (G. J. A.) Vásárhelyi képek Hódmezővásárhelyi festőművészek alkotásaiból nyitik ma délután öt órakor kiállítás Szegeden a Polgári Szalonban (Victor Hugo u. 5.) Az egy hónapig tartó tárlatot Lázár János, Hódmezővásárhely fideszes polgármestere és országgyűlési képviselője nyitja meg. A rea­lista irányzatot képviselő mű­vészek festményeit június má­sodik felében Mórahalmon ál­lítják ki. (B. J.) Történet ráklépésben Képsorok a válástól az első romantikus találkozásig Szerelem, házasság, gyermek, mélypont, válás. Jelenetek egy házas­ságból Francois Ozon módra, a végtől a kezdetek felé, a kegyetlen el­válástól a találkozás boldog pillanatáig. Vissza a jövőből a múltba, amikor még jó volt veszélyes vizekben úszni, s - mostani szemmel - giccses volt a naplemente. Nem egy első randis film. Ez sem. F­ILM BNf.drás. Mikt.Os___________________ V­isszajátszás visszafordíthatat­lanul, emlékfoszlányokban él­ve. A kezdetben ott a vég, a végben ott a kezdet, a kettő akár fel is cse­rélhető, a dráma kezdődhet a végki­fejletben, egy kiégett kapcsolatból így könnyen lehet naplementés, ro­mantikus este. De hogyan romolhat el minden - mert ugye, ami elro­molhat, az... Ugyanakkor valami­nek a vége, valaminek egyben a kez­dete, nincs kiszállás, pörög a kerék, hiába akarná bárki is megállítani a világot, hiszen nincsen egy biztos pont, amelyből azt ügyesen ki lehet­ne forgatni. Haladunk körbe-körbe, közben a sugár folyamatosan csök­ken, ponttá zsugorodik, s lassan ta­lán mind eltűnünk hirtelen. Francois Ozon új, 5x2 című filmjében egy kapcsolat, egy házas­ság főbb drámai jeleneteit sűríti egymásra épülő kisfilmekbe, ami­től igazán érdekessé - ám koránt­sem egyedivé - válik a film, hogy Marion (Valeria Bruni-Tedeschi) és Gilles (Stéphane Freiss) története a válóperes ügyvéd előtt nyit, s a nap­lementés közös úszással, megis­merkedésükkel végződik. A meg­keseredett pillanattól, a közönytől, onnan, amikor már mindketten csak veszíthetnek addig a pontig, amikor még teli vannak új remé­nyekkel. Azonban a filmet „vissza­felé” nézve a boldogság pillanatai, s minden korábbi, kellemes élmény új kontextusba kerül. Ozon néhány kivételt leszámítva nem is eme bol­dog pillanatokra koncentrál, a kap­csolat fordulópontjait, a kizökke­néseket mutatja, de azokat is csak részben, olykor csak sejtelmesen utalva rájuk, máskor keményen az arcunkba vágva. Elejtett félmon­datok, szándékos megszégyeníté­sek mellett a feszültség ott vibrál a sorok, a képek közt. Első pillanatra csupán egy „egy­szerű”, rosszul végződő (kezdődő?) kapcsolat bemutatása a film, ám vibráló feszültsége különlegessé te­szi. Sokszor nincsenek érvek, ellen­érvek, semmi sem fekete vagy fehér, rengeteg kérdés megválaszolatlan marad, mint az életben. Mintha ez csak a két főszereplőre tartozna, nem külső szemlélőkre, kukkolók­­ra, de sokszor ők maguk sem tud­ják, mit miért, illetve mit miért nem tesznek. Ozon kegyetlen (vagy reá­lis?): a két ember romantikus talál­kozására a film végén a borús jövő kegyetlenül rátelepszik, első közös úszásuk („az élet tengerében”) a szándékosan csöpögős környezet­ben minden csak nem érzékeny, ro­mantikus, reményteli. A reményből csak annyi marad, hátha együtt el­sodorja őket a víz, s így örökre egy­máséi lehetnek. Közben nap lebu­kik, s eltűnik hirtelen. (5x2, feliratos francia film, 90 perc. Rendezte: Francois Ozon. For­galmazza a Budapest Film.) FRANCOIS OZON Franciaország egyik legmerészebbnek tartott, újító szelle­mű rendezője. Több sikeres rövidfilmje után 1998-ban készíti el első nagyjá­tékfilmjét (Sitcom), egy évvel később Fassbinder drámája alapján rendezi a Vízcseppek a forró kövön című filmjét, majd A homok alatt címűt, amelyet több César-díjra is jelölnek Legutóbbi két alkotása a 8 nő és a Swimming Pool. A 5x2-t a velencei filmfesztiválon mutatták be, ahol Valeria Bruni- Tedeschi a legjobb színésznőnek járó díjat kapta. Így centrifugáztak a nők Irodalmi hölgyek összejövetele a Centrál Kávéházban „Kéthetente az Irodalmi Centrifugából kiemeljük a forgás közép­pontjától eltávolodott »nő­i holmit«, és a Centrál Kávéházban a lé­nyeg felé forgó közös irodalmi tengelybe állhatjuk” - írják bekö­szöntő kiáltványukban az Irodalmi Centrifuga című irodalmi est­­sorozat szerkesztő-moderátorai: Bódis Kriszta és Gordon Agáta.­ ­ Varg­a Klára A „női holmi”, vagyis a női princípiumnak tulajdonított értékek valóban háttérbe szorul­nak, veszni látszanak utolsó évtize­deinkben. Kérdés, hogy esély­egyenlőségi harcosként, és „a nőtől már ez is szép” irodalmi kategória tudatos felélesztőjeként és katoná­jaként mit lehet ezekből az értékek­ből visszainjekciózni a világunkba és az irodalomba. Mert aki nő, és utána esetleg ember, az máris meg­fosztotta magát a világ másik, maszkulin felétől. Aki ember és ember közti viszonyokra redukálja a valóságot, annak számára meg­szűnik a lét mérhetetlenül nagyob­bik fele: a láthatatlan, a titok, a transzcendens világa és az emberi sors, amelyen keresztül mindez megtapasztalható. Aki szerepért, helyzetért harcol, nem biztos, hogy létre tudja hozni a műveket, ame­lyeket már előzetesen adminiszt­rálni kíván. Kérdés, hogy kinek mi a fontosabb? A kicentrifugálandó „női holmi” a legutóbbi péntek es­tén egyébként Tóth Krisztina köte­teiből került elő. Egyik legkiválóbb költőnőnk tiltakozott az irodalmi mosólányok,­­asszonyok szem­pontjai ellen. Mint mondta, ő nem ír tudatosan női verseket. Olyano­kat ír, amilyeneket tud. Nem örül annak, ha egy felolvasóestre azért hívják meg, mert nő. Hiszen akkor a meghívás nem a személyének szól, hanem csupán egy ráerősza­kolt szerepkörnek, amibe, ha elfo­gadja a meghívást, szükségszerűen bele is kell bújnia. A szerkesztő és író asszonyok azonban nem adták föl, hogy a politikailag korrekt szempontokat rákényszerítsék. A nagy igyekezetben a levegőben ma­radt Tóth Krisztina mondata töb­bek között arról, hogy ő körülötte mindig ott lebeg a halál. Senki se kérdezett rá, hogy ez mit jelent. Túl sok szó nem esett a verseiben fel­bukkanó archetípusokról sem. Pe­dig ha valami, ez a koncepcióba il­lett volna. A sommás megjegyzés, hogy nőkben a férfiasságot, a férfi­akban a nőiesnek tartott érzékeny­séget szeretjük, nem éri el az iro­dalmi ingerküszöböt, megragad egy B kategóriás amerikai filmdrá­ma szellemi-lelki szintjén. Több szót érdemeltek volna a költő iro­dalmi mesterei is, hiszen olyan ke­vés ma az olyanfajta közösség, ahonnan ő indult. Az est végére a Pa-Dö-Dő utánpótláscsapatára emlékeztető kör csak megkapta a vágyott katarzist: Tóth Krisztina részletet olvasott föl Bikinivonal cí­mű írásából, amely témájában, megformálásában és sajnos szín­vonalában is végre megfelelt ön­meghatározásuknak. Úgy látszik, ezen a területen Tóth Krisztina egyelőre nem találta meg az igazi mestereit. Zavarjuk a vizet! - ez egyébként a centrifugás mozgalmárnak jel­mondata. Szellemiségük, attitűd­jük, bevallott céljaik azonban­­ hiába állt rendelkezésre a nagysze­rű költészeti nyersanyag - egyre csak a fecsegő, irodalmiatlan fel­színt legyintgették. A kultuszminiszter dzsesszelt a Dunán Csendesen ringatózik a Columbus hajó - s vele a dzsesszklub­­ a Dunán szerdán este a Vigadó térnél. A sajtó képviselői balra hátra, egy kis sarokba zsúfolva, a fizető külföldiek és a meghí­vott vendégek az igényes belső tér frekventált helyein. A magyar dzsessz nagyjai Bozóki Andrásra, de sokan Caramelre is várnak. Az utóbbira, mint hamar kiderül, hiába. 11 Ni­drás._______________________________ S­zomorúan jelenti be Váradi Júlia, hogy a Megasztár me­gasztárja beteg, s bármennyire is szeretett volna együtt fellépni a Dés Septettel, nem tudott eljönni. Majd egy kérdés a miniszterhez: Miért van itt? „Már a hetvenes években jártam dzsesszklubokba, mindig is közel állt hozzám ez a műfaj. A dzsessz, mint valószínű­leg tudják, a magyar kultúra ré­sze. Fontos, hogy legyenek olyan közösségek, terek, mint például a klubok, ahol csoportok előtt bon­takozhat ki az egyén leendő in­dividuális tehetsége. Két részre szakadt az ország: egy pezsgő Bu­dapestre és egy olyan vidékre, ahol esténként kihunynak a fé­nyek, s mindenki ugyanazt a té­véműsort nézi” - fejtegette a kul­turális miniszter. A tárca tavaly nyújtott támo­gatást először 35 fővárosi és vidé­ki klubnak 23 millió forint érték­ben dzsesszprogramok szervezé­sére. Az idén 27 millió forintot szánnak erre a célra, habár a pá­lyázatot még nem írták ki, de az ígéretek szerint ez még ebben a hónapban megtörténik. Bozóki András még fontosnak tartotta kiemelni a Megasztár kapcsán, hogy „végre egy olyan műsor, amely nem valóságshow, hanem tényleg a teljesítményről és a te­hetségről szól”. Dés László elmondta, hogy sok zenész hosszú évek alatt építi fel karrierjét, s a hirtelen felbukkanó „sztárok” mögött sokszor nincs stabil háttér, felzabálhatja őket a siker és a média. „E kétféle kar­riert nem lehet összehasonlítani, ugyanakkor drukkolok Caramel­­nek, hogy állja a sarat, és tovább tudja építeni a pályáját” - mond­ta Dés László. A rendezvényen László Attila, a Lakatos Ablakos Dezső dzsessz­­előadó-művészi ösztöndíjpályá­zatokat elbíráló kuratórium elnö­ke Lakatos Róbertnek (zongora), Mohay Andrásnak (dob), Zana Zoltánnak (szaxofon) adta át a fiatal művészeknek pályakezdés­hez segítséget nyújtó, havi het­venezer forinttal járó ösztöndíjat. Az est a Dés Septet (Dés László szaxofon, Fekete-Kovács Kornél trombita, Dés András ütőhang­szerek, Balázs Elemér dob, Balázs József billentyűs hangszerek, Ju­hász Gábor gitár, Glaser Péter nagybőgő) új albuma, az Utcaze­ne lemezbemutatójával zárult. Beregszász és főiskolája E­l tudnék egyszer képzelni kis hazánkban egy hetedhét országra szóló vetélkedőt arról, hogy mit tudnak ma diákjaink a határon túli magyarokról. Az általános iskolát végzettek vagy a gimnazisták. Olyan egyszerű kérdésekkel kezdeném, mint annak idején - jó há­rom évtizede - magánfölmérésében Pásztor Emil egri főiskolai ta­nár vagy a történész Für Lajos, aki azt a címet adta nagy érdeklődést - és még nagyobb cenzori figyelmet - kiváltó cikkének: Milyen nyelven beszélnek a székelyek? A kommunista hatalom évtizedeken át igyekezett felejtéssel, tiltással kitörölni az emlékezetből magát a tényt, hogy az országhatárok túlsó oldalának nagyobb részén ve­lünk egy nyelvet beszélő emberek élnek, akik éppúgy magyarok, mint mi. És olyan tájakról van szó, amelyekhez ezer szállal kapcso­lódik történelmünk. Azt hihettük, hogy 1989 után gyökeresen megváltozik majd a helyzet, s nem kell magyarázni, hol van Rimaszombat és Magyar­­kanizsa, Segesvár és Munkács. De naponta tapasztalhatjuk, hogy szükséges a magyarázat, a magyarországi polgárok többsége vajmi keveset tud a határon túli magyarokról, Beregszászról is újra és újra el kell mondani, hogy a kárpátaljai magyarság fontos központja, hogy Ukrajna egyetlen magyar több­ségű városa. Két művelődési intézményéről állíthatjuk, hogy jelen­tősége nem csupán helyi érvényű, hanem az egész nemzetnek fon­tos. Az egyik az Illyés Gyula Nemzeti Színház, a másik a főiskola, amely nem olyan régen vette föl - a szűkebb pátria hagyományai­hoz hűen - II. Rákóczi Ferenc nevét. Ennek a főiskolának évek óta kemény harcot kell vívnia létjogosultságáért egy nagyjából kétszáz­­ezres magyar közösség szolgálatában. Szerény anyagi körülmények között végzik munkájukat, nem egy adminisztratív és jogi akadályt kerülgetve, így még többre értékelhetjük ennek a főiskolának a mű­velődési munkáját. Előadásokat, sportvetélkedőket, könyvbemuta­tókat szerveznek a diákság és a város érdeklődő közönsége számá­ra. Pénteken Népi építészet Kárpátalján címmel nyílik kiállítás a kollégium Révész Imre Termében. Két környékbeli településről - Nagypaládról és Nagyberegről - készültek a pannókon látható raj­zok. Szabó László budapesti főiskolai tanár szervezésében készültek e munkák, jól példázván a magyar-magyar együttműködés hétköz­napi lehetőségeit is. S­ZÉLRÓZSA : Kiss Gy. Gyura__________________________________________________________________

Next