Magyar Nemzet, 2005. szeptember (68. évfolyam, 238-267. szám)

2005-09-01 / 238. szám

2 SZDSZes nem az alkotmánybírákra Az SZDSZ elvi fenntartások miatt nem szavazza meg a jelenlegi vagy korábbi alkotmánybírók mandátumának meghosszabbí­tását, illetve újraválasztását, bár az érintett személyekkel szem­ben nincs kifogása - közölte tegnap Fodor Gábor. (MTI) Politikai felmentések a KSH-nál? A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke szeptember else­jei hatállyal felmentette a tájé­koztatási főosztály vezetőjét és annak helyettesét - erősítette meg információinkat az Mti­nek a KSH. A hivatal nem indo­kolta a döntést. Információink szerint az elismert statisztiku­sok felmentésében egy olyan je­lentés játszott szerepet, amely­ben a hivatal elismerte, hogy a költségvetés hiánya meghaladta az éves előirányzatot. (Sz. E.) Zuschlag nem lép vissza önként Meglepődve szembesült Zuschlag János a Népszabadság tegnapi hírével, miszerint a volt MSZP- s képviselő önként visszalép a kiskunhalasi országgyűlésikép­­viselő-jelöltségtől. A politikus ezt cáfolta, ugyanakkor kifejtet­te: már megszokta, hogy neve­zett napilapban bármi megje­lenhet róla. (T. L.) Egyesített bérlet mától a fővárosban Mától érvényes a Budapesti Közle­kedési Szövetség első lépése­ként bevezetett egyesített bér­let. Az új szolgáltatásnak kö­szönhetően az utasok ugyanaz­zal a bérlettel vehetik igénybe a MÁV, a Volán és a BKV járatait Budapesten és a főváros kör­nyéki településeken. Kóka Já­nos közlekedési miniszter el­mondta: a büdzséből 432 millió forintot biztosítanak a bevétel­­kiesés pótlására. (Gy. G.) Így Győrffy Miklós cáfolja saját szavait : van egy ház, (...) amelyik elszlamosodott. Amelyikben mindenféle gyanús elemek laknak, patkányok” Győrffy Miklós újságíró, a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére pályázók egyike a Magyar Nemzet szerdai számában az általa egy tévéműsorban elmondottakkal foglalkozó írás miatt hely­­reigazítási felszólítást küldött lapunknak. Győrffy szerint va­lótlan állítás jelent meg személyével kapcsolatban, és elhang­zott szavainak egy részét az eredeti tartalommal ellentétes ér­telemmel ruháztuk fel. fi SWF.NDT Pál.__________ L­ apunk augusztus 31-én be­számolt róla, hogy a TV2 egy nappal korábbi, reggeli műsorá­ban Havas Henrik műsorvezető Győrffy Miklóssal, mint a közszol­gálati rádió elnöki tisztségére kiírt pályázat egyik résztvevőjével be­szélgetett. Győrffy elnöki terveiről szólva egy lelakott épülethez ha­sonlította az intézményt, amely­ben kétes elemek, patkányok van­nak, és úgy vélte: egy olyan ingat­lanfejlesztőre van szükség aki ki­pucolja azt. Győrffy Miklós felszó­lító levelében kártérítési igényét is jelezte. Az ominózus műsor azzal in­dult, hogy Havas kifejtette: végre egy olyan ember ül a stúdióban, akivel magáról a rádióról lehet ér­demben beszélni, és megkérdezte vendégét: szüksége van-e arra, hogy elnök legyen? Győrffy el­mondta, hogy igazából nincs szüksége a tisztségre, de azért pá­­lyázott mégis, mert bántja, hogy volt munkahelye ilyen állapotban van. Havas ezután elmondta, hogy ő nem érez nosztalgiát az intéz­mény iránt, mert ez már nem az a hely, ahol húsz évig „együtt tolták a szekeret” Győrffyvel. Az újságíró erre úgy­ reagált, hogy amíg mű­sorvezető már elszakadt a rádió­tól, addig ő ott maradt mint egy „zárvány”. ■ Cikkünk folytatásaként közöljük az elhangzott beszélgetés további szöveges változatát, a műsorból pedig részleteket láthatnak a www.mno.hu internetes oldalun­kon. Győrffy Miklós (Gy.): ...Azt mondom, hogy ez a magyar publi­kum, tehát édesanyánk, nagybá­tyánk, keresztanyánk, gyerekeink jobbat érdemelnek, és befizetik a pénzt rá. Akkor meg miért ne csi­nálnánk jobbat? Havas Henrik (H.): - Arra gondolok, hogy egy szűzlányból könnyű prostituáltat csinálni, de egy prostiból visszaalakítani, az marhára nem megy. Ha egy fog­krém tubusából kinyomták a fog­krémet, akkor azt nem lehet visz­­szatuszkolni. Gy.: - Igen, ebben igazad van. H.: - Tudod, mire gondolok? A polgári hagyományokra. Ott volt attitűd, ott volt egy műhelymun­ka, ott egyéniségek voltak, most pedig van egy harmadik vonal, akik el akarják hitetni magukról, hogy ők rádiósok. Gy.: - Nem tudod azt elgon­dolni, hogy az ember ezt egy ilyen zöldmezős dolognak képzeli el egy idő után, és azt mondja, hogy újra fogjuk építeni? Tehát van egy ház valahol, egy ház, tökmindegy me­lyik kerületben, amelyik elszla­mosodott. Amelyikben mindenfé­le gyanús elemek laknak, patká­nyok. H.: - Világos. Gy.: - És egyszer csak jön egy ingatlanfejlesztő, jön valaki és ki­pucolja, és ebből gyönyörű... De hát a Tűzoltó utcában is láttam ilyeneket. H.: - A bérlők között ebben a romos házban vannak olyan bér­lők, akiket igen magas helyről de­legáltak oda be. A pártok. Ezeket a bérlőket hogy rakod ki? Gy.: - Ha ott vagyok, akkor már tudom. Világosan, így: kö­szönjük szépen! Jegyzet a 7. oldalon Liszkay Gábor Főszerkesztő írának! Magyar Nemzet Főszerkesztő Zrr! Lapja 2005. augusztus 31-i, szerdai számában, a címoldalon személyemmel kapcsolatban valótlan állítás jelent meg. Ráadásul a nyilvánosság előtt elhangzott szavaimnak egy részét a szerző az eredeti tartalommal ellentétes értelemmel ruházta fel. Azt, hogy a nevemet rosszul írta, és a foglalkozásomat pontatlanul jelölte meg, szóvá sem teszem. Kérem, hogy a velem való konzultálás után a valótlan állítást és a számomra hátrányos elferdítő értelmezést még a következő (csütörtöki) lapszámban, hasonlóan feltűnő helyen igazítsák helyre. Ellenkező esetben igazamnak jogi úton szerzek érvényt, emellett kártérítési igénnyel is élni kívánok. Budapest, 2005. augusztus 31. Győrffy Miklós Festői környezetbe helyeznék át a bázist Tiltakoznak a Szentendrén történő kiképzés ellen, a szaktárca szerint azonban megoldható a kérdés Több sebből vérzik az a koncepció, hogy a honvédség egyetlen kiképzőbázisát Tapolcáról Szentendrére telepítsék. A környező települések lakói tiltakoznak a forgalom növekedése és a zaj miatt. A szaktárca szerint megoldható a kiképzés Szentendrén. Haraszti Gyula örök István Csobánka polgár­­mestere lapunknak elmond­ta: első lépésben a szentendrei pa­rancsnoknak írt levelet, de Po­mázzal és Solymárral közösen a Honvédelmi Minisztériumnál (HM), illetve a Gazdasági és Köz­lekedési Minisztériumnál is tilta­koznak a szentendrei kiképzés bő­vítése ellen, mert ezzel elviselhe­tetlen lesz a forgalomnövekedés és a zaj a környéken. Katonai szakér­tők szerint ugyanakkor azért is le­hetetlen ötlet a szentendrei kikép­zőbázis kialakítása, mert a város­ban nincs vasút, ami a harceszkö­zök szállításához elengedhetetlen, és nincs a honvédségi igényeknek megfelelő üzemanyagtartály, amit nem is létesíthetnek a környéken lévő vízbázisok miatt. Bocskai István HM-szóvivő közlése szerint a csobánkai bázis nem lőtérként üzemel, ott éleslö­vészet nem is zajlik majd. Izbégen viszont az elmúlt ötven évben is éleslőtér üzemelt, de ez csak az új lakók számára jelent problémát. Ezért két évvel ezelőtt ezer méter­ről 800 méterre csökkentették a biztonsági terület határát, és egyre rövidebb időtartamokra veszik igénybe a lőteret. A szóvivő sze­rint a szentendrei kiképzőbázis csak évi néhány alkalommal tart igényt kis volumenű vasúti szállí­tásra, ez pedig a pilisvörösvári ra­kodó használatával zökkenőmen­tesen megoldható, a jelenlegi töl­tőállomás helyett pedig konténe­res üzemanyag-állomást telepítet­tek, amelynek folyamatban van a használatbavételi eljárása.­­ Tanévnyitás a miniszterelnök intelmeivel A kormányfő szerint a 13. havi családi pótléknál több kell a tanévkezdéshez, ennek ellenére jövőre már nem mindenkinek jár Az előzetes várakozásokkal ellentétben a miniszterelnök a köz­ponti tanévnyitón nem hirdette ki a Száz lépés program oktatást érintő hét pontját. A konkrét lépésekről szóló háttéranyagot vé­gül a kormányszóvivői tájékoztatón osztották ki. A miniszterel­nök beszédében leszögezte: sokaknak kulcskérdés a 13. havi csa­ládi pótlék folyósítása a tanévkezdéshez A kormány mégis úgy döntött, hogy jövőre már nem lesz ilyen juttatás.­ ­ Farkas Melinda_____________ I gazságosabbá kell tennünk az oktatást, hogy ne az határozza meg egy gyermek sorsát, hova született, milyen családba, milyen faluba - mondta Gyurcsány Fe­renc miniszterelnök a Puskás Ti­vadar Távközlési Technikum tan­évnyitó ünnepségén. A politikus többször utalt a bátorságra, amely szerinte a tehetséghez is szükséges. Hozzátette: erre van­nak javaslataik. - Kell, hogy kor­szerűbb, maibb legyen a tudás, használhatóbb a tananyag, itt van a digitális világ, és kell a könyv, és kell a digitális tankönyv is - fej­tette ki a kormányfő. így folytatta: jobban felszerelt iskolák kellenek, jobb világítással, jobb fűtéssel. Megjegyezte: a kabinet 100 lépése közül hét ezekkel kapcsolatos., Közéjük sorolta a „Szemünk fé­nye”, valamint a „Megbecsült pe­dagógusok” elnevezésű progra­mokat. Gyurcsány leszögezte: tisztában van azzal, hogy sok csa­ládnak kulcskérdés a tanévkez­déshez nyújtott 13. havi családi pótlék. Azt is tudja, hogy ennél több kell. Ennek ellenére - a há­rom- vagy többgyermekes csalá­dokat leszámítva - jövőre nem jár ez a juttatás. A tanévnyitóval egy időben a kormányszóvivői tájékoztatón ki­osztották a hét lépésről szóló hát­téranyagot, amit Gyurcsány Fe­renc ismertetett volna. László Boglár lapunk kérdésére a tájé­koztató után azt mondta: a kor­mányfő nem hirdette ki a progra­mot, csak utalt arra. A Fidesz sze­rint nem ilyen bejelentésekre szá­mítottak az érintettek. Sió László, a Fidesz oktatási műhelyének ve­zetője szerint inkább azt várták, hogy garanciát kapnak arra, az el­múlt tanév botrányai idén nem is­métlődnek meg. Hozzátette: a pe­dagógusok sem arra számítottak, hogy a megbecsülési program ke­retében nyugdíjazást és részmun­kaidőben foglalkoztatást ajánla­nak nekik, inkább azt remélték, hogy megkapják elmaradt 13. havi fizetésüket. Ma egyébként 102 861 kisdiák kezdte meg az általános iskola első osztályát, a középiskolák első év­folyamába 130 426 tanuló iratko­zott be. A közoktatásban több mint 1,4 millió diák tanul. Számí­tások szerint körülbelül húszezer forintba kerül egy gyerek beisko­lázása. A tankönyvárak hét száza­lékkal emelkedtek tavaly óta. Sok rászorulónak akkor is fizetnie kell a könyvekért, ha az neki a jogsza­bály szerint ingyen járna. A cso­magokat ugyanis az iskolák állít­ják össze, és könnyen előfordul­hat, hogy annak árát a 2400 forin­tos alap- és a hozzá kapcsolódó ki­egészítő támogatás sem fedezi. Az elvileg minden diáknak járó alap­­normatívát sem kapja meg az ösz­­szes gyerek, azt ugyanis átcsopor­tosíthatják a rászoruló diákok ér­dekében. Az oktatási tárca adatai szerint idén az 1-4. évfolyamosok számára 4500-7000 forintba, az 5-12. évfolyamokra járóknál pe­dig 6000-15 000 forintba kerültek a tankönyvek. Az idén a legdrá­gább tankönyv 2575, a legolcsóbb pedig 133 forintba került. Mától több diákokat és tanáro­kat érintő jogszabályváltozás is életbe lép. Négy és fél százalékkal emelkedik a pedagógusbér, felme­nő rendszerben megszüntetik a második szakképzés ingyenessé­gét, az általános iskola második osztályában is megtiltják a bukta­tást, és megszüntetik az osztályo­zást, valamint anyagi támogatás­ban is különbséget tesznek a nagy és a kis létszámú iskolába járó diá­kok között. Az előbbi intézmé­nyek tízezer forinttal többet kap­nak az oda járó diákok után, mint a kis iskolák. HÉT LÉPÉS AZ OKTATÁSÉRT 1. A jövőben az általános iskoláknak a saját körzetükbe tar­tozó gyermekek felvétele után elsősorban a saját tele­pülésükön élő tanulókról kell gondoskodniuk, előny­ben részesítve a hátrányos helyzetű tanulókat. 2. Ösztönzik, hogy kistérségi társulás keretében minden kistelepülésen legyen óvoda. Szorgalmazzák a középis­kola bevonását a kistérségbe, az iskolák tizenkét évfo­lyamos rendszerének létrehozását, amely felvételi eljá­rás nélkül garantálja a tanulók továbbhaladását. A több­­célú kistérségi társulások keretei között ösztönzik az iskolabuszrendszer létrehozását. 3. Átalakítják a tankönyvjóváhagyás rendszerét az életkor­nak és a gyermekközpontú tanulási szempontoknak jobban megfelelő tankönyvek érdekében. Az ígéret szerint felgyorsítják a digitális tartalomfejlesztést, év vé­gére a mostani digitális tananyagok kétszerese lesz elér­hető mindenki számára, és az ország összes iskoláját szélessávú internetkapcsolattal látják el. 4. Elindul a Szemünk fénye program az iskolai világítási és fűtési rendszer korszerűsítésére. 5. Fedezetet biztosítanak ahhoz, hogy a fenntartók élni tudjanak a korengedményes nyugdíjazás lehetőségé­vel, változtatnak a prémium évekről szóló törvényen. 6. Ösztönzik a részmunkaidős foglalkoztatást, ígéretük szerint elérik, hogy az ilyen munkaviszony is beszámít­son a társadalombiztosítási szolgálati időbe. 7. Ösztöndíjrendszert hoznak létre a pedagógusmunka el­ismerésére, a közalapítványok pályázati rendszerben is­merhetik el az átlagon felüli pedagógusteljesítményt Gyurcsány Ferenc és Magyar Bálint konzultál a tanévnyitón fotó: nagy Béla

Next