Magyar Nemzet, 2006. január (69. évfolyam, 1-30. szám)

2006-01-13 / 12. szám

Vizsgálat indulhat Bozóki ellen A miniszter önkényesen nevezett ki új döntnököket a Nemzeti Kulturális Alapba Bozóki András a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) megüresedett ku­­rátori posztjainak némelyikére a szakmai szervezetek javaslatait figyelmen kdvül hagyva nevezett ki önkényesen új döntnököket. Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz írott levelében három szak­mai szervezet „a demokrácia sárba tiprásának” és „látszatdemok­ráciának” nevezte a Bozóki-féle kinevezési gyakorlatot. Halász Já­nos, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes alel­­nöke vizsgálatot kezdeményez az ügyben. Haki­ik Norbe­rt A legutóbbi NKA-törvénymó­­dosítás Bozóki-féle tervezeté­ben a miniszter meg akarta szüntet­ni azt, hogy a szakmai szervezetek is delegálhassanak tagokat a szakkol­légiumokba - mutatott rá Halász János alelnök. Mint mondta, az ak­kori tervek értelmében a döntnö­­kök egyik felét saját hatáskörében nevezte volna ki a kulturális tárca vezetője, és a többi kurátor szemé­lyének kiválasztásakor is csupán tá­jékozódásképpen lett volna köteles meghallgatni a szakma javaslatait. A szakmai szervezetek tiltakozását, valamint az ellenzéki módosító in­dítványokat követően azonban a miniszter - mint Halász mondta - „jobb belátásra tért”.­­ Bozóki akkori terveit a kultu­rális bizottság szocialista tagjai is el­fogadhatatlannak tartották. Ezzel szemben most mit látunk? A mi­niszter azt csinál, amit csak akar, és még a törvény betűjét sem tartja be maradéktalanul. Ezzel az Ország­­gyűlés kulturális bizottságának és a szakmának is fityiszt mutat, ráadá­sul a szocialista bizottsági tagokból is bohócot csinál - fogalmazott Ha­lász János. Szerinte elfogadhatatlan és példa nélküli, hogy a miniszter ennyire semmibe vegye a szakmai szervezetek véleményét.­­ Ehhez hasonló eset egyik eddi­gi kulturális miniszter esetében sem fordult elő, lett légyen hatalmon akár baloldali, akár jobboldali kor­mány. Ezek szerint Bozóki külön kategóriának tekinti magát, pedig a magyar kultúra szempontjából az lett volna a legjobb, ha ő soha nem is lett volna kulturális miniszter - közölte lapunkkal Halász János, aki úgy ítéli: Bozóki kinevezési gyakor­lata „vizsgálatért kiált”, és az ellen­őrző albizottság elnökeként a parla­menti munka megkezdésekor ő kezdeményezi is majd ezt a vizsgá­latot.­­ Bozóki András megsértette az NKA-ról szóló törvény szellemisé­gét, és erről az ellenőrző albizottság előtt kell számot adnia; mind az el­lenzéki, mind pedig a kormánypár­ti tagok előtt be kell számolnia arról, miért merészelte figyelmen kívül hagyni a nagy tekintélyű szakmai szervezetek javaslatait. Ha Bozóki András jót akar, még az albizottság ülése előtt visszavonja döntését, és a szakmai szervezetek jelöltjei közül választ - összegezte véleményét a fideszes kultúrpolitikus. Bozóki András Intézetvezetők hiányos nyelvtudással tt Kis Ff.rf.nc__________________ H­iányos nyelvtudással is alkal­masnak találja a kultuszmi­niszter a tallinni, illetve a pozsonyi Magyar Intézet élére kinevezett igazgatókat - derül ki a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériu­mának írásbeli válaszából, amelyet Halász János fideszes országgyűlé­si képviselő kérdésére adott Vass Lajos politikai államtitkár. Az el­lenzéki politikus azért bírálta Bo­zóki András szakminisztert, mert tudomása szerint olyan személye­ket helyezett az észtországi, vala­mint a szlovákiai kulturális intézet élére, akik nem ismerik a helyi nyelvet. Az államtitkár kézjegyével ellátott, de Bozóki nyomtatott alá­írásával érkezett levélben többek között az áll: a pályázati felhívás­ban az igazgatók számára követel­mény „a fogadó ország kultúrájá­nak, civilizációjának és nyelvének magas szintű ismerete”. Ez vonat­kozik mindkét intézetvezetőre, vi­szont a tallinni kinevezés feltétele­ként nem az észt, hanem az orosz és az angol nyelv magas szintű is­meretét szabták meg. Az észt­­nyelv-tudás tehát nem volt kötele­ző, de előnyt jelentett. Az utóbbi kinevezett, Dávid Gyula a minisz­tériumi válasz szerint az 1984/85- ös II. félévi főiskolai leckekönyvé­ben szereplő négyes, azaz jó ér­demjeggyel igazolta orosz nyelv­tudását. A pozsonyi Magyar Inté­zet igazgatója, Krasztev Péter orosz és bolgár nyelvből felsőfokú nyelv­­ismerettel rendelkezik, 1984-1989 között ösztöndíjasként egy sze­mesztert töltött Csehszlovákiában, ismeri a szlovák nyelvet - írta az államtitkár. Arról viszont nem tett említést, hogy rendelkezne szlo­­váknyelv-vizsgával. Az Ön cége is kártyaelfogadó lehet! A Magyar Nemzet hűségprogramja keretében az Ön üzlete, cége is bekerülhet a kártyaelfogadó helyek közé, és ezzel fontos lépést te­het annak érdekében, hogy ismertsége és forgalma növekedjen. Ha részt kíván venni az akcióban, és az Ön cége két darab éves Magyar Nemzet-előfizetéssel rendelkezik vagy a mellékelt megren­delőlapon előfizet, akkor küldje el nevét, címét és a vevőknek az akció keretében biztosított kedvezmény mértékét a kiadónak. Új partnerünk: Tevékenység_______Cégnév____________Üzlet címe_________Telefonszám kedvezmény Fogászat Haris fogászat Bp., V. Haris köz 2. félemelet 1. (1) 318-2282 10% • a­­lag­ar Nemzet 10 alkalommal közli a cége adatait az előfize­­tőikártya-hirdetésben. Ügyfélszolgálat: Budapest VII., Wesselényi u. 8. Telefon: 06-1/413-1547. Levélcím: Nemzet Kft. Terjesztés: 1450 Bp. 9, Pf. 74. Telefon (napközben): 06-1/476-2176, 476-2199. Kékszám: 06-40/200-581. Üzenetrögzítő: 06-1/476-2113, 476-2198. Fax: 06-1/476-2126. E-mail: terjesztes@magyarnemzet.hu Sms: 06-30/311-6398 (normál díjas). Kérjük, adja meg nevét, címét és az előfizetés időtartamát! Előfizetői kártya ■ _ X ELŐFIZETÉSI DÍJAK 6NAPRA 7 NAPRA 28%-os 30%-os KEDVEZMÉNY KEDVEZMÉNY 1/2 ÉV □ 15 960 Ft □ 19 052 Ft ÉVES □ 31 920 Ft □ 38064 Ft MEGRENDELŐLAP Alulírott­a............................................................(cégnév) nevében ................................................................... (irányítószám, helység) ..............................................................................................(utca, tér) ..................................(házszám)...............................(emelet, ajtó) telefonszám:............................ megrendelem a .lldJIJdl VIHI/ll című lapot ..............................példányban. Fizetés módja: Q csekk □ átutalás a számlát kérek —­ nem kérek (aláírás) (Az újságot 2006. március 1-jétől kézbesítjük.) 15 2006. január 13., péntekKultúra n/1 Előttünk az életük, film a Pető - intézetről A Hungaricum Club 2000 októberében jött létre a Herendi Porce­lánmanufaktúra Rt., a Pick Szeged Rt., a Tokaj Kereskedőház Rt. és a Zwack Unicum Rt. alapításában. A klub három évvel ezelőtt a Halasi Csipke Alapítvánnyal bővült, szerdán pedig az első „szelle­mi terméket”, a Pető-módszert, illetve a Pető-intézetet választot­ták a tagok közé. A rendezvényen bemutatták az egyedül az MKB Bank által támogatott, Groó Diána rendezésében készült, a Pető­­módszert gyerekszemmel láttató, Előttem az élet című filmet. II­II.dbái. Miklós_______________ G­ roó Diána új dokumentum­­­filmjét a MOM Parkban mu­tatták be. A rendezőnő lapunknak elmondta, 2005 februárjában kapta a felkérést Kovács Gábor producer­től a dokumentumfilm elkészítésé­re, a különleges témára Erdei Ta­más, az MKB Bank elnök-vezérigaz­gatója hívta fel a figyelmet. „A mun­kában teljesen szabad kezet kap­tam, a feladat az volt, hogy egy olyan dokumentumfilmet készít­sek, amely mind itthon, mind kül­földön bemutatja a Nemzetközi Pe­tő Intézet munkáját, mindennap­jait, illetve a Pető-módszert. Na­gyon hosszú munka kezdődött: mé­lyen beleástam magam a témába, s szerettem volna jól megismerni az intézetet s az ottaniak életét. Nyolc évig Schiffer Pál mellett dolgoztam asszisztensként, sokat tanultam tő­le, az ő módszereit alkalmaztam. Másfél-két hónapig rendszeresen jártam az intézetbe, a konduktorok segítségével megismertem a cso­portokat, módszereket - mondta a rendezőnő. Groó Diána mindenképpen szerette volna elkerülni a tudomá­nyos-ismeretterjesztő stílust: hat, különböző korosztályt képviselő gyermek szereplő szavaival, hét­köznapi küzdelmein keresztül is­merjük meg az intézetet, a nehéz­ségeket, a neveltek életét. A forga­tás nyolc hónapot ölelt fel, a doku­mentumfilm majdnem nyolcvan­perces lett. Egy többrészes sorozat is készül majd a felvett anyagból. A film operatőre Kardos Sándor, aki­vel a rendezőnő első nagyjáték­filmjét, a Csoda Krakkóban-t is ké­szítette. A filmet nemzetközi fesz­tiválokra küldik, valamint a január végén kezdődő 37. Magyar Film­szemlén információs vetítésen is látható lesz. A KONDUKTÍV MÓDSZER. Pető András orvos-pedagógus 1945-ben fejlesz­tette ki nevelési módszerét, amely új utat nyitott a központi idegrendszeri mozgássérültek rehabilitációjában. A módszer lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésé­nek lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat vezérlésével mozgó­síthatók. A módszer a konduktív elnevezést kapta jelentése: rávezetés.

Next