Magyar Nemzet, 2006. március (69. évfolyam, 59-88. szám)

2006-03-03 / 61. szám

' ■ . .ííííí ... Ha a politika egyszer perbe száll... A közszereplők nagyobb lehetőséget kaptak bárkivel szemben a kritika megfogalmazására ■ Amit a média megengedhet és amit nem Az eltelt tizenhat évben a közéletben szereplő személyeknek, politikusoknak a személyhez fűződő jog megsértésé­ből fakadó perei megszaporodtak, és a pereskedés soha nem látott „divattá” vált. Ezeknek a közvetítése a médiá­nak is elsőrangú téma, hiszen a politikusokról szóló „titkos” információkat az olvasó, a néző szívesen fogyasztja. A baj mindig ott kezdődik, amikor az információk, az állítások több esetben hamisak, és céljuk a nyilvánosság félre­vezetése. De baj van abból is, amikor az újságírói tényfeltárások igazak, és a leleplezett politikus perrel akarja tisz­tára mosni magát. Tattay Levente, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogtudományi Karának oktatója több mint háromszáz pert vett górcső alá, és azoknak okait, következményeit, hatását vizsgálta jogi szempontból. II Szkfka István_____________________________ A jogtudóst az a szándék vezette a több száz per kiválogatásá­hoz és elemzéséhez, hogy a bí­rósági határozatoknak a mö­göttes akarat megvilágítására kevésbé volt lehetőségük. Tattay Levente ezeket a pereket most készülő könyvében nem po­litológusszemmel vizsgálta, hanem tudo­mányos igénnyel magyarázta meg az ese­teket. A politikai perek közül nagy vissz­hangot váltott ki, amikor 1995-ben Boross Péter személyiségi jogainak megsértése miatt fordult bírósághoz - kezdte a sort Tattay Levente. A volt miniszterelnököt megtámadták azzal, hogy a maffiával köz­vetlen kapcsolatot tartott fenn, s kom­mandók kiképzése folyik a birtokán. Azt állították még, hogy ebbe a maffiatevé­kenységbe a saját fiát is bevonta. Miután megsértették a becsületét és jó hírnevét, ezért Boross Péter a hamis tényeket állító újságok ellen jelentős, nem vagyoni kárté­rítési pereket indított, amelyeket meg­nyert. Esetében először haladta meg a nem vagyoni kártérítés az egymillió forin­tot. Ez jelentős összegnek, afféle történel­mi határnak számított abban az időben. A pert elvesztette a Kurír, és a kiadónak egymillió-kétszázezer forintot kellett fi­zetnie. A valótlan információ hátterében nem állhatott más - indokolta riportala­nyom -, mint a volt miniszterelnök lejá­ratása. Hogy ebben mennyi volt a politika vagy a szenzációéhség, azt igazából nem lehetett kideríteni, csak sejteni bizonyos politikai erők szándékait. Tanulságosnak ítélte a kutató az Eörsi Mátyás szabad demokrata politikus elleni büntetőpert is. Eörsi azzal vádolta meg Horváth Balázst, volt MDF-es belügymi­nisztert, hogy a taxisblokád idején a tö­megbe akart lövetni. Antall József minisz­terelnök büntetőfeljelentést tett Eörsi Má­tyás ellen, amely évekig húzódott. Ez a per szakmailag volt érdekes, mert eljutott a Legfelsőbb Bíróságig, felülvizsgálati ügy lett belőle. Miután az elhúzódó per köz­ben jogszabályváltozás is történt, emiatt az eredetileg hivatalos személy megsérté­se miatt indult ügyben enyhe ítélet szüle­tett, és Eörsi Mátyás mindössze megro­vást kapott. Bár a szabad demokrata poli­tikus nem bizonyította állítását, a Legfel­sőbb Bíróság hatályon kívül helyezte a jogerős döntést, ami azt jelentette, hogy egyre kevésbé lehetett ezek után a véle­ménynyilvánító közszereplőket büntető­­eljárás alá vonni, ha harsány kritikát gya­koroltak a kormánnyal szemben. Erre jó példa a Lengyel László ellen in­dított per - folytatta az esetek elemzését Tattay Levente. Lengyel László nem keve­sebbet állított, mint hogy nagyon jól tud­ja, mennyiért lehet megvenni a kormány egyes tagjait. Azt is tudja, hogy mennyi egy-egy miniszternek, sőt a főosztályveze­tőknek a tarifája. Antall József emiatt ha­tóság megsértéséért feljelentette Lengyel Lászlót. Itt is, a hosszú ideig eltartó per alatt - amely felkerült a Legfelsőbb Bíró­ságra is -, a büntetői gyakorlat enyhült. Ez köszönhető részben az európai bírósá­gok joggyakorlata hatásának, részben an­nak is, hogy nagyon sok bűncselekményt, amelyet a szocialista korszakban hivatal­ból üldöztek - mint például a gyalázko­­dást, izgatást -, kivettek a büntető tör­vénykönyvből. Vagyis a közszereplők, a politikusok nagyobb lehetőséget kaptak bárkivel szemben a kritika megfogalma­zására. Ennek a jegyében zajlott le a bün­tetőper Lengyel László ellen is. A többéves eljárás során végül is Lengyel Lászlót a Legfelsőbb Bíróság úgynevezett szuper­óvás után felmentette az ellene hozott vád alól, bár állítását nem tudta bizonyítani. Ez a per azért volt iránymutató, mert az új bírósági gyakorlat megmutatta, hogy leg­alább annyi közérdek fűződik a közsze­replők, ebben az esetben a kormány bírá­latához, mint a sajtószabadsághoz. A legnagyobb hatású sajtó-helyreiga­­zítási per Medgyessy Péteré volt Tattay Le­vente szerint, amely végül is kormányvál­ságot idézett elő. 2002-ben, a választások után ugyanis kiderült, hogy a miniszterel­nök III/2-es ügynök volt, és mint ilyen, je­lentéseket készített. Az információt a Ma­gyar Nemzet közölte. Ez a hír bombaként robbant, és Medgyessy Pétert támadható­vá tette, sőt szép lassan ellehetetlenítette. Bár sajtó-helyreigazítást rendeltek el a lap ellen, de nem lett belőle nem vagyoni kár­térítési per. Ennek már egyébként sem volt jelentősége a szerkesztőség számára, mert ha valakiről és éppen a miniszterel­nökről kiderül, hogy III/2-es, D-209-es ügynök volt, akkor az az információ fon­tosabb a társadalom számára, mint ilyen esetben a jogi szempontok. Ezzel a tény­feltárással Medgyessy Péter gyakorlatilag megbukott. Persze ítélet és ítélet között nagy kü­lönbségek lehetnek már csak a bírói sza­badság miatt is. Ilyen volt például a Lop­­pert Dániel ellen indított per, amelyet a rendőrség hivatalból kezdeményezett, mivel az egyetemista azt kiabálta Med­gyessy Péter miniszterelnök felé, hogy ha­zaáruló. Loppert Dániel ellen a rendőrség keményen lépett fel. Ez hogyan volt lehetséges? Őt nem il­lette meg a véleménynyilvánítás szabad­sága? Ebben az esetben Loppert Dániel ke­rült ki jól az ügyből - szögezte le a jog­elemző. A tapolcai rendőrség hivatalból indított büntetőeljárást, az ügy mégis fi­gyelmeztetéssel zárult. A közvéleményben sokszor megfogal­mazódik az, hogy a hatalom egyes ügyek­ben, perekben mennyire tudja befolyásolni a bíróságot. Tattay Levente szerint a bíró­ságoknak sikerült megőrizniük független­ségüket, és nem tapasztalta a hatalom aka­ratának megjelenését a bírósági ítéletek meghozatalában. Ez azt is jelenti, hogy a pártok befolyását közvetlenül nem lehet érezni a bíróságok munkájában, de a poli­tikai vonulatok megjelenését igen. A Fi­desz jó hírnevének védelmében több pert is indított például az Élet és Irodalom (ÉS) hetilap ellen, legutóbb az „Orbán-szőlők­­kel” kapcsolatos valótlan állítások miatt. Olyan jogerős ítélet született, sőt a Legfel­sőbb Bíróság is olyan döntést hozott, amely elmarasztalta az ÉS című újságot, s sajtó-helyreigazítást rendelt el. Az mégis feltűnő, hogy a bírói ítélet el­lenére az ÉS folytatja a támadásait. Ennek vajon mi lehet az oka? Ennyire enyhék az ítéletek? Tattay Leventének erről az volt a véleménye, hogy a lap mindig is a mil­­itáns, harcias hangvételű baloldali fóru­mok körébe tartozott. Nem véletlen tehát, hogy az újságot többször elmarasztalták a személyiségi jog megsértésében, valótlan­ságok híresztelésében, a tények elferdí­tésében. Az elemző szerint a Fidesz és az SZDSZ nagyon kényes a jó hírnevének fenntartá­sára. Ha sérelem éri őket, akkor ha nem megy másképpen, a bírósághoz fordul­nak. Ilyen jellemző eset volt, amikor Ko­vács László MSZP-elnököt perelte be a Fi­desz. Kovács László ugyanis azzal vádolta a pártot, hogy a 2002-es választási kam­pány hajrájában meg akarta törni a kam­pánycsendet, mert szlovák kamionok szállították azokat a röplapokat, amelye­ket kiosztottak volna. Az MSZP elnöke ezt bizonyítani nem tudta, emiatt pert vesz­tett. Egy másik esetben Kovács László 2003. szeptember 13-án Balmazújváros­ban egy szocialista lakossági fórumon tett nyilatkozatával azt a hamis látszatot kel­tette, mintha az ügyészség több ügyben nyomozást megszüntető határozatával bűnpártolást követett volna el, és ezzel megsértette az ügyészség jó hírnév védel­méhez fűződő személyiségi jogát. Ugyan­is a jogi személyiségeknek is van jó hírne­vük. A Legfőbb Ügyészség beperelte az MSZP elnökét azért, mert az ügyészség törvényes feladata a bűnüldözés, és ha va­lóban bűnpártolást követne el, akkor ez­zel az egész társadalmi rendet veszélyez­tetné. Kovács László 2004-ben ezt a pert is elvesztette, és a perköltség kifizetésére kötelezték. De példaként idézhetnénk a Demszky kontra Csurka pert. Csurka István a lapjá­ban azt állította, hogy Demszky Gábor 1976-ban önként jelentkezett besúgónak, és kapcsolatot tartott a titkosszolgálatok­kal. A bírósági per évekig elhúzódott, vé­gül is a szabad demokrata főpolgármester a pert megnyerte, Csurkát körülbelül öt­százezer forintos, nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezték, mivel megálla­pították a személyiségi jog sérelmét. Vannak olyan kijelentések, amelyeket egyetlen közszereplő vagy politikus sem hagyhat szó nélkül. Ilyen volt, amikor Ju­hász Ferenc honvédelmi miniszter egy rá­dióműsorban kijelentette, hogy „Med­gyessy Péter miniszterelnököt azért fo­gadja Bush amerikai elnök, mert remé­nyét látja annak, hogy nem egy antiszemi­ta, nagyon sok esetben értelmetlenül na­cionalista és szavahihetetlen kormányfő­vel áll szemben...” Tattay Levente ezt a pert is tanulságosnak nevezte. Juhász ugyanis nem nevezte meg Orbán Viktort, csak közvetve utalt rá, Orbán Viktor még­is személyiségi jogi pert indított Juhász Ferenc ellen, amit meg is nyert. Okkal kérdezhetnénk, ezt a pert miért nyerte meg a volt miniszterelnök, és ha nem mondták ki a nevét, egyáltalán fon­tos volt-e pert indítania. A pert a volt mi­niszterelnök egyrészt azért nyerte meg, mert semmi alapja nem volt, hogy anti­szemitának vagy nacionalistának nevez­zék - hangsúlyozta az elemző. Ebben az esetben kényszerhelyzetbe került a volt kormányfő, és reflektálnia kellett az igaz­talan vádra. Tattay Levente szerint a közszereplők­kel kapcsolatos perek tálalásánál a média nem a jogi szempontokat veszi elsősor­ban figyelembe, hanem a politikát. Nem túlzás azt mondani, hogy „médiaterror” van - summázta röviden véleményét a Pázmány-egyetem tanára. Egyes újság­írók nem azt írják meg, ami történik, és így az olvasó, a néző azt a virtuális valósá­got kapja, amit a hazudozó újságírók elhi­tetnek vele. II. János Pál is felhívta a fi­gyelmet a virtuális valóság sulykolásának veszélyeire. Nyilvánvaló: a médiumok célja, hogy a „baráti” politikusokat jó színben tüntes­sék fel, a szemben álló feleket meg lejáras­sák. A kritikának, a politikus elleni táma­dásnak persze vannak megengedett mód­szerei - fejtette ki jogi szempontjait az elemző. A lényeg, hogy a közérdekért folytatott tényfeltárás a valóságon alapul­jon. Ilyen alapon például megengedett a leleplező dokumentumok közlése, sajtó­montázs alkalmazása, netán karikatúra megjelenítése vagy a volt kommunista politikusok archív fényképének a közlése régi mozgalmi múltjukról. Nem megen­gedett a valótlan tényközlés, a bántó, megalázó, lekicsinylő jelzők alkalmazása. Sajnos iparággá vált a közszereplők lejá­ratása, a magánéletükben való turkálás, a szenzációvadászat - szögezte le Tattay -, azon túl, hogy egy közszereplőnek többet kell elviselni a kritikákból, mint egy átlag­embernek. Természetesen ez a lejáratási kampány nemcsak politikusokat érint, hanem például színészeket is. Sokan mondják, hogy nem megfelelő a jogvéde­lem, és nincs visszatartó ereje a nem va­gyoni kártérítési rendszernek. Azért nem lehet megfeledkezni arról, hogy a tényfeltáró újságírónak is foghíjas a jogvédelme. Néha érezni egy-egy bírói döntésnél a politikai elfogultságot. Csemi János bírónak az ítélete Torkos Matild, la­punk újságírója ellen többek szerint nem volt megnyugtató. A professzor ezt úgy látja, hogy a valóság bizonyítása a tény­feltáró újságírásban kényes dolog. Tor­kos Matild azért vesztett pert Wekler Fe­renc szabad demokrata képviselővel szemben, mert nem rendelte el a bíró a valóság bizonyítását. A valóság bizonyí­tása, a tanúk további kihallgatása mérle­gelés kérdése, s ebben az esetben a bíró mérlegelésén múlott a per végeredmé­nye. A mai napig nincs jogerős ítélet. Ez is egy olyan területe a büntetőeljárásnak, a büntetőpereknek, amely a becsületes újságírót visszatarthatja akár az igazság felderítésétől is, mert fenyegeti őt a bizo­­nyítatlanság, a börtönbüntetés veszélye vagy az esetleges nagy összegű pénzbün­tetés. Pedig komoly közérdek, alkotmá­nyos jog fűződik a véleménynyilvánítási szabadság megvalósulásához, a sajtósza­badsághoz. Végül is Tattay Levente bün­tetőjogi szempontból nem tartja jó álla­potnak, hogy egy újságírónak munkája közben félnie kel attól, hogy egziszten­ciálisan megsemmisülhet, és büntetett előéletűvé válhat. FOTÓ: NAGY BÉLA Az­­Orbán-szőlők* ügyében a Legfelsőbb Bíróság elmarasztalta az Élet és Irodalom című újságot, és sajtó-helyreigazítást rendelt el. Képünkön jobbról balra: Rajnai Attila, Kovács Zoltán és Tarnói Gizella 2006. március 3., pont­­ , 1 Magyar 11

Next