Magyar Nemzet, 2006. április (69. évfolyam, 89-116. szám)

2006-04-22 / 109. szám

2006. április 22., szombatKrónika Keresztrejtvény Kitelepítések Szolnok megyében Megrepedt a gátrézsű a Körös torkolatánál • Három falu ötezer lakója kénytelen elhagyni otthonát Folytatás az 1. oldalról­­ Cserkeszőlő határában a hadsereg helikopterei hordják a töltésekre a homokzsákokat, mivel az előző na­pi esőzésekben felázott utak miatt a szárazföldön nem lehet megközelí­teni a megrepedt töltésszakaszt. A szakemberek szerint a mára virradó éjszaka volt a legkritiku­sabb. Ha ezt túlélte a védmű, akkor nagy esélye van annak, hogy szára­zon maradnak a települések. Kun­­szentmárton polgármestere, Cuczi Mihály azt mondta: 2800 ember fo­gadására készültek fel, de azt nem lehet tudni, hogy végül hányan él­nek a lehetőséggel, mert sokan nem akarják őrizetlenül hagyni a házu­kat. Budapestről százötven rendőrt hoztak le tegnap a falvakba, hogy őrizzék az üresen maradt portákat. Kunszentmárton első embere sze­rint most legfőképpen élelemre és ágyakra van szükségük. Erre a ké­résre reagált a Magyar Baptista Sze­retetszolgálat, és száz tábori ágyat indított a térségbe, teherautókon kétszáz család számára segélydo­bozt állítottak össze, amely a taka­rók és a higiéniai szerek mellett tar­tós élelmet is tartalmazott. A hu­manitárius szervezet kétkamionnyi ásványvizet is küldött a térségbe, valamint kétszáz leves- és ezer hús­konzervet osztanak ki ma. A Magyar Ökumenikus Segély­­szervezet hárommillió forintos ke­retet biztosított a kitelepítettek megsegítésére, ebből élelmiszert, ivóvizet és tisztálkodási szereket vásárolnak. Ma egykamionnyi se­gélyszállítmányt is elindítanak Bu­dapestről. Tegnap a kora esti órák­ban az érintett településeken nem volt pánikhangulat, az emberek te­herautókkal menekítették háziálla­taikat, sokan pedig homokzsákok­kal rakták körbe a portát. A mostani védekezés lényege, hogy a helikopterek homokkal teli konténerzsákokat ejtenek le a meg­erősítendő területre. Gondot okoz, hogy a megcsúszott gátrézsű mere­dek, inkább a víz oldali része lapo­sabb - mondta el a távirati irodá­nak Varga László, a Közép-Tisza­­vidéki Környezetvédelmi és Víz­ügyi Igazgatóság vezetője. Bombát találtak a megcsúszott töltéstest mellett, de ez nem akadá­lyozza a Körös-zugban élő emberek kitelepítését - tájékoztatta az MTI-t Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese tegnap este. A bom­ba lassítja ugyan a gáton folyó munkát, de nem teszi teljesen lehe­tetlenné - tette hozzá. A csongrád-nagyrétieknek, a Köröszug Csongrád megyei részén élő közel félszáz embernek a Körös jobb partjának töltésén keletkezett repedés miatt kellett tegnap elhagy­nia az otthonát. A tanyás térségben élő emberek és több mint tízezer ál­lat szervezett kitelepítése tegnap es­te fejeződött be. A Tisza-völgyi védvonalakon eközben a szakemberek 568 kilo­méteren észleltek fakadóvizet, szá­zon csurgást, és harminc helyen ta­pasztaltak rézsűcsúszást - mondta Reich Gyula szóvivő az Országos Műszaki Irányító Törzs tegnapi saj­tótájékoztatóján. Tizenháromezren tevékenykedtek a 125 kilométer gátszakasz magasításán. A Tisza te­tőzésének elhúzódása Szolnoknál és Szegednél még napokig tarthat, ingadozó vízállással. A Duna, a Kraszna és Bodrog nem okoz gon­dot, a Maros is túl van a tető­zésen. ■ TÍZEZREK MENEKÜLNEK. Katasztro­fális helyzet alakult ki tegnapra a Duna romániai alsó szakaszán, ahol a hét végére várhatóan megha­ladja a tízezret a kilakoltatottak szá­ma. Vasile Blaga belügyminiszter szerint a dél-romániai Olténiában elhelyezkedő Dolj megyében, Bistret közelében olyannyira átned­vesedett és meggyengült a védvo­nal, hogy bármelyik pillanatban át­szakadhat, ez esetben öt környező település teljesen víz alá kerül. A hatóságok felszólítására Plosca, Dunareni, Bistret, Sapata, Macesul de Jos és Nedeea falvak közel ötezer lakosa személygépkocsira, teherau­tóra, szekérre rakodta legfontosabb holmijait, és a környező települése­ken kialakított menedékhelyre vagy rokonokhoz, ismerősökhöz utazott. Három romániai megyé­ben, Doljban, Galacon és Brailán már így is több mint ötezerre tehe­tő a kilakoltatottak száma. Nicholas Taubman, az Egyesült Államok bu­karesti nagykövete tegnap bejelen­tette, hogy az amerikai kormány 250 ezer dollárral járul hozzá a ter­mészeti csapás során keletkezett károk enyhítéséhez, öt európai or­szág - Ausztria, Franciaország, Né­metország, Szlovákia és Olaszor­szág - pedig hamarosan humanitá­rius és logisztikai segélyt nyújt Ro­mániának. Bukarest emellett vár­hatóan 71,6 millió euróra számít­hat az EU szolidaritásalapjából az infrastruktúra helyreállítására. Minden eddigi értéket megha­ladva árad a Tisza a Vajdaság észa­ki részén. Bár a Duna apadásának köszönhetően kicsit csökkent a víz­szint a mellékfolyó torkolatánál, a térségben folytonosan fennáll a gátszakadás veszélye. Bulgáriában tegnapra néhány centiméterrel apadt a Duna, a leg­magasabb árvízvédelmi készültség azonban továbbra is érvényes. A gátak több helyütt eláztak vagy át­szakadtak, a szakemberek, a kato­nák és a helybéliek éjjel-nappal a megerősítésükön dolgoznak - kö­zölte a távirati iroda. A Baptista Szeretetszolgálat élelmiszert és tisztítószereket oszt a kunszentmiklósi epreskerti óvodában fotó: nagy Béla Újabb taxist szúrtak halálra a fővárosban I­­. Juhász Judit_____________ N­em kizárt, hogy rablógyilkos­ság áldozata lett az az 57 éves taxis, akinek holttestére tegnap haj­nalban találtak rá a főváros II. kerü­letében. A jelek szerint a férfit több késszúrással ölték meg. A Völgy utcán haladt át a Fővá­rosi Közterület-fenntartó Rt. útta­karító járművének a vezetője, ami­kor éjjel fél háromkor egy Opel kö­zelében észrevette a földön fekvő­ embert - tájékoztatta lapunkat Schőn Péter, a Budapesti Rendőr­főkapitányság kommunikációs osztályának vezetője. Elmondta: a helyszíni szemle délutánra befeje­ződött, a felderítőmunka, az adat­gyűjtés, illetve a már rögzített nyo­mok értékelése még javában tart. A budapesti férfi egyik társasághoz sem tartozott, így egyelőre nem tudni, kért-e segítséget valakitől a tragédia előtt. A rendőrség tegnap megpróbál­ta rekonstruálni az áldozat utolsó óráinak eseményeit, hogy kiket szállított, és vajon merre járt. Sike­rült több szemtanút is felkutatniuk, meghallgatásuk este még tartott. A nyomozók eddigi adatai szerint nem kizárt, hogy a férfit a pénzéért ölték meg. A halál okának megálla­pítására soron kívüli boncolást ren­deltek el. A BRFK életvédelmi osz­tálya ismeretlen tettes ellen, ember­ölés bűntettének megalapozott gya­núja miatt indított eljárást. Emlékezetes, legutóbb február­ban egy testvérpár néhány ezer fo­rintjáért lőtt fejbe egy soproni ta­xist. Tavaly szeptemberben Tatabá­nyán gyilkolt meg egy fiatalember egy fuvarozót tízezer forintjáért és a mobiltelefonjáért. A gazdátlan Opelt közterületesek találták meg fotó: mti/mihádák Zoltán Torlódásokat okozhatnak a kerékpárosok MTI______________________ H­armadszor rendezik meg a kerékpárosok figyelemfelkel­tő felvonulását ma a fővárosban a Critical Mass elnevezésű rendezvé­nyen, a Föld napja alkalmából. A résztvevők szeretnék elérni, hogy kerékpársávokat különítsenek el a két keréken közlekedők biztonsága érdekében. A felvonulásra harmincezer bi­ciklistát várnak. A menet délután háromkor indul az Újpesti rakpart­ról, majd a pesti alsó rakparton, a Petőfi hídon, a budai alsó rakpar­ton, az Attila úton és az alagúton haladnak át, aztán a Lánchíd, a Jó­zsef Attila utca és az Andrássy út érintésével érnek el a Felvonulási térre, ahol csatlakoznak a Föld nap­ja rendezvényhez. A felvonulás le­zárt útszakaszokon, rendőri felve­zetéssel zajlik, és eső esetén sem marad el. A rendezők kerülő utakat java­solnak az autósoknak, akik észak-déli irányban az Alkotás útja-Krisztina körút-Hungária körút, kelet-nyugati irányban pe­dig az Árpád híd-Margit híd— Hegyalja út-Erzsébet híd- Rákó­czi út, illetve a Bartók Béla út-Szabadság híd—Üllői út- Lágymányosi híd vagy a Petőfi híd felé közlekedhetnek akadálytala­nul. A felvonulás idején körülbe­lül másfél órán át nem jár a 2-es villamos, a 4-es, a 12-es, a 15-ös, a 16-os, a 105-ös és a 86-os autó­busz. Nőhet a 4-6-os villamospót­lók, a 19-es és 41-es villamosok, a piros 20-as és 30-as buszok, vala­mint az Andrássy utat keresztező trolik menetideje. 90 évvel ezelőtt ezen a napon született Yehudi Menuhin amerikai hegedűművész. Rejtvényünk fősoraiban munkásságához kapcsolódó mondatot találnak. Ezt a mondatot kérjük - a kivágott pályázati szelvénnyel együtt - címünkre 2006. április 28-ig be­küldeni. Levélcímünk: Magyar Nemzet, 1450 Budapest 9, Postafiók 74. bíkOuehdö, 1.RÉSZ JÓZSEF ATTILA VERSE EGY VÉGZETES ÉRZELEMRŐL ...MOCK, OSZTRÁK AL­KANCELLÁR, külügy MINISZTER PÁLYÁZATI SZELVÉNY A helyes megfejtést beküldők között utazási utalványt sorsolunk ki. A 2006. ÁPRILIS 15-ÉN MEGJELENT REJTVÉNY HELYES MEGFEJTÉSE: A XX. század első negyedének kiváló magyar lírikusa volt. Nyertes: Szende Ákosné, Budapest, XII. 1990 UTÁNI ELSŐ MINISZ­TERELNÖKÜNK (JÓZSEF) t­­ALANTÁN VEGYJELE REND­SZERESEN ÉRTÉKESÍT LITVÁNIA EGYIK SPORTJELE DUGI...; DALMÁT SZIGET LAPPFÖLDI ÁLLÓVÍZ A HOLLÓ ÍRÓJA. (EDGAR ALLAN)1* PÁRATLAN VITA­ LEGVÉGÜL, RÉGIESEN SIKER JELE A SZÍNHÁZBAN ASTRO NCIUM VEGYJELE HANGOT HAL­LAT A RÓKA ---▼--­SPANYOL AUTÓJELZÉS PAKISZTÁNI FOLYÓ E BEKÜLDENDŐ, 2.RÉSZ TÉTEL BEVEZETŐ RÉSZE' TÖLTI, BORÍTJA TITOKBAN AZ UDVARRA LOPÓDZIK NADÁLY NATO FŐTIT­KÁR VOLT (JAVIER) 11, NÉMETÜL ---▼--­HATÉKONY, HARCRA, GYŐZELEMRE ALAKALMAS (CSAPAT) a warrenni MESTERSÉGE CÍMŰ DRÁMA ÍRÓJA (GEORGE BERNARD) BEC. ZOLTÁN IDŐSEBB HÖLGY PASSAU EGYIK FOLYÓJA ...AVIS, RITKA MADÁR, LATINUL A NITROGÉN VEGYJELE AZ A VITAMIN KÉMIAI NEVE A NITROGÉN VEGYJELE 500, RÓMAI SZÁMMAL SAVVAL KEZEL FK. SZOBRÁSZ (AUGUSTE) ERDŐ KÖZEPE! RITKA, BERLINBEN' . CZEIZEL ENDRE TUDOMÁNYA ATLASZKÖTÉSÜ FÉNYES SELYEMSZÖVET PEZSGŐN A JELENTÉSE: FÉLSZÁRAZ VADSZAMÁR A PASCAL JELE ► TERÁPIA, GYÓGVÍZFO­GYASZTÁSSAL ...ANGELES, USA VÁROS ÁGYBÓL KISZÁLL AZ IRÉN SZLÁV VÁLTOZATA MEGREKEDŐ HOGYIS­HÍVJÁK JAVÍTÁS, JAVÍTOTTA,­­ RŐV. VÉG, ZENEI SZÓVAL MOHAMEDÁN FEJEDELEM SZEMÉLY­AZONOSSÁG ▼ PORTUGÁL AUTÓJELZÉS ÁRTÓ SZÁNDÉKÚ, ROSSZ KÍVÁNSÁG ...HEGYSÉG, CSÚCSA A NAGY MILIÓ TONNA, RŐV. ^ A BETÉT ELLENTÉTE 100, RÓMAI DR.AUTÓ­TÍPUS (fak) 1, RÓMAI SZÁMMAL * ODA VISSZA IGEKÖTŐ KÓRUSNAK ÍRT DALMŰ ALANTAN VEGYJELE Jövő ■.* Sf.i.i.f.1__________________ Három per hármaskönyv cím­mel jelentetett meg kötetet Selmeczi Tibor. A humorista azt mondta: műve könyv a jö­vőből, amikor talán 2036-ot írunk, és már mindenki besúgó. George Santayana spanyol szü­letésű amerikai filozófus a hu­szadik század előfelében ezt írta: „Akik nem tudnak emlé­kezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt. ” És ő biztosan nem viccelt. Ékszercsempész Ferihegyen Csaknem 30 millió forint értékű, több mint hetvenhárom kiló ékszert foglaltak le tegnap Fe­rihegyen egy Bécsből érkező magyar állampolgártól. (MTI) Másodszor is megszökött a rab Orvosi vizsgálat közben megszö­kött egy elítélt tegnap Pécsett. A férfiról a fegyőrök tüdőszű­rés előtt levették a bilincset, ezt kihasználva tűnt el fogva tartói elől. A bűnöző néhány éve egyszer már kiugrott a pécsi rendőrkapitányság el­ső emeleti ablakán, amikor az őt kihallgató nyomozó né­hány percre magára hagyta. Akkor Székesfehérváron fog­ták el. (MTI) Muzsika a Thökölyben Ma este hat órakor a Tolcsvay Trió muzsikál a Thököly Klubban (Budapest XIV., Thököly út 76.). Az est vendége lesz Farkas Adrienne, lapunk mun­katársa. (MN)

Next