Magyar Nemzet, 2007. február (70. évfolyam, 31-58. szám)
2007-02-03 / 33. szám
Szerkeszti: Tóth Szabolcs Töhötöm • A „nagy” generáció és ami maradt belőle: kis zenekarai Illés Lajos (elöl) és Szörényi Levente az Illés-együttes egyikősklipjének forgatásán. Volt ereje és hite leszállni a körhintáról „Ami engem illet, a Beatles addig nem fog újra összeállni, amíg John Lennon halott marad ” - mondotta George Hamson, és kiszenvedett. Timisi Ferenc______________________________,___________,__z örök világosság fényeskedjék a napokban eltávozott Illés Lajositnak (65), akinek volt hite és ereje, hogy leszálljon a körhintáról, és Kisorosziban kántor legyen lelkész felesége mellett. Az illési zenekar már biztosan nem áll össze. Nem csak ezért: Levente rockoperákat ír, Szabolcs játékvasutat épít, Tini (ez majdnem olyan ciki egy hatvanéves embernek, mint az Öcsi bácsi szegény Puskásnak) ha csak szövegeket írna, jó volna. Az emblematikus magyar zenekar tehát védve vagyon: Pásztory Zoltán (Parizer) halála után azért még összeálltak egy búcsúkoncertre. Mostantól ennek vége. Mielőtt bárki azt hinné, hogy én az Illés- vagy bármelyik zenekar ellen vagyok, hadd valljam be, hogy tizennégy éves koromtól tizennyolcig Szeged legismeretlenebb zenekaraiban énekeltem. Aki pedig egyszer beatzenész volt, legyen akármi a foglalkozása - az is marad. A basszgitárosunk ma matematikaprofesszor, a szólógityósunk szívsebész, a billentyűs fogorvos, belőlem író lett. Egyedül a dobosunk vált profi zenésszé - el is tűnt a szórakoztatóipar feneketlen gyomrában. Hogy mi volt a beat? Életforma, halálforma. Lennon szerint csak másképp öltözködtünk. Vagy Frank Zappa mondta ezt? Mindegy. Keith Richards is így jellemezte, amit játszott: zene nyaktól lefelé. Elton John kijelentette: a beatben az a nagy dolog, hogy olyasvalakiből, mint én, sztár lehet. Elton John és Zorán között van valami hasonlóság: parókát hordanak. A különbség az, hogy Elton zenét tud írni, és meg tud újulni. Nem volt igazuk az önmagukat cikizőknek. Másképp lüktetett a vér az ereinkben. A beat, amely a rock and roll után jött, tele volt Beat eredeti ötletekkel, szörnyűséges divathóbortokkal, az ízlés förtelmes zuhanásával, hiszékenységgel, rettentő sok szeméttel, manipulációval, de egyszersmind felejthetetlenül tiszta pillanatokkal, invenciókkal, életörömmel, vidámsággal, közönségességgel, túlzásokkal, újításokkal és mérhetetlen enerváltsággal. Harminc fölött ne bízz meg senkiben. Remélem, meghalok, mielőtt megöregednék. Ezek voltak a jelszavaink. Ha fuldokolsz, nem kiabálsz verseket, egyszerűen üvöltesz. Három akkord és az igazság. Ez volt a beat. Többet tanultunk egy háromperces számból, mint húsz történelemórán. „A hatvanas években naivak voltunk, mint a gyerekek - írta Lennon. - Nem kaptuk meg a csodálatos világot tele virággal, békével és csokoládéval. Duzzogtunk hát. Visszabújtunk a szobánkba, és rock and rollt játszottunk, mert a világ egy szörnyű hely, ahol nem kaptunk meg semmit, amiért sírtunk.” Art Garfunkel kísértetiesen hasonló szavakat használ: „Hazamentünk Paullal (Simonnal), és danolásztunk a garázsban dobozgitáron kísérve. És akkor jött a rock and roll.” A beatgeneráció, amely sohasem volt „nagy”, miként a későbben jöttek hitték, az elüzletiesedett rock „n” roll ellen lázadt. A zenéből sok mindent átvett, és a maga képére formált. Kicsit dagályosabb lett, kicsit jobban simogatta a fiatalok énjét a játszótéren. Megvolt a tortánk, és meg is ettük, ha akartuk. A semmiből művészetet csinálni, az a valami. Minden zenekar a kezdet kezdetén azt állítja magáról, hogy ő a rock jövője. „A működő zenekaroknál ez be is jött”, ahogy Graham Nash mondta. Mindennap zenélni kell, nem csak vasárnap, vagy fellépések előtt vagy alatt. A legtöbb zenész addig volt zenész, amíg amatőr volt. A taposómalom kiöli a dallamot és a ritmust az emberből. Nézzétek meg a Rolling Stonest (magyarul Ördögszekereket). Húsz éve nem csináltak egy jó lemezt, de a bulijaikon pörögnek. Ők az ellenpélda. Egy zenésznek nem az a dolga, hogy megmondja, hogyan kell élni, érezni. Az a papok feladata. A zenésznek azt kell elmondania, hogy ő mit érez. „Magadra vagy hagyatva mindenképp - mondja Lennon. - A saját Istened kell imádnod a saját templomodban. Jézus, Buddha és Mohamed igazat mondtak. Csak a tolmácsok voltak rosszak. Minden ismeretlen. Fogadjuk el ezt kiindulópontnak. Erről szól a játék. Az élet. Vitorlázunk az ismeretlenben.” Hogy milyen érzés volt akkor tizenévesnek lenni? Ezt is Lennon mondta meg a legpontosabban: „Az egyik felem azt mondta, hogy vesztes vagyok, a másik felem meg, hogy a Mindenható. Ne mondd el senkinek, kiféle miféle vagy. Vagy, aki vagy.” Lennon tudta, hogy az élet munka, nélküle nincs más, csak félelem és bizonytalanság. Magyarán: játszani kell. Egy koncert ilyenkor hasonlít ahhoz, amit a hurrikán szemében lehet átérezni. És akkor olvasom, hogy kimenő van az Arany Naplemente elfekvőből. Búcsúkoncertre készülnek a „nagy” generáció kis zenekarai. A búcsúkoncertiparból nem akarnak kimaradni ők se. „A cikista ragaszkodjon a cikijéhez - mondta Duke Ellington. - Van, aki a mákos szalámit kajálja.” Azért tartanak egy kicsit a publikumtól. Mindkét napon nyolcnyolc (!) zenekar lép föl, így talán telt ház lesz. Hogy kik ezek a gigászok?Folytatás a 30. oldalon