Magyar Nemzet, 2007. április (70. évfolyam, 90-117. szám)

2007-04-02 / 90. szám

2 Rovatvezető: Huth GergelyBelföld 2007. április 2., hétfő Aláírásgyűjtés az erőszak ellen Morvai Krisztina felszólítása: Állítsák le a koncepciós pereket! • A végső ok az őszödi beszéd ■ Dombi Margit_______________ Á­prilis 23-án, az októberi ese­mények féléves évfordulóján aláírásgyűjtést kezdeményezünk, hogy az értelmetlen erő­szak ne is­métlődhessen meg, derüljön ki, kik voltak a felelősök a rendőri brutali­tásért, illetve azért, hogy a tünte­tőkkel szembeni koncepciós pere­ket állítsák le - jelentette be Morvai Krisztina, a Civil Jogász Bizottság társelnöke a hét végén a Debreceni Kor Dáma Egyesület összejöve­telén. Morvai emlékeztetett, a Gön­­czöl-jelentés szerint mindenki, az ellenzéki politikusoktól a minisz­terelnökig és a köztársasági elnökig felelős a forradalom ötvenedik év­fordulóján történtekért, ami ma­gyarul azt jelenti, senki nem felelős, senkit nem akarnak felelősségre vonni. Úgy vélte, a történtek elem­zését nem elég október 23-ával kez­deni, vissza kell menni szeptember 17-ig, az őszödi beszéd nyilvános­ságra kerüléséig. Ezt követően hangzott el ugyanis Gyurcsány Fe­renc kijelentése, miszerint meg kell védeni a csendes többséget a cső­cseléktől, majd gumibotos tömeg­oszlatás következett, ami után a miniszterelnök úgy nyilatkozott, a rendőrség példamutatóan járt el - emelte ki a neves jogász. Morvai szerint az emberek meg vannak félemlítve, és félre vannak tájékoztatva a balliberális média által, így nem tudják, mi történt valójában az őszi tüntetéseken. A Civil Jogász Bizottság ezért hatvan tanú meghallgatását követően do­kumentumfilmet készített, amit ingyenesen bocsát az érdeklődők rendelkezésére. A megrázó film­kockákon az azóta is eljárás alatt lévő egyetemisták és nagymamák vallanak arról, milyen atrocitások és megaláztatások érték őket a tüntetésen vagy azt követően a fogdákban. A társelnök úgy vélte, a valós eseményekről igen kevés fogalma van a Nyugatnak is, ami részben annak köszönhető, hogy most is ugyanazoktól a balliberális értelmiségiektől szerzik informá­cióikat, mint a rendszerváltozás idején. Ugyanakkor az ellenzék is igen keveset tesz azért, hogy vál­tozzon a magyar kormányzat nemzetközi megítélése, mert nem ülnek le beszélgetni külföldi újság­írókkal, nem tartanak nemzetközi sajtótájékoztatókat a valóság feltá­rása céljából. Szöőr Anna pszichológus, a Ci­vil Jogász Bizottság tagja Balogh László független rendőr-szakszer­vezeti elnök nyilatkozatára hivat­kozva emlékeztetett, október 23. előtt a később gumibotozó rend­őrök barakkokba zárva várták ét­­len-szomjan a bevetést. Ez a fruszt­rációagresszió tipikus esete, ami jól magyarázza azt az egyébként érthe­tetlen dühöt, amivel a rendőrök a tüntetőkre támadtak. Úgy vélte, a regnáló hatalom ilyen módszerek­kel próbálja megfélemlíteni az em­bereket, ám nem szabad félni, visz­­sza kell adni a magyarok önbecsü­lését, és sok egyéb mellett felhívni a figyelmet a polgári létnek alapot adó vállalkozás szabadságára is. TÁMOGATÁST KÉRNEK. A tavaly szeptember-októberi rendőri brutalitást vizsgáló Civil Jogász Bizottság alapítványt hozott létre. Bankszámlaszáma: 10300002-10322788-49020017 (MKB Bank Rt.). Külföldről történő átutaláshoz szükséges információk: IBAN: HU57. Bank neve: MKB Bank Rt Bank címe: 1056 Budapest, Váci utca 38. SWIFT: MKKBHUHB. Számlatulajdonos neve: Október 23 Bizottság Alapítvány Az Ember Jogaiért. Számlatulajdonos címe: 1024 Bu­dapest, Fény utca 15. Türelmi időt kér a Fidesz Ma módosító javaslatot nyújt be a Fidesz az Országgyűlésben, hogy az érettségizők kapjanak négy hónapos türelmi időt az egészségbiztosítási járulék fi­zetésére, mivel csak szeptem­berben tudják meg, hogy fel­­vették-e őket felsőoktatási in­tézményekbe, vagy szakkép­zés során folytatják tanulmá­nyaikat - jelentette be Pelcz­­né Gáll Ildikó, a párt alelnöke. A politikus szerint „fekete áp­rilis” kezdődött tegnap, „a kormány hibás gazdaságpoli­tikájában teljesen vétlen csa­ládokat és vállalkozásokat sújtják megint megszorítá­sok”. (MTI) Katona Kálmán maradt a helyén Ismét Katona Kálmánt választotta elnökének az MDF országos választmánya, a két alelnök Kálmánná Szabó Katalin és Petronyák László lett. Erről Dávid Ibolya számolt be saj­tótájékoztatón szombaton Budapesten. Az MDF elnöke elmondta: hónapok óta tart a tisztújítás a pártban. Három hete pártelnököt, egy hete az országos elnökség elnökét, most pedig választmányi ve­zetést választottak. (MTI) Új fórum a világhálón Stílszerűen a sajtószabadság nap­ján, március 15-én indult út­jára a www.barikad.hu című, új internetes honlap, amely­nek főszerkesztője Tóth Gy. László politológus. A szer­kesztőség munkatársai között találjuk Csath Magdolna köz­gazdászt, egyetemi tanárt. Az ismertebb munkatársak közé tartozik Cservák Csaba alkot­mányjogász és Ágoston Ba­lázs újságíró. Az új, hangsú­lyozottan jobboldali és nem­zeti elkötelezettségű szellemi műhely tagjai elsősorban fia­tal értelmiségiek. (MN) Főpolgármesteri elutasítás Szanyinak A Főpolgármesteri Hivatal el­utasította Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képvi­selő indítványát, amelyben az április 1-jétől esedékes, 8,4 százalékos távhődíj­­emelés elhalasztására kérte a főpolgármestert. A válasz­levélben kifejtik, a Fővárosi Közgyűlés a koalíció frak­cióinak egyhangú szavazatá­val tavaly decemberben a dí­jak kétlépcsős emeléséről döntött. (MTI) Kolompár újra romafőnök lett Tucatnyi elnökhelyettest választott az Országos Cigány Önkormányzat A korábbi elnököt, Kolompár Orbánt választották újra az Orszá­gos Cigány Önkormányzat élére szombaton. A Magyar Cigány Fó­rum jelöltjét a megismételt alakuló ülésen hirdették ki hivatalos győztesként, miután az első tanácskozáson több törvénysértés is történt. Farkas Flórián, a Lungo Drom alulmaradó jelöltje szerint Kolompár a kormány segítségével maradhatott hatalmon. Pl.KÁIN Lóránt A Magyar Cigány Fórum (MCF) valamennyi mandátummal rendelkező képviselője támogatta, s így 29 szavazattal ő nyert az 53 fős Országos Cigány Önkormány­zat (OCÖ) ülésén, míg a Lungo Drom jelöltje, Farkas Flórián 23 szavazatot kapott. Az eredmény annak ismeretében érdekes, hogy a kisebbségi választások után a Lungo Drom 28, míg az MCF csak 25 tagot delegálhatott a testületbe, de már az első alakuló ülésen is két tag, azt követően pedig az újravá­lasztás előtt másik két Lungo Drom-os ült át a rivális szervezet padsoraiba. Mint ismeretes, a március 13-i alakuló ülésen az MCF meglepetés­re nem Kolompár Orbánt, hanem a Lungo Drom-os Kozák Jánost jelöl­te elnöknek, aki vállalta is a meg­méretést Farkas Flórián ellen. A je­lenleg is győztes szervezethez át­pártolt ifjabb Kozák János is, amivel a 28-25-ös Lungo Drom-többség 27-26-os MCF-előnnyé vált, és így Kozák Jánost választották meg az OCÖ élére. Ezt azonban néhol erő­szakos cselekményekkel tarkított összetűzés előzte meg az üléste­remben, ezért a levezető elnök már a voksolás előtt berekesztette az ülést, a döntés tehát érvénytelen volt. Az idősebbik Kozák János már a szombati szavazás előtt bejelentet­te, az új voksolásnál nem fogad el jelölést sem az MCF, sem pedig a Lungo Drom részéről, viszont ez al­kalommal ő jelölte Kolompárt. „Hűségéért” cserébe Kozák az álta­lános elnökhelyettesi posztot kapta, s miután a régi-új elnök első intéz­kedéseként kettőről tizenegyre emelte az elnökhelyettesek számát, további tíz MDF-s képviselőt nevez­tek ki a tisztségekre. - Mindent megteszünk azért, hogy az OCÖ folyamatos kontroll alatt legyen - mondta Farkas Fló­rián, aki szerint Kolompár újravá­lasztása nem a cigányság, hanem a hatalom akaratát tükrözi. Hozzá­tette, a kormánynak érdekében áll a tehetetlen kisebbségi önkormány­zat fenntartása: „Olcsóbb kifizetni két-három embert, mint egy 800 ezres népcsoportot.” Farkas kije­lentette, a kormánypártok részéről több fenyegetés is érkezett szerve­zetének képviselőihez. Kolompár Orbán azonban visszautasította a vádakat: „A kor­mányzat semmilyen nyomást nem gyakorolt a választókra.” Arra kérte Farkast, ha valóban a pártpolitika fölé akarja helyezni a romapoliti­kát, lépjen ki a Fidesz parlamenti frakciójából. A cigány önkormányzat vezetője fogadja a gratulációkat fotó: MÁTÉ Péter HÁTTÉRBEN AZ MSZP? Kolompár Orbán OCÖ-elnökké választásával egy ma­gyarellenes cigányvezetést szabadított az országra az eseményeket a háttér­ből irányító MSZP - állapította meg közleményében a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke, Biber József Tibor. Emlékezetes, januárban Kiss Péter (MSZP) miniszter az OCÖ újévköszöntő rendezvényén azt ígérte, hogy a Szo­ciális és Munkaügyi Minisztérium ezermilliárd forintos nagyságrendben indít programokat, amelyek a cigányság foglalkoztatásának növelését célozzák Ko­lompár Orbán találkozott Szilvásy György kancelláriaminiszterrel is, és megál­lapodott abban, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv cigányságot érintő kérdéseiről, programjairól rendszeres konzultációkat tartanak a jövőben. Albánokat, törököket is védtek Nemzetbiztonságiak a Forma-1-en és a Dohány utcai zsinagógában Folytatás az 1. oldalról­­ Közvetlenül ezek után, 2006. má­jus 21-23. között az Európai Adó­­igazgatások Szervezete tartott közgyűlést Budapesten, amely szintén kiemelt védelmet igényelt. Nem kevés munkát adott a terrorelhárítóknak az sem, hogy Izrael állam budapesti nagyköve­te számos­ közéleti személyiség társaságában megjelent a For­­ma-1-es Magyar Nagydíjon au­gusztusban. Izgalom jutott 2006. november 19-re is, amikor az „Élet menete” Alapítvány szervezésében jóté­konysági koncerttel egybekötött fogadást tartottak a Dohány utcai zsinagógában. Az NBH természe­tesen itt is számos munkatársával volt jelen, és a résztvevők között a rendvédelmi szervekkel együtt­működve védeniük kellett többek között a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, a köztársasági elnököt, az Országgyűlés elnökét, a miniszterelnököt, a Legfelsőbb Bíróság, az Állami Számvevőszék és az Alkotmánybíróság elnökét, több minisztert és államtitkárt, volt állam- és kormányfőket, vala­mint számos nagykövetet is. A nemzetbiztonságnak ki kel­lett vonulnia a hetven százalékban muzulmán Albán Köztársaság el­nökének 2006. június 14— 15-i ma­gyarországi programjaira is. A vé­dett személynek többek között ak­kor kellett gondoskodni a bizton­ságáról, amikor a Szent György té­ren fogadták, majd a Parlament­ben találkozott a miniszterelnök­kel, másnap pedig Demszky Gábor főpolgármesterrel folytatott meg­beszélést. Az NBH kiemelt feladatokat ka­pott 2006. július 25-26-án is, ami­kor hivatalos látogatáson Magyar­­országon járt a Török Köztársaság elnöke. Az államfő tárgyalást foly­tatott a Sándor-palotában, majd a Parlamentben, a Hősök terén és a Rákoskeresztúri új köztemetőben pedig koszorúzáson vett részt. Terrorelhárítók védték azt a fogadást is, amelyet a török nagy­­követség tartott 2006. október 26- án, a Török Köztársaság kikiáltá­sának 83. évfordulója alkalmából a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében. A rendezvényre ugyanis több, kiemelten terrorér­zékeny kategóriába tartozó állam nagykövete, a Magyarországra akkreditált diplomáciai testületek tagjai, attasék, továbbá közéleti és politikai személyiségek kaptak meghívást. A rendezvények nem­zetbiztonsági biztosítására elköl­tött pénzek mennyiségét nem tud­hattuk meg, mert az nem nyilvá­nos adatnak számít. belpol@magyarnemzet.hu Késések a ferihegyi sztrájk miatt •­ Bakonyi Ádám_______________ _ •Ö­sszesen negyvenhét - 26 indu­ló és 21 érkező - járatot érin­tett Ferihegyen az üzemanyag-ki­szolgálást végző RÜK Kft., illetve a földi kiszolgálást ellátó Celebi Kft. dolgozóinak szombati sztrájkja. Az akció nem okozott járatkimaradá­sokat, fél-egy órás késéseket vi­szont igen. A Malév járatai menetrend sze­rint közlekednek, mivel a Malév gé­peinek földi kiszolgálását a Malév GH végzi. A Celebi dolgozói péntek 18 órától hirdettek huszonnégy órás sztrájkot az eredménytelen bértárgyalásokat követően. A társa­ság menedzsmentje egy plusz két százalékos, illetve a jelenlegi rugal­masabb munkarenddel 12 százalé­kos béremelést ajánlott. A Légiköz­lekedési Dolgozók Független Szak­­szervezete viszont munkarendvál­tozás nélkül követel 15 százalékos emelést. A dolgozók jelenlegi fizeté­séről egymásnak ellentmondó in­formációkat közöltek. A munkálta­tó szerint átlagosan 340 ezer forin­tot keresnek, az érdekképviselet azonban úgy tudja, hogy nettó 60 ezer és 120 ezer forint közötti alap­bért kapnak. Bár a sztrájk támoga­tottsága nagy volt, így a dolgozók többsége nem vette fel a munkát, a menedzsmenten túl a British Air­ways és a német Lufthansa alkal­mazottai is beálltak dolgozni, hogy csökkentsék a csúszásokat. Az üzemanyag-kiszolgálást vég­ző dolgozók szombat 11 és 18 óra között sztrájkoltak, mivel 15-18 százalékos béremelési követelésük­kel szemben a menedzsment 7,5 százalékot ajánlott. Szollár Domo­kos, a Budapest Airport szóvivője szerint azonban az akció nem oko­zott fennakadást, a légitársaságokat ugyanis időben értesítették arról, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt alternatív üzemanyag-felvételi lehetőséget kell keresniük. A bér­­tárgyalások a héten folytatódnak. Folytatódó félpályás útlezárások II Borsodi Atticla________,_____ K­iállás az igaz országért! néven újabb egész napos álló, félpá­lyás, forgalomlassító megmozdulá­sokat tartottak szombaton a Szö­vetség az Igaz Országért Polgárjogi Mozgalom civil kormányellenes tüntetői. A tiltakozók ismét a ha­tárátkelőhelyek közelébe és a fővá­ros környékére összpontosították akcióikat, de voltak az ország belső területein is zárási pontok. Varga László, a mostani akció egyik szervezője elmondta, a tün­tetések célkitűzései nem változtak, továbbra is az erkölcsi és gazdasá­gi válság felelőseinek távozását követelték, azt azonban nem tudta megmondani, hány helyen voltak zárási pontok, mert a helyszínek összegyűjtése este még tartott. Szőts Béla, a korábbi rendezvé­nyek szervezője a mostani tiltako­zó akció előtt kitért arra, hogy az utóbbi időben egyre többen, újabb és újabb helyszínekről jelentkez­nek be hozzájuk, és csatlakoznak a mozgalomhoz. Mint ismeretes, a mozgalom civil tüntetői hetek óta először vonultak ismét szervezet­ten az utakra, mert még március 15-e előtt közölték, hogy az ün­nepről más szervezetek rendezvé­nyein emlékeznek meg, és nem tüntetnek.

Next