Magyar Nemzet, 2007. június (70. évfolyam, 147-176. szám)
2007-06-09 / 155. szám
Hades körében A hetvenéves Sárközi Mátyás karcolatai LŐCSE:__________________________________ Szabó Zoltánnak, a Magyar Nemzet hajdani közkedvelt szerzőjének és szerkesztőjének az emigránslét mélypontján, az eltiport forradalom után volt egy asztaltársasága a kensingtoni Hades eszpresszóban, ahol megvitatták a világ dolgait a ’49-es és az ’56-os magyar menekültek. „Gyűlöltek bennünket, mert egyrészt hangosak voltunk, másrészt túl keveset fogyasztottunk, de jó hangulatú presszó volt...” - így emlékezik a Hadesre a kompánia tán legifjabb tagja, a ma hetvenéves Sárközi Mátyás könyvhéten megjelent kötetében. Az 1990 és 2006 között írt esszék, kis tanulmányok, karcolatok és vázlatok helyszíne Pest, London és a nagyvilág, alakjai nagyobbrészt a Hadesből személyesen vagy közvetett módon, a Szabó Zoltán törzsasztalát körülülők elbeszélései révén megismert angliai magyarok. Sárközi Mátyás szellemes skiccekben örökíti meg őket Róth Mátyástól, Kossuth orvosától André Deutschig, a legsikeresebb és legismertebb angol könyvkiadóig. Remek történetei vannak Solti Györgyről, akinek 1945 után a „magyar segít magyart” hálózat egyengette nyugaton a pályáját, és aki brit lovaggá ütött Sir George Soltiként is a magyaroknak szurkolt, ha Anglia-Magyarország labdarúgó-mérkőzésre került sor. Arthur Koestlerről, a Sötétség délben című könyv szerzőjéről meg azt meséli el Sárközi Mátyás, hogy honnan szerezte azokat a döbbenetes információkat, amelyek nélkül a szovjet valóság ábrázolása több tucat nyelvre lefordított regényében nem lett volna hiteles. Hajdani pesti óvodás pajtása, Striker Éva mondta el részletesen a magyar származású brit prózaírónak, hogyan működik a kommunista terrorgépezet. (Hogy Striker Évát és a férjét kiszabadítsa a szovjet rabságból - az volt ellenük a vád, hogy összeesküvést szőttek Sztálin meggyilkolására -, a Nobel-díjas Joliot-Curie házaspárt mozgósította Koestler, később, Obersovszky Gyula és Gáli József halálos ítéletének a megváltoztatása érdekében, Bertrand Russellt.) Alkalmanként azokkal a honfitársaival is foglalkozik Sárközi, akik itthoni teljesítményükkel vívták ki a nyugati világ érdeklődését. Az Európa boldogabbik részén koncertező előadóművészek, zeneszerzők, valamint a felolvasóestekre kiengedett írók Sárközi-féle arcképcsarnokából számomra az Ottlik Gézáról szerkesztett vázlat a legemlékezetesebb. Mindössze két jellegzetes Ottlik-vonásból áll. Az egyik: „Magyar ember ne mutatkozzék október hatodikén fekete nyakkendő nélkül.” A másik akkor hangzott el, amikor azt latolgatta a szerző az „apolitikusnak” mondott író társaságában, hogy kinek származott előnye s kinek kára abból, hogy aláírta a csehszlovák értelmiségiek üldöztetése elleni tiltakozást. „Aláírásokat gyűjteni nem elég, puskákat kell osztogatni!” - mondta erre Ottlik Géza. Nem titkolt meghatottsággal ábrázolja Sárközi Mátyás azokat az angolokat, akik megkülönböztetett figyelemmel, lelkesen kutatják a magyarságot. Sárközi Mátyás az 1947 és 1949 között a rommá lőtt Budapesten tanító George Cushing mellett az 1956-ban (!) magyar irodalmi olvasókönyvet kiadó professzort is bemutatja. És azt a Budapestre óvatosan visszatérő férfiút is, aki a magyar rendőrt is udvariasan eligazította, ha az éppen tőle tudakolta, melyik villamossal jut el a Nagymező utcába. Steven Runciman felnőtt fejjel sohasem járt Magyarországon. Kisfiúként is csak egy röpke családi kirándulás idejére, még az első világháború előtt. „Európa egyik legműveltebb és legszórakoztatóbb férfiúja”, aki szaktudósként is olvasmányos és szórakoztató műveket írt a középkorról és Bizáncról, műveibe belebelevette a magyar história nevezetes alakjait (például Hunyadit) és sorsdöntő fordulatait. Sárközi Mátyás úgy véli, Sir Steven Runciman művei a gyors egymásutánban megjelenő magyar kiadásoknak köszönhetően - jelen lesznek a magyar történelmi közgondolkodásban. A kötet első és utolsó írása önarckép. Az első a több évtizednyi kénytelen távollét után hazatérő emigránst vázolja fel, az utolsó a kisgyermeket a Nyúl utcából. Az első pontosan meghatározza azt a helyet, „a kívüliségnek azt a kilátópontját”, ahonnan a ma is a szigetországban élő író az itthon maradtaknak Pestről, Londonról és a nagyvilágról adomázhat. Az utolsó írás az örökre elveszett édent festi meg, siratni való tárgyilagossággal. A befejezett múltnak ez dukál. Az első írás viszont némi reményt csepegtet az olvasó szívébe. Azt hiteti el velünk, hogy az erődöt, amelyet hazának is nevezhetünk, belülről is, kívülről is lehet védeni. (Sárközi Mátyás: Pesten, Londonban és a nagyvilágban. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007. Ára: 1900 forint) Édestestvérek Dsida-versek a Misztrál „zenés szigetén” K . András_____________________________ Születésének századik évfordulója ráirányította a figyelmet. Emlékeztünk rá itthon és Erdélyben, koszorút kapott a Házsongárdi temetőben. Dsida Jenő (1907-1938) koszorúja mellé a Misztrál együttes illesztett lemezt, felidézve a XVI. századi nagy énekmondókat, amikor még egyenrangú volt szöveg és a dallam. „Vándor voltam, koldus, / vándor, mint a gólya. / Kurjongattam olykor, / Isten csavargója” - írta a költő Jámbor beszéd magamról című versében. Költeményeinek játékossága, a pillanatokat kifejező nyelve, formakezelése, humanizmusa, a szépség áhítata zenéért kiáltott, így lett az évfordulón a Hangzó Helikon sorozat darabja a Misztrál „kicsi zenés versszigete” - ahogy maguk nevezték alkotásukat. S ahogy annak idején Latinovits Zoltán sem magáért a versmondásért mondott verset, hanem többet akart: gondolkodtatni, rádöbbenteni és jobbítani. A zene eszközeivel a Misztrál is ezt teszi, menedékül azok számára, akik „kiutat keresnek a ma egyre erősödő, a kultúrát és a hagyományokat megsemmisítő elvek özönéből” - írják az előszóban. Latinovits minduntalan újrafogalmazta a verset. Tanult szakmájának törvényei szerint, mérnöki pontossággal rajzolta meg a vers architektúráját, másrészt végsőkig érzékeny művészegyénisége mindig rátalált a költeménynek arra a pontjára, ahol közösségének valami újat tudott mondani. Ez vált aztán a vers fókuszává, új fénnyel világítva meg a költemény egészét. Hasonló törekvést figyelhetünk meg a Misztrál esetében, amikor ismétel, felcserél versszakokat, s a zene eszközeivel módosítja a központozást, ahogy a mának szóló hangsúly kívánja, miközben végig megőrzi a lírikus, a vers iránti alázatát. A megzenésített vers is fórum, amely a régi és a mai költők szavával egyaránt a mához kíván szólni, s azáltal korszerű, hogy bármiféle célzatos aktualizálás nélkül, a vers zenei újrafogalmazásával költői válaszokat képes adni a kor problémáira. Ezt teszi kristálytisztán, érthető szövegmondással, a ritmus váltakozásával, ha úgy tetszik, „érzelmi akcentussal” - ahogyan a színész Egressy Gábor az utolsó előtti szótagra helyezett hangsúlyt elnevezte a Misztrál együttes is. Dsida Jenő sajátos világot teremtő, halálfélelemből, titokzatos szorongásokból, babonás riadalmakból fakadó költészete élete vége felé a valóság színeivel, az élet vonásaival gazdagodott, s ekkor már a költő komázott is istenével, a halállal, az angyalokkal. „Éjjel a szobámban / angyalok motoztak / és takaróm alatt / meg-megcsiklandoztak.” A zenének nemcsak a lélek, hanem a szavak hullámzását is vissza kell adnia. A Misztrál zenéje visszaadja. „Figyeljünk a dalosra - ajánlja Homérosz -, ki isteni kegytől áldva tud embereket vágykeltő dallal igézni, s bármikor énekel is, folyton hallgatni kívánjuk.” Ehhez persze Dsida-versek is kellenek, az erdélyi magyar irodalom egyik legígéretesebb tehetségének virtuozitása. E virtuozitáson szárnyal a Misztrál. Zene és költészet édestestvérek. (Misztrál-Dsida Jenő. Helikon Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 4990 forint) Magazin 2007. június 9., szombat 35 Hatalom alulnézetből Gergely Mihály, a visszautasított próféta 11 Sf.bf. ők_______________________________.__ Akik megpróbálták, igen. Krassó György például megpróbálta. Még a rendszerváltás hajnalán létrehozta a Magyar Október Pártot. Bele is pusztult. Gergely Mihály ugyancsak megpróbálta. S őt is megpróbálta sokszor a sors. Ő a Magyar Egészségpárt megalapításával próbálkozott anno dacumái író létére. A magyar egészségügy azóta meghalt. Gergely Mihály még él, s a halott magyar egészségügy fehér rácsai közt küzd életéért és emberi méltóságáért. Vajon a Magyar Egészségpárt most mit üzenne Horváth Ágnesnek? Az a tragédia, hogy a problémafelvetők vagy megrokkannak, vagy odavesznek, a problémák pedig vígan uralkodnak tovább. Fekete Gyula hiába beszélt mindenkinél előbb a magyarság fogyásáról, Gergely Mihály hiába beszélt idejekorán s idő előtt a magyar egészségügy lehetetlen helyzetéről, pörös szájukat hiába tépték, legföljebb a hatalom lekicsinylő fintora juthatott osztályrészükül. Az utópista létmódhoz, a sziszifuszi és Don Quijote-i reménytelen erőfeszítéshez egy ideig lehet jó képet vágni, de a segíteni kész ember visszautasított energiái előbb-utóbb önpusztításba csapnak át, az el nem fogadott segítség abba már, aki adni szerette volna. Gergely Mihály Hatalomvágy - halálveszély című szöveggyűjteménye - versek, aforizmák, tanulmányok - erről az emberi helyzetről szól. A visszautasított próféta, visszautasított kérő. Nem pap és nem agglegény, inkább afféle spirituális szingli, akinek nemet mondott a vén Európa, a büszke nő. Gergely Mihályra mindmáig a népi kollégisták tisztasága, a színész Soós Imre, a költő Nagy László sugalmazott lendülete a jellemző. Bizonyos időkben akár jó kádernek is számíthatott volna, de a hatalmat mégis legtöbbször alulnézetből és nem résztvevőként szenvedte meg. Gergely Mihály, az öregkoráig sudár parasztlegény számára csendőrpofon és irodalmi intrika egyként megalázó, ez az ember Németh László sohasem létezett kert-Magyarországában lehetne otthon, ha engednék neki. A Hatalomvágy - halálveszély című szöveggyűjtemény időugrások sora, ezért egyidejűleg retrospektív és aktuális. A régebbi versek és feljegyzések mellett e „Gergely-naptár” lapjain a Gyurcsány-korszak hétköznapi abszurdumai szintén teret kapnak, de talán a legmegrázóbbak a költő Gergely Mihály legújabb versei. Azok a versek, amelyekben a jeremiási és jónási szereptől megcsömörlött látnok letisztult cinizmussal tárja ország-világ elé saját kiszolgáltatottságát. Íme, az ember, aki a vállalt és remélt közösből a szenvedés óráján visszahull önmagába, s ott igaznak találtatik. (Gergely Mihály: Hatalomvágy - halálveszély. Hét Krajcár Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 1480 forint) Mesehímzőnő Lesznai Anna megváltó történetei és rajzai . Maior Anita___________________________ Hol volt, hol nem volt, Álomországban, ahol még a nagymamák is bölcsőben alszanak, és szék helyett hintán ebédel az ember, ringa, renge, ringa... Lesznai Anna történetei egyszerre lenyomatai a XX. század eleji életérzésnek, stíluskavalkádnak, és röpítik az olvasót a szürreális birodalmába. Legszebb szintézis a kert. Az Adyval, Kaffkával, Balázs Bélával baráti kapcsolatban lévő Lesznai lírikusként kezdte pályáját, majd meséinek előhírnökeiként csodálatos hímzéseket készített. Később szecessziós-szimbolikus illusztrációival, könyvborítóival jelentkezett, de meseteóriával, -kutatással is foglalkozott. „Minden írás között a mesék állanak legközelebb hozzám, a valóságból, önmagam törvényeiből többet sejtettek meg velem, mint bármely más betűbe szedett tanítás” - vallotta. Az Idődíszítés című kötet Szilágyi Judit szerkesztésében és kitűnő kísérőtanulmányával igazi csemege: arra vállalkozik, hogy a Lesznai-hagyatékból előkerült, mind ez ideig jórészt ismeretlen, publikálatlan mesetöredékeket és -kereteket vegye számba. A szerző megváltást kereső fabulái egymásba játszanak rajzaival, és versbetétekben gazdagok. A klasszikus népmesék világát idéző motívumok (királyfi, táltos, boszi, kiállandó próbák) és a leghétköznapibb szereplők (építész, falánk és füllentő kisfiú) mellett Lesznai-találmányok sorjáznak (Szívlovag, holnaptojás, párját kereső cipő, pamutkisasszonyok gombolyaghintón). Igazi századfordulós hangulatú dióhéjtörténeteiben gyakorta találkozhatunk művészekkel. A mesesüteményben például a szereplő olyan gyárba szegődik, ahol művészek dolgoznak: „ki-ki ül vászna, szobra, hímzése előtt [...], és aki jól tud képzelni, álmodni, annak megfestődik a képe, elkészül a szobra, hímzése”. Az aranyrácsban a csodafestő vérrel vagy virágnedvvel fest. „Amit fest, kép lesz, és eltűnik a valóságból.” Maga a mesélés csodája is gyakori téma: az egyik királylány úgy tud történetet mondani, hogy mozdulatlanná dermednek hallgatói. Szóországban Szókirályfi fiai versben beszélnek. Az írónő meghökkentő fordulatokkal, szokatlan szavakkal, stílustörésekkel éri el az ámulatot, s hogy potyognak az olvasó könnyei a nevetéstől: „Jancsi és Juliska hazamennek a vasorrú bábától, de búsak. Szeretik egymást. [... ] Elmennek a paphoz. Az kilöki őket, »hiszen testvérek vagytok«. Elmennek a falusi boszorkányhoz. »Hja, csak egy tud segíteni, a néném, az erdőbeli vasorrú bába.« »Azt elégettük.«” Vagy másutt: a torkos Ákos Mákosnak a banyánál kell dolgoznia. „Első nap epret kell szednie, sok van, bekapja a felét. A banyika kérdőre vonja: Ákos tagad, de hasában megszólalnak az eprek, és jelentkeznek. A banyi megbocsát, mert újonc.” Vadas József meseszövőnőnek nevezte Lesznait, de talán még inkább illenék rá a mesehímzőnő kifejezés. Gombolyagmeséket olvashatunk, amelyek néha bizony alaposan összegubancolódnak. Felnőtt legyen a talpán, aki eligazodik a burjánzó történetekben. Ha elveszítjük a szálat, kövessük az utószóíró Boldizsár Ildikó tanácsát: kérjünk meg egy gyermeket, hogy igazítson útba, vagy kanyarítson mesét a vázlatokból. Mert Lesznai elképesztő, minden logikának hadat üzenő ősfantáziájával valóban csak a gyermekek vannak megáldva. . (Lesznai Anna: Idődíszítés. Mesék és rajzok. Petőfi Irodalmi Múzeum, Hatvany Lajos Múzeum, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2007. Ármegjelölés nélkül)