Magyar Nemzet, 2008. január (71. évfolyam, 1-30. szám)

2008-01-02 / 1. szám

Színházak légüres térben Eltérő elképzelések, koncepciótlanság ■ Botrányos események a vezetői kinevezések körül Bizonytalan helyzet, csökkenő nézőszám - ez jellemzi a buda­pesti és a vidéki színházakat az utóbbi években az országos ösz­­szesítések szerint. Úgy tűnik, a tendencia 2007-ben folytatódott, bár a hiteles statisztikai adatok csak februárra készülnek el. S­efthe Tiror György___________ A színházigazgatók kinevezése, illetve mandátumának meg­hosszabbítása tavaly is kemény, személyeskedésektől sem mentes vitákhoz vezetett. Mindjárt az év első felében a szolnoki színház kö­rül kialakult helyzet borzolta a ke­délyeket. Súlyos támadások érték az igazgatói posztra kiírt pályáza­ton végül győztes Balázs Pétert, akit a művészi produkciók háttér­be szorításával, a kommersz és üres szórakoztatás preferálásával vádoltak sokan. Tették ezt akkor, amikor az új direktor még hivatal­ba sem lépett. A Balázs Péter elle­ni kampánynak, amelybe a Ma­gyar Színházi Társaság is belekap­csolódott, nyilvánvalóan politikai okai voltak, s a háttérben az új ve­zető fideszes kötődése állt. A pályázati idő rövidségére hi­vatkozva hosszabbították meg a nyáron a József Attila Színház élén Léner Péter, a Vidám Színpadon pe­dig Puskás Tamás mandátumát há­rom, illetve négy évre. Egy laptár­sunk koalíciós megállapodást sej­tett a háttérben: állítólag Lénert a szocialisták, Puskást pedig az SZDSZ támogatta. Erősen beleszólt a politika a három fővárosi szín­­igazgató - Márta István (Új Szín­ház), Szirtes Tamás (Madách Szín­ház), Sas József (Mikroszkóp Szín­pad) - mandátumának meghosz­szabbítása kapcsán kibontakozott vitába. Demszky Gábor főpolgár­mester és a kulturális ügyekért fele­lős helyettese, Horváth Csaba az át­látszó színjáték során valójában Márta Istvántól, az Új Színház szó­kimondó, a fővárost színházi ügyekben keményen bíráló igazga­tójától akart megszabadulni, nem éppen kesztyűs kézzel. A Színházi Társaság is kénytelen volt - talán néhány neves tagjának nyári, prece­densértékű igazgatói mandátum­hosszabbítása miatt - Mártáék mel­lé állni. A Fővárosi Közgyűlés végül a városvezetők akaratával ellenkez­ve négy évre meghosszabbította Márta és az ügybe a látszat kedvéért belerángatott Sas József és Szirtes Tamás direktori megbízatását. Nagy vihart kavart a Nemzeti Színház főigazgatói posztjára kiírt pályázat körüli botránysorozat. Ezt akár már hagyományosnak is te­kinthetjük, hiszen a korábbi Nem­zeti-pályázat iratait­­ akkor a most leköszönő Jordán Tamás lett a Du­­na-parti teátrum vezetője - az eu­rópai demokratikus gyakorlathoz képest meglehetősen furcsa módon harminc évre titkosították. A mos­tani pályázat eredménye, Alföldi Róbert győzelme baloldali laptársa­ink szerint is „előre borítékolható volt”. A főigazgatói posztra szintén aspiráló Balikó Tamás és Szűcs Miklós dolgozatait egy minisztériu­mi tisztviselő - állítólag saját ötleté­től vezérelve - megcsonkította. Be­szédes tény, hogy a kuratóriumnak nem tűnt fel a csonkítás, a botrány egy véletlennek köszönhetően rob­bant ki. Az újra összeülő bírálóbi­zottság továbbra is a viták kereszt­tüzében álló Alföldit támogatta, ezt pedig Hiller István miniszter dönté­se megerősítette. Meglepő volt egy vidéki pályá­zat eredménye: Bujtor István lett a veszprémi Petőfi Színház igazga­tója, Eperjes Károly pedig a teát­rum művészeti vezetője. A minisztérium által október elején nyilvánosságra hozott, a színházi törvénnyel kapcsolatos munkaanyag, főként a finanszíro­­zás módjának átalakításáról szóló tervezet újabb ellentétekhez veze­tett. Az egyik verzió alapján, amely tudomásunk szerint inkább elfogadott színházi berkekben, a látogatottságtól függetlenül, a megtartott előadások száma után járna a támogatás. Az igazgatók pozícióját erősítő elképzelés elvi­leg lehetőséget ad a nyugodtabb művészi munkára, ugyanakkor az önkormányzatokat a támogatás­ból való kivonulásra ösztönzi. A szaktárca számára ez nyilván a le­hető legrosszabb megoldás lenne, hisz egyik elsődleges célja épp a saját kiadások csökkentése. A má­sik változat a színházaktól függet­lenül működő társulatokat, azaz a befogadó színházi rendszert ré­szesítené előnyben. A budapesti teátrumokra vonatkozó, a Főpol­gármesteri Hivatal által közzétett, jórészt csak általánosságokat tar­talmazó elképzelés reális tükörké­pe a főváros katasztrofális anyagi helyzetének. Budapest vezetése szabadulni akar a saját fenntartá­sú intézményektől, kevesebb fő­városi fenntartású, több magán­­színházzal számol. A végrehajtás­ra vonatkozó elképzelések azon­ban rendkívül homályosak. Talán az idén többet is megtudhatunk, feltéve, ha van egyáltalán konkrét, részletes terve a városvezetésnek. Az Új Színházban a nyílt napon a kulisszák mögé is betekinthettek az érdeklődők fotó: székelyhídi Balázs S­ZÉLRÓZSA Nagyváradi mozaik ■ Kiss Gy. Csaba____________________________________________________ S­zent László városa magyar, román, sőt nemzetközi reflektorfény­be is került mostanában, mert itt van a romániai református egy­ház Királyhágón túli egyházkerületének a székhelye. És ennek az egyházkerületnek a lelkészi vezetőjét, Tő­kés László püspököt válasz­tották meg nemrégiben képviselőnek az Európai Parlamentbe. Ad­vent második vasárnapján rendezték meg a Divina Armonie (Isteni harmónia) címen meghirdetett egyházzenei fesztivált a város két je­les templomában. A Holdas templomban a Nagyváradi Állami Egye­tem ortodox teológiai karának a vegyeskara énekelt, később a kato­likus bazilikában négy felekezet közös kóruskoncertjét hallgathatták meg az érdeklődők. Úgy szervezték ezt a két rangos rendezvényt, hogy az első meghallgatása után át lehessen menni a másikra is. A négy felekezet közös koncertje jellegzetes közép-európai művészeti alkalomnak számítható, hiszen egymás után következtek katolikus, görögkatolikus, református és baptista kórusok. Idén decemberben volt 570 éve, hogy meghalt Magyarország egyik leghosszabb ideig uralkodó királya, Luxemburgi Zsigmond. Szent László volt az ő példaképe, az országot megvédő lovagkirály. Zsig­­mondot - végakaratának megfelelően - nagy elődjéhez hasonlóan Nagyváradon temették el. A királysírokat, ahogy Szent László messze földön híres szobrát, a törökök pusztították el, amikor 1660-ban el­foglalták a várost. Nemzetközi tudományos tanácskozáson emlékez­tek meg Zsigmond koráról halálának évfordulója alkalmából. A város egyik meghatározó történelmi emléke, a vár meglehetősen lepusztult állapotban van. Folyamatosan végeznek a területén régé­szeti feltáró munkákat. Évek óta folyik Váradon a nyilvános vita hely­reállításának mikéntjéről. Úgy látszik, ez a sok-sok éve megoldatlan probléma végre egyenesbe kerül. Az uniós strukturális alapokból 18 millió eurót sikerült szereznie Nagyváradnak a teljes felújításhoz, ezt az összeget ki kell egészíteni saját forrásokból, de ez csak mintegy 10 százaléka az uniós alapból szerzett pénznek, így a jövő évben elkezd­hetik a nagyszabású munkálatokat. Az ütemterv szerint az építkezé­sek első szakasza 2010-ig fog tartani, a második pedig 2013-ig. Nagy­várad várában lesz majd múzeum, multifunkcionális terem a fiatal nemzedékek számára, galéria, továbbá alkalmas helyiség a tájjellegű gasztronómia bemutatására is. Akkor már keleti szomszédunk szin­tén a schengeni övezethez fog tartozni, így történelmünknek ezt az emlékezetes helyét még könnyebben fel lehet majd keresni. A Warner kiadó másolható zenei kínálata ■ MTI_____________________ H­ozzáférhető lesz a teljes Warner-katalógus az ama­­zon.com webáruházban - jelen­tette be az amerikai lemezcég. A világ vezető webáruházának mp3- kínálata ezzel 2,9 millió dalra bő­vül. Sok ezer független kiadó ösz­­szes felvétele mellett az amerikai Universal és a brit EMI katalógu­sának nagy része is benne van a kínálatban, a Warner viszont mostanáig húzódozott, hogy kö­vesse a vetélytársak példáját és - saját használatra - szabadon má­solható, bármilyen készüléken le­játszható mp3-formátumban for­galmazza kiadványait. Az internet terjedése nyomán elharapódzó kalózkodás, valamint az illegális terjesztés miatt válság­ba került zeneiparban régóta köz­ponti téma a DRM (Digital Rights Management) sorsa. Februárban az Apple számítástechnikai cég fő­nöke, Steve Jobs egy esszéjében ki­fejtette, hogy szívesebben árulna DRM-mentes számokat az iTunes zeneáruházban, mert a rendszer csak a fogyasztókat korlátozza, a kalózokat viszont nem. A kiadók azonban mégis ragaszkodnak hoz­zá, ezért volt kénytelen kifejleszte­ni az Apple saját másolásvédelmi technológiát. Augusztusban az Universal je­lentette be, hogy számos on­line zenebolt DRM-mentesített formá­tumban forgalmazhatja a legnép­szerűbb előadóik lemezeit. A War­ner cég új stratégiája azt jelzi, hogy lassan az összes lemezkiadó ugyan­abba az irányba mozdul el. Szakér­tők szerint hamarosan a negyedik nagy, a Sony-BMG is beáll a sorba. 152008. január 2., szerda Kultúra * MgyW Újévi koncert Kaposvárott Újév után egy nappal, ma este 7 órakor a Kaposvári Csiky Gergely Színházban újévi kon­certre hivatalosak a muzsika barátai. A négy éve újjáalakult kaposvári szimfonikusok hangversenyén ifjabb Johann Strauss és Offenbach műveit a Bécsben diplomázott Kerényi Gábor vezényli. (G. J. A.) Meghalt Hoffmann Tamás Hetvenhat éves korában elhunyt Hoffmann Tamás etnográfus. A neves néprajzkutató 1931- ben született Budapesten, 1954-ben végezte el az ELTE BTK muzeológia-néprajz sza­kát. Ezt követően itthoni és külföldi egyetemeken tanított, majd 1969-től 1992-ig a Nép­rajzi Múzeum főigazgatója, és egyúttal 1972-től 1975-ig a Szabadtéri Múzeum vezetője, 1987 és 1992 között az Orszá­gos Múzeumi Tanács elnöke is volt. 1958 és 1986 között az MTA agrártörténeti bizottsá­gának titkára, 1986 és 1990 kö­zött az alelnöke, 1992-től pedig az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia tagja volt. Hoffmann Tamás agrár­etnográfiával, agrártörténettel foglalkozott. (MTI) Elhunyt Sík Olga Életének 97. évében meghalt Sík Olga operaénekes, a magyar énektanítás kimagasló szemé­lyisége. Sok évtizedet töltött a pályán, a budapesti Bartók Béla konzervatóriumban és magántanárként operaéneke­sek tucatjait nevelte fel. Szinte élete utolsó pillanatáig taní­tott. (MTI) híria KÉTHETENTE SZOMBAT ESTE 21.30 d BM Jelentkezzen nézőnek a show felvételeire!­nb­eti­tív án ül 8 m

Next