Magyar Nemzet, 2009. augusztus (72. évfolyam, 209-238. szám)

2009-08-01 / 209. szám

Man Nemzet­i Látó-Tér 2009. augusztus 1., szombat _______________ V VI.i.kr.­ Tamás________ A Heves megyei Kiskörén helyiek egy csoportja aláírásgyűjtést kezdeményezett egy roma csa­lád elköltöztetéséért - járta kör­be a médiát a közelmúltban egy hír. Az alá­írásgyűjtők szerint a család tagjai évek óta zavarják a város nyugalmát, kezdeménye­zésüket végül azért indították, mert a csa­lád öt férfitagja rátámadt egy helybeli fiatal­emberre, akit megvertek. A romák integrá­ciója azonban nemcsak Hevesben okoz gondot, a folyamat a szomszédos Borsod­ban sem zökkenő­mentes. A szociális mi­nisztérium „telepfelszámolási programjá­nak” keretében jutott forráshoz a Szomo­­lyai Romákért Egyesület a barlanglakások­ban élő családok integrált környezetbe való költözésének elősegítésére. Korábban is ír­tak ki pályázatokat, de azok áfatartalmát az önkormányzatnak kellett volna biztosítani, ezért Szomolya nem tudott részt venni eze­ken. - Nem tudtunk volna fejleszteni, ha pályáztunk volna, az csődbe viszi a falut - érvel a polgármester. A Cseresznyevirág program volt hiva­tott felszámolni az áldatlan állapotokat, ám a második kör házai már rossz műszaki ál­lapotú ingatlanok, erről maguk a romák panaszkodtak a polgármesternek. - Az el­hagyott barlangok körül mocsok maradt. Nincs pénzünk araa, hogy elszállítsuk a sze­metet, ezért segítséget kértem a minisztéri­umtól, amely egymilliót ígért e célra, de a mai napig nem utaltak egy fillért sem - ma­gyarázza a helyzetet a községvezető. Kövecses Zsolt jegyző egy hatalmas dossziét mutat, amelyben az önkormány­zat régóta tartó nyomozásának eredménye lapul: a barlangtulajdonosok hivatalos do­kumentumai. - Amennyiben ismert volt, felvettük a kapcsolatot a tulajdonossal, esetleg örökössel, hogy mondjanak le a falu javára a tulajdonjogról. Erre amellett, hogy ott később skanzenfalut szeretnénk kialakí­tani azért is szükség volt, mert a környéken híre ment. Szomolyán ingyen lehet lakás­hoz jutni, ha beköltöznek az üresen maradt barlangokba - lep meg a jegyző. Ezért az önkormányzat befalaztatta az elhagyott barlangok bejáratát. SAJÁT RÖPPÁLYÁN A KEZELHETETLEN ROMÁK A program sem zajlik zökkenők nélkül. A polgármester szerint az első részében is akadtak gondok a beköltöző családok beil­leszkedésével, ám a második, most is zajló szakasz során egyre-másra érkeznek a pa­naszok a cigányokra. - Zsivajoznak, nótáz­­nak, lerombolják a saját környezetüket. Ki kellett hívnom az ÁNTSZ-t is, mert a turis­­taútra kezdtek piszkítani, így lassan élhe­tetlenné válik a falu - fakadt ki Guczi Ist­ván, és leszögezte: a legközelebbi választá­son már biztosan nem jelölteti magát a pol­gármesteri posztra. A falu első embere ko­rábban üdvözölte a programot, hiszen azt vallotta, nem élhetnek úgy emberek, ahogy a romák a barlangokban, de úgy véli, a be­­költöztetések előtt fel kellett volna készíteni a cigányságot az együttélés normáira. Márpedig a közelmúltban, néhány nappal azután, hogy cigány családok ér­keztek új lakhelyükre, már ki kellett hívni hozzájuk a rendőrséget, mert megszurkál­­ták egymást.­­ Huszonnyolc közmunkás takarítja el napközben a romák éjszakai szemetét - festi le a faluban uralkodó álla­potokat Guczi István. Elmondja, az utcán ténfergő romák gyakran zaklatják azzal a járókelőket, hogy miért nem dolgoznak, hogy lesz nekik akkor segély. Nem hajlan­dók derítőt ásni, néhol pedig megkezdték az ingatlanok bontását, és az építőanyagot értékesítik, tudjuk meg. - Száz fő teljesen kezelhetetlen, pedig sok normális, rendes cigány család is él a faluban - jelenti ki Guczi. - Saját röppályára állították őket, amit már nem lehet visszafordítani - mondja letörten. Elindulunk a község főútján, a légy zümmögését is halljuk az idilli csöndben. - Boszorkááány! - hasít a nesztelen nyuga­lomba egy rikoltás - egy fiatal roma pár perlekedik a közeli bolt előtt álló nyugdíja­sokkal. Nem csoda, ha nem kell sokat kér­dezősködnünk a kialakult állapotokról. Egy neve elhallgatását kérő falubéli hölgy azt mondja: az utóbbi hetekben pokollá vált az életük, a romák káromkodnak, ordibálnak, ráérősen mulatnak, viselkedésük felhábo­rítja a község lakóit. - Már egymásnak is mentek, nem tudom, mire vár még a helyi cigány egyesület, arra, hogy vér folyjon? - háborog a hölgy, aki kiemeli az utógondo­zás hiányát. NEM KELL A JEGYZŐHÖZ ROHANNI A nyári forróságban is hűs a Szomolyai Ro­mákért Egyesület központja. Az épületbe lépve kulturált környezet, illedelmesen kö­szönő, szépen öltöztetett roma gyerekek fo­gadnak bennünket. Lázár Györgyné, a civil szervezet vezetője lelkesen beszél a prog­ramról. - Az első körben nyolcvanmillió forintból gazdálkodhattunk, ezt lakásvá­sárlásra, -felújításra, szociális ügyintézésre fordíthattuk. A „Cseresznyevirág” első üte­mében tizenegy családot költöztettünk új otthonba - meséli. Úgy véli ebből kilenc­nek jól sikerült a beilleszkedése, csak kettő­vel voltak gondok. A második ütemben azonban nehezebb dolguk volt, mert még hátrányosabb hely­zetű tíz család került a falu vérkeringésébe. A sorrendnél azt vették figyelembe - ma­gyarázza Lázár Györgyné -, hogy sokgyer­mekes, kiskorúakat nevelő és önerővel (banki hitel, szocpol) rendelkezők kerülje­nek először sorra. Elmondta: egyeztettek az önkormányzattal is arról, kik hová költöz­zenek. Felvetem, egy házban nem sok-e tíz ember, mire az egyesület vezetője azt feleli: a pénz mindent befolyásol. Elszabadult a pokol! -fakad ki Guczi István, az ezerhétszáz lelkes Szomolya polgármestere, aki szerint két esztendővel korábban még nyu­godt, csöndes életet élt a falu. Akkor kezdődött ugyanis az a program, amelynek során a községet övező barlanglakásokból roma családok érkeztek a településre. A falu szélén még a XVIII-XIX. század során vájtak mészkőtufába barlangokat, amelyeket a szegény parasztok használtak lakásnak, illetve boros­pincének. Ezeket a barlangokat fog­lalták el a romák, sokan évtizedek óta éltek minden komfort nélkül. fOTÓ­: HEGEDŰS MÁRTA - Akadnak konfliktusok, de a problé­mák legtöbbször nem mindig valósak - je­lenti ki, hozzáfűzve, hogy nem való az ordí­­tozás, de ahhoz senkinek nincs köze, ha a cigány származású szomszéd kertjében magasra nő a fű. - Elmondtuk a leköltö­­zőknek, hogy este nyolc után már nem illik hangoskodni, bő­getni a magnót, de ezt a fa­lubeliek is közölhetik normális hangnem­ben, nem kell mindennel azonnal a jegyző­höz rohanni - magyarázza. Elindulunk a sokat emlegetett barlan­gok felé. Útközben megtudjuk, már csak hárman maradtak a korábbi pincelakások­ban. A napfény a fehér sziklákról kettőzött erővel verődik vissza, vakítva az arra járót, de az így is kivehető, hogy az egyik, mára befalazott üreg bejárata előtt a mészkőbe korábbi lakói belevésték nevüket: „Edina, Robi”. Innen feljebb vezet a vékony, bok­rokkal szegélyzett ösvény, ezen érünk Ödön barlangjának előterébe. A BÜDÖS BARLANGBÓL A CIVILIZÁCIÓBA A levegőben fekáliaszag terjeng, mint meg­tudom, az itt lakók a bokrok közötti göd­rökbe végzik a dolgukat. A barlangba lépve egy ideig szokja a szemünk a hirtelen félho­mályt. A három helyiségből álló lakban áporodott szag terjeng, a sparhelt fölött fe­kete a barlang mennyezete, a padlón sza­kadt linóleum, a helyiségekben több évtize­des, viseltes bútorok. A gyerekek szobájá­ban a valaha talán lilára festett falakról sztárok mosolyognak ránk, az egyik ágyta­karón az utolsó vacsora képe díszeleg. Hű­tőgép, televízió és DVD-lejátszó is áll egy polcon, áram azonban nincs a barlangban, mivel azt korábban egymástól vezették át a telep lakói, és a felgyülemlett több százezer forintnyi tartozás miatt az ÉMÁSZ kiiktatta a telepet fogyasztói közül. - Letépem a fejed! - halljuk az üregből kilépve - a barlanghoz közeli ház roma csa­ládfője veszekszik az utcán suhancokkal. Lázárnétól megtudom, Ödönék hamarosan ugyancsak leköltöznek a faluba, már meg­van a házuk, rokonaival együtt épp csino­sítják. Egy elhagyott barlangon még látható a rozsdásodó parabolaantenna, onnan újabb utak vezetnek további, ugyancsak la­katlan barlangokhoz, így érünk Roziékhoz. Az ő barlangjuk kisebb, ám rendezettebb, meglátszik a dolgos asszonykéz nyoma. Körben falvédők, állványon lavór áll, alatta kannákban víz. A tűzhely alatt pattog a tűz (mögötte még csempe is óvja a falat), a há­zigazda épp főzni készül. Rozi családja Ödönékkel együtt lakik majd, ám a születé­sétől a barlangban élő, 41 éves nő az évtize­des beidegződések miatt attól tart, ha ők el­mennek, más költözik az általuk rendben tartott barlangba. Hamza Tibor a barlang előtt áll, azt mondja, a víz és villany miatt lesz jobb a fa­luban, egyébként neki itt sem rossz. A fia­talember korábban kőművesnek tanult, de kimaradt az iskolából, ám tervezi, hogy új­ra a padba ül. - Előttem még az élet, ha mégsem sikerülne, elmegyek Egerbe az ön­tödébe, vagy kukásnak - teszi hozzá. Feljebb lépdelünk a sziklákon, újabb barlangbejáratok tárulnak elénk, ám csak egyben lakik egy idős férfi, gyermekei már leköltöztek. Lázárné szerint az öreg még „dacoskodik egy kicsit”. Innen pompás ki­látás nyílik a völgyben fekvő falura, ellátni egészen a községet ismertté tevő kaptárkö­vekig, amelyeket régészek népvándorlás kori urnatartóknak vagy áldozati fülkéknek vélnek. E helyről is vezet egy út feljebb, de az ott fekvő barlangokat már nem tudjuk megközelíteni, mert a bokrok és a gaz sű­rűn benőtte az ösvényt. Lázárné siet tisz­tázni: nem engedik, hogy a romák vissza­költözzenek. Visszasétálunk a faluba, Ödönék és Roziék közös új otthonáig. A szőlővel befuttatott lugas alatt áthaladva kulturált környezetbe érünk. A szobákat maguk a beköltözők újították fel; a frissen festett, csempézett, parkettázott világos szobák minőségi ugrást jelentenek a bar­langlakásokhoz képest. Civilizált, élhető te­ret. A kertben Ödön gazt kaszál, Csóka Fló­rián, Rozi férje, és öccse, Ernő pedig a kert­ben kapálja a gyümölcsfák alatt ki tudja, mióta növő gyomot. Jöttünkre azon sajnál­koznak, hogy nem tudtak bennünket süte­ménnyel fogadni. Velük biztosan nem lesz gondja a falu­ban élőknek. De a többieknek vajon meny­nyi idő kell a beilleszkedéshez? Pokol és mennyország Szomolyán A segély nem a segélyfán terem Széles körű a szociális kártya bevezetésének támogatottsága Kft.kft S­zeptembertől már csak szociális kártyával juthatnak hozzá a segé­lyekhez a jogosultak Monokon - jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szepessy Zsolt, a Borsod megyei település polgármestere. Lapunk is beszámolt Monok új kezdeményezéséről, amely sze­rint a jövőben a szociális kártyára utalná a település a segélyeket. A politikus elmond­ta: ötlete kedvező visszhangra talált, az MDF, a Jobbik és számos civil szervezet is üdvözölte a kezdeményezést. Kiss Péter tár­sadalompolitikáért felelős tárca nélküli mi­niszter szerint is támogatható a monoki polgármester javaslata. A szocialista politi­kus az Info Rádiónak úgy fogalmazott, hogy a szociális kártya bevezetéséhez törvé­nyi felhatalmazás sem kell. - Beindult az ország agyalása - reagált a pozitív visszajelzésekre Szepessy Zsolt, aki úgy vélte: nem az a lényeg, hogy kié egy jó ötlet, hanem hogy együtt gondolkodjon a társadalom. Kifejtette: sok segélyezett azt képzeli, a „segély segélyfán terem”, és nem az adófizetők forintjaiból születik.­­ A se­gélyt azért folyósítja az állam, hogy egy krí­zishelyzetet orvosoljon, és nem azért, hogy a segélyt egyenesen a kocsmába vigyék. Sokszor láttam, hogy a kisgyermekek az apjuk lábát átkarolva figyelik, amint a fel­nőtt a játékautomatába dobálja a segélyre kapott pénzt. Felnőve nem talál majd sem­mi kivetnivalót abban, hogy a segélyt ő is így használja fel - világított a problémára a polgármester. Rámutatott: a segélyként ka­pott összegeket a jogosultak pillanatok alatt elköltik, majd azt mondják: éhezik a gye­rek. Ezen kívántak változtatni az újítással. Lényege, hogy egy bankkártyához hasonló plasztiklappal vásárolhatnak a segélyezet­tek, de élvezeti cikket, dohányterméket és alkoholt nem vehetnek rajta. Egy kártya előállítása ötszáz forintba ke­rül, míg az élelmiszerüzletekbe telepített terminál százhúszezerbe. A számítógépes program az árucikkeken található vonal­kód segítségével nyomon követi, mire for­dítják az összeget, így ha a boltos mégis él­vezeti cikket adna el, a rendszer rögzíti, majd le is tiltja a terminált. A rendszer két napon belül utalja át a vásárlás összegét az üzleteknek. Szepessy Zsolt szerint így a rászorultak valóban élelmiszerre költik majd a segélyt, és nem zárjegy nélküli csempészcigarettá­ra, pancsolt házi szeszre. - Tavaly 1100 milliárd forintot költött az állam segélye­zésre, ennek a fele kirepült az ablakon - fo­galmazott Monok első embere, ugyanakkor úgy vélte, ezután a helyben elköltött forin­tok a helyi kis- és középvállalkozásokat erősíthetik, s nem pedig a multikat és az uzsorások pénztárcáját. MILLIÓKKAL TARTOZIK? 112 millió forintos követelés miatt folyik felszámolás a monoki Rene­szánsz Kastélyszálló Kft ellen, amely jelenleg is a cég egyik korábbi tulajdonosa, Szepessy Zsolt lakcímére van bejelentve - írja az Index. A társaság a pénz nagy részével az államnak tartozik: százmilliós adótartozása mellett nem fizetett vissza több millió forintnyi állami támogatást, sőt eladta az annak fedezetéül szolgáló kastélyt A politikus kérdésünkre kifejtette: a cikk csúsztatás, 2004-ben kilépett a cégből, akkor még nem volt a társaságnak adótartozása. Elmondta: nem az említett monoki címen lakik, csak elfelejtett kijelentkezni. - Talán túl nagyot ugrottam, és most a fejemre akarnak koppintani - vélekedett a A segélyeket az éhező gyerekekre költsék, ne élvezeti cikkekre"

Next