Magyar Nemzet, 2010. április (73. évfolyam, 89-117. szám)
2010-04-10 / 97. szám
34 Magyar Nemzet Magazin 2010. április 10., szombat Szőnyi István szövegképei a zebegényi 11 Lőcsér Gabriella____________________ h. Élet, milyen nagy és szép / Minden tájad, melyet el nem érünk - ugyan ki gondolta volna, hogy a huszonéves Szőnyi Istvánnak, aki az első világháború poklából betegen tért haza, a Bolyongás Azurországban az egyik legkedvesebb Ady-verse? Pedig az lehetett, különben nem illusztrálta volna olyan gyönyörűen, az érett Szőnyi István stílusát is „megelőlegezve”, abban az 1908-as kiadású Ady-kötetben (Vér és arany, Franklin Társulat, Budapest), amellyel föltehetően gimnáziumi osztályfőnöke s legelső mecénása, Földessy Gyula ajándékozta meg a szomorú főhadnagyot. A másik kilenc költemény, melyhez - más és más technikával - szövegközi képeket készített, a Párisban járt az Ősz, a Fölszállott a páva, a Lédával a bálban, a Páris, az én Bakonyom és a többi mind a kor legtöbbet idézett költeménye volt, nem kell hát a fejünket törni, hogy a tehetséges fiatalember miért éppen azokat „képezte le”. De ennek a megismerhetetlen életet ünneplő, „bolyongásos versnek” a kiválasztása a könyvészek és a művészettörténészek számára is megfejtésre érdemes titok. A könyvillusztrátor Szőnyi István többi titkával egyetemben. A művész halálának ötvenedik évfordulójára emlékező muzeológusok a zebegényi emlékmúzeumban levő, páratlanul gazdag Szőnyi-hagyatékból olyan kiállítássorozattal jelentkeznek 2010-ben, amely a kevéssé ismert művészt mutatja be a harmadik évezred emberének. A Válogatás Szőnyi István rajzmappáiból című sorozat első kamaratárlata a művész szépirodalmi művekhez szánt illusztrációit tárja a Szőnyi István Emlékmúzeum látogatója elé. S nem is csak azt a hét kötetet, amelynek a könyvészeti értékét Szőnyi István szövegközi képei, rézkarcai, akvarelljei, kréta- és szénrajzai emelik, hanem azokat a grafikai vázlatokat és vázlatvariázásokat is, amelyek soha semmilyen kiadványba nem kerültek be. Ezek az ismeretlenség homályából előbukkanó rajzok nemcsak azt tanúsítják, hogy Szőnyi István a könyvkiadók (vagy a szerzők?) felkérését milyen komolyan vette, de azt is, hogy jóval több illusztrátori feladata lehetett, mint ahánynak a megvalósulását kész kiadvánnyal igazolni lehet. De a hét, Szőnyi István illusztrációival kiteljesedő könyv közül is mindössze öt kötetről állítható bizton, hogy a könyvkereskedésekben is kapni lehetett őket, azaz szélesebb olvasói körben is ismertek lehettek. Ilyen az a két Illyés Gyula-könyv, az Ifjúság meg a Hősökről beszélek, amelyet közvetlenül a második világháború befejezése után adhattak ki (a Hősökről beszélek című Sarló-kiadást 1945-ben), és ilyen Arany János Toldijának 1947-es kiadása is, Keresztury Dezső előszavával. A Szépirodalmi Kiadó 1951-es Mikszáth Kálmán-könyve, a Különös házasság ugyancsak nagy példányszámban jelenhetett meg, a korabeli kiadói óvatosságot - vagy otrombaságot? - is hűen illusztrálva. A „nagy palóc” regényét Rákosi Mátyás regnálása idején nem az irodalmi értékei miatt népszerűsítették módfelett, hanem hogy ország-világ előtt bizonyíthassák, miféle gazemberségekre volt képes még a XIX. században is a római katolikus egyház. Szőnyi István nyolc rajza Mikszáth történetét illusztrálta, s nem az államvallássá tett ateizmus propagandisztikus céljait, ezért aztán a kiadvány címlapjára olyan, ki tudja, ki által összeeszkábált, gyönge rajzot biggyesztettek, amellyel a nemzetközi elismertségnek örvendő Szőnyi István művészetét is beárnyékolták. Aligha a véletlen műve, hogy e különös könyvészeti kényszerfrigy után az idősödő művész - illusztrátorként - nem szerződött egyetlen kiadóval sem. De úgy tűnik, és ezt a május 30-ig megtekinthető zebegényi kis kiállítás igazán jól szemlélteti, Szőnyi István korábban is azokat az illusztrátori feladatokat teljesítette boldogan, amelyek szívének kedves szerzők és témák szolgálatát kívánták meg. Például a magyar faluról és annak legtöbb lakójáról hozzá hasonlóan gondolkodó Arany Jánosét, Illyés Gyuláét... Vagy amikor ő maga kereste meg a kedvére való irodalmi szöveget: Ady Endre verseit vagy apósának, Bartóky Józsefnek az írásait. Az ifjú Szőnyi István által illusztrált, 1908-as Ady-kötetből egyetlenegy példány létezik, a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Bartóky József 1927-ben a Franklin Társaság kiadványaként, Szőnyi István rézkarcaival megjelent Jelenések című kötetéből mindössze kétszáz számozott példányt adtak ki. Ma már könyvritkaságnak számít ez is, reprint kiadásra érdemes kincsnek, akár az Ady-kötet. De alighanem annak kéne tekinteni az 1935-ben a Nora kiadásában megjelent verseskötetet is, Megyery Sári írásainak gyűjteményét (képünkön), még ha a szerzőt oly kevesen ismerik, akkor is. Vagy talán éppen emiatt. Az 1897 és 1983 közt élt Megyery Sári életműve ugyanis a XX. századi Európa egyik el nem feledhető kultúrtörténeti fejezete. Filmszínésznőként negyven-egynéhány film őrzi - ha őrzi - az arcvonásait. Berlinben forgatott UFA-produkciók is, nem csak hazai némafilmek, 1916-tól folyamatosan. A modell alakját még ennél is több köztéri szobor és síremlék. Az íróra pedig olyan sikerkönyvek emlékeztetnek, amelyeket Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc is elismeréssel fogadott. (Török Sophie ellenben - akinek komiszságáról külön fejezetet lehetne írni, ha a magyar női íróknak is volna irodalomtörténetük - csupa rosszat hordott össze róluk, bátran vállalva a féltékeny kor- és pályatárs elfogultságait.) Márai Sándor viszont azért becsülte Megyery Sárit, mert „műalkotássá formálta az életét”. Szőnyi István illusztrációi, melyeket a filmnek, színháznak, modellkedésnek hátat fordító asszony második verseskötetéhez készített, szerintem éppen ezt a „műalkotást” jelenítik meg, méghozzá időtlen, hétköznapi példa gyanánt. Már csak ezért is érdemes a Szőnyi István rajzaival kiteljesedő verseskötet a tétova XXI. századi halandó figyelmére. .i mm: . v: . .. 4 . Parent __ a i. IN N | emlékmúzeumban Bolyongás FOTO: A F P-O L I VE R LANG Bach zenéjében minden benne van, amit ember elmondhat a világról MINDEN ZENE Forték és pianók BHF.KYI Z O T. T Á N____________________ Ibert Schweitzert olvasok, az Életem és gondolataim-at (Etalon Kiadó, 2010). Schweitzer, az élet szentségének hir- iedezője, Nobel-békedíjas orvos (gyógyító), muzsikus százharmincöt éve született Németországban, és negyvenöt éve halt meg Afrikában, így ír: Ha az ember elgondolkodik saját életének, valamint a világot betöltő létezés kapcsolatának misztériumán, nem tehet mást, mint hogy az élet tiszteletének elvét alkalmazza a maga életére és a hatókörében lévő életekre egyaránt. E tisztelet fogja alapját képezni az élet és a világ erkölcsi igenlésének, mely tetteiben is megnyivánul majd. Léte összehasonlíthatatlanul nehezebb lesz, mint amikor csak önmagának élt, de egyben sokkal termékenyebb, szebb és boldogabb is. A vegetálás helyett megismeri az igazi életet. Az életről és a világról való elmélkedés tehát szükségszerűen az élet tiszteletének elvéhez vezet... Az élet tiszteletén alapuló világnézet vallásos jellegű, lényegében rokon a kereszténységgel és minden szeretetet hirdető vallással. Schweitzer erről a talapzatról (kőszikláról) közelít Bachhoz. Ez a belső, kiindulási alap, ezután jön az, hogy zenész ír a zene fejedelméről zenészeknek. A J. S. Bach, a zeneköltő című írás tanulmánynak indult franciául, aztán 455 oldalas könyv lett belőle, még mindig franciául, majd 844 oldalon végezte német nyelven. Két év alatt fejezte be, kicsit szabadkozott is, mert orvosi tanulmányai, az előadásokra való felkészülés, a prédikációi és a hangversenyturnék miatt néha hetekig feléje sem nézett. Hogy milyen elme az ilyen, azt most ne is firtassuk! Bach viszont a mesterek mestere, zenéjében minden benne van, amit ember elmondhat a világról. Egyszerre festői és költői, ugyanakkor építészeti jellegű. Schweitzer azt mondja, hogy ezért aztán nem helyénvalóak az előadásban a crescendók és a decrescendók, amelyek például Beethoven zenéjében megfelelnek az érzelmi élményeknek. Forte és piano váltakozásának Bachnál az a célja, hogy kidomborítsa a főtémát a melléktémával szemben, ha elmossák a forte és piano közötti különbséget, szétrombolják a mű architektúráját. Schweitzer ül egy fogadóban, egy Tristanelőadás után, lentről intenzív kocsmazaj árad, ő pedig a Bachból áradó szellemről ír, esetleg Pál apostol misztikájáról. Ezt az eleganciát veszíti most éppen el Európa. Cseh Tamás elegáns volt. Tartásából sugárzott az elegancia, a belső is, meg ahogy a színpadon állt, talpig feketében vagy tökéletesen vasalt, hófehér ingben, mint Petőfi, szembefordulva a muszka dzsidásokkal, a gitár mint még egy végtag a testből. Életművének feldolgozása során remény szerint egyre-másra kerülnek majd elő koncertfelvételek a házi archívumokból, és lesz a köz kincséből közkincs. Közkinccsé tétetik. Nézzünk most egy ilyen történetet. „A ’90- es években »Cseh Tamás«-rajongóként azt hittem, hogy a Levél nővéremnek és az azt követő idők legendás dalainak, lemezeinek estjeiről, bemutatóiról már lemaradtam, hasonló levegőbe én már bele sem szagolok. Akkoriban az ózdi helyi lapnak dolgoztam, megtudtam, hogy készül valami Miskolcon, a Levél nővéremnek, II.előadás borsodi bemutatója lesz. Trabanttal suhantunk két baráttal Miskolc felé. Minden másodperc megmaradt szinte azokból a percekből, olyan nagy volt az izgalom, a tartás, hogy nyerünk vagy veszítünk. Mert, ugye, második rész, utánérzés. Láttunk már sok ilyen második részt, amit csak a korábbi siker hozott a világra. Az előadás előtti utolsó percek: diktafon bekapcsolva, fotógép felhúzva, vaku tölt, hű, de meleg van! És elkezdődött, majd lehengerelt, falhoz vágott. Vastaps percekig.” Liktor Ferenc emlékezik így a Cseh Tamás: Ózdi koncert ’96 című hanglemez belső borítóján. Mert aztán az történt, hogy addig járt a művész nyakára, míg két év múlva csak elrángatta Ózdra is. A koncertet felvette, aztán bő egy évtized után (Ten Years After) kiadta. Lám, lám, „csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.. És hány ilyen lehengerlés, falhoz vágás, helyettünk kimondás volt még, istenem! A Cseh-Bereményi nevű kisbolygón landolás örömei és fájdalmai. Az Ózdi koncert a Ne higgy az énekesnők-kel kezdődött, valahol a város szélén, gyárkémények között, a hely neve Olvasó. És nyilván Füst a szemében. Az indián nevek beszédesek. És ott voltak mind, akik szoktak. Shakespeare William, a nagy ravasz, Arthur Rimbaud ronggyá rohadt ökleivel a zsebében, Balogh Ádám. És persze a csajok, a sok kis Somlai Margit, és aztán még a Csönded vagyok szépsége és a Hányán kipusztultak. Forték és pianók. A lemez azoknak is szolgálhat meglepetésekkel, akik kívülről fújják ezeket a mi dalainkat, és persze egyetlen gyűjtő polcáról sem hiányozhat. „Ott feküdt a pusztai csárdában, elhagyatva és egyedül, s midőn estve eljöttek a csikósok és juhászok, s a hosszú borozóasztal mellett elkezdték énekelni az ő dalait, a szegény beteg költő olyan boldog volt akkor! Ez időben az Athenaeumban olvastuk azt a versét: Hortobágyi kocsmárosné, angyalom! S mondogattunk magunkban, de vígan van most ez a Petőfi. Közel volt pedig akkor hozzá, hogy meghaljon éhen és nyomorban.” Jókai Mór szavai ezek az első magyar popsztárról. A költő e nehéz életszakaszáról (is) nyújt pompás áttekintést a Furfangos borivó - Petőfi bordalai korabeli dallamokra című hanghordozó. Szerkesztette és a feldolgozásokat készítette Lantos Szabó István, előadók Lantos Szabó István (ének, barokk gitár, biedermeier gitár, teorbino), valamint Tóth István (furulya, vokál). És az anyag persze remek, a tolmácsolás nemkülönben. Nincs öblögetés, kurjongatás, árvalányhajas duhajkodás, hiszen szofisztikus berúgásoknak vagyunk itt kései tanúi. Vadság a szívben, feszülő lélek, karcos humor, aztán nagy elcsendesedések. Részegség a hazáért. Forte és piano. Eötvös József szerint e bordalék keletkezése után alig telt el néhány hét, és máris elkészült hozzájuk a zene, „s a költő már a népnek ajkáról halla szavait”. Az ismeretlen szerzők hada mellett akadt azért olyan komponista is, akinek neve fennmaradt a múló időben: a nagy elődről, Csokonai Vitéz Mihályról szóló közismert vers dallamát nem más, mint Arany János szerző.