Magyar Nemzet, 2010. április (73. évfolyam, 89-117. szám)

2010-04-10 / 97. szám

34 Magyar Nemzet Magazin 2010. április 10., szombat Szőnyi István szövegképei a zebegényi 11 Lőcsér Gabriella____________________ h. Élet, milyen nagy és szép / Minden tájad, melyet el nem érünk - ugyan ki gondolta volna, hogy a huszonéves Sző­nyi István­nak, aki az első világháború poklából bete­gen tért haza, a Bolyongás Azur­országban az egyik legkedvesebb Ady-verse? Pedig az lehetett, különben nem illusztrálta volna olyan gyönyörűen, az érett Sző­nyi István stílusát is „megelőlegezve”, abban az 1908-as kiadású Ady-kötetben (Vér és arany, Frank­lin Társulat, Budapest), amellyel föltehetően gimná­ziumi osztályfőnöke s legelső mecénása, Földessy Gyula ajándékozta meg a szomorú főhadnagyot. A másik kilenc költemény, melyhez - más és más tech­nikával - szövegközi képeket készített, a Párisban járt az Ősz, a Fölszállott a páva, a Lédával a bálban, a Páris, az én Bakonyom és a többi mind a kor legtöb­bet idézett költeménye volt, nem kell hát a fejünket törni, hogy a tehetséges fiatalember miért éppen azokat „képezte le”. De ennek a megismerhetetlen életet ünneplő, „bolyongásos versnek” a kiválasztása a könyvészek és a művészettörténészek számára is megfejtésre érdemes titok. A könyvillusztrátor Sző­­nyi István többi titkával egyetemben. A művész halálának ötvenedik évfordulójára em­lékező muzeológusok a zebegényi emlékmúzeum­ban levő, páratlanul gazdag Szőnyi-hagyatékból olyan kiállítássorozattal jelentkeznek 2010-ben, amely a kevéssé ismert művészt mutatja be a har­madik évezred emberének. A Válogatás Sző­nyi Ist­ván rajzmappáiból című sorozat első kamaratárlata a művész szépirodalmi művekhez szánt illusztrá­cióit tárja a Sző­nyi István Emlékmúzeum látogatója elé. S nem is csak azt a hét kötetet, amelynek a köny­vészeti értékét Sző­nyi István szövegközi képei, réz­karcai, akvarelljei, kréta- és szénrajzai emelik, ha­nem azokat a grafikai vázlatokat és vázlatvariázáso­­kat is, amelyek soha semmilyen kiadványba nem kerültek be. Ezek az ismeretlenség homályából elő­bukkanó rajzok nemcsak azt tanúsítják, hogy Sző­nyi István a könyvkiadók (vagy a szerzők?) felkérését milyen komolyan vette, de azt is, hogy jóval több il­­lusztrátori feladata lehetett, mint ahánynak a meg­valósulását kész kiadvánnyal igazolni lehet. De a hét, Szőnyi István illusztrációival kiteljesedő könyv közül is mindössze öt kötetről állítható bizton, hogy a könyvkereskedésekben is kapni lehetett őket, azaz szélesebb olvasói körben is ismertek lehettek. Ilyen az a két Illyés Gyula-könyv, az Ifjúság meg a Hősök­ről beszélek, amelyet közvetlenül a második világ­háború befejezése után adhattak ki (a Hősökről be­szélek című Sarló-kiadást 1945-ben), és ilyen Arany János Toldijának 1947-es kiadása is, Keresztury De­zső előszavával. A Szépirodalmi Kiadó 1951-es Mik­száth Kálmán-könyve, a Különös házasság ugyan­csak nagy példányszámban jelenhetett meg, a kora­beli kiadói óvatosságot - vagy otrombaságot? - is hűen illusztrálva. A „nagy palóc” regényét Rákosi Mátyás regnálása idején nem az irodalmi értékei miatt népszerűsítették módfelett, hanem hogy or­szág-világ előtt bizonyíthassák, miféle gazembersé­gekre volt képes még a XIX. században is a római katolikus egyház. Szőnyi István nyolc rajza Mikszáth történetét illusztrálta, s nem az államvallássá tett ateizmus propagandisztikus céljait, ezért aztán a ki­advány címlapjára olyan, ki tudja, ki által összeesz­­kábált, gyönge rajzot biggyesztettek, amellyel a nemzetközi elismertségnek örvendő Sző­nyi István művészetét is beárnyékolták. Aligha a véletlen műve, hogy e különös könyvé­szeti kényszerfrigy után az idősödő művész - il­lusztrátorként - nem szerződött egyetlen kiadóval sem. De úgy tűnik, és ezt a május 30-ig megtekint­hető zebegényi kis kiállítás igazán jól szemlélteti, Sző­nyi István korábban is azokat az illusztrátori fel­adatokat teljesítette boldogan, amelyek szívének kedves szerzők és témák szolgálatát kívánták meg. Például a magyar faluról és annak legtöbb lakójáról hozzá hasonlóan gondolkodó Arany Jánosét, Illyés Gyuláét... Vagy amikor ő maga kereste meg a ked­vére való irodalmi szöveget: Ady Endre verseit vagy apósának, Bartóky Józsefnek az írásait. Az ifjú Szőnyi István által illusztrált, 1908-as Ady-kötetbő­l egyetlenegy példány létezik, a Magyar Nemzeti Galéria őrzi. Bartóky József 1927-ben a Franklin Társaság kiadványaként, Szőnyi István rézkarcaival megjelent Jelenések című kötetéből mindössze kétszáz számozott példányt adtak ki. Ma már könyvritkaságnak számít ez is, reprint kiadásra érdemes kincsnek, akár az Ady-kötet. De alighanem annak kéne tekinteni az 1935-ben a Nora kiadásá­ban megjelent verseskötetet is, Megyery Sári írásai­nak gyűjteményét (képünkön), még ha a szerzőt oly kevesen ismerik, akkor is. Vagy talán éppen emiatt. Az 1897 és 1983 közt élt Megyery Sári életműve ugyanis a XX. századi Európa egyik el nem feledhe­tő kultúrtörténeti fejezete. Filmszínésznő­ként negy­­ven-egynéhány film őrzi - ha őrzi - az arcvonásait. Berlinben forgatott UFA-produkciók is, nem csak hazai némafilmek, 1916-tól folyamatosan. A modell alakját még ennél is több köztéri szobor és síremlék. Az íróra pedig olyan sikerkönyvek emlékeztetnek, amelyeket Kosztolányi Dezső és Szabó Lőrinc is elis­meréssel fogadott. (Török Sophie ellenben - akinek komiszságáról külön fejezetet lehetne írni, ha a ma­gyar női íróknak is volna irodalomtörténetük - csu­pa rosszat hordott össze róluk, bátran vállalva a fél­tékeny kor- és pályatárs elfogultságait.) Márai Sán­dor viszont azért becsülte Megyery Sárit, mert „mű­alkotássá formálta az életét”. Sző­nyi István illuszt­rációi, melyeket a filmnek, színháznak, modellke­­désnek hátat fordító asszony második versesköteté­hez készített, szerintem éppen ezt a „műalkotást” jelenítik meg, méghozzá időtlen, hétköznapi példa gyanánt. Már csak ezért is érdemes a Szőnyi István rajzaival kiteljesedő verseskötet a tétova XXI. száza­di halandó figyelmére. .i mm: . v: . .. 4 . Parent­ __ a i. I­N N | emlékmúzeumban Bolyongás FOTO: A F P-O L I VE R LANG Bach zenéjében minden benne van, amit ember elmondhat a világról MINDEN ZENE Forték és pianók BHF.KYI Z O T. T Á N____________________ Ibert Schweitzert olvasok, az Életem és gondolataim-at (Etalon Kiadó, 2010). Schweitzer, az élet szentségének hir- ie­dezője, Nobel-békedíjas orvos (gyó­gyító), muzsikus százharmincöt éve született Németországban, és negyvenöt éve halt meg Af­rikában, így ír: Ha az ember elgondolkodik sa­ját életének, valamint a világot betöltő létezés kapcsolatának misztériumán, nem tehet mást, mint hogy az élet tiszteletének elvét alkalmazza a maga életére és a hatókörében lévő életekre egyaránt. E tisztelet fogja alapját képezni az élet és a világ erkölcsi igenlésének, mely tetteiben is megnyivánul majd. Léte összehasonlíthatatla­nul nehezebb lesz, mint amikor csak önmagá­nak élt, de egyben sokkal termékenyebb, szebb és boldogabb is. A vegetálás helyett megismeri az igazi életet. Az életről és a világról való elmél­kedés tehát szükségszerűen az élet tiszteletének elvéhez vezet... Az élet tiszteletén alapuló vi­lágnézet vallásos jellegű, lényegében rokon a kereszténységgel és minden szeretetet hirdető vallással. Schweitzer erről a talapzatról (kőszikláról) közelít Bachhoz. Ez a belső, kiindulási alap, ez­után jön az, hogy zenész ír a zene fejedelméről zenészeknek. A J. S. Bach, a zeneköltő című írás tanulmánynak indult franciául, aztán 455 oldalas könyv lett belőle, még mindig fran­ciául, majd 844 oldalon végezte német nyel­ven. Két év alatt fejezte be, kicsit szabadkozott is, mert orvosi tanulmányai, az előadásokra való felkészülés, a prédikációi és a hangver­senyturnék miatt néha hetekig feléje sem né­zett. Hogy milyen elme az ilyen, azt most ne is firtassuk! Bach viszont a mesterek mestere, ze­néjében minden benne van, amit ember el­mondhat a világról. Egyszerre festői és költői, ugyanakkor építészeti jellegű. Schweitzer azt mondja, hogy ezért aztán nem helyénvalóak az előadásban a crescendók és a decrescendók, amelyek például Beethoven zenéjében megfe­lelnek az érzelmi élményeknek. Forte és piano váltakozásának Bachnál az a célja, hogy ki­domborítsa a főtémát a melléktémával szem­ben, ha elmossák a forte és piano közötti kü­lönbséget, szétrombolják a mű architektúrá­ját. Schweitzer ül egy fogadóban, egy Tristan­­előadás után, lentről intenzív kocsmazaj árad, ő pedig a Bachból áradó szellemről ír, esetleg Pál apostol misztikájáról. Ezt az eleganciát ve­szíti most éppen el Európa. Cseh Tamás elegáns volt. Tartásából sugár­zott az elegancia, a belső is, meg ahogy a színpa­don állt, talpig feketében vagy tökéletesen va­salt, hófehér ingben, mint Petőfi, szembefordul­va a muszka dzsidásokkal, a gitár mint még egy végtag a testből. Életművének feldolgozása so­rán remény szerint egyre-másra kerülnek majd elő koncertfelvételek a házi archívumokból, és lesz a köz kincséből közkincs. Közkinccsé téte­tik. Nézzünk most egy ilyen történetet. „A ’90- es években »Cseh Tamás«-rajongóként azt hit­tem, hogy a Levél nővéremnek és az azt követő idők legendás dalainak, lemezeinek estjeiről, bemutatóiról már lemaradtam, hasonló levegő­be én már bele sem szagolok. Akkoriban az óz­di helyi lapnak dolgoztam, megtudtam, hogy készül valami Miskolcon, a Levél nővéremnek, II.­előadás borsodi bemutatója lesz. Trabanttal suhantunk két baráttal Miskolc felé. Minden másodperc megmaradt szinte azokból a per­cekből, olyan nagy volt az izgalom, a tartás, hogy nyerünk vagy veszítünk. Mert, ugye, má­sodik rész, utánérzés. Láttunk már sok ilyen második részt, amit csak a korábbi siker hozott a világra. Az előadás előtti utolsó percek: dikta­fon bekapcsolva, fotógép felhúzva, vaku tölt, hű, de meleg van! És elkezdődött, majd lehen­gerelt, falhoz vágott. Vastaps percekig.” Liktor Ferenc emlékezik így a Cseh Tamás: Ózdi kon­cert ’96 című hanglemez belső borítóján. Mert aztán az történt, hogy addig járt a művész nya­kára, míg két év múlva csak elrángatta Ózdra is. A koncertet felvette, aztán bő egy évtized után (Ten Years After) kiadta. Lám, lám, „csak tíz év múlva ne ez a dal legyen.. És hány ilyen lehengerlés, falhoz vágás, he­lyettünk kimondás volt még, istenem! A Cseh-Bereményi nevű kisbolygón landolás örömei és fájdalmai. Az Ózdi koncert a Ne higgy az énekesnők-kel kezdődött, valahol a város szélén, gyárkémények között, a hely neve Olva­só. És nyilván Füst a szemében. Az indián nevek beszédesek. És ott voltak mind, akik szoktak. Shakespeare William, a nagy ravasz, Arthur Rimbaud ronggyá rohadt ökleivel a zsebében, Balogh Ádám. És persze a csajok, a sok kis Somlai Margit, és aztán még a Csönded vagyok szépsége és a Hányán kipusztultak. Forték és pianók. A lemez azoknak is szolgálhat meglepe­tésekkel, akik kívülről fújják ezeket a mi dalain­kat, és persze egyetlen gyűjtő polcáról sem hiá­nyozhat. „Ott feküdt a pusztai csárdában, elhagyatva és egyedül, s midőn estve eljöttek a csikósok és juhászok, s a hosszú borozóasztal mellett el­kezdték énekelni az ő dalait, a szegény beteg költő olyan boldog volt akkor! Ez időben az Athenaeumban olvastuk azt a versét: Hortobá­gyi kocsmárosné, angyalom! S mondogattunk magunkban, de vígan van most ez a Petőfi. Kö­zel volt pedig akkor hozzá, hogy meghaljon éhen és nyomorban.” Jókai Mór szavai ezek az első magyar popsztárról. A költő e nehéz élet­szakaszáról (is) nyújt pompás áttekintést a Fur­fangos borivó - Petőfi bordalai korabeli dalla­mokra című hanghordozó. Szerkesztette és a feldolgozásokat készítette Lantos Szabó István, előadók Lantos Szabó István (ének, barokk gi­tár, biedermeier gitár, teorbino), valamint Tóth István (furulya, vokál). És az anyag persze re­mek, a tolmácsolás nemkülönben. Nincs öblö­getés, kurjongatás, árvalányhajas duhajkodás, hiszen szofisztikus berúgásoknak vagyunk itt kései tanúi. Vadság a szívben, feszülő lélek, kar­­cos humor, aztán nagy elcsendesedések. Ré­szegség a hazáért. Forte és piano. Eötvös József szerint e bordalék keletkezése után alig telt el néhány hét, és máris elkészült hozzájuk a zene, „s a költő már a népnek ajkáról halla szavait”. Az ismeretlen szerzők hada mellett akadt azért olyan komponista is, akinek neve fennmaradt a múló időben: a nagy elődről, Csokonai Vitéz Mihályról szóló közismert vers dallamát nem más, mint Arany János szerző.

Next