Magyar Nemzet, 2010. szeptember (73. évfolyam, 238-267. szám)
2010-09-11 / 248. szám
Hétvégi 2010. szeptember 11., szombat Embert vagy droidot - mi legyen a szakképzés feladata? Hátsó padban : Szabó László_________________________________________S zakiskolánk kőművestanműhelyében kilencedikes diákok vesznek részt alapozó gyakorlaton. A feladat: egylyukú kémény építése. Gyakorolták már jó néhányszor. A tizennégy fős csoport néhány tagjának igen jól megy, legtöbbjüknek közepesen, és akad, akinek még egyáltalán nem. A terem közepén egy fiú szerencsétlenül áll egy összevissza gányolt téglarakás fölött. Látszik, hogy benne van minden igyekezete, de valójában már lemondott a sikerről. Pedig ott van a rajz a négyzetrácsos papíron, hogyan kell a téglákat helyes kötésbe rakni. A fiú lemondott, a szakoktató tanácstalan, a diákcsoportot pedig már csiklandozza a kirekesztés és gúnyolás ördöge. A megoldást egy külső szemlélő, az iskola egyik mentor tanára adja meg, aki éppen arra jár. Leguggol a fiú mellé, magyarázza neki a rajzot, majd kirakja az első sort, a másodikat a fiú, a harmadikat a segítő, és így tovább, amíg legalább a kötések a helyükön lesznek. A függőzés még ráér... A kormányváltás óta élő téma szakmai fórumokon és a napisajtóban a szakképzés átalakításának kérdése - hogy valamit tenni kell, mert a mai iskolai rendszerű szakképzés nem jó, nem hatékony. A gazdaság mihamarabb és minél több képzett munkaerőt vár a munkaerőpiacra, hosszúnak tartja a jelenlegi négy-öt éves képzési időt, ezért eltörölné a kilencedik és tizedik osztályban folyó közismereti oktatást. Több gyakorlatot és kevesebb elméletet vár. Mindenekelőtt fontos tisztáznunk, hogy kik a szakképzés szereplői, kik azok, akik szakiskolába járnak - annál is inkább, mert bármilyen döntést hozunk, róluk döntünk. Hazánkban a szakiskolákba jelentkezők túlnyomó része nem azért választja ezt az oktatási formát, mert szakmát szeretne tanulni. Többségük azért lett szakiskolás, mert máshova nem vették fel, valahova azonban kell iskolába járni, mert tizennyolc éves korukig tankötelesek. Szakiskolás diákjaink zöme tehát nem motivált sem a szakképzésben, sem pedig az iskolába járásban. E jelenség oka sokrétű. Sokuk életéből hiányzik például a család vagy legalábbis a család egyik igen fontos szereplője - leggyakrabban az apa. Az ő személyével pedig hiányzik a tekintély és az iránymutatás. Többségük a szakiskola kezdetén nem rendelkezik azokkal az alapvető kompetenciákkal, amelyek a tanuláshoz szükségesek. Magyarán úgy lépnek ki az általános iskolából, hogy nem tudnak értően olvasni, nem tudnak számolni. Továbbá nem tudják magukat sem írásban, sem szóban kifejezni. És azok a kompetenciák is hiányoznak az életükből, amelyek a közösségbe, a társadalomba illeszkedéshez szükségesek. Nem tudnak közösségben kulturáltan viselkedni, nem csoportot, hanem tömeget alkotnak, és ebben a kontrollálatlan tömegben veszélyesek. Sokan már az általános iskolába járást megutálták, és tanáraik sem tudtak mit kezdeni velük. Ezért lemondtak róluk, ők pedig ezt a lemondást megérezték, válaszul megszületett bennük az iskola utálatának programja. A róluk való lemondással mélyen összefügg az a jelenség, hogy ők is lemondtak saját magukról. Elhitték, hogy „csak ennyit” érnek, elhitték, hogy valóban a hátsó padba valók. Ez az összetett jelenség valóban olyan nehéz helyzetet teremtett az utóbbi években, amelyre mindenféleképpen válaszolnunk kell. Valamit tennünk kell annak érdekében, hogy méltó helyére kerüljön a szakképzés, és hatékony legyen, méltó módon szolgálja a részt vevő személy és a társadalom igényét. Folytatás a 24-25. oldalon Szakember a Szabadság híd járdájának acélszerkezetét hegeszti a 2008-as felújítás során. Türelmes építkezés 23. Rudolf Péter az utolsó kábel szétszedéséről, a szándékos „botrányról” és az izgalmas pályaudvarról Tiszta képlet 28._______________________ Megregulázható-e a Wall Street? Mamutvadászok 34.____________________________ Milyen is volt Mindszenty József másik arca? Pöttyös rehabilitáció