Magyar Nemzet, 2010. október (73. évfolyam, 268-296. szám)

2010-10-05 / 272. szám

Új pártrendszer született A Fidesz mellett a Lungo Drom a választások győztese Zárult PP:tf.A Farkas 2010-es önkormányzati választások tétje az volt, hogy folytatódik-e az a történelmi mozgás, amely megváltoztatta a pártpalettát még 2009-ben, az EP-választásokon, s amely a tavaszi parlamenti­g,s­ választások alkalmával kétharmados többséghez juttatta a Fidesz-KDNP-t, miközben két régi párt JL ,JlL. (MDF, SZDSZ) kiesett, két új párt (Jobbik, LMP) pedig bekerült az Országgyűlésbe. Az önkor­mányzati választások kapcsán kérdés volt, hogy tovább erősödik-e a Fidesz hatalmi struktúrája és politikai hálója, vagy megmarad az önkor­mányzati szférában az a húszéves trend, amely szerint a helyi kormányzásban a tavasszal vesz­tes pártok jó esetben nyerni tudnak az önkor­mányzatokban, de legrosszabb esetben is korri­gálnak tavaszi eredményükhöz képest. Az önkormányzati választás választ adott arra a kérdésre is, hogy hogyan alakulhat át a ma­gyarországi pártrendszer, s létrejön-e a magyar történelemben már többször szerepet kapott he­gemón pártstruktúra. Világossá vált az is, hogy milyen potenciális vagy tényleges tartalékokkal bírnak az egyes pártok, s egyértelművé vált, hogy mi lesz a viszonya az országos kormányzásnak a helyi kormányzáshoz. Mindezek együttesen pe­dig kijelölik azt az új politikai erőteret, amelyben a magyar demokrácia új irányvonalat vehet az el­következendő években. Mindenekelőtt azonban fontos tisztázni, hogy az önkormányzati szféra területén nem változott meg az a húsz éve tartó trend, hogy a jelöltek kétharmada független, vagyis nem pártkatonai szolgálatban álló jelöl­tek. Ha az idei választások végeredményét néz­zük, akkor ez a szám még nagyobb a függetlenek javára. A mandátumot szerzett jelöltek 79 száza­léka nem pártmezben kapott munkára felhatal­mazást a választóktól, vagyis a pártversenyben mindössze a mandátumok 21 százaléka dőlt el. Csakhogy településstruktúra és közigazgatási szempontból ez a 21 százalék az ország 10 000 la­­karelyi ANDRÁS rasza kos fölötti településeit és a megyei közgyűléseket jelenti a főváros mellett, vagyis igencsak nagy súllyal esnek latba mind a helyi kormányzás, mind a helyi politika alakítása során. Rekorderedmény A Fidesz-KDNP megfordította a húszéves tren­det, amely szerint a kormánypárt mindig gyen­gébben szerepelt ősszel, mint tavasszal. A prog­ram, amelyet Orbán Viktor 2000-től kizárólagosan futtatott a Fidesz rendszerében - amely szerint egyedüli, koalíciók nélküli országos és helyi kor­mányzásra kell törekedjen a Fidesz, s szövetségi rendszerét csak hatalmi csúcspozícióból, és nem mellérendelt viszonyokból építheti - nos, e prog­ram be- és kiteljesedett az önkormányzati válasz­tásokon. Alacsony részvétel, de jól bejáratott Fi­­desz-mozgósítás mellett a párt csúcsra jutott az önkormányzatokban is, olyan többséggel, amely az ellenzéki levegőt is ritkává teszi a városi és a megyei közgyűlésekben. A Fidesz a 2010-ben elért eredményével mind az országos, mind a helyi po­litikában politikusi eltartóképességének a maxi­mumához jutott. A most csúcsra járatott szavazatmaximalizálás és politikusi karriereltartó képesség három évig stabilitást biztosít a pártban. Ugyanakkor már a következő választásokon nagy belső pártmozgá­sokat fog előidézni a parlament létszámának két­száz főre való csökkentése, s a Fidesz felduzzadt politikusi gárdájának korántsem biztos, hogy nyugodt perceket hoz majd a választások előtti év, amikor a közjogi változások miatt a Fidesznek a maga csapatából is szélnek kell eresztenie politi­kusokat. Ám ez a győzelem mámorában még ko­rántsem jelentkezik náluk problémaként. Nem így a szocialistáknál, akiknél pont az okoz további nehézséget, hogy az MSZP az önkormány­zati választásokon politikusi eltartóképességük negatív rekordjához értek. Miskolc eleste, a köz­gyűlésekben való érdemi ellenzékiséghez kevés mandátumszámuk, valamint karrierkínálatuk gyenge mutatói a pártból történő kiáramlást to­vább erősítik. Botka László eredménye Szegeden, a két fővárosi polgármesteri hely, s az a néhány vi­déki pozíció mindössze kommunikációs ments­vár a szocialistáknak. Országos megítélésük jottá­nyit sem javult a tavaszi választásokhoz képest, különösen, ha a rájuk adott szavazatok abszolút számát nézzük. A szavazatok abszolút száma kapcsán érdemes megjegyezni, hogy az alig több, mint 3,5 millió sza­vazó közül pártmandátumot még másfél millió szavazat sem eredményezett, így nemhogy a vesz­tes szocialisták, de még a győztes Fidesz is nyugod­tan fogalmazhatna óvatosabban a pártverseny kapcsán. Kispártok versenye A kispártok versenyében a Jobbik és az LMP között már a jelöléskor eldőlt a harc. A Jobbik több mint 2700 képviselő- és 219 polgármesterjelöltjével már a startnál megverte a kevesebb mint 1000 jelölttel rendelkező LMP-t, aki mindössze 26 helyen indult polgármesterségért és egyébként csak egy helyen ért célba. A Jobbik - bár a kampányban hirdetett eredményeinél gyengébben - teljesítette a párt életciklusához tartozó feladatot. Mivel új párt, neki az önkormányzati szféra az országos politikában való részvétel biztosítéka. Kampányban nagy ter­veket sző minden politikai szereplő, s aztán az eredmények minősítik az elvégzett munkát. A Job­bik négyéves építkezés után ugyanott tart ered­ményben, ahol a nagy társadalmi beágyazottság­gal, tizenkét év kormányzati múlttal, hatalmas anyagi és infrastrukturális háttérrel rendelkező MSZP. Vagyis a radikális párt ténylegesen orszá­gos párttá tudott válni az önkormányzati választá­sokon, még úgy is, hogy a parlament nyári üléssza­kán a Fidesz jó néhány nemzetpolitikai kérdés ren­dezésével csábította magához a Jobbik értelmiségi szavazóit. Ezzel együtt a Jobbik a helyi kormányzás területén politikusai számára karrierkínálati lehe­tőségét növelni tudta, s ezzel megalapozta verseny­­pozícióját 2014-re, az országgyűlési választásokra. Az LMP gyengén teljesített már a jelöltállításnál is. A hálószerű építkezés szándéka látszott a nagy­városokra koncentrálásából, ám a végeredmény mutatja a párt gyökértelenségét. Az ökopolitizálás mesterséges, entellektüel jellege nem ért el a vidék­hez. Pedig az íróasztal-politizálás mellett volna té­ma bőven a vidékfejlesztés, az agrárium, a helyi környezetvédelem területén, ahova betörhetett volna a párt. Csakhogy Budapestről és a belváros­ból nehéz kitörnie annak a pártnak, amelyik kizá­rólag a pesti széthullott liberális szavazatokból, s a kiábrándult értelmiségi szocialista szavazókból építkezik. Tartós társadalmi bázisuk szinte nulla, szervezeti hálójuk érdemben nincs. Mindezek elle­nére az LMP gyenge mostani szereplése egyben karriertartalékot képez számára. Szervezeti tobor­zásának egyik fő terepe lehet az önkormányzat. Kérdés, hogy a pártversenyben nem jelent-e túl nagy hátrányt mostani lemaradása, s nem túlzott tehertétel­e számára a vidéki pártépítés bázisának elégtelensége. Hegemón-plurális pártrendszer Budapest is jelezte a történeti mozgásba lendülést. Tarlós István személyében és a kormánypárti többségű közgyűléssel a Fidesz végképp hegemón helyzetbe került. Az országos és a helyi kormány­zás viszonyában az alá-fölé rendeltségi viszony minden korábbinál erősebbé fog válni. Van rá le­hetőség, hogy a szubszidiaritás értelmezését a köz­ponti s nem a helyi kormányzás fogja feltölteni tar­talommal. Az önkormányzati választások kijelöl­ték a pártoknak a politikai arénán belüli pozíciói­kat, s rávilágítottak tartalékaik meglétére vagy ezek hiányára, kiürülésére. A Fidesz jelenlegi társadal­mi, szervezeti és hatalmi pozíciója által új párt­­rendszert is létrehozott. A mellette lévő szövetség­ és versenyképtelen ellenzéki pártokhoz képest he­gemón helyzetbe került, s jelenlétével újra bekö­szöntött Magyarországon a hegemón-plurális pártrendszer, amely a kormánypárt széles lehető­sége mellé a kizárólagos felelősséget is jelenti. Tartalékok és deficitek Az MSZP végképp válságba került, az LMP társa­dalmi bázis nélkül lebeg, vagyis a baloldal egésze a liberálisokig súlyos politikai válságban van. A bal­oldal hiteltelenségből fakadó válságának, a liberá­lisok vidéki gyökértelenségének és a pártpaletta teljes megváltozásának legjobb példája Karcag, ahol sem az MSZP, sem az LMP még csak polgár­mesterjelöltet sem tudott állítani. Fidesz—Jobbik vetélkedés volt - nyilván nagyarányú Fidesz-győ­­zelemmel. A Jobbik szervezetileg megkapaszko­dott úgy, hogy társadalmi, kormányzati konfliktu­sok esetén még lehetnek tartalékai, ahogyan a kar­rierkínálat terén is van még mit mozgósítania. A Fideszt - csúcsra járatottságán túl - egy má­sik fontos mutató is erősíti. A méltatlanul elhallga­tott kisebbségi önkormányzati választásokon ugyanis tarolt a Lungo Drom. Több mint 4000 je­löltet indított országszerte, s ebből 2300 körül ért el mandátumot. Farkas Flórián szervezete ezzel egy­ben bizonyította, hogy nem csupán a cigány­ságnak, hanem a Fidesznek is valódi stratégiai partnere. A Fidesz-szövetségen belül ugyanis lát­szólag nincs már több szervezeti mobilizáló tarta­lék. Kivéve a Lungo Dromot, amelyik szervezettsé­ge miatt a Fidesz szövetségi rendszerén belül egye­düliként képes a politikai piacot bővíteni. Erre pe­dig a Fidesznek nagy szüksége lesz, hiszen az ön­­kormányzati választások győzelmével világos, hogy életciklusának tetőpontjára ért. A szerző politológus •I . Az urna hangja : Körmendy Zsuzsanna gy vicces kedvű szavazópolgár a hatodik kerület­ben beledobta diktafonnal kombinált, lejátszásra beállított mobiltelefonját az urnába. A papírdoboz mélyéről az őszödi beszéd szólt. Bár az Úr hangjá­val senki nem tévesztette össze az urna hangját, mégis keletkezett egy kisebb zavar. Az elhallgatha­­tatlan Gyurcsányra rádobtak egy drapériát, de azon át is szónokolt. Az urnához pedig senki nem nyúlhatott, hiszen azt tiltja a törvény. Aztán a rendőrség intézkedett. Elég beszédes volt ez a „civil kezdeményezés”. Emlékezzetek, mielőtt szavaztok! Ez volt az üze­net. S nehéz is ehhez mit hozzátenni, ha olyan pártról van szó, amely nemcsak a kormányzásban töltött nyolc évét, hanem a tegnapját is elfelejtette. Egyfolytában ellensúlyról beszél az MSZP, de ezt a szót két cikluson át talán ki sem ejtette a szá­ján. A Fidesz nekik minden volt: ellenfél, a de­mokrácia ellensége, árvalányhajas nemzeti barbá­rok gyülekezete, felszedetlen aknatömeg a köztár­saság mezején, csak éppen a nem túl stabil MSZP-SZDSZ hatalom kiegyensúlyozásához szükséges erőt nem látták meg benne. A polgári erők parlamenti javaslatait a teljesen politikamen­tes, gyakorlati témákban is úgy söpörték le hétről hétre, hogy amikor meghallottuk, hogy a javasla­tot a Fidesz nyújtotta be, már tudtuk is: csekély többségével a baloldal két másodperc alatt lesza­vazza őket. A züllés állapotát mi sem jellemezte jobban, mint hogy az SZDSZ, amikor megérezte, hogy süllyed a hajó, s koalíciós partnerként kihát­rált a hatalomból, minden szavazásnál az MSZP- vel szavazott, csak hogy Fidesz-ellenességét meg­őrizhesse. Most a maradék MSZP mégis állandóan ellen­súlyról beszél, talán azért, mert egyensúlyról nem beszélhet. Hogyan lehet ellensúlya a több mint kétharmados Fidesznek az a jelentéktelen kis cso­­portocska ott, a parlamentben, azt nem tudjuk. Hiszen az LMP nem köt vele alkalmi szövetséget sem, s a Jobbik is csak jobb híján tette, a választás hevületében. A Népszabadság vezércikkírója a választás utá­ni napon egész Magyarországot a Fidesz elé táruló „terülj, terülj, asztalkámnak” látta. Erre csak azt le­het mondani: saját magukból indulnak ki. A Veres Jánosoknak, a Lamperth Mónikáknak, a Szil­­vásyknak, Gyurcsányoknak, Draskovicsoknak, Medgyessyknek és Kákáknak egész Magyarország bizonyíthatóan „terülj, terülj asztalkám” volt. Ha­talmas hiteleket vettek fel, a pénznek pedig sehol látszata nincsen. A Fidesz vezetőinek gondterhelt arca nem túl nagy dínomdánomról árulkodik. Talán mert amit a MSZP-SZDSZ a nagy dőzsölés után itt hagyott, az nem „terülj, asztalkám”, csak egy rozoga hoked­li, amiről még a térítőt is ellopták. Ennek ellenére a vezércikkíró képes volt leírni a narancssárgába bo­rult Magyarország térképének fittyet hányva, hogy „az önkormányzati választásnak... még egy győz­tese van: az MSZP”. Különösen érzékletes volt ez a „győzelem” pl. Kaposváron, ahol Szita Károly 77,12, Lamperth Mónika pedig 14,86 százalékot ért el. Gyászos eredményébe alighanem beleszól­hatott az, hogy a 2006-os önkormányzati választá­sokon, amikor Heves kivételével minden megyé­ben a Fidesz győzött, Lamperth az övéit így biztat­ta az MSZP választmányi ülésén: „Higgyétek el, hogy tudjuk a dolgunkat. Én olyan javaslatot fogok a frakciókkal való egyeztetés után a kormány elé terjeszteni, ami a kormánypárti politikusoknak és a szocialista politikusoknak erős lehetőséget és mandátumot ad a regionális területfejlesztési tanácsban... Az uniós forrásokat úgysem a me­gyei, hanem a regionális fejlesztési tanácsok oszt­ják majd el, márpedig azokban a kormánypártok vannak többségben.” 2006-ban a szabadságjogo­kat féltő híres baloldali megmondóemberek közül egy sem döbbent meg a demokráciának ezen ar­­culcsapásán. A kiskapukeresés, a 2006-os önkor­mányzati választási eredmények megcsúfolása ez­zel elkezdődött. A kormányfő is tudta a dolgát, nem csak Lamperth Mónika­ áldását adta az ön­­kormányzatok kivéreztetésére. Hogy ennyire egyöntetűen narancsszínű lett a mai Magyarország, azt az elmúlt nyolc év vissza­élései, korrupciói, igazságtalanságai alapozták meg. Az ellensúly nem az MSZP. Az ellensúly az MSZP-SZDSZ-kormányok tömérdek disznósága ellenében az a Fidesz, amely kormányra került. Az a politikai erő, amely sosem nézte Magyarországot sem részvénytársaságnak, sem „terülj, terülj, asz­talkámnak”. A mi álmainkban nem a potyaebéd szerepel. publiciszt@magyarnemzet.hu

Next