Magyar Nemzet, 2011. március (74. évfolyam, 59-88. szám)

2011-03-12 / 70. szám

Mafar Keimet - Magazin 2011. március 12., szombat s J­ack Odell egy efféle tárgyban tartott apró járművet adott a fiának, hogy bevihesse az iskolába, így született egy játék márkane­ve. Mi az? - tette föl a kérdést a Jeopardy című kvízműsor 6096., múlt hétfőn sugár­zott adásában a vetélkedőt 1984 óta vezető Alex Trebek. A válasz a matchbox (gyufa­skatulya) volt. Embernek talán nem jelent különösebb nehézséget, hogy megértse ezt a kérdést (még ha nem tudja is a helyes vá­laszt), a kötött szintaxisú parancssorok­hoz szokott számítógépeknek azonban rendkívül bonyolult feladat. Sokakat valószínűleg egy­fajta megnyugvással töltött el eddig, hogy a többszörö­sen összetett mondatok kibogozásába korábban szinte mindig beletört a legkifinomultabb algoritmusokkal dolgozó komputerek bicskája is. Miután azonban az IBM Beep Blue nevű számítógépe 1997-ben megverte Kaszparovot sakkban, egyre fogynak az ember azon ké­pességei, amelyekről azt mondhatjuk: csak a mi sajá­tunk, a számítógépek sohasem tanulhatják meg. A metaforákkal, vissza- és előreutalásokkal teletűz­delt szabad szöveg értelmezését is ilyen tudásnak gon­dolhattuk. Az utóbbi években azonban egyre-másra je­lennek meg programok, amelyek egyszerűbb monda­tokból többé-kevésbé sikeresen válogatják ki a fontos információt, így kiválthatják a telefonos kisasszonyok munkáját, vagy csokorba gyűjthetik az azonos témájú cikkeket az interneten megjelenő milliónyi írás közül. - A szövegértés azért bonyolult a komputerek szá­mára, mert magunk sem értjük igazán, hogy hogyan gondolkodunk és beszélünk - mondja Krauth Péter in­formatikus, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Ta­nács, illetve a Központi Fizikai Kutatóintézet volt mun­katársa. - A szövegértés ugyanis korántsem csak a mondatok nyelvtani elemzéséből áll, a nyelvi kifejezé­sek olyan asszociációkat indíthatnak el bennünk, ame­lyeket egész életünk során alakítunk ki. Hogy mindezek hogyan működnek az elménkben, ma lehetetlen ponto­san meghatározni, így rendkívül nehéz algoritmusokba foglalni. Ez az oka annak, hogy a szövegelemzés a túlfű­tött várakozásokhoz képest lassabban fejlődik, mint a számítástechnika más területei. A Watson képességei jelentik a jelenlegi csúcsot ezen a területen. A működé­sét segítő technológiák pedig csak az elmúlt évtizedben kezdtek megjelenni. Az amerikai televíziókban 1964 óta kisebb megsza­kításokkal futó Jeopardy (Kockázat) című vetélkedő, amely hazánkban is látható volt néhány évig Mindent vagy semmit címmel, a kérdések furfangos megfogal­mazásában rejlő lehetőségeket használja ki. Az IBM ép­pen ezért gondolhatta, hogy a Jeopardy a legjobb terep szabadon megfogalmazott kérdésekre válaszoló szu­perszámítógépe, a Watson képességeinek demonstrá­lására. Watson a vetélkedő két korábbi, legyőzhetetlen­­nek hitt bajnokával mérte össze erejét. És győzött.­­ A Watson nem más, mint egy széles körben hasz­nálható, összetett kérdéseket értelmezni képes rend­szer, amely döntéseket tud hozni az így nyert informá­ciók alapján. A Jeopardyban pont erre van szükség. A megmérettetés ötlete 2004-ben született, azóta dolgoz­tunk ezen a számítógépen - nyilatkozta lapunknak te­lefonon Eric Brown, az IBM Watson-projektjének egyik fejlesztője. - Ebben a vetélkedőben az élet minden terü­letéről érkezhetnek kérdések, a versenyzőknek pedig villámgyorsan, átlagosan három másodperc alatt kell válaszolniuk rájuk. A szakember elmondása szerint meglehetősen biz­tos volt a győzelemben. A fejlesztés évei alatt ugyanis Watson agya mesterséges, de Digitális kikelet Az IBM szuperszámítógépe, a Watson a napokban a legnagyobb bajnokokat is legyőzte egy tévévetélkedőben. Ehhez helyesen kellett értelmeznie és megválaszolnia a csavarosan, esetenként ironikusan megfogalmazott kérdéseket. Nevezhető ezek alapján intelligensnek a gép? több ezer kísérleti kvízfordulót játszottak le a Watson­­nal. Korábbi bajnokok ellen is megmérkőzött már, és a játékok hetvenegy százalékát megnyerte. Látványos volt tehát a demonstráció, de nem több cirkuszi mutatványnál. Kérdés, hogy a rendszer hasz­nos feladatokra is alkalmas-e, vagy a hajdan népszerű sakkszámítógépek sorsára jut. Ezek fejlődése zsákutcá­ba futott, sakkozni már nagyon tudtak, eközben azon­ban olyan specializáltakká váltak, hogy másra nem vol­tak jók.­­ A Watson szívében rejlő technológiát úgy alkottuk meg, hogy az könnyűszerrel alkalmazható legyen min­den probléma megoldására, ahol komplex információ feldolgozására és döntéshozatalra van szükség. Jelenleg a rendszer egészségügyi alkalmazásán dolgozunk. Ha­marosan az orvosokat segítheti a tünetek és a beteg kórtörténetének értékelésében, a helyes diagnózis felál­lításában, illetve a kezelés kiválasztásában. A számító­gép gyakorlatilag azonnal képes az információ széles spektrumával ellátni az orvosokat. Kikeresi például a releváns folyóiratokat, szakcikkeket - mondja Eric Brown. - A gép ezen túlmenően az üzleti életben is hasznos lehet. A statisztikai adatok, üzleti jelentések, részvényárfolyamok elemzésével tanácsot adhat a vál­lalatvezetőknek a befektetések legnagyobb profittal ke­csegtető irányáról. Nagyra törő tervek, a Watson azonban egyelőre csak a vetélkedőben bizonyított. - Én csak részintelligenciának nevezném e számító­gép képességeit. Egy feladatra nagyon beállították, és abban jelentős teljesítményre képes, az intelligencia fo­galma azonban ennél sokkal több elemet foglal magá­ban - nyilatkozta lapunknak Kömlődi Ferenc, a mester­séges intelligencia kutatásának híreivel foglalkozó Ágens portál szerkesztője. - Teljesítménye kétségtele­nül előrelépés, de nem látom bizonyítottnak, hogy éles élethelyzetekben is releváns döntéseket tudna hozni, amelyek megfelelő módon változtatják meg a szituá­ciót. Jelenleg erre csak kísérletek vannak, de a laborató­riumi környezetet nagyon nehéz megfeleltetni a való élettel. A számítástudomány történetében sokszor elő­fordult már, hogy az elkészült rendszernek végül nem sikerült beváltania a projekt kezdetén megfogalmazott reményeket. Pedig a mindennapi használhatóság a mesterséges intelligencia sarokköve. Sokan éppen a gyakorlati alkal­mazhatóságot illető beváltatlan remények miatt tartják kudarcnak a technológia eddigi fejlődését. Mások arra hívják föl a figyelmet, hogy a mesterséges intelligenciát övező kiábrándultság a kezdeti túlságosan optimista és nagyra törő álmokban keresendő, amelyeket inkább a tudományos fantasztikum képzeletvilága, semmint a valós tudományos eredmények motiváltak. A televí­ziókban a robottechnológia csúcsaként mutatják be a robotfocitornákat, ahol esetlen gépek topognak szeren­csétlenül, inkább a burleszkfilmeket, mint az emberi labdarúgást idézve. Valóban itt tart e tudomány? A mesterséges intelligencia kutatása a Scientific Americanben a témában megjelent cikk szerint amiatt haladt tévúton évtizedeken keresztül, mert az informa­tikusok az emberi gondolkodást próbálták modellezni a számítógépes környezetben. Ez pedig nem működött, nem működhetett, csak az agykutatás fejlődésével is­mertük ugyanis fel, hogy az emberi gondolkodás me­chanizmusai olyannyira bonyolultak, hogy részleteiben még ma sem értjük. A Watson fejlesztésekor éppen ezért nem is törődtek az emberi aggyal az informatiku­sok. Döntéshozatali mechanizmusa semmiben sem ha­sonlít az emberi gondolkodásra, így bármilyen hason­lóság a teljesítményükben a véletlen műve. Bár már az ókori mítoszokban is megjelent az em­beri tulajdonságokkal felruházott gépek motívuma, a mesterséges intelligencia kutatásának kezdetei a múlt század közepéig nyúlnak vissza. A második világhábo­rú idején a Manhattan-terv és más gigantikus techno­lógiai projektek hatására Amerikában fellendült a szá­mítástechnika fejlődése. Közben a modern idegtudo­mány is mérföldkőhöz érkezett. Alan Lloyd Hodgkin és Andrew Huxley angol neurológusok 1952-ben publi­kálták forradalmi tanulmányukat az idegműködés elektromos folyamatairól, amiért 1963-ban orvosi No­­bel-díjat kaptak. Az idegsejtek hálózata sok informati­kust áramkörökre emlékeztetett, logikusnak tűnt tehát az emberi agy gépi utánzásának ötlete. Alan Turing 1950-ben fogalmazta meg először a va­lóban gondolkodni képes számítógépek megalkotásá­nak lehetőségét, amelyet ő legalábbis elképzelhetőnek ítélt. Felismerte, hogy szinte lehetetlen pontosan meg­határozni az emberi intelligencia fogalmát, ezért meg­kerülte a problémát. Értelmezése szerint ha egy gép úgy tud beszélgeti az emberrel, hogy az nem tudja eldönte­ni, komputerrel vagy egy másik emberi lénnyel beszél, akkor tekinthető intelligensnek a számítógép. Ez a Tu­­ring-teszt, amelyet ma is nap mint nap használ minden internetező a világon. Amikor regisztrálunk valamelyik honlapon, vagy kommentárt fűzünk egy blogbejegy­­zéshez, és eltorzított betűket kell kibogarásznunk, a rendszer éppen Turing-tesztet végez rajtunk. Arra kí­váncsi, hogy valóban emberek vagyunk-e vagy csak rosszindulatú robotok. A hatvanas évek pozitivista tudományfelfogása a mesterséges intelligencia kutatóit is magával rántotta, és egymásra licitálva jövendölték a néhány éven belül megszülető gondolkodó gépeket. Amikor ezekből a jós­latokból szinte semmi sem valósult meg, a hetvenes években beütött a krach. A kiábrándult mecénások el­fordultak, a pénzcsapok bedugultak, és beállt az úgyne­vezett „mesterségesintelligencia-tér”, amelyet a teljes bolygót elpusztító atomcsapások utáni „nukleáris tél” víziója ihletett. Bár a nyolcvanas évek elején sokkal sze­rényebb és reálisabb célok elérése érdekében kezdőd­tek újra a kutatások, a hullámvölgy megismétlődött az évtized végén. A mesterséges intelligencia kutatása mégsem tekinthető totális kudarcnak. - Igaz, hogy nem készült még el a gépi agy, de a mesterséges intelligencia kutatása lendítette előre az egész számítástudomány fejlődését, még ha távol va­gyunk is az eredeti céltól - mondja Kömlődi Ferenc. - E technológia mindig is a számítástechnika avantgárd területe volt. A részterületeken elért sikerei nélkül nem léteznének ma felismerő rendszerek, keresőmotorok, és a számítógéppel való kommunikáció formái is sok­kal kezdetlegesebbek lennének. Az elmúlt években a gépek csoportos viselkedésében érezhető jelentős fejlő­dés, és ennek hasznos kísérleti terepe a robotfocipálya. A tudományterület neve, a mesterséges intelligen­cia ugyanakkor félrevezető lehet. Azt sugallja, hogy a szakemberek még ma is emberi gondolkodásra képes számítógépeket szándékoznak alkotni. Tényleg így van, intelligensnek tartják például a kvízgyőztes Watsont? - A Watson a mesterséges intelligencia számos részmechanizmusát alkalmazza munkája során, így megérti a szöveget, mérlegel és döntést hoz. Ha intelli­gencián azt értjük, hogy a gép képes-e olyan gondolko­dásbeli feladatokat végrehajtani, amelyekre hagyomá­nyosan csak az ember képes, akkor az én értelmezé­­ semben a Watson valóban intelligens - érvel Eric Brown, az IBM fejlesztője. - A Jeopardyban mutatott teljesítménye is erre utal, az emberek általános vélemé­nye szerint ugyanis intelligensnek kell lenni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen ebben a vetélkedőben. Szakértőnk hasonló gondolatokat fogalmazott meg.­­ Mitől intelligens az ember? Hatalmas a memóriá­ja, az „adatbázisában” pedig villámgyorsan tud kutatni, új kapcsolatokat kiépíteni. A tárolt információn magas szintű műveleteket képes végezni, belőlük logikai kö­vetkeztetések útján új ismeretekhez jut. Az intelligencia ezen elemi műveleteit részlegesen modellezni lehet szá­mítógéppel. Nem vagyunk túlságosan távol attól, hogy az emberi gondolkodáshoz hasonló módon egyesítsük is e műveleteket - mondja Krauth Péter. - Az agy, bár­milyen bonyolult is, körülhatárolt fizikai térben műkö­dik, képességei nem határtalanok. Nincs tudomásunk olyan körülményről, amely elvileg kizárná, hogy egy­szer az ember által alkotott szerkezetek is hasonló fej­lettséget érjenek el. Molnár Csaba_______________________________________ A Watsont szimbolizáló képernyő a Jeopardy egyik próbamérkőzésén. Általában három másodperc alatt kell válaszolni a kérdésekre

Next