Magyar Nemzet, 2011. március (74. évfolyam, 59-88. szám)
2011-03-12 / 70. szám
| Kiegyenesített idő Molnár Tamás konzervatív filozófiája Varra Klára_________________________________________ Hihetetlen, hogy a tavaly elhunyt Molnár Tamás filozófus hosszú nemzetközi pályafutása végéig itthon nem jelent meg kötet munkásságáról, szaktanulmányok, konferenciák, eszmecserék nem méltatták életművét, amelynek középpontjában a modernitás, a liberális szellemiség következetes kritikája állt. A Frenyó Zoltán (az MTA Filozófiai Kutatóintézetének főmunkatársa) szervezte egynapos konferencián, amelynek végül a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola adott otthont, mivel az MTA II. osztályának filozófiai bizottsága nem támogatta a tanácskozás akadémiai megrendezését. Molnár Tamás időskora, betegsége miatt már nem tudott részt venni, csupán videoüzenetben köszöntötte az egybegyűlteket. Ekkor jelentették be, hogy Molnár Tamás könyvtárából, levelezéséből halála után létrejön majd a Molnár Tamás-archívum, amely nemcsak a filozófus munkásságát teszi kutathatóvá, hanem ellensúlyozhatja a meglévő Lukács-archívumot, sőt mint Mezei Balázs megjegyezte, lehetőséget adhat külföldön élő, alkotó magyar filozófusok munkásságának kutatására is. A nemrég megjelent Molnár Tamás eszmevilága című kötetben (amelyet szintén Frenyó Zoltán szerkesztett) a konferencia előadásai mellett a függelékben Horkay-Hörcher Ferenc értékelése, Tóth Zoltán József tanulmánya mellett az a levél is szerepel, amelyet Albert Camus írt válaszképpen Molnár Tamás levelére A lázadó ember című kötet kapcsán. Ha valakiben felmerült a gondolat, hogy a filozófia talán haszontalan vagy elszigetelt tudomány, amely nem ad választ a kor leggyötrőbb kérdéseire, annak sürgősen el kell olvasnia legalább a kötet néhány fejezetét. Karácsony András, az ELTE professzora például elmondja Molnár Tamás A hatalom két arca Politikum és szentség című kötetének apropóján, hogy Molnár szerint a politikai hatalom évezredeken át szent hatalomként volt jelen a történelemben, ez a szentség azonban a XIV. századtól kezdődően megingott, a francia forradalom idején alapjaiban megrázkódott, a XIX-XX. századi hatalmak pedig már nem a felsőbb valóságból eredőnek tekintették magukat, hanem olyan erőnek, amely saját erőfeszítései folytán létezik. Az archaikus közösségi lét középpontjában még a világ egésze állt, a modern, társadalmi szerződésen alapuló társadalmakban az egyéni érdekek kölcsönhatása érvényesül. Felvetődik a kérdés, hogy a kozmikus ősmintától való elfordulást nem éppen a kereszténység idézte-e elő. Henry Corbin kérdése úgy is megfogalmazható, hogy vajon a kereszténység a modern deszakralizálódás áldozata vagy előidézője. Molnár Tamás keresztény filozófus válasza árnyalt: nem tagadja, hogy a kereszténység „varázstalanította” a kozmoszt. A jövőbeni üdvözülés célját állítva az emberiség elé kiegyenesítette az időt, az évezredeken át a múltra hangolt társadalom tekintetét a jövőre függesztette, miközben hirdette is a szentet, és meg is őrzött valamit a régmúlt korok kozmoszszemléletéből. Látleletét napjainkra kiterjesztve Molnár Tamás azt mondja, hogy ma a vallás gettóba zárása, valamint az ellenkultúra „megszentelése” zajlik, és ez bármit jelenthet egy híd becsomagolásától a szektákon át a drogos szubkultúrákig. A kortárs gondolkodók pedig, akiknek hiányzik a szent, arról beszélnek, hogyan lehetne újra létrehozni. Molnár Tamás szerint az is a deszakralizáltság tünete, ha valaki úgy hiszi, a szent olyasmi, amit létre kell hozni. Fekete Balázs modernitáskritikáról szóló előadásához odaírtam a könyvbe annál a résznél, ahol Molnár Tamás a kommentelési kényszerről és okairól beszél: ez a halott magyar filozófus előbb nálatok, kedves netfüggők! (Molnár Tamás eszmevilága. Barankovics István Alapítvány-Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola-Gondolat Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 2850 forint) ■ Mf.cyf.ri Dávid_____________________________________ Mondják, nehéz megállapítani Izsák Lajos tanulmányairól, mikor születtek. Ennél nagyobb dicséretet ritkán kaphat a közelmúlttal elfogulatlanul foglalkozó tudós. Pártok és politikusok Magyarországon, 1944-1994 című kötete olyan széles körképet nyújt, amelyből nemcsak a tegnapi, hanem a mai ködlovagokra is ráismerhetünk. És arra, hogy a feledékeny nemzetek legfőbb büntetése az, ha a befuccsolt szereplők köntöst váltva gond nélkül visszajárhatnak. Hogy ez a memóriadeficit ne következzen be, arról az ilyen elemzések gondoskodnak. Azt a legendát teszik komolyan vehetetlenné, amely szerint a magyarok behódoltak a Rákosi-, majd a Kádár-rezsimnek. A professzor nem csippent le a tényekből, nem ken rájuk politikai kozmetikumot. Ha nem sorolná, milyen statáriális intézkedéseket, állami-kormányzati terrorcselekményeket kellett elviselnie a magyar népnek az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbe fojtása után, logikusan is hangozhatna, hogy „Kádár népe” behódolt a hatalomnak. Hihető is lehetne akár, hogy le lehetett kenyerezni alamizsnával, gebines üz | Hanyatló vadnyugat Kis Nagy Ember visszatér Wi kf.ru_________________________________________________ Hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyire vad volt a vadnyugat. A negyvenes-ötvenes évek stilizált, csöppet sem életszagú amerikai westernjei, a nemes lelkű indiánok és nemtörődöm pisztolyhősök kliséit megteremtő könyvek és filmek s persze Gojko Miticsnek és társainak a vérlázító bohóckodásai nemzedékek viszonyulását határozták meg a korszakhoz - miközben a vadnyugat fénykora, az ezernyolcszázas évek második fele a világtörténelem egyik legizgalmasabb, legtarkább és sok tekintetben legtanulságosabb periódusa volt. Ugyanabban az időben, amikor az olasz Sergio Leone és társai elkezdték készíteni az eleinte gúnyból, majd műfaji megjelölésként spagettiwesternnek nevezett filmjeiket - köztük olyan remekműveket, mint a Volt egyszer egy vadnyugat, az Egy maréknyi dollárért vagy A jó, a rossz és a csúf, az Egyesült Államokban is megjelent egy könyv, amely végre a vadnyugat valódi arcát mutatta meg. „A vadnyugatot egyszerű, erőszakos emberek formálták, s én ezt az erőt és együgyűséget próbálom visszaadni a filmjeimben” - hangzott Leone ars poeticája. Hasonlóra vállalkozott egy Thomas Berger nevű amerikai író és ennél jóval többre. 1964-ben megjelent Kis Nagy Ember című könyve nem egyszerű western. Miközben a leonei elveknek megfelelően testközelből, alulnézetből és hitelesen mutatja be ezt a világot, olyan kiváló korrajzot, történelemkönyveket meghazudtolóan gazdag tudásanyagot nyújt az olvasónak, hogy úgy érezheti, nyakig merül ebbe a különleges, ezerszer inkább mocskos és aljas, mint hősies világba. Berger zseniális alapötlete, hogy Amerika történelmének ezt a jó fél évszázadát egyetlen ember, bizonyos Jack Crabb kalandjain keresztül dolgozza fel. A több mint százéves aggastyán ifjú történésznek meséli el élete történetét, s élete fordulópontjai lényegében egybeesnek a tárgyalt kor minden lényeges eseményével. Crabb mindenhol ott van: bevándorlók gyerekeként érkezik Amerikába, szüleit csejein indiánok ölik meg, ő maga jó ideig a rézbőrűek közt él és nevelkedik, majd visszatér a fehérek világába. Folyamatosan az őslakosok és a hódítók közötti határvonalon mozog, s így mindkét félről hiteles képet tud nyújtani. Amikor nagy sikerű alkotásokból - filmekből, könyvekből - második rész készül, a néző-olvasó joggal gyanakszik. Thomas Berger, miután könyvéből 1970-ben kiváló filmet is forgattak Dustin Hoffman főszereplésével, harmincöt évet várt a folytatással. Az 1999-ben kiadott Kis Nagy Ember visszatér tavaly jutott el a magyar olvasóhoz - aki nem győz álmélkodni. A fülszöveg nem hazudik: Berger ott folytatja, ahol annak idején abbahagyta. Jack Crabb tovább meséli élete fantasztikus történetét, amely szemernyivel sem unalmasabb, konvencionálisabb, mint az első rész volt. A helyszín ugyanaz, az idő azonban változott: most már jócskán benne vagyunk a vadnyugat hanyatlásának időszakában, amikor az egész kor lassan önmaga paródiájává alakul át a maga nagy embereivel, legendás indiánjaival. Berger ezt a törvényszerű, ám tragikusan szomorú folyamatot is mindvégig élvezhetően, az első részből ismerős finom, szatirikus humorral festi le. Az pedig, hogy a Kis Nagy Ember második része az elsőhöz hasonlóan letehetetlen olvasmány, a fordító, Falvay Dóra érdeme is. (Thomas Berger: Kis Nagy Ember visszatér. Cartaphilus Könyvkiadó, Kistarcsa, 2010. Ára: 3990 forint) Ha nagyapó mesél Kukorica Jancsi hangoskönyvben B P F. T H C______________________________________________________ A nagypapa ölébe veszi unokáját, s mesélni kezd. A kislány néha karjára hajtva a fejét el-elalszik, majd nagyapó is elbóbiskol, aztán folytatódik a történet. A kora tavaszi szobában óra üt, macska dorombol, diszkréten sült hús és sütemény illata száll be az ajtó résein. Kézdy György hangján Petőfi János vitézét hallgatva hasonló környezetet vizionál maga köré az ember. Kukorica Jancsi odisszeája nemes gondolkodásával, bájával, mélységével, máig működő közérthetőségével nem véletlenül az egyik legnépszerűbb magyar alkotás. Készült belőle képeskönyv, Kacsóh Pongrác, Heltai Jenő és Bakonyi Károly nyomán operett, zenés játékfilm Dajka Margittal és Palló Imre operaénekessel, Jankovics Marcell pedig rajzfilmet forgatott az eredeti elbeszélő költeményből kiindulva. Az utóbbi időkben a divat méltán kapta fel a hangoskönyveket: Iluska és Jancsi történetét többen is szalagra, illetve CD-re mondták Törőcsik Maritól Nagy Ervinig. Unokájának, Sinocskának meséli Petőfit Kézdy György, innen hát a gyerekek érdeklődését erősen felkeltő, a felnőtteket pedig kisiskoláskorukra emlékeztető atmoszféra. A felvétel 2003-ban készült, és a közelmúltban jelent meg. A művész egyébként is szívesen áll önálló estjeivel a közönség elé. Ahogy egy nyilatkozatában meséli, a pályán versmondóként indult, első, híres Ki kérdezett? című előadóestjén Karinthy Frigyes lírájából válogatott, a műsor bejárva az országot több ezer előadást ért meg, aztán néhány esztendős szünet után a Merlinben mutatták be ismét. A Spinoza házban tartotta második Karinthy-estjét, az Ákombákom című, a két régi barátot, Lázár Ervint és Orbán Ottót megidéző harmadikat a csillaghegyi evangélikus templomban láthatta a közönség, most a Nemzeti Színházban lép föl vele. Az önálló esteken, mint mondja, nincs kiszolgáltatva a rendező akaratának, önmaga rendezője, s ez több lehetőséget is ad számára. A János vitéz esetében kiválóan rendezi önmagát Kézdy György. Hangszíne, intonálása, a szöveg pontos és szép tagolása teszi különösen élvezetessé a felvételt. A tréfától a visszafogott haragon át a szinte megható líraiságig széles skálán szólaltatja meg művészetét Kézdy a kiadó által öt-tizenkét éveseknek ajánlott, ám mindannyiunk számára örömöt okozó hangfelvételen. (Petőfi Sándor: János vitéz. Hangoskönyv, elmondja nagypapa, Kézdy György, Magyar Rádió, 2010) Bírósági körmenet A „modern” Rákosi és Kádár letekkel, nagyobb árukínálattal, mákszemnyivel több szabadságjoggal, pórázlazítással, és hálásan gazsulált, ha kevesebb szöget szúrtak a korbácsba, amellyel verték. Ám ha valaki leírja az eseményeket, az MSZMP kíméletlen határozatait, a szovjet csatlós Kádár nyíltan kegyetlen beszédeit, inkább az a csodálnivaló, hogy a lakosság képes volt kibekkelni viszonylag ép nemzeti öntudattal az idegen elnyomást. Izsák Lajos esszéiből egyértelmű: a szovjet csapatok nélkül a bábkurzus napokig sem tudott volna fennmaradni. Annak is megvan az oka, miért az az érzésünk minduntalan, hogy élőben hallottuk némely, a „jobboldalt” vádoló, a demokráciát féltő Kádár- vagy Rákosi-idézetet. Mert tényleg hallottuk őket. Azoktól, akik egy éve még kormányon voltak, ma pedig dühös ellenzékként szórnak zavarba ejtően hasonló szidalmakat a polgári oldalra. Ha meg akarjuk érteni a mai utódpárti erők furcsa gondolkodását, csak meg kell néznünk azokat a szövegeket, amelyeket Rákosiék hajtogattak. Persze ők is demokráciának hívták a diktatúrájukat. Rákosi Mátyás így beszélt 1948-ban: „természetesen likvidálni fogjuk a még meglévő jobboldali vagy félfasiszta pártokat”. A jobboldali és a fasiszta rokon értelmű fogalmak voltak számukra is. Kádár János 1957. április 2-án kijelentette, hogy előző ősszel horthysták, csendőrök aktivizálódtak az országban, „akik vettek maguknak bátorságot, és disznóságokat csináltak, körmenetben kell [őket] bíróság elé állítani, halálra ítélni és kivégezni”. Április 5-én pedig kijelentette: „A fáról levertünk egy csomó levelet, de a törzsét nem vágtuk ki. Mi ennek tudatában fokozni akarjuk a harcot.” „Modern” volt más tekintetben is Kádár. Az MSZMP-kb 1967. februári ülésén beismerte: „A legutóbbi választások eredményeit itt, a központban kicsit meghamisítottuk. Amikor ugyanis befutottak az eredmények, kiderült, hogy 102 százalékkal győztünk. Ezt az eredményt egyszerűen meghamisítottuk, levágtunk belőle vagy hat százalékot.” Az őszödi beszéd előképe ez: igazságot mondott a hazugságról, s egyáltalán nem röstellte, sőt. A pártállam sosem szégyellt semmit sem - válik világossá Izsák elemzéseiből. Miközben a haladást imitálta, csak az ország példátlan eladósítása sikerült. Az állampárt irányítása mindenütt érvényesült, s csak azok kerülhettek állásba, akiket nem vétóztak meg. Nem tűrték el az ellenzéket semmilyen formában. Azt hagyták békében legfeljebb, aki csendben maradt, és nem volt veszélyes a rendszerre. De hát nem ismerősek ezek a törekvések az előző kormány nyolc évéből? (Izsák Lajos: Pártok és politikusok Magyarországon. Napvilág Kiadó, Budapest, 2010. Ára: 3900 forint) 35 Magazin 2011. március 12., szombat