Magyar Nemzet, 2011. május (74. évfolyam, 119-148. szám)

2011-05-21 / 138. szám

40 Végleg lőttek a Disznófőnek? Trófea Magazin 2011. május 21., szombat Fantomcég birtokába került a legendás zugligeti Disznófő étterem. A százmilliós értékű ingatlanból a hét elején költöztették ki a több mint tíz éve ott lakó Rapay Zsuzsannát és három gyermekét, a zárakat lecserélték, nekik nincs visszaút. MGyörgy zemerkélő esőben pakolják ki a holmikat a szebb napokat látott Disznófő vendéglő­ből. Hétfő reggel van, az épületben több mint tíz éve élő asszony három gyermeke közül kettő már elment az iskolába, egy vele ma­radt. A ládák teherautóra kerülnek, kocsijukat is megpakolják. A XII. kerületi Disznófő 1992-ben még menő étteremnek számított. (Lásd legutóbbi cikkünket a témáról: Zugliget sebei. Magyar Nemzet Magazin, 2011. március 12.) Akkori tu­lajdonosa, Mészöly Kálmán egykori futballista a rendszerváltás hajnalán jutott hozzá, de három év múltán meg is szabadult tőle; a Vasas pasaréti vendéglőjében sör mellett egyezett meg a vevővel, Tóth Ernővel, aki hatvanötmilliót fizetett a tele­kért és az épületért. Tóth elmondása szerint har­mincmillió forint hitelt vett fel egy évre a vételár­hoz, havi 4,5 millió forintos törlesztéssel. A hite­lező a néhai Fekete János korábbi Magyar Nemze­ti Bank-vezér nevével fémjelzett, izraeli hátterű Leumi Bank volt. Az összeg ma is abszurdnak tű­nik, hát még 1992-ben, amikor nyolcezer forint volt a minimálbér, hatvan forintba került egy liter benzin, négy és fél millióba egy nagykörúti örök­lakás. De, állítja, hitt abban - meg ezt is mondták neki hogy napi kétszáz-háromszáz ezres for­galmat bonyolíthatnak le, ebből pedig futotta vol­na a törlesztésre. Azon a nyári délutánon is, mi­kor felment megnézni a helyet, minden asztalnál vendégek ültek. Ügy gondolta, ha kell, kezdetben autókereskedéséből is tud valamennyi pénzt be­letenni a vendéglátásba. Aztán hamar kiderült, futballistaklubok és más jó kapcsolatok híján ko­rántsem olyan egyszerű vendégeket összefogdos­­ni ott a hegy tetején. Hiába sikerült néha beszer­­egy-egy turistabuszt is, a bevétel nem volt elég a fennmaradáshoz. Korszerűsíteni kellett a fűtést, a hatóságok pedig rendre bírságoltak. Egy hatalmas előnnyel azonban rendelkezett a hely: mivel környékbeli éttermek híján nem volt összehasonlítási alap, a forint gyorsan inflálódott, s az épületet is alakítgatták, a kilencvenes évek elejére jellemző kuszaságban lényegében akkora összegre lehetett becsülni az értékét, amennyire nem szégyellték. Az akkoriban alakuló, formálódó pénzintézeteknek pedig kellett a fedezetként is fel­mutatható vagyon. Más megoldás nem lévén, lí­zingszerződést kötöttek egy Mese utcai pénzinté­zettel (amely ma is létezik), ebben a megállapo­dásban már 150 millió forintos érték szerepelt. A szerződés azonban másfél hónap múltán érvényét vesztette, mivel a hitelező kihátrált, s a dokumen­tumot a földhivatal is visszadobta formai hibák miatt. A követelés a legkülönfélébb pénzintéze­tekhez, behajtócégekhez került, az azóta csúfos körülmények között megszűnt Ybl Bank emberei éppúgy megfordultak a Disznófő környékén, mint az akkoriban a vendéglátóiparban utazó, majd 1996 novemberében meggyilkolt Prisztás József. A hatvanöt éves Tóth Ernő a hatalmas tartozás ellenére nem akart lemondani tulajdonjogáról, beszélgetésünkön ezt azzal indokolja, szeretett volna hagyni maga után valami igazi értéket nyolc gyermeke számára. A férfi egy másik étterem tera­szán mesél az egykori fogadó két évtizedes kálvá­riájáról. A Disznófő területére nem léphetünk be, azt a tulajdonossá vált cég biztonsági emberekkel záratta le. A Disznófő étterem 1996-ban szűnt meg, majd 1999. január elsején Rapay Zsuzsanna vet­te bérbe az ingatlant tizenöt évre. Az asszony ál­lítása szerint két év alatt negyvenhat és fél millió forintot költött az épületre, ez a megállapodás ér­telmében fedezte a bérleti költséget. A félig né­met származású hölgy és Tóth Ernő házasságot kötött, három gyermekük született, ők éltek egé­szen mostanáig az étterem épületében. (Noha később elváltak.) A férj - saját elmondása szerint - 2002 tavaszán jelképes százezer forintért, de a követeléssel együtt eladta feleségének a tulajdon­jogot. A követeléshez ugyanebben az évben jutott hozzá 5,1 millió forintért az Avillar Kft. Az, hogy az árat miként határozták meg, nem derült ki. A földhivatalban betekintettünk az ingatlan tulaj­donlapjába, eszerint az Avillar 2007. február 26- án lett hivatalosan az ingatlan tulajdonosa. A do­kumentumban az szerepel, adásvétel történt, Tóth Ernő elmondása szerint azonban ezt árve­rés előzte meg. Mint ő és Rapay Zsuzsanna is le­szögezi, a cég lakottan vette meg az éttermet, így nem volt joga idő előtt, illetve kártalanítás nélkül kirakni őket. Keveset lehet tudni az Avillar Kft.-ről, nevét az internetes keresőbe begépelve semmilyen érdemi találatot nem kapunk. A Közigazgatási és Igazság­ügyi Minisztérium céginformációs, illetve elektro­nikus cégeljárásban közreműködő szolgálatán ke­resztül kikért adatok szerint a kít.-t 2002. április 25-én jegyezték be hárommillió forint tőkével. Fő tevékenységi köre ingatlanforgalmazás, székhelye Óbudán található, a Pacsirtamező utca 41-43. szám alatt. Más elérhetőség nincs megadva, a tu­dakozót is hiába hívjuk. Ellátogatunk a megadott címre, hogy kapcsolatba léphessünk a társasággal, megkérdezhessük, milyen céllal vásárolták meg az egykori éttermet, de a megadott székhelyen nem leljük őket. Az épületben bejegyzett cégek listáján a biztonsági őr nem találja meg az Avillart, a tár­saság nevét sosem hallotta. Tovább bonyolítja az ügyet, ráadásul az ítélet­hozó szerv munkatársainak precizitásával kap­csolatban is kérdéseket vet fel, hogy a Budai Köz­ponti Kerületi Bíróság 2010. október 6-án kelt, a végrehajtást jogerőre emelő végzésében zrt.-ként, a Rapay Zsuzsanna beadványára küldött 2011. áp­rilis 28-i válaszában pedig (minden jel szerint már helyesen) kft.-ként nevezi meg az Avillart. Megkeressük a XII. kerületi önkormányzatot is, segítsenek kibogozni a tulajdonjog körüli meglehetősen kusza szálakat. Bár a hivatalban vaskos aktát gyűjtenek össze, a sajtóreferens, Oszetzky Petra arról tájékoztat, nem állnak kap­csolatban egyik féllel sem, mindeddig nem for­dult hozzájuk a tulajdonos semmilyen változta­tási kérelemmel. A földhivatali papírokból tud­juk, hogy az önkormányzat 2007. május 15. óta elővásárlási joggal bír. Ha napirendre kerülne az ingatlan újbóli értékesítése, elgondolkodnának rajta, hogy élnének-e vele - mondja a kerületi sajtóreferens. A fent említett végzés értelmében Jóbai Gábor önálló bírósági végrehajtó április 20-án kelt ­­szintén birtokunkba jutott - értesítésében szólí­totta fel Rapayékat, hogy április 28-ig, vagyis egy héten belül hagyják el az ingatlant, a kulcsokat adják át. Ellenkező esetben, mint fogalmaz: „minden külön értesítés nélkül saját költségére a kilakoltatást karhatalom segítségével megtar­tom”. A család az intézkedés kilencvennapos el­halasztását kérte a bíróságtól, jelezve, hogy Rapay Zsuzsanna három kiskorúval kerülne az utcára, s különben is, tizenöt éves bérleti szerződéséből hátravan még három év. A bíróság elutasította a keresetet. A végrehajtó május 2-án törte fel Ra­­payék otthonát, a szállítók elkezdték az ingósá­gok kipakolását és a zárak lecserélését. A bejárat­hoz két biztonsági őrt állítottak, akik ettől kezdve az anyán és három gyermekén kívül senkit sem engedtek be. Velük mi is találkozunk a kapuban. A helyszínen sikerült egyezséget kötniük, hogy el­halasztják a kilakoltatást május 13., péntek dél­utánig, ebből lett végül május 16., az a bizonyos szemerkélő esővel kezdődő hétfő. A család magával vitte, amit tudott, de több értéktárgy, főként vadásztrófeák bent maradtak, azokról még folyik a tulajdonjogi vita. Tóth Ernő ideiglenes szállást szerzett az asszony és a három gyermek számára, most is ott tartózkodnak. Ra­pay Zsuzsanna azt mondja, az is megalázó hely­zet lehet, ha valaki önhibáján kívül nem tud tör­leszteni, s ezért lakoltatják ki. Jelen esetben azonban nekik még csak tartozásuk sincs, ám dacára a korábbi bérleti szerződésnek, menniük kellett. És mi lesz az 1840-es évektől ismert legendás Disznófő vendéglővel? Ezt is megkérdeztük volna az épület új birtokba vevőitől. Tóth Ernő attól tart, eldózerolják az egykori éttermet, s lakópark vagy valami hasonló épül a helyén. Ezt az önkormány­zat megakadályozhatja változtatási tilalom elren­delésével. De meglehet az is, csupán egy, a fan­tomcég mögött megbúvó dúsgazdag vadász talál­ta meg itt, a zugligeti erdőben álmai otthonát. Ha ez így van, akkor Rapayék alighanem a trófeákról is örökre lemondhatnak. S Z Ó L Ó Vadászkaland IH anthy Kinga__________________ előttek két farkast május elején a veresegyházi állatkertben. Az ál­latokat közelről, a kifutón, ked­venc helyükön terítették le, való­színűleg hangtompítós fegyverrel. A tete­mekre gondozójuk talált rá. Aznap 1200- an voltak az állatkertben. A medveotthon 1,5 hektáros farkaskifutóját magas kerí­tés és villanypásztor veszi körül, hogy megvédje a látogatókat az állatok táma­dásától, de erre a helyzetre senki nem gondolt. „Elképesztő, hogy valaki vadász­­területének tekinti az állatkertet, amely éppen arra van, hogy megóvja az állato­kat. A medveotthonban sok olyan állat kapott menedéket, amelyeket korábban embertelen körülmények között tartot­tak. Hogyan védjük meg ezentúl az állato­kat?” - kérdezte Kuli Bálint igazgató. El­képzeljük, amint a vadász a kerítés résébe illeszti a fegyver csövét, megfontoltan cé­loz, és leteríti az óvatlan állatokat. Nem valószínű, hogy meglesz a tettes. Előbb a lövedékek alapján azonosítani kellene a fegyvert, arról a tulajdonosát, rábizonyítani, hogy ő volt az elkövető, végül még vallomásra is bírni, mely val­lomás során bizonyára elmagyarázná, hogyan jutott eszébe állatkertben va­dászni. Lehet, egyszerű szocializációs probléma, még soha nem volt állatkert­. ben, nem vitték a szülei, és mert nem volt kiírva, hogy állatokra lőni tilos, azt gondolta, amit nem tilos, azt szabad. Ta­lán állt mellette valaki, egy barát vagy egy idegen, aki szintén jópofa dolognak tartotta, hogy két farkast kivonnak a for­galomból. Még drukkolt is, hogy elsőre eltalálja őket. És miért ne lőnének far­kasra, mikor manapság emberre lőni sem olyan nagy durranás. Naponta agyonlőnek, agyoncsapnak valakit há­rom forintjáért. A kormány fontolgatja, hogy enyhíti a fegyverviselési engedély szabályait. Hajrá, épp a legérettebb kor­ban van hozzá a magyar! Egy felmérés szerint az internet egyál­talán nem segíti eltüntetni a fiatalok tár­sadalmi különbségeit. Aki úgy ül oda a számítógép elé, bogy nem tudja, mit kezdjen vele, az később sem fog tudni mit kezdeni. Ennyi erővel beültethetnék a Széchényi Könyvtárba is. Ott meg repülőt hajtogatna a lapokból, de olvasni akkor sem kezdene el. Vannak tehát fiataljaink, akik elé odaterítjük a világot, azt hisszük, hogy elég okosak és intelligensek, hogy eligazodjanak benne, de eltévednek. A nevelési energiát ugyanis megspóroljuk. Azt hisszük, elvégzi helyettünk a gép. Az­után vannak, akik mindemellett még a televíziót is bámulják, sokat és válogatás nélkül, meg letöltenek filmeket, lehetőleg olyanokat, amelyeknek halál van a cí­mükben, és meg is nézik őket. Ezekben a filmekben azután, miként az internetes játékokban is, ha valakit lelőnek, annak nincs következménye. Az a cél. A hős, miután kiirtotta fél New Yorkot, hazatér, és gyengéden öleli magához megbocsátó feleségét. És senki nem kérdezi meg tőle, hogy ilyen lenne-e a jogos önvédelem. Nálunk, ha egy rendőr a levegőbe lő, már leltárt kell felvenni a lőszerhiányról. Lehet persze, hogy ezek a dolgok nem függenek össze. Lebet, hogy a veresegy­házi farkasvadász szimpla elmebeteg, be sem tudja kapcsolni a számítógépet, nem szokott horrorfilmeket nézni, nem is tud­ta, hogy az a két farkas él, mert ott feküd­tek mozdulatlanul, mintha ki lennének tömve. Hangtompítót is csak azért hasz­nált, mert nem akarta megzavarni a mel­lette álló, a medvéknek hosszú nyelű ka­nállal mézet kínálgató vendégeket. Az ál­latkert igazgatója kétszázezer forint cél­prémiumot tűzött ki, hogy megtalálják a vadászt, a veresegyházi farkasfalka meg úgy megzavarodott, hogy azóta cumis­üvegből kell szoptatni a kisfarkasokat, mert az anyjuk nem engedi őket magá­hoz. Valójában nem nagy eset, elpusztult két farkas, valakinek volt egy jó délután­ja, és lett belőle egy bulvárhír. De azért mégiscsak! Vadászok járnak közöttünk! Költöztetik a háromgyerekes családot az egykori étteremből. Záróra

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék