Magyar Nemzet, 2011. június (74. évfolyam, 149-177. szám)

2011-06-11 / 159. szám

Mégis csírák terjesztik a járványt Magyarországra nem érkezett a súlyos németországi fertőzésekért felelős termékekből Folytatás az 1. oldalról . Az intézetvezető azt azonban elis­merte, hogy mindezt laboratóriumi vizsgálattal közvetlenül nem sike­rült bizonyítani, az ellenőrzött min­ták negatívak lettek. A düsseldorfi hatóságok néhány órával később­­ viszont azt közölték, hogy a fertő­zést okozó baktériumtörzset teljes bizonyossággal kimutatták egy Bonn mellett élő család szeméttá­­­­rolójában talált csírán. A család há­­­­rom tagja közül kettő a bienenbüt­­­­teli üzemből származó növényi csí­rát fogyasztott, és mindketten fer­­tőzéses hasmenésben betegedtek meg. A német egészségügyi hatósá­gok hangsúlyozták, hogy továbbra is nagyfokú elővigyázatosságra, il­letve a higiéniai szabályok fokozott betartására van szükség. Emlékezetes, a német hatósá­gok kezdetben a spanyol uborkáról, később az észak-németországi uborkáról, paradicsomról, salátá­ról és legutóbb a növényi csíráról feltételezték, hogy a hasmenéses járvány felelősei. A távirati iroda beszámolója szerint a hatóságok arra a követ­keztetésre jutottak, hogy az alsó­­szászországi Uelzen körzetében lé­vő biokertészetben termesztett csí­ra több fertő­zéses megbetegedést okozott. Hivatalosan még meg nem erősített, tegnap délutáni hí­rek szerint a járvány halálos áldo­zatainak száma harmincegyre emelkedett. A betegek közül válto­zatlanul több mint hétszázan van­nak életveszélyben, náluk fellépett a hemolitikus urémiás szindróma (HUS), ami súlyos vérszegénységet és veseelégtelenséget jelent. A ve­szélyes és rendkívül agresszív bak­térium több beteg esetében súlyos idegrendszeri károsodást is oko­zott. Reményre adhat okot, hogy tegnap délelőtt hivatalosan is meg­erősítették: enyhült a hasmenés­járvány, egyre kevesebb új megbe­tegedést regisztrálnak. A németországi gazdák szövet­sége üdvözölte, hogy az uborka, a paradicsom és a saláta már nem szerepel a fogyasztásra nem aján­lott élelmiszerek listáján. Az első gyorsfelmérés szerint azonban az emberek többsége néhány napot vár még, mielőtt ismét minden ag­godalom nélkül hódolna korábbi étkezési szokásainak. A Vidékfejlesztési Minisztérium tegnap arról tájékoztatta lapunkat, hogy értesülésük szerint Magyaror­szágra nem érkezett az érintett nö­­vényicsíra-szállítmányból. Közlé­sük szerint az ellenőrzések folya­matosak, a Mezőgazdasági Szak­­igazgatási Hivatal már vett mintát csírából is, és az eredmények nega­tívak lettek. A minisztérium to­vábbra is fontosnak tartja hangsú­lyozni, a Magyarországon termelt zöldség biztonságos és egészséges. ■ NEGATÍV A KASSAI MINTA. Nem a halálos veszélyt jelentő kólibakté­­rium-törzs fertőzte meg azt a 25 éves férfit, akinek székletében kólibaktériumot mutatták ki szer­dán, s akit azóta hemolitikus uré­miás szindrómával Kassán ápolnak - közölte Gabriel Simko tiszti főor­vos tegnapi sajtóértekezletén. Sim­ko ismertette a betegtől vett minták mikrobiológiai vizsgálatának ered­ményeit, s azt állította, a beteg szék­letében talált E. coli törzs nem pro­dukálja azt a méreganyagot, amely külföldön a haláleseteket okozta - írta az MTI. „Minden teljesen más­képp mutatkozik, mint Németor­szágban” - szögezte le a főorvos. Jaroslava Oravcová kórházi szóvivő közlése szerint a páciens állapotát már sikerült stabilizálni. Mivel a Szlovákiában forgalomba kerülő zöldségek és élelmiszerek fele kül­földről származik, az orvosok sze­rint számolni kell azzal, hogy a fer­tőzés előbb vagy utóbb náluk is megjelenik. Babcsírát vizsgálnak egy fellbachi laboratóriumban. A tesztek megerősítették a korábbi gyanút fotó: afp/marijan murai Erdélyből két keréken Százak tekernek augusztusban Gyimesbükkről Budapestre is Nagy Áron____________________ N­ yolc nap alatt nyolcszázöt­ven kilométert, száz telepü­lésen át, két keréken - ezt a gran­diózus célt tűzte ki maga elé a Vuelta Sportiroda, amely a 2010- es Korszakváltó Határon-Túra si­kere után most ismét nagyszabású kerékpáros vállalkozást szervez Erdélybe. A társaság tegnap jelen­tette be, hogy idén fordítva, tehát az ezeréves határról, Gyimes­­bükkből készülnek az ország szí­vébe, Budapestre kerekezni augusztus 13. és 20. között. Emlékezetes: a Határon-Túra mások mellett Révész Máriusz fideszes honatya fejéből pattant ki, mondván, a nyolcnapos kaland remek alkalom arra, hogy a 2004. december 5-i népszavazás okozta trauma és a szocialista-liberális kormányok nemzetpolitikája után ily módon is hangsúlyozzuk ösz­­szetartozásunkat. A 2010-es esz­tendő valóban korszakváltó volt, hiszen a biciklis úttal egy időben lépett hatályba az állampolgársági törvény - idézte fel az országgyű­lési képviselő, aki tavaly az első naptól az utolsóig végigtekerte a sok száz kilométeres távot. Több százan kísértek el minket tavaly, s reméljük, hogy idén, az utolsó napra, amikor a nemzeti ünnepre megérkezünk a főváros­ba, többezresre duzzadhat a lét­szám - mondta Eisenkammer Károly, a Vuelta Sportiroda veze­tője. Szerinte a nyolcszázötven ki­lométeres út egy átlagos túrabi­ciklivel is teljesíthető, a felkészü­lést segítendő azonban honlapot indítottak www.hatarontura.hu címmel. A weblapon hasznos in­formációk olvashatók az erőnléti felkészülésről is, illetve ott lehet regisztrálni az utazásra. A szervezők szerint a Határon- Túra 2011, akárcsak a tavalyi, több, mint nagyszabású kerékpá­ros esemény. A programnak ezért sportnagykövete is van, Pulai Imre olimpiai bajnok és négyszeres vi­lágbajnok kenus, fővédnöke pedig Schmitt Pál köztársasági elnök. Elégtétel - Van igazság! Két és fél évre ítélték a tavaly februárban rád lövő Szabó államtitkár urat! 17 2011. június 11., szombatKrónika Keresztrejtvény FELOLDHATJÁK AZ OROSZ ZÖLDSÉGEMBARGÓT­ Oroszország kész felolda­ni a hasmenésjárvány miatt az Európai Unióból származó zöldségekre elren­delt importtilalmat, amint az EU garanciát vállal ezek biztonságos voltára, és ehhez a szakemberek a lehető legrövidebb időn belül kialakítják a termékek biztonságát garantáló, megfelelő igazoló iratokat - mondta tegnap Dmitrij Medvegyev orosz államfő Nyizsnyij Novgorodban az orosz­ EU-csúcs befejez­tével. Az MTI jelentése szerint José Manuel Barroso, az EU Bizottságának elnö­ke úgy fogalmazott, hogy megállapodtak az importtilalom feloldásáról, és az EU haladéktalanul bevezeti az orosz fél kérelmezte igazoló eljárást, a vonatko­zó dokumentumokat pedig a két fél szakszolgálatai dolgozzák ki. ■ NEM UTAZNAK A BRIT EVEZŐSÖK. A németországi hasmenésjárvány miatt a brit evezősválogatott le­mondta a részvételt a június 17. és 19. közötti, hamburgi Világkupa­versenyen. „Túl kockázatosnak ítéljük meg az utazást” - közölte a szigetországi sportági szövetség. Az MTI úgy tudja, a kikötővárosba eredetileg 85 tagú brit küldöttség - versenyzők, edzők, kísérők - érke­zett volna. Magyar evezősök nem indulnak a regattán. X 72 éve született Jackie Stewart világbajnok Forma-1-es versenyző A SZOC.ORSZÁ­GOK ÉS A SZOV­JETÚNIÓ ŰR­PROGRAMJA V. A JÓD VÉG ÚJ. ..*­► ID.ELŐTAG: LÉGI AGÖRÖG ÁBÉCÉ 3. BETŰJE KÖZÉPEN ENYVEZ! NOBEL DÍJAS OUSZ DRÁMA SZERZŐ. RENDEZŐ✓ Rejtvényünk fősoraiban vele kapcsolatos szojtTjj információt rejtettünk el. Ezt kérjük - a kivágott 99 ▼ ■ ▼▼ ▼T BEKÜLDENDŐ, 1.RÉSZ KENHETŐ TEJTERMÉK► Y — JUttt . pályázati szelvénnyel együtt, nyílt levelezőlapon -cinünkre 2011. június 17-ig beküldeni, amennyiben rendelkeznek e-mail címmel, annak feltüntetésével. Levélcímünk: Magyar SimiszH, 1450 Budapest 9, Postafiók 74. EXCHANGE RATE MECHA­NISM (ÁRFO­LYAM MECHA­NIZMUS), RÖV. ►­ROMÁNIA AUTÓJELZÉSE ANG.VILÁ­GOSSOR ► ...ROLAND, NOBEL DÍJAS FRANCIA ÍRÓ► ▼ A KELVIN JELE► NAUMOV REN­DEZŐTÁRSA TÁLBÓL MIN­DEN ÉTELT ELFOGYASZT ► INDÍTÉK► A SPANYOL HÍR­ÜGYNÖKSÉG IGEN ÖREG, VÉN ► BEKÜLDENDŐ, 2.RÉSZ A BOR VEGYJELE ÁZÁSUKONSPANYOL AUTÓJELZÉS► ▼ BENEDEK ...; MESEÍRÓNK AZ EGYKORI DRINÁPOLY MAI NEVE ANASZTÁZIA, TERÉZIA, BEC.► MOTORBAN VAN!► KÉRDŐ SZÓCSKA NYÚJTÓ AZT A SZEMÉLYT KÍMÉLETLE­NÜLTAPOS ▼ ► ▼ ▼ ‘' ▼ 27-▼ ▼ N A MÚLT IDŐ JELE DISZNÓ VÁGÁS ► ÁDÁM PÁRJA A PARADI­CSOMBAN CZUCZOR GERGELY ÍRÓI ÁLNEVE► MISKOLC EGYIK VÁROSRÉSZE► ▼ “ ▼ TÉL KÖZEPE!BEKÜLDENDŐ, 4. RÉSZ LOCSOGNI KEZD! T" ▼▼ CSÍPTETVE RÖGZÍTHETŐ FÜLBEVALÓ MÓKUS, NÉPIESEN ► ▼ NEM MÖGÉ! ...ÁLMODÓ VAR; SPANYOL RENDEZŐ ► ERRE A HELYRE► ▼ LOP, CSEN BEKÜLDENDŐ, 3. RÉSZ ► SAJTOLÓ GÉP MINŐSÉGET ELLENŐRIZ ► T PÉNZ, ARGÓBAN► ▼ -kihis KÖZEPE! ...REID; AZ AMERIKAI PITE SZTÁRJA ► « MINYIS A TANZÁNIAI SHILLING HIVATALOS RÖVIDÍTÉSE ► ▼ DEHOGY! HATÁROZOTT NÉVELŐ ► NAPSZAK TUDTÁRA ...; HÍR BIRTOKÁBA JUT, RÉGIESEN ► ▼ ...TURNER; MÉDIAMÁGNÁS ARC­KIKÉSZÍTÉS, ARCFESTÉS ► v CIPÉSZ SZERSZÁMA TÁRGYRAG SOROLNI KEZD! ► ▼ JÖ­V HINTÉS OTT, A TÚL­OLDALON ► ^_____ ^ ▼T SIEMENS, RÖV. ...CHRISTIE; ANGOL KRIMIÍRÓNŐ BELGRÁD HATÁRAI!► ROCK AND.... GYORS ÜTE­MŰ, AKROBA­TIKUS TÁNC #■A ► .. ▼.... ... . BERN FOLYÓJA AZ OXIGÉN VEGYJELE ► ▼ ADÉL, BEC. .SALDANA; AM. SZÍNÉSZ­NŐ(AVATAR) ► PÁLYÁZATI SZELVÉNY i/a JT —▼— BANKBAN► Magyar n­em­zet zu !­ PÁRT! A helyes megfejtést beküldő­k között zenei CD-t sorsolunk ki. ERDÉLYI FALU, SZOROS VISELI A NEVÉT NÍLUS MENTI NÉPTAGJAI► T HELYES MEGFEJTÉSE: SZÉCHENYI ISTVÁN GRÓF FIA KEZDEMÉNYEZÉSÉRE ÉPÍTETTÉK 1868 ÉS 1870 KÖZÖTT. Nyertes: Dr. Tamásiné Dr. Gruzlinger Magdolna, Pécs A 2011. június 4-én megjelent rejtvény ✓ 0 ► ✓ Jellem­ em Grimm Nem akarunk vezérelvű pártot - írta legújabb Facebook-be­­jegyzésében Gyurcsány Ferenc, aki annak idején hetek alatt maga alá gyűrte az MSZP-t, s aki nem akar vezére lenni az esetleges szakadár pártnak. Mérgezett krumplit loptak Polgáréiban Négyszáz kilogramm, bénító, élet­­veszélyes szerrel permetezett újburgonyát loptak el ismeret­lenek csütörtökön Polgárdi­­ban. A rendőrség figyelmezte­tett: senki ne vegyen ismeret­len eredetű burgonyát. (MTI) Étolajjal hajtotta autóját egy szakács Használt étolajjal üzemeltette autó­ját egy szakács, a Borsod me­gyei Mályiban elfogott férfi el­len jövedéki törvénysértés mi­att indítottak eljárást. A moto­ros rendőrök szag után men­tek, amikor feltartóztatták a kocsit. (MTI) Rendőrökre támadt egy váci férfi Egy fegyveres férfi Vácott rátámadt a vele szemben intézkedő rendőrökre tegnap délután - közölte a Hirado.hu. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a hírt. A rendőrök célzott lövést adtak le a támadóra. A férfi a hírek szerint életben van. (MTI) Tisztelt Olvasóink! A Magyar Nemzet következő szá­ma június 14-én, kedden jele­nik meg. (MN)

Next