Magyar Nemzet, 2011. augusztus (74. évfolyam, 209-238. szám)
2011-08-27 / 234. szám
."■■■■ -Magyar Nemzeti Magazin 2011. augusztus 27., szám 39 hat REJTŐZKÖDŐMAGYARORSZÁG Vaja református egyháza IllJDWIfi F, MTI.___________________________ | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közepén fekvő három és fél ezer lakosú Vaja a 41-es számú főút nyírségi szakaszáról a 49-es főútra letérve vagy vasúton közelíthető meg. Neve - Voya alakban - egy 1272 és 1290 között készült levélben szerepel. A helynév eredete vitatott. Többnyire magyar személynévnek tartják, Maksay Ferenc történész (1916-1984) véleménye szerint is az, ugyanakkor ő írja le, hogy Vaja „a Nyírség keleti peremén húzódó őrvonal települési rendszerébe tartozott, és lakói királyi jobbágyok, gyepűőrök voltak”. A településtől alig öt kilométerre találjuk a szintén Árpád-kori Őrfalut, de mindettől még lehet szláv eredetű is a helynév, hiszen a szláv voja, voják szó jelentése katona, és a környéken bőven vannak szláv hely- és víznevek. Plébániájának patrocíniuma - Szent István és Szent Imre - szintén Vajának a korai őrvidékhez tartozására utal, a határvédő királyi katonák között mindig voltak idegenek: úzok, besenyők, oroszok stb. A IV. (Kun) László király által 1272 után kibocsátott levél szerint egy örökös nélkül elhunyt nemes birtokát eladományozták, és ez ellen tiltakozik a többi vajai nemes. 1312-ben már a Vay család tulajdonaként szerepel a község, egy 1349. április 2-án kelt perirat pedig a birtok - possessio Waya - felosztásáról szól. 1370-ben Vay László váradi püspök javadalmai között találjuk Vaját. A család emelkedését mutatja, hogy Zsigmond király koronás főnemesi címert adományozott Vay Titusznak a vitézségéért, azonban nincs az a megrakott szénásszekér, amelyre még egy villával rá ne férne. 1412-ben a Vayak a szomszédos Papos falu földesura, Csernavodai (Csarodai) István jobbágyait áttelepítették a maguk földjére, hat évvel később pedig pallosjogot szereztek az uralkodótól. Vaja gótikus templomának nagysága és minősége szintén a birtokos família hatalmát, anyagi erejét tükrözi. Először egy 1398. évi írás számol be - téves értelmezés szerint - „két”, azaz Szent István- és Szent Imreegyházról (Szent Péter és Pál szintén egy titulusnak számít). A templom átépítése ennél korábbi időszakban, az Anjou-házi uralkodók 1330 és 1380 közötti fénykorában történt. A XIII. századi eredetű parochiális templomot csaknem teljesen lebontották, a helyébe egységes terv szerint készült, egyforma széles hajójú és szentélyű, érett csúcsíves stílusú épület került. A templom egészében kemény mészhabarcsba rakott, vastag téglákból készült, csak az ablakok és a kapuzat íves-rézsűs bélleteit faragták kőből. A déli oldal egymás melletti, XIV. századi ablakai között a közelmúltban történt renováláskor előkerültek a román kori ablakok, a lépcsőzetes külső támpillérek pedig a gótikus boltozatnak az emlékét őrzik, amelyet a XVIII. század végén cseréltek ki a fából készített sík mennyezetre. A török háborúk idején sokat szenvedett északkeleti országrész népe az 1500-as évek végére tömegesen áttért a megreformált vallásra. Hogy ez pontosan mikor történt Vaján, nem tudjuk, egy 1609. június 3-án kelt okirat azonban erre vonatkozó utalásokat tartalmaz. Vajai Ferenc a leleszi (premontrei) konvent előtt mint hiteles helyen megjelenve ekkor zálogba adta két puszta telkét Vajai Mihálynak, arra való hivatkozással, hogy „a Vaján lévő, a maga és osztályos testvérei tulajdonát képező templomot, amely nemzetségének temetkezési helye, miután sok évvel ezelőtt elpusztult, és csaknem teljesen romokban hever, az elődök sírja iránti kegyeletből újból felépítette és helyreállította, és ezen munkálatok folytatásához még további pénzre volna szüksége”. A régi templom tehát a XVII. század elején már nem a katolikus egyházé volt. A protestáns vajaiak már 1715-ben bővíteni akarták egyházukat, torony építését is tervezték, ám ezt a kiszállt építési bizottság nem támogatta. 1775-ben újra kérvényezték a császári helytartótanácsnál a templom megnagyobbítását, a költségeket ekkor a település földesura, Vay László ezredes vállalta magára. Egy évvel később az engedély birtokában Kriechbaum Ignác Szabolcs megyei mérnök elkészítette az épület ács- és kőművesmunkáinak költségvetését, az összeg 2142 forint huszonkét és fél krajcárt tett ki. A donátor váratlan halála miatt csak később, 1792-ben fejeződött be az építkezés, ekkorra készült el a huszonnyolc méter magas harangtorony, a hét méter széles, huszonegy méter hosszú gyülekezeti terem festett deszkamennyezete és a két oldalán lévő ácsolt fakarzat. Amikor megújításának vége felé járva már a templom ünnepélyes átvételére készültek a hívek, 1791. július 26-án ezt üzente Vay László vajai udvarbírájának: „Írtam volt Hodászról a vajai Ref. Esperesnek, hogy a Templomok felszentelése napja Szent István napján tartódnék..A mecénás óbester azonban hirtelen meghalt, az új egyház birtokbavétele is csak később történhetett meg. F C T 0 : T 6 I K I B 0 : IBokós Márton_________________________________________________ is túlzással kijelenthető, hogy a Trianon utáni magyar külpolitika számára hétévente került sor sorsfordító eseményekre. A nemzetközi helyzet végleges rendezését célul kitűző, valójában egy újabb háború magjait elvető Párizs körüli békék legigazságtalanabbikát, a trianoni diktátumot 1920. június 4-én írták alá. Hét év múlva Bethlen és Mussolini olasz-magyar barátsági szerződést kötött, amelynek hála Magyarország kitört a nemzetközi elszigeteltségből. 1934-ben Gömbösnek az osztrák felet is sikerült bevonnia a szövetségbe, így Budapest már magabiztosabban léphetett fel soha fel nem adott revíziós célkitűzése érdekében. 1941-re végül befejeződött a terület-visszaszerzések sorozata, amelyekkel az egykor elcsatolt részek pontosan egyharmada tért vissza az anyaországhoz. Apponyi Albert 1920. január 16-án elmondott párizsi beszéde minden tekintetben megalapozta a későbbi revizionista propaganda állandó elemeit. Noha a magyar küldöttség és vezetője pontosan tudta, hogy a szónoklattal és a mellékelt térképekkel aligha csikarhatja ki az eleve eldöntött diktátum megváltoztatását, becsületből és a magyarságról kialakult sötét kép árnyalása érdekében mégis fontosnak érezte a szónoklat összeállítását - mondja Hornyák Árpád történész (PTE BTK). Az etnikai, történelmi, földrajzi és gazdasági érvek súlya alatt ugyan nem roppant össze a versailles-i testület, viszont huszonöt évre elegendő érv és toposz keletkezett, mint például, hogy a sokat hangoztatott wilsoni elvek Magyarország esetében nem érvényesülnek, vagy hogy „a történelmi Magyarország biztosította Európa békéjét a keletről fenyegető közvetlen veszedelmekkel szemben”. A magyar külpolitika a trianoni békediktátum aláírása után egyszerre képviselte a revíziót és a beilleszkedés politikáját. Míg Bethlen István 1921. árpilisi programbeszédében a trianoni béke nyomán létrejött kényszerű helyzetbe való beilleszkedést hangsúlyozta, addig a belföldi üzenetek az irredentizmus jegyében fogalmazódtak. Zeidler Miklós történész (ELTE BTK) felidézi két évvel ezelőtti könyve (A revíziós gondolat) fő mondanivalóját, vagyis hogy a nemzetközi színtéren a szerződés etnikai revízióját hangoztató kormány a hazai közvélemény előtt nem engedett a „nem, nem, soha!” jelszavából. Kezdetben az 1918 decemberében alapított Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája látta el a „mindent vissza” jegyében álló propagandatevékenységet - mondja Hornyák. Az 1921 végéig működő szervezet fél évvel a békeszerződés aláírása után állította fel a fővárosi Szabadság téren a négy elcsatolt országrészt szimbolizáló allegorikus irredenta szoborcsoportot. Az általuk alkotott félkör közepén avatták fel 1928. augusztus 20-án ŐSÖK TERE Trianon kalodája Mi volt a Horthy-korszak külpolitikájának fő hajtóereje? Meddig tartott a Rothermere-kultusz? Ezekre a kérdésekre is válaszol csütörtökön a Hír Tv Ősök tere című műsora, az ereklyés országzászlót, majd négy év múlva ugyanitt kapott helyett a magyar fájdalom szobra, amely gyermekeit sirató anyaként ábrázolta a trianoni Magyarországot. A köztéri alkotások és a trianoni béke ellen tiltakozó számos plakát megteremtette az irredenta kultusz megannyi mítoszát és szimbólumvilágát. Ezek közül a legalapvetőbb a krisztusi szenvedésnek a trianoni Magyarországra vetítése és az Európa szabadságát oltalmazó magyarság képe volt. Az iskolai napok kezdéseként és zárásaként elmondott Magyar hiszek egy sorai „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában” valamint a területvédő liga 1920-as pályázatának nyertes szlogenje - „Csonka-Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország” - a korszak legismertebb jelszavai lettek. Míg Budapest 1920 és 1927 között kényszerszövetségekkel igyekezett kitörni a nemzetközi elszigeteltségből, addig 1927-ben az egyik nagyhatalom barátságát sikerült elnyernie. Az 1927. áprilisi olasz-magyar barátsági szerződés aláírásakor ráadásul Mussolini kijelentette, hogy „a Duna-medence jelenlegi berendezkedését nem lehet véglegesnek tekinteni”. Pár hónap múlva jelent meg a legnagyobb példányszámú brit napilap, a Daily Mail hasábjain a laptulajdonos, Lord Rothermere cikke Magyarország helye a nap alatt címmel. Ebben az etnikai határok visszaállítása mellett tett hitet, és a nyomaték kedvéért kijelentette: „gyökerestül kell kitépnünk a trianoni béke elszáradt füvét s holt rönkjét, mielőtt egy eltévedt szikra lángra lobbantja”. Noha a londoni politikacsinálók nem hallgattak a politikai szempontból súlytalan sajtómágnásra, ráadásul lapja a világháború alatt még Csehszlovákia összetákolásáért lobbizott, itthon hatalmas hullámokat vert a magyarbarát cikk, amelynek egyetlen eredménye az éveken át tartó ünneplés és illúziókergetés lett - von mérleget Zeidler. Szintén 1927-ben alakult meg a Magyar Revíziós Liga, amelynek elnöke a korszak „írófejedelme”, Herczeg Ferencett. A szervezet feladata a külföldi véleményformálók és a nyugati közhangulat Trianon-ellenes tájékoztatása volt, amely felemás módon sikerült. A taglétszám körüli trükközés eredményeként ugyan a korszak közepére kétmillió fős lett a liga, a kiadványok pontatlansága és a dilettantizmus azonban rendre megakadályozta, hogy tartósan a magyar ügy mellé lehessen állítani a külföldi közvéleményt. Miután Magyarország a harmincas évek elejére kitört a nemzetközi elszigeteltségből, a hivatalos revíziós célkitűzések is megváltoztak. Ettől kezdve ugyanis a korábbi „mindent vissza!” elvhez tért vissza a magyar revíziós propaganda a Felvidék és Kárpátalja tekintetében. Az első reális terület-visszaszerzési lehetőség 1938 nyarán merült fel, amikor Hitler tájékoztatta a magyar vezetést, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni német támadás, magyar segítség estén pedig Berlin nem lenne hálátlan. Az agresszor szerepét ekkor nem szívesen választotta az Imrédy-kormány. S jól tette, mert kis idő múlva tárgyalásos úton is lehetőség nyitt a határmódosításra. Az 1938. november 2-i első bécsi döntés értelmében a Felvidék déli része, mintegy 12 ezer négyzetkilométer tért vissza. Az itt élő egymilliós lakosság 86,5 százaléka volt magyar nemzetiségű. Amikor Németország 1939 márciusában megszállta Csehországot, a magyar csapatok néhány nap alatt birtokba vették egész Kárpátalját. A 11 ezer négyzet-kilométeres régió 600 ezer fős lakosságából 40 ezer volt magyar. Az 1940. augusztus 30-i második bécsi döntés értelmében visszacsatolták Észak- Erdélyt és a Székelyföldet Magyarországhoz, ekkor 43 ezer négyzet-kilométernyi terület tért vissza, az itt élő két és fél milliós lakosság fele volt magyar. Végül, Jugoszlávia 1941. áprilisi német megszállásakor a honvédség egy hét alatt visszafoglalta a történelmi Délvidék kétharmadát, azaz 12 ezer négyzetkilométert. Az ott élő 1,1 milliós lakosságnak harmada volt magyar nemzetiségű. Hornyák Árpád úgy látja, hogy a négy revíziós lépés két modellt követett, hiszen a két bécsi döntés - a tengelyhatalmakon kívül ugyan jóvá nem hagyott tárgyalás eredménye volt, a kárpátaljai és a délvidéki bevonulás viszont katonai aktus. A két világháború közötti revíziós külpolitikáról és irredenta propagandáról szól csütörtökön az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: csütörtök 22.30, szombat 15.30 és szerda 16.05. //