Magyar Nemzet, 2012. december (75. évfolyam, 328-356. szám)

2012-12-08 / 335. szám

Kilakoltatás Meghagyott sírhely kínai építkezésen, amelynek kivitelezője nem tudott megállapodni az elhunyt családjával Tajjüan, 2012. december 6. MI A MAGYAR? A főzést nyitr tűzhelyen végzik a kony­hában, és ugyanott étkeznek is. Aránylag kevés húst fogyasztanak, leginkább csak vasár- és ünnepnapo­kon, továbbá munkaidőben. Több­nyire a télen vágott sertés füstölt hú­sát és szalonnáját fogyasztják, azonkí­vül vasárnap reggel a szomszéd falu­ból küld át juh- és marhahúst egy mé­száros, melyből 1/2 vagy 1 kilót vesz­nek családonként. Bojtos napokon (gör. kel. naptár szerint 196 van éven­te) nemcsak a hús, hanem az állati termékek (tej, tojás) élvezetétől is tar­tózkodnak. Baromfit ritkán vágnak (ez nagy pazarlás volna), tudat legföl­jebb akkor, ha valami baleset érte. Kedvelt étel a hal is, de marosi halhoz ritkán jutnak, többnyire tehát hering­­gel és muszkával érik be. A tej (aludt­ és oltott tej is) fontos élelmi cikk, el­lenben vajat és tejfelt egyáltalában nem esznek. A tojás élvezetétől taka­rékosságból tartózkodnak, de gyere­kektől nem sajnálják. Növényi táplá­lékok közül első helyen áll a kenyér, mely rendszerint szitálatlan búza- és rozsliszt keverékéből készül, melyhez néha kukoricalisztet is vegyítenek. A kukoricaliszt szerepe (mint puliszka és málé) ugyan még mindig eléggé fontos, de a múlthoz képest vagy a hegyvidékhez hasonlítva erősen hát­térbe szorul a búzával és rozzsal szemben. A burgonya is jelentékeny élelmiszer, valamint böjtben a tök­mag és napraforgómag olaja is. Aránylag kevés fajta főzelékfélét esz­nek; legkedveltebb: a bab, tök, ká­poszta, paraj. Pl. a lencsét alig, a bor­sót egyáltalában nem eszik. Üzletből szoktak rizst és darát is vásárolni. A levest szeretik, igen gyakran eszik reg­gel is. A konyha általában nem nagyon változatos, a főzés kezdetleges, de egészben véve - ha az újabb táplálko­zási elméletek helyesek - nem irra­cionális, sőt valószínű, hogy e szem­pontból jobban kiállja a próbát a kö­zéposztály étrendjénél. A kávét kizárólag orvosságul hasz­nálják, valamint a teát is, azonban a teát igen ritkán. [... ] Az ételt illetőleg határozott és tudatos kívánalom a tisztaság, noha erről való fölfogásuk sok esetben elté­rő a középosztályétól. Példaként szol­gáljon a következő eset. A cséplés be­fejeztével való ünnepélyes jellegű étke­zéskor, melyben magam is részt vet­tem, főtt tyúk volt. Mikor asztalra ke­rült az étel, a gazda rászólt fiára: „Oszd el!” A fiú puszta kézzel tördelte dara­bokra a tyúkot, és belemarkolva a sóba megsózta az egyes darabokat. Mint­hogy étkezés előtt mindenki gondosan megmosta kezét (ahogy ezt Csicséren munka után általában szokták, ami pl. a középosztálynál nálunk éppen nem közszokás), bármily súlyos vétség is a fenti eljárás az etikett ellen, tisztaság és higiéné szempontjából alig tehető kifogás ellene. Egy tálból esznek és egy kancsóból (nem pohárból) isznak. (Braun Róbert: A falu lélektana, 1913) ANNO 64 éve Eltávolított pap tanár A debreceni tudományegyetem rektora és a MEFESZ hozzájárulásával Bulányi György piarista ta­nár minden csütörtökön reggel az egyetemen „hiterősítő előadásokat” tartott. Bulányi ezt a demok­rácia elleni uszításra használta fel, és Mindszenty mellett foglalt állást. Kónya Sándor, a MEFESZ tit­kára a csütörtöki előadáson az egyetemi hallgatók nevében felkérte Bulányit, hogy hagyja el az egye­temet. Hangoztatta, hogy ezzel nem a vallást üldözik ki az egyetem falai közül, csupán az olyan egyéneket, akik a reakció szolgálatában állanak. A hallgatók nagy tapssal fogadták a titkár beszédét. Bulányi György elhagyta az egyetemet, közben az ifjúság elénekelte a köztársasági indulót. Figyelem! Fontos! A Schuler József Rt. írószergyártmányait­­ új kigyártású, fehérrel jelzett, színes, másoló- és grafit­­irónok, töltőtollak, tollszárak, író tollak, iskolai és precíziós körzők, fémvonalzók, rajzszegek, gem­kapcsok stb. - kizárólag az Irodaszer-ellátó Nemzeti Vállalat hozza forgalomba. V., Fálk Miksa utca 1. Telefon: 124-895. Gyári árak! Kitűnő minőség! 1948. december 4., szombat 16 ÉVE Bűnözési forradalom Magyarország attól tart, hogy Európa bűnügyi központjává válik - kezdődik a Die Presse cikke, amely beszámol a Rákóczi úti csőbombarobbanásról, a rendőrség vezetőinek leváltásáról, s arról, hogy a ma­gyar ellenzéki pártok a kormánykoalíciót teszik felelőssé a biztonsági szerveknél tapasztalható prob­lémákért. A cikkíró szerint valójában a magyarok soha nem viseltettek túl nagy szimpátiával - amint a Die Presse fogalmaz - a rosszul képzett, rosszul felszerelt, politikailag egyoldalú irányultságú rend­őrséggel szemben, de legalább még nemrégiben is Magyarország a kontinens egyik legbiztonságosabb országának számított. Hasonlóan a magyar bűnözéssel foglalkozik a Süddeutsche Zeitung. A német napilap beszámol róla, hogy az 1989-90-es fordulat óta megduplázódott a bűncselekmények száma, és a bűntettek jóval kevesebb, mint a felét sikerült felderíteni. Terjed az erőszak Budapesten, 1996. december 9., hétfő A Magyar Nemzet korábbi számaiból válogatta: Pethő Tibor

Next