Magyar Nemzet, 2014. július (77. évfolyam, 177-207. szám)
2014-07-23 / 199. szám
Magát menedzseli Magyar György? Továbbra sem mozdult ki a holtpontról a balliberális pártok közötti tárgyalás a lehetséges közös főpolgármester-jelöltről. Magyar György ügyvéd neve azonban ismét felvetődött a castingban Tarlós István esetleges kihívójaként. Ugyanakkor eddig egyetlen érintett párt sem jelezte, hogy támogatná az indulását, ráadásul mind azt állítják, hivatalosan egyelőre nem is került szóba a neve. Katona Mariann______________ E gyetlen balliberális párt sem jelezte eddig, hogy támogatná Magyar György főpolgármester-jelölti ambícióit, az ügyvéd egyelőre önjelöltnek látszik. Tegnap az Origo.hu-nak el is ismerte, hivatalosan egyik baloldali ellenzéki párttól sem kapott felkérést, a Hír24-nek adott interjújában is annyit mondott, „régi harcostársak” és a köré csoportosuló „tisztességes civilek” kapacitálják. Ám máris szabott feltételeket: csak független jelöltként indulna, s csak úgy, ha egyik demokratikus ellenzéki párt sem indít ellene főpolgármester-jelöltet. Magyar neve a sajtóban nem először merül fel, lapunk is beszámolt már róla, hogy szóba került Tarlós István esetleges kihívójaként. Az MSZP-s Horváth Csaba megkeresésünkre kijelentette, hivatalos jelöltként nem hangzott el az ügyvéd neve a tárgyalóasztalnál. Habár a Válasz.hu hétfőn arról írt, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) elnöksége a támogatásáról döntött, Vadai Ágnes, a párt elnökségi tagja lapunknak azt mondta, nem is tanácskoztak a hírportál által jelzett időpontban. Rácz Krisztina, az Együtt-PM sajtófőnöke is azt mondta a HVG.hu-nak, részükről nem vetődött fel, hogy az ügyvédet támogassák. Noha a baloldali ellenzék pártjainak képviselői az elmúlt hetekben többször is jelezték, hogy hamarosan bemutatják a közös főpolgármester-jelöltjüket, egyelőre holtponton vannak az erről szóló tárgyalások. Az MSZP továbbra is kitart saját jelöltje, Horváth Csaba mellett, akit viszont sem a DK, sem az Együtt-PM nem támogat. Más indulót ugyanakkor eddig nem neveztek meg, Gyurcsány Ferenc DK- elnök is csak utalásokat tett egy civil jelöltre, akinek nevét nem árulja el. Az Együtt-PM sem állt elő saját névvel, ám úgy tudjuk, Pápa Leventében, a párt gazdaságpolitikusában gondolkoznak. Horváth Csaba hétfőn este a Hír TV Magyarország élőben című műsorában elismerte, nem emlékszik olyanra, hogy ilyen közel a választásokhoz ne lett volna jelöltjük. Ennek oka szerinte a megosztott baloldal, s „a Fidesz aknamunkája”. Tatabányán ugyanakkor sikerült összefogniuk a balliberális pártoknak és közösen indulnak. A polgármesteri székért a szocialista Fekete Miklós száll harcba, és mind a 12 egyéni körzetben közös jelöltekkel vágnak neki a választásnak. ■ A HATÁSKÖR SZÁMÍT. A főpolgármesteri hatáskör módosítására kíváncsi Tarlós István. A kormánypárti városvezető a TV2 reggeli műsorában tegnap felidézte, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tett utalásokat erre. Lapunk is beszámolt róla, Rogán a kinevezési jogkör bővítését említette, s felvetette, a városvezető több lehetőséget kaphatna testületi viták újranyitására. Tarlós szerint „az a döntő, hogy a főpolgármesternek meglegyenek azok a minimális jogosítványai, hogy ne gúzsba kötve táncolva kelljen ezt a várost vezetnie, függetlenül attól, hogy most jobboldalinak mondott vagy baloldalinak mondott emberről van szó”. (K. M.) Magyar György MSZP: csalásgyanús tisztújításról írnak • Munkatársunktól_____________ Csak néhány nap telt el az MSZP országos tisztújító kongreszszusa óta, de máris folytatódott a vélhetőleg belülről generált zavarkeltés. A Blikk egy névtelenséget kérő küldöttre hivatkozva arról írt, hogy felmerülhet a csalás gyanúja az alelnökökről szóló szavazás kapcsán. A cikk elég zavarosan próbálja ezt alátámasztani, ráadásul azt írja, hogy négy alelnök közül lehetett választani. Valójában azonban öten aspiráltak az alelnöki posztra, így az első fordulóban öt név szerepelt a szavazólapon. Újhelyi István európai parlamenti képviselő és Márton Roland, a székesfehérvári szervezet elnöke már az első körben elég voksot kapott ahhoz, hogy alelnök legyen. A második fordulóra hárman maradtak: Kovács László egykori pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes és a zuglói Tóth Csaba. Ám mivel Kovács az első fordulóban lényegesen kevesebb szavazatot kapott a versenytársainál, ezért a második körben már fel sem került a szavazólapra, így Lukács és Tóth közül választhattak a küldöttek. Végül Lukács lett a harmadik alelnök. Szocialista forrásaink szerint a Blikkben megjelent feltételezés a trükközésről egyfajta zavarkeltési kísérlet lehet, ám arra nem kívántak válaszolni, hogy azt a versenyben alulmaradtak gerjeszthetik-e. A Baranyában ismét megyei elnökké választott Puch László eközben azt bizonygatta a Bama.hu-nak, hogy a pártban nincs széthúzás. Azt viszont felvetette, hogy a jövőben alakulhatnak a Deák Ferenc Körhöz hasonló társaságok. Lapunk is megírta, hogy a Lendvai Ildikó aktív közreműködésével alapított Deák-kört többen is egyfajta liberális nyitási kísérletként értékelték Gyurcsány Ferencék felé, szemben az önállóságot hirdető és azóta elnökké választott Tóbiás József által képviselt politikával. 2014. július 23., szerda Belföld • ia®ar Nemzet 3 Cigi, sör, pályázat A Liberális Fiatalok Egyesülete kocsmázott is a norvég pénzből M Pn.hás Tamás__________________ * Ételre, italra és cigarettára költötte a Liberális Fiatalok Egyesülete (Life) a Norvég Civil Támogatási Alapot (NCTA) kezelő Ökotárs Alapítványtól tavaly augusztusban kapott mintegy 2,5 millió forint egy részét - derül ki a szervezet interneten közzétett számláiból. Ez azért is pikáns, mivel a támogatást arra kapták, hogy a médiapluralizmusért és a sajtószabadságért indított európai kezdeményezéshez csatlakozva 11 ezer aláírást gyűjtsenek „a média területén tapasztalható túlzott kormányzati befolyás kiküszöböléséért”. Úgy tűnik, a téma nem rengette meg a magyar társadalmat, a Life ugyanis csak 2424 aláírást gyűjtött össze, ehhez képest az e célra kapott pénzt szinte teljes egészében elköltötte. Nem csoda, hogy az aláírásgyűjtésre kevesebb ideje jutott a Lifenak, hisz a közzétett számlák tanúsága szerint tagjaik rengeteg időt töltöttek gyorséttermekben, kocsmákban. Költségként szerepeltették például egy közel sör elfogyasztását (299 forint), két doboz Philip Morris cigaretta (1810 forint) és egy cigarettapapír (70 forint) megvételét is. Az ifjú liberálisok apró csokoládészeleteket is képesek voltak a norvég pénzek terhére elszámoltatni, mintha azoknak bármi közük lett volna a pályázatban vállalt kötelezettségeikhez. A Life a pályázatban ugyancsak beígért taglétszámbővítésben is kudarcot vallott. Pedig a mércét nem tették túl magasra: az Ökotárssal szemben azt vállalták, hogy nyolc hónap alatt 22-ről 21-ra növelik a taglétszámukat, ehhez képest mindössze négy új tagot sikerült fölvenniük. Ez azért is furcsa, mert beszámolójuk szerint ennek érdekében igen erőteljes kampányt folytattak. 2014. február 13. és március 6. között például négy „tagfelvételi estet” is szerveztek egy belvárosi sörözőben, átlagosan tíz résztvevővel. A liberális ifjak beszámolójának „nyilvánosság és kommunikáció” menüpontjából kiderül: a harmadik rendezvényükön részt vevők létszámát nem tudják bizonyítani, mert a körbeadott jelenléti ívet „valaki elvitte vagy kidobta”. Bár a Life-nak a kitűzött céljait nem sikerült megvalósítania, az Ökotárs Alapítványt ez egyáltalán nem zavarta, és a beszámolót elfogadta. Ennek pikantériája, hogy az ökotárs eddig folyton azt hangoztatta, hogy a norvég pályázatok közül minden a legnagyobb rendben van, csupán a kormány intézett politikai támadást a civil társadalom ellen. Ugyanakkor - mint arról korábban beszámoltunk - az Ernst & Young korábbi jelentése súlyos kritikával illette az egész norvég pályáztatási rendszert. A könyvvizsgáló cég szerint a pénzeket odaítélő konzorcium bírálóbizottsági tagjai nem függetlenek a lebonyolító szervezetektől, ami a Norvég Alap kezelését koordináló és felügyelő brüszszeli iroda és az Ökotárs Alapítvány közti megállapodásba ütközik. Bár az Ökotárs és a norvég pénzekkel kitömött többi „civil” szervezet is tagadta, hogy balliberális kötődésűek lennének, ehhez képest a Life az elmúlt években az alaptörvény módosításától kezdve a médiatörvényen át a homoszexuálisok házasodásának tilalmáig számos fronton támadta a kormányt. Ráadásul a Life-ban korábban szerepet vállalt a volt SZDSZ-es John Emese is. Nem mellékes, hogy az NCTA-pénzekért írt pályázati projektjüket a Bajnai Gordonnal kötelékben mozgó Egymillióan a magyar sajtószabadságért („Milla”) nevű csoporttal együtt készítették. Közös kampánykisfilmjükben elrettentő példaként Silvio Berlusconi, Rupert Murdoch és Orbán Viktor médiához való viszonyát mutatták be. Az egyperces alkotásban Orbán Viktort a fején királyi koronával ábrázolták. Ismeretes, a Norvég Alaptól több száz millió forint áramlott a balliberális kötődésű, Soros György amerikai spekuláns által is pénzelt szervezetekhez. Számla készült: 3 példányban Számlaszám: A T1000001/2014 Vevő: Eredeti 1 példány ... Szeged A 23. H. 7. dószálfi: 243386202*06 Köz adósz.: Banks***.*.: 11736005*20562230 Vál.,ig./Ny.sz.: Tel.: Liberális Fiatalok Egyesülete V24 Budapest UTX Strampfeld Aurél út 28 Till Adószám: Köz. adósz.: Száll cím: pikkszám Megnevezés ...........vrsmrr Msttivitaca M.& Bruttóé ár Bruttó érték PM01101 Philip Morris Silver 870 24022090 0,00 2,00 db 870,00 1 740,00 C22036 Dcb Organic rövid cigaretta papír 4813100000 27,00 1,00 db 70,00 70,00 Áfa gyűjtők: s*» Áfa tartalom % BaM0 0,00 1 740,00 27 21,26 70,00 A számla végösszege: 1 810,00 Azaz: Egyetemy olcszáztiz Porija Átadó: 2.3. írom 7 .......*****mtoszm Cigarettára és sörre költötte a Liberális Fiatalok Egyesülete a Norvég Alapból kapott támogatás egy részét, ám a balliberális kötődésű Ökotárs Alapítvány ebben semmi kivetnivalót nem talált. Múltidézés Tusványoson Nemzetpolitikai fórummal kezdődött a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem Tegnap vette kezdetét Tusnádfürdőn a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnapig tartó rendezvénysorozata. Az ötletgazdák és alapítók felkeresték a szabadegyetem első helyszínét a közeli Bálványosfürdőn, ahol a Történelmet írtunk - 25 éves a bálványosi folyamat című fórumon értékelték a rendezvény nemzetpolitikai és közéleti szerepét. 11 Munkatársunktól_____________ Ma is időszerűek a bálványosi folyamat alapgondolatai - szögezte le Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke, az erdélyi szabadegyetem és fesztivál egyik ötletgazdája tegnap. Felidézte, hogy 1989 decemberében anyaországi és erdélyi fiatalok intéztek felhívást európai nemzedéktársaikhoz, amelyben az új korszak szellemi műhelyének megteremtését kezdeményezték, olyan ma is időszerű célokra hivatkozva, mint Európa újraegyesítése, a közép-európai népek megbékélése, a kisebbségek kollektív jogai. Az Átmenet a diktatúrából a demokráciába című, 1990. július 21-30. között rendezett első bálványosi szabadegyetemmel a magyarországi, erdélyi magyar, illetőleg román értelmiségiek számára próbált fórumot teremteni a Fidesz és erdélyi partnere, a Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége. A kezdeményezés életképessége azt bizonyítja, hogy valós igény van az őszinte párbeszédre - mutattak rá a bálványosi találkozó résztvevői. - Amikor a tábor gondolata megfogalmazódott, igazán az vezetett bennünket, hogy ne hagyjuk, hogy ez a fellángolás, a diákmozgalom aláhulljon és eltűnjön a semmibe. Ellenben indítsunk el egy magyar-erdélyi magyar-román háromszögű párbeszédet, amely hosszú távon teszi lehetővé az értékek, fontos gondolatok ébren tartását - mondta Németh Zsolt. Bálványosfürdőn levetítették Maksay Ágnes és Filep Farkas Tusványos 25 című dokumentumfilmjét, majd az ötletgazdák és a szervezők megkoszorúzták azt az életfát, amellyel a huszadik évfordulón jelölték meg a bálványosi mozgalom születésének helyét. Koszorúztak a jubileum alkalmából Bálványosfürdőn fotó mű/beliczay László Ellenzéki öngóllá válhat a beadvány ! Munkatársunktól_____________ A budapesti önkormányzati választásokon majdan vesztes szereplők kerültek rosszabb helyzetbe azután, hogy az Alkotmánybíróság (AB) hétfőn megsemmisítette az új fővárosi választási rendszer kompenzációs mechanizmusra vonatkozó egyes előírásait - derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb elemzéséből. Az ügyben 57 ellenzéki országgyűlési képviselő fordult utólagos normakontrollért az AB- hez, és a közvetlen szavazás alapelvének, másrészről a választójog egyenlőségének megsértésére hivatkozva kérelmezték az új szabályozás megsemmisítését. Az AB az első kifogást megalapozatlannak, a másodikat viszont részben megalapozottnak találta. Az Alapjogokért Központ rámutatott arra: a választójog egyenlőségének alapelve a szavazatok abszolút azonos értékét, illetve lehetőség szerinti azonos súlyát is jelenti. Ezért az AB helyesen állapította meg, hogy az „egy ember-egy szavazat” elvének követelményét sérti a fővárosban bevezetni tervezett újszerű kompenzációs mechanizmus. A súlyozás értelmében ugyanis a vesztes polgármesterjelöltekre leadott, így listán hasznosuló szavazatok a legnagyobb kerület választópolgárai esetében hatszor többet értek volna, mint a legkisebb kerületben. Ennek megfelelően viszont a vesztes polgármesterek töredékszavazatai után több mandátum is képződött volna a pártlistáról, valamelyest kompenzálva a városvezetői helyet nem szerző jelöltet, illetve pártot - derül ki az elemzésből. Az Alapjogokért Központ szerint az AB-nek részletesen rá kellett volna mutatnia, hogy a megoldás értelmében amennyivel kisebb súlyú szavazattal rendelkezik egy nagyobb kerület választópolgára, annyival is fog jelentősebb súllyal számítani az általa választott polgármester voksa a közgyűlési szavazások során. A leendő fővárosi képviselők közötti alkotmányos mandátumegyenlőtlenség biztosítja tehát végső soron a választójog egyenlőségét - zárul a szervezet elemzése.