Magyar Nemzet, 2015. március (78. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-16 / 63. szám

A Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Aradi Mária, a Magyar Nemzeti Balett ba­lettmestere; Benkó Sándor Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Benkó Dixieland Band együttes vezetője; Benkő Ágota, a Népesedési Kerekasztal koordi­nátora; Bércesi Ferenc, a Baranya Megyei Kormányhivatal nyugalmazott főigazga­tója; Blaskó Gábor Széchenyi-díjas kémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Csorba László történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója; Dávid Ferenc művészettörténész; Faragó Sándor okleveles erdőmérnök, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora; Göröcs János labdarúgó; Inzelt Péter Sándor Széchenyi-díjas mérnök, közgazdász; Lehel László, a Magyar Öku­menikus Segélyszervezet elnök-igazgató­ja; Monos Emil, az orvostudomány dokto­ra; Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iro­da elnöke; Pethő Bertalan pszichiáter, az orvostudomány doktora, filozófus; Pu­­kánszky Béla vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja; Sótonyi Péter Tamás állatorvos, a Magyar Tudományos Akadémia doktora; Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellár­ja; Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója; Vígh László Széchenyi-díjas kutató vegyész, biokémi­kus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Alexa Károly József Attila-díjas irodalom­­történész, kritikus; dr. Balogh Júlia, az MTVA Kulturális Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztő-műsorvezetője; dr. Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórház főigazgató főorvosa; dr. Berta András, az orvostudomány dokto­ra, a Debreceni Szemklinika professzora; Bertha Zoltán József Attila-díjas iroda­lomtörténész, kritikus; Bolberitz Tamás, a Magyar Állami Operaház és az Erkel Színház karmestere; dr. Borsodi Csaba, az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történeti Intézet igazgatója; Brieber János Haran­gozó Gyula-díjas táncművész; Pallos Gyu­la Antal nyugalmazott díjlovas mester­edző; Ékes Ilona, a Magyar Asszonyok Ér­dekszövetségének alapító elnöke; dr. Érdi Bálint csillagász, az MTA doktora; dr. Grezsa Ferenc pszichiáter, a Károli Gás­pár Református Egyetem Bölcsészettudo­mányi Kar Pszichológiai Továbbképző Központjának központvezető adjunktusa; dr. Hajnal Róbert, az Angyalföldi Szent László-plébánia nyugalmazott plébánosa; Hornok László agrármérnök, mikrobioló­gus, az MTA rendes tagja; dr. Horváth Sándor, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja; Kiss Zoltán, a kecskeméti Katona József Színház színművésze; dr. Komlósi László Imre, a Széchenyi István Egyetem rektorhelyettese, egyetemi taná­ra; dr. Kovács László, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmező­­vásárhely-Makó vezető főorvosa, orvos igazgatója; Kovács Zsuzsanna táncművész, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakkö­zépiskola balettmestere; Máder László népzenekutató, a Magyar Rádió nyugal­mazott vezető szerkesztője; Meczner Já­nos, a Budapest Bábszínház ügyvezető igazgatója; Nagy Zoltán nyugalmazott gyógypedagógus; Sebestyénné Farkas Ilo­na zenepedagógus, karvezető, a békéscsa­bai Bartók Béla Zeneművészeti Szakkö­zépiskola alapítója; dr. Szathmári István nyelvész, az MTA doktora; Székely And­rás, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője; dr. Tóth Gábor, a Ba­jai Szent Rókus Kórház főigazgatója; Tóth- Máthé Miklós regényíró, drámaíró; Túri György mesteredző, a Magyar Olimpiai Bi­zottság kiemelt úszóedzője; Vathy Zsuzsa József Attila-díjas író, a Magyar Művésze­ti Akadémia rendes tagja; Vizer József mű­bútorasztalos-mester. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetésben részesült: Agárdi László színművész; Alföldy Jenő József Attila-díjas irodalomtörténész, kri­tikus, szerkesztő; dr. Balla József belgyó­gyász, az MTA doktora; Bánffy Miklós, a Johannita Rend magyar tagozatának volt vezérlő kommendátora; dr. Barótfi István gépészmérnök, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Környezetipari Rend­szerek Intézet tanszékvezető egyetemi ta­nára; dr. Bartha László, a Bánffy-kör elnö­ke; dr. Becker Gábor építészmérnök, egye­temi tanár; dr. Bereczki Ibolya, a Szent­endrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fő­igazgató-helyettese; Buji Ferenc filozófiai író, műfordító, szerkesztő; Cseke Ákos, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docen­se; Debreczeni Tibor drámapedagógus, szakíró; dr. Fehér Károly, a Magyar Lovas­sportszövetség kommunikációs igazgató­ja; dr. Ferencz Győző, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet anglisztika tanszék egyetemi tanára; Ferencz Mária, a Hagyományok Háza - Magyar Állami Né­pi Együttes menedzserigazgatója; dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes, a Pécsi Tudo­mányegyetem Egyetemi Könyvtár és Tu­dásközpont főigazgatója; dr. Gera István Imre, a Semmelweis Egyetem Fogorvostu­dományi Kar Parodontológiai Klinika egyetemi tanára; dr. Gerner Zsuzsanna, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudo­mányi Kar Germanisztika Intézet intézet­­igazgatója; Gőz László harsonaművész, ze­netanár, a Budapest Music Center alapító­ja és vezetője; Gúth Ferenc, a Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola címze­tes igazgatója; dr. Hajnal Ferenc egyetemi tanár, a Szegedi Tudományegyetem Álta­lános Orvostudományi Kar,Családorvosi Intézet és Rendelő intézet vezetője; Ha­­razdy Miklós zongoraművész, a Magyar Állami Operaház korrepetitora; dr. Har­matta János, az Országos Orvosi Rehabili­tációs Intézet Tündérhegyi Pszichoszoma­tikus és Pszichoterápiás Rehabilitációs Osztály osztályvezető főorvosa; Káldy Má­ria, a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Mú­zeum Múzeumi Oktatási és Képzési Köz­pont igazgatója; Kemény Gyula grafikus, a Petőfi Irodalmi Múzeum kiállításren­dezője; dr. Kiss Tamás József, a kémiatu­domány doktora; Kocsis István József Atti­la-díjas író, drámaíró; Kovács Gyula, a Kecskeméti Katona József Színház szín­művésze; Laklóth Aladár színművész, a Soproni Petőfi Színház örökös tagja; dr. Liebmann Lajos, a Károly Róbert Főiskola Gazdaság- és Társadalomtudományi Ka­rának volt dékánja, egyetemi docens; Mátyus Alice író, szociológus, szerkesztő; Molnár Pál újságíró, a Kossuth rádió volt vezető szerkesztője; id. Nagy Zoltán Liszt Ferenc-díjas balettmester; dr. Nemes Pé­ter, a Szent István Egyetem Állatorvostu­dományi Kar kémiai tanszékének tan­székvezető tanára; Sárkány Győző Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, ér­demes művész; Sterbinszky László Liszt Ferenc-díjas balettmester; dr. Sutarski Konrad, a Magyarországi Lengyelség Mú­zeuma és Levéltára nyugalmazott mú­zeumigazgatója, költő, író, műfordító; dr. Szabó Csaba Attila, a műszaki tudomány doktora; Szabó József rendező, a nagyvá­radi Szigligeti Színház örökös tagja; Szalay Tamás Attila táncpedagógus, koreográfus, a Magyar Táncművészek Szövetségének ügyvezető titkára; Szigeti Ferenc előadó­­művész, a Karthago együttes alapító tagja; Tarnai Kiss László előadóművész, tanár, a Dankó Rádió vezető szerkesztő-műsorve­zetője; dr. Tick József, az Óbudai Egyetem informatikai rektorhelyettese, egyetemi docens; dr. Tóth Ákos Tamás, a Magyar Úszószövetség alelnöke; Tóth Ferenc Liszt Ferenc-díjas karnagy; Urbán József, a bu­dapesti Piarista Gimnázium igazgatója; Vadász Ágnes, a Magyar Kórusok és Zene­karok Szövetségének főtitkára; Varasdy Ernőné Bérczes Mária Harangozó Gyula­díjas balettmester, a Magyar Táncművé­szeti Főiskola egyetemi docense; Varga Jó­zsef, a pápai Türr István Gimnázium nyu­galmazott tanára, címzetes iskolaigazgató; Vashegyi György Liszt Ferenc-díjas kar­mester, az MMA levelező tagja, a Liszt Fe­renc Zeneművészeti Egyetem docense, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar művé­szeti vezetője; Zsilák György Jászai Mari­díjas artistaművész. A Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Bangó Jenő szociológus; Bíró István nyu­galmazott pedagógus; Blasek Gyöngyi, a Budapest Bábszínház bábszínésze; Chochol Károly fotóművész; Danyi Judit, a kecskeméti Katona József Színház szín­művésze; Fejős Jenő előadóművész, nóta­énekes; Fiers Jolán, a Magyar Táncművé­szeti Főiskola Nádasi Ferenc Gimnáziu­mának igazgatója; Fodor Tamás Péter pe­dagógus, a pétfürdői Kolping Katolikus Szakiskola Speciális Szakiskola és Kollégi­um alapítója és intézményvezetője; Foga­­rassy Judit táncművész, balettmester, ko­reográfus; Görög Zoltán táncművész, az ExperiDance Társulat alapító tagja; Győri Péter Benjámin, a Dél-Pest Megyei Evan­gélikus Egyházmegye esperese; Hutkai Dánielné, a mikóházi Bózsva-parti Óvoda intézményvezetője; Katona Imre, a Sopro­ni Petőfi Színház vezető dramaturgja és rendezője; dr. Lukácsy András író, kriti­kus; Németh Zsuzsanna táncművész, a Hagyományok Háza művészeti titkára; P. Horváth László író, drámaíró, költő; Palo­tás József Sándor, a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Kö­zépiskola M. Bodon Pá Zeneiskolájának nyugalmazott tagintézmény-vezetője; Papp István „Gázsa", a Magyar Nemzeti Táncegyüttes zenekarvezető prímása; Ró­naszegi Miklós ifjúsági regényíró; dr. Róth Miklósné balettmester; dr. Rudner Ervin, a szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet főigazgató főorvosa; Ruva Farkas Pál köl­tő, műfordító, újságíró, szociológus; Sza­bó István Munkácsy Mihály-díjas szob­rászművész; dr. Szabó Tünde olimpiai ezüstérmes úszó, a Magyar Úszószövetség főtitkára; Székely-Gyökössy Szabolcs, az MMA Titkárság gazdasági és pénzügyi fő­osztályának vezetője; Szöllősi Zoltán köl­tő, műfordító; Tolnai András előadómű­vész, a 100 Tagú Cigányzenekar énekese; Tuzson-Berczeli Péter festőművész; Varga Kálmánné, a gyöngyösi Kolping Katolikus Szakiskola és Speciális Szakiskola igazga­tója; Völgyesi Gyula, Kozármisleny város polgármestere. Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült: Baumgartner Sándor, a Radnóti Miklós Színház fővilágosítója; dr. Dura Gyula, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet megbízott főigazgatója; dr. Erdős Ferenc József, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának nyugalmazott igaz­gatója; Fehér János, a Filharmónia Ma­gyarország Nonprofit Kft. irodavezetője; Juratsek Julianna, a Magyar Állami Ope­raház Magyar Nemzeti Balett címzetes magántáncosa; Kaszásné Halmi Ildikó, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája; dr. Kis Boáz, a Csákvári Református Egy­házközség lelkésze; Kő Edit, a Magyar Rajzfilm Kft. rendezőasszisztense, gyár­tásvezetője, producere; Nagy Sándor Ist­ván filmrendező, a Független Nemzeti Filmalkotók Közösségének alapító tagja; Péli Róbert, az ExperiDance Társulat táncművésze, tánckari asszisztense; Radics József zenész, előadóművész; Rezsnák Miklós előadóművész, nótaéne­kes; dr. Rózsa András, a Nemzeti Kulturá­lis Örökség Védelmi Nonprofit Kft. ügy­vezető igazgatója; Sáfár Orsolya, a Ma­gyar Állami Operaház szerződéses ma­gánénekese; Sebestény Barbara, a Duna Művészegyüttes táncos szólistája; Szabó Csilla, a Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház igazgatója; Zrínyi Miklós, a Magyar Kick-Box Sportági Or­szágos Szakszövetség szakmai igazgatója. Magyar Bronz Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesült: Hajdú Flórián, a Magyar Nemzeti Tánc­­együttes táncos szólistája; Hajnal Iván, a Harsányi János Szakközépiskola és Szak­iskola nyugalmazott tanára; Jenei Gyula író, költő, szerkesztő; Látó Richárd, a kecskeméti Katona József Színház zenei asszisztense; Mészár Zsuzsanna, a kecs­keméti Katona József Színház művészeti titkára; Molnár Krisztina táncpedagógus, táncszakíró; dr. Szabóné Dancsik Tünde táncpedagógus; Szűcsborus János, a Ma­dách Színház főmérnöke; Vasvári Dezső­­né, a Nemzeti Táncszínház Nonprofit Kft. közönségszervezője, jegypénztárosa. A Magyar Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Dr. Cseh Sándor állatorvos, az MTA dok­tora; dr. Győri Ervin, a matematikai tu­dományok doktora; Gyulassy Miklós fizi­kus, az MTA külső tagja, a New York-i Columbia Egyetem egyetemi tanára; dr. Kékesi Tamás kémikus, az MTA doktora; dr. Szabó György fizikus, az MTA dokto­ra; dr. Szentpéteri József régész, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudo­mányos főmunkatársa; dr. Vikárius Lász­ló zenetörténész, a MTA Bölcsészettudo­mányi Kutatóközpont Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa; Zsoldos Attila történész, az MTA levelező tagja. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta:______________ Bárdi Nándor történész; Dücső Csaba ve­gyész; dr. Gróf Gyula István gépészmér­nök; dr. Halmai Péter Tamás, a közgazda­ság-tudomány doktora; dr. Mázi Béla Im­re történész; Lőrincz Vitus festőművész; dr. Bartucz Sándor, a Fejér Megyei Kor­mányhivatal Nyugdíj-biztosítási Igazga­tóságának igazgatója; dr. Varga József nyelvész, író, költő; id. dr. Virágh Gábor művelődés- és helytörténész; Vitkayné Kovács Vera, az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház magánénekese. A Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Dr. Aczél Péter építészmérnök, Budavár volt főépítésze; Barlanginé dr. Kelemen Ida, az Országgyűlés Hivatala Képviselői Információs Szolgálat főosztályvezetője; dr. Csontos Béla, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal főosztályának vezetője; Kabók Erika, a Magyar Szó új­ságírója; dr. Legeza Attila, a Munkácsi Agráripari College tanára; dr. Vajda Sán­dor, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület borosjenői fiókszervezetének elnöke; dr. Vastag Kornélia, az Ország­­gyűlés Hivatalának osztályvezetője. A Magyar Ezüst Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Nagy Miklós, az Országgyűlés Hivatala építészeti osztályának csoportvezetője; Sture Gabriella, az Országgyűlés Hivatala Külügyi Igazgatóság hivatali koordináto­ra, titkárságvezetője; Varga Márta, a Bara­nya Megyei Kormányhivatal ügyintézője. A Magyar Bronz Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést kapta: Horváthné Rácz Erika, a Veszprém Me­gyei Kormányhivatal ügyintézője; Pintér László Józsefné, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kiskunfélegyházi gyám­ügyi ügyintézője; Tóth Judit, a Budapest Főváros Kormányhivatala XVIII. Kerületi Hivatal okmányirodai ügyintézője. Batthyány Lajos-díjat kapott: Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Ybl Miklós-díjat kapott: Kalo Emese építészmérnök. Magyary Zoltán-díjat kapott: Priczinger Péter, az NKE Vezető- és To­vábbképzési Intézet vezetője; dr. Szakali Erzsébet, a Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Kormányhivatal főigazgatója; Tóth Emese Éva, a KSH főosztályvezetője; dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója. Tellér Gyula szociológus és irodalmár Széchenyi-días lett fotó: nagy Béla 2015. március 16., hétfőKitüntetettek

Next