Magyar Nemzet, 2015. július (78. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-23 / 171. szám

■Magyar Nemzet ■ Belföld Rovatvezető: Török László 2015. július 23., csütörtök Rogán Antal szerint a bankok okozták a fennakadást A Quaestor-károsultak kártalanításának megakadását a bankok alkot­mánybírósági beadványa okozta - mondta Rogán Antal, az Országgyű­lés gazdasági bizottságának fideszes elnöke a testület szerdai ülése után. Szerinte ezért lehet most csak a hatmillió forintig terjedő­ kártala­nítást végrehajtani. Kiemelte ugyanakkor, hogy ez a Quaestor-károsul­tak többségének megoldást jelent, mert a brókercég mintegy 32 ezer károsultja közül körülbelül 20 ezer kárvallott hatmillió forint alatti be­téttel, befektetéssel rendelkezett, tehát az ő kártalanításuk most meg­történik. A hatmillió forint feletti megtakarítással, befektetéssel rendel­kezők esetében pedig meg kell várni az Alkotmánybíróság döntését, és ennek függvényében lehet befejezni a károsultak kifizetését. Rogán An­tal hozzátette: ha kell, a parlament is visszatér az ügyre. (MTI) Szabálytalan volt a közgyűlés? Hivatalos igazolást kapott Kovács Brigitta, a Magyar Paralimpiai Bizott­ság (MPB) volt gazdasági vezetője arról, hogy mindmáig tagja a Látássé­rültek Nemzetközi Sportszövetségének (IBSA), így részt vehetett volna az MPB július 6-i rendkívüli közgyűlésén. Ez volt az a tanácskozás, amelyen a végtörlesztési botránya miatt lemondani kényszerült Gömöri Zsolt he­lyére Szabó Lászlót, Deutsch Tamás volt minisztériumának egykori he­lyettes államtitkárát választották elnöknek. Azonban a közgyűlésre nem engedték be Kovács Brigittát, aki így nem is szavazhatott. A közgyűlés többsége arra hivatkozott, hogy a nemzetközi szervezet már jelezte, nem tart igényt Kovács Brigitta munkájára, ezzel pedig megszűnt a megbízatá­sa, egyúttal a szavazati joga is. Ennek viszont ellentmond az IBSA mostani igazolása. A volt gazdasági vezető lapunknak azt mondta: még ezen a hé­ten megtámadja a rendkívüli közgyűlésen hozott döntéseket. (M. Cs.) Tévét és rádiót is szerezhet Vajna Akár ingyen is hozzájuthat a budapesti körzeti rádiók egyik legjobbikához a „kaszinókirály” és filmügyi kormánybiztos Andy Vajna legújabb cége, a Radio Plus Kft. - írta a HVG. A 2,5 millió hallgatót is elérő, egykori Roxy frekvenciáját a Médiatanács közösségi, könnyűzenei csatornaként akarja működtetni. A Radio Plus feltűnését a szakmában a kormányközeli mé­diaépítés részének tekintik - írta a lap. Az Index közben arról számolt be, hogy hírek szerint a kormánybiztos a TV2 tavaly óta rendszeresen emle­getett felvásárlása helyett inkább egy saját közéleti kábelcsatornában gon­dolkodik, aminek neve ugyan még nincs, de próbafelvételek már folynak a Mafilm fővárosi, Róna utcai székhelyén, ahol a TV2 székhelye is találha­tó. Az új tévéadó a portál információi szerint inkább a 25 év felettiekre építene, és adása részben stúdióbeszélgetésekből állna. (MN) Szerződéskötési moratórium a 3-as metró kocsijaira Minden pontban egyértelmű és törvényes volt a 3-as metró szerelvényei­nek felújítására kiírt közbeszerzési pályázat, ugyanakkor jelenleg szerző­déskötési moratórium van - közölte lapunkkal Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója. Szerinte a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) egyelőre be sem fogadta a tender vesztese, az észt illetőségű Skinest Rail fellebbe­zését. Továbbá visszautasította azt a Népszabadságban megjelent újság­írói feltételezést, hogy eleve „számoltak” a Skinest kizárásával. Az orosz nyertesnek, a Metrovagonmasnak 2016 végétől 2017 végéig összesen 37, egyenként hat kocsiból álló szerelvényt kell teljesen felújítania. - A szer­ződés aláírhatósága a KD kezében van - szögezte le Bolla Tibor. (Sz. Zs.) Szűrések és tárház mindenkinek A tervek szerint 2018 végére az egész ország területén lesz vastagbélrák­szűrés, 2020-ig pedig 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi szűrések kiterjesztésére - közölte Mészáros János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi koordinációért felelős helyettes államtit­kára tegnap. Ez azért is kiemelten fontos - mondta -, mert az Európai Unióban a lakosság arányában Magyarországon halnak meg a legtöbben vastagbélrákban, illetve a megbetegedések tekintetében Szlovákia után a második helyen állunk. A Fidesz is reagált az elhangzottakra, közlemé­nyükben azt írták: a betegségeket megelőzni kell, nem pedig az amúgy is nehéz helyzetben lévő betegeket még több anyagi teherrel sújtani, ezért tették elérhetővé országszerte a daganatos betegségek, különösen a méh­nyakrák, az emlőrák és a vastagbélrák szűrését. Eközben Ónodi-Szűcs Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója tegnap beje­lentette, egészségügyi adattárházat alakítanak ki októberig az unió segít­ségével. Az EU csaknem egymilliárd forinttal támogatja a Pulzus fantázia­­nevű, országos egészségmonitorozási és kapacitástérkép, adatbázis- és al­kalmazásfejlesztés projekt megvalósítását. (MTI) EMLÉKNAP: Hagyományőrző katonák vonulnak a Lánchídon Hunyadi János budai Várban lévő szobrához a nándorfehérvári diadal emléknapján. Az 1456-os csata évfordulóján több helyszínen is programokat, megemlékezéseket tartottak. Budapesten a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rende­zett központi ünnepségen történelmi zászlókkal vonultak fel a katonák, a fiataloknak tárlatvezetést is tartottak, s megkoszorúzták Hunyadi János szob­rát. Az emléknapon a Dunán a honvédség hajói és a katasztrófavédelem tűzoltóhajója is felvonult (MTI) fotó: Nagy Béla Több száz milliós a zöldkár Budapesten Előzetes becslés szerint Budapesten a 200 millió forintot is meg­haladja a két héttel ezelőtti nyári vihar okozta zöldkár mértéke. A főváros benyújtotta vis maior pályázatát a Belügyminiszté­riumhoz, míg a Főkert Zrt. azt ígéri, az utcákról heteken belül el­tűnnek a kidőlt fák, viszont a Népligetben, ahol a legnagyobb volt a pusztítás, őszig is dolgozhatnak. II SZ­ABÓ Zsolt_________________ V­ árosszerte 400-500 fát dön­tött ki az idén július 8-án ha­zánkra, különösen Budapestre le­csapó vihar, 1600 növény pedig megsérült, kettévált, vagy ágak hasadtak le róla - mondta lapunk­nak Szabó József, a Főkert Zrt. ve­zérigazgatója. Kiemelte: a fővárosi önkormányzat ugyan már eljut­tatta pályázatát a Belügyminiszté­rium úgynevezett vis maior kere­tére, az előzetes becslés szerinti 200 milliós kár, illetve az elhárítá­sához igényelt állami támogatás mértéke még nőhet. Ebben azon­ban még nincs benne a szükséges helyreállítás, azaz a fapótlás jövő­beni költsége, amelynek tervét ké­sőbb készítik el. A Főkert a másik önkormány­zati társaság, a fővárosi közterü­let-fenntartó segítségével e héten keddig már Budapest több, külö­nösen érintett fasorában, fő- és tö­megközlekedési útvonalán befe­jezte a kárelhárítási munkálato­kat, így a zöldhulladéktól megtisz­tították a kispesti Wekerletelepet, a ferencvárosi Mester, Haller, a jó­zsefvárosi Baross utcát, a Fiumei és az Orczy, a csepeli Weiss Manf­­réd, a több fővárosi kerületet érin­tő Dózsa György utat, továbbá számos XVI. kerületi közterületet. Kérdésünkre, hogy a főváros­ban még nagyon sok út szélén lát­hatók kidőlt fák, hatalmas gallyak, Szabó József azt mondta: a követ­kező hetekben szeretnék a legtöbb helyről elszállítani az elpusztult növényzetet, így a szakemberek­nek vissza kell térniük olyan, a vi­har utáni első napokban már „be­járt” helyszínekre, mint a kerüle­teket átszelő, forgalmas Hungária, Könyves Kálmán körút, de Kőbá­nyán és Óbudán is szükség van még kárelhárításra. - A Népligetben olyan nagy volt a pusztítás, hogy ősznél előbb nem végezhetünk a munkával - mondta a Főkert Zrt. vezérigazga­tója. Hozzátette: a város egyik leg­nagyobb összefüggő zöld területe jelenleg lezárt és veszélyes, de a park szélső részeit mielőbb meg­tisztítják, és megnyitják a gyalo­gosok előtt. belpolda magyar nemzet. hu Olimpia: csökkenteni kell a kockázatot II­­I.i.kf.­ Tamás________________ H­ ogy hatoldalnyi kockázat sok vagy kevés, relatív. Általános azonban a vélekedés, hogy minden olimpia megrendezése rizikóval jár, de ez nem ok arra, hogy eldobjuk a pályázatot. A szervezőbizottságnak csökkenteni kell a kockázatokat, amelyekre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is rá fog kérdezni, hisz nekik is érdekük, hogy az olim­pia sikeres legyen 2024-ben - rea­gált Szalay-Berzeviczy Attila, a Bu­dapesti Olimpia Mozgalom (BOM) alapítványának elnöke arra, hogy a Népszabadság ismertette az olim­pia hatástanulmányát. Eszerint a dokumentum hat oldalon összegzi a rendezvény kockázatait, viszont , nem térnek ki az olimpiáról tartan­dó referendum lehetőségére. - Népszavazás megtartását nem tartom jó ötletnek a kérdés­ben, a rendezésnek szakmai dönté­sen kell nyugodnia, a referendum viszont politikai és érzelmi vitát ge­nerálna - kommentált az elnök. Felvetettük, az emberek joggal vár­hatnák el, hogy véleményt formál­hassanak, ha a zsebükre (is) megy a rendezés, amire Szalay-Berze­viczy Attila úgy reflektált: a költ­ségvetésnek minden tétele az em­berek zsebére megy, mégsem tar­tunk az összesről népszavazást. A Népszabadság azt sem érti, mire alapozza a tanulmány, hogy a ma­gyarok nem találják majd drágá­nak a belépőket. Ezzel kapcsolat­ban megtudtuk: a jegyeket több lépcsőben értékesíti a NOB, a leg­nagyobb kontingenst a rendező or­szágnak biztosítja, a tikettek árait pedig a helyi viszonyokhoz igazítja. A tanulmány nagy kockázatnak tartja a rendezői tapasztalatok hiá­nyát. Ezzel kapcsolatban a BOM el­nöke azt mondta: Budapest az egyik legtapasztaltabb a világbaj­nokságok és Európa-bajnokságok rendezését illetően. A másik tévhit, hogy mindent a rendező országnak kell megoldania. - Az olimpia „ki van találva”, egész iparág épült rá, azaz Budapestet nem hagyják ma­gára, ahogy a Forma-1-et rendező városokat sem - fűzte hozzá. Buda­pest csekély ismertségét firtató megállapításra Szalay-Berzeviczy Attila úgy reagált, azért is akar Bu­dapest olimpiát rendezni, hogy ne­ve még ismertebbé váljon. Az olcsó olimpiákat szorgalma­zó Agenda 2020 reformmal kap­csolatban leszögezte, a NOB pon­tosan tudja, miért fogadta el a programot: az olimpizmus jövője a tét, mert ha csak gazdag és nagy­városok rendezhetnek játékokat, beszűkül az olimpiai mozgalom mozgástere, csökkenhet népszerű­sége. A program elfogadása tehát növeli Budapest esélyeit. ­ A Kárpát-medence időjárása A Kárpát-medencét észak felől súroló hidegfront lényeges változást nem hoz időjárásunkban. A nap első felé­ben folytatódik a derült, napos idő, de a déli óráktól előbb a nyugaton, majd a medence középső és északi részén is erősebben megnövekszik a go­­molyfelhőzet és több helyen számít­hatunk a hőséget enyhítő zápor, ziva­tar kialakulására. ^1^Vízhőmérsékletek A Napkelte - Wannch in Névnap Ma LENKE nevű olvasóinkat köszöntjük névnapjuk alkalmából. A Lenke női név a XIX. században alakult ki a német Lenchen és a szláv Lenka névből. , Megkoronázták III. Andrást, az utolsó Árpád-házi királyt (1290). Le­leplezték a Martinovics Ignác vezette jakobinus összeesküvést, amelynek hét vezetőjét a következő évben kivégezték (1794). Az Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot intézett Szerbiához, ennek visszautasítása után öt nap múlva hadat üzent, s megkezdő­­­­dött az első világháború (1914). Preusz Mór kémikus, akadémikus, a pasztörizálási eljárás magyar úttö­rője (1829); Bródy Sándor író (1863); Polgár Judit Oscar-díjas sak­kozó, olimpiai bajnok, nemzetközi nagymester (1976). Ezen a napon halt meg Petri Gábor állami díjas sebész, akadémikus (1985); Cserháti Zsuzsa táncdalénekes (2003); Molnár Károly Széchenyi-díjas gépészmérnök, a Műegyetem egykori rektora, miniszter (2013). Forrás: MTI-SAB Ezen a napon történt Ezen a napon született Kassa­i Munkács Bécs T3 •Pozsony 3­2** • d34 ■ M1 óy°r: 7 35­0 • * Debrecen-Budapest , Pécs , Zágráb □ 37• Temesvári 38 m­­ Brassó 1 m Újvidék 10,­­ * Belgrád 38 Csíkszereda Kolozsvár Duna Rajka 22 Budapest 25 Mohács 26 Tisza Tokaj 26 Szolnok 26 Szeged 28 Balaton Siófok 29 °C Velencei-tó Agárd 27 °C Tisza-tó Abádszalók 27 °C Fertő-tó Fertőrákos 26 °C 5.10 Napnyugta 20.30 |-j>) Orvosmeteorológia északon hidegfronti hatás Holdkelte 12.37 ____ Holdnyugta 23.46 www.met.hu zivatar 36 21 n Péntek | Szombat || Vasárnap || Hétfő 4- jjj*­­ * zápor zivatar zivatar 1. * * zápor 36 35 31 -28 21 20 21 18 változó 26 15 Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet Legmagasabb nappali hőmérséklet

Next