Magyar Nemzet, 2016. június (79. évfolyam, 127-152. szám)
2016-06-01 / 127. szám
2016. június 1., szerdaBelföld Kilép a napi darálóból Schiffer András Az LMP társelnöke lemond pártvezetői posztjáról és parlamenti mandátumáról . Hárman is esélyesek a megüresedő helyekre Az LMP-n belül többeket nem ért meglepetésként, hogy Schiffer András lényegében felhagy a politikával. A párt társelnöke és egyben frakcióvezetője a döntését azzal magyarázta, hiányzik a rendszerkritikus politika számára stabilitást nyújtó szellemi erőtér, így a továbbiakban ennek kialakításán dolgozna, az LMP-t nem félti. A Magyar Nemzet információi szerint Hadházy Ákos, Keresztes László Lóránt és Ungár Péter esélyes arra, hogy átvegyék a pártelnöki tisztséget és a parlamenti helyet. Katona Mariann Hétfő este jelentette be hivatalosan távozását a párt elnökségének Schiffer András. A társelnöki posztról június 1-jével, parlamenti mandátumáról pedig augusztus 31-ével mond le, és nem indul a 2018-as választáson sem. A pártból azonban esze ágában sincs kilépni. Az Indexnek adott interjújában kifejtette, hogy az elmúlt három hónapban komolyan átgondolta, mi a küldetése, és hogyan tudja hatékonyabban hasznosítani az energiáit. Szerinte ez a ciklus nagyon élesen megmutatta, „ha nincs meg a szellemi erőtér, ami stabilitást adna egy rendszerkritikus politikának, a párt nagyon nehezen tud áttörni”. Márpedig az látszik, hogy egy ilyen szellemi erőtérnek a kialakítását „a napi daráló és a választási ciklus kényszerei egyszerűen akadályozzák”. Éppen ezen szeretne dolgozni az elkövetkezőkben. „A jogi teste valószínűleg egy alapítvány lehet, ahol ezt a szellemi erőteret nemcsak itt, egy fővárosi elefántcsonttoronyban, de az egész országra kiterjesztve meg lehet építeni hosszú évek alatt” - mondta. Hozzátette, olyan Magyarországot szeretne, ahol nem a külföldi fejlesztési források és befektetések, hanem a belső szellemi teljesítmény a fejlődés motorja, ahol a fiatalok itthon tudják kibontakoztatni alkotóképességüket, amelyik megőrzi természeti erőforrásait, és olyan világot, ahol az ember előzi a profitot. Schiffernek afelől nincs kétsége, hogy az LMP nélküle is tovább tud dolgozni. - Azt gondolom, egy sikeres párt nem függhet egyetlen embertől - fogalmazott, ő maga ezért folytatja ügyvédi pályáját. A Hír TV-nek nyilatkozva a párt legnagyobb hiányosságai között említette, hogy nincs minden választókerületben jól szervezett csapata. Információink szerint a pártban többeket nem ért meglepetésként Schiffer bejelentése. Habár szinte mindenki sajnálja a lépést, és némileg aggódik a jövő miatt, egyben lehetőséget is látnak abban, hogy újult erővel folytassák a munkát. Úgy tudjuk, hárman is esélyesek lehetnek Schiffer utódjaként. Forrásaink a korrupciós ügyekkel foglalkozó Hadházy Ákost, az országos listán korábban előkelő helyen szereplő Keresztes László Lórántot és Ungár Péter II. kerületi önkormányzati képviselőt említették. A hétfő esti bejelentés után Szél Bernadett, a párt másik társelnöke levélben igyekezett megnyugtatni a tagságot. - Ilyen helyzetben az a helyes, ha társelnökként elsőként titeket biztosítanak arról, hogy teljességgel számíthattak rám a továbbiakban - írta a lapunk birtokába is eljutott levelében. Szerinte a következő időszakban rendezni kell soraikat, ez nyilvánvaló, de közben minden tőlük telhető erővel a magyar emberekre kell koncentrálniuk. Céljaként nevezte meg, hogy összetartásban átlendüljenek a nehézségeken, hogy egymással szoros összetartásban haladjanak. Ehhez szerinte szükséges olyan belső környezet, amely a „kemény, de eredményes, harmonikus és fegyelmezett munkavégzésen alapul”. A levele szerint Szél Bernadett biztos abban, hogy összetartva, fegyelmezetten és harmóniában sikerrel vehetik a kihívásokat. Tegnap az LMP egyetlen vezető politikusa sem nyilatkozott. Ma együttes ülést tart a párt elnöksége és frakciója, ezután fognak a sajtó elé állni. Leszögezték, hogy a következő időszakban a párt alapszabályának és a frakciószabályzatnak megfelelően hoznak döntést a társelnöki poszt, a képviselői mandátum és a frakcióvezetői tisztség betöltéséről. „A Lehet Más a Politika nem marad ugyanaz Schiffer András nélkül, de ugyanazért dolgozik, mint eddig vele közösen” - közölték. Céljuk továbbra is az, hogy alternatíva legyen az elmúlt évtizedek politikai zsákutcájával szemben. SAJNÁLJÁK. Az az igazság, hogy sajnálom... - így reagált Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Facebookon Schiffer András döntésére. A politikusok közül rajta kívül még Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke szólalt meg, aki szintén sajnálatát fejezte ki az LMP-politikus távozása miatt, egyúttal reméli, hogy „némi pihenés után új lendületet vesz az élete”. (K. M.) Schiffer András folytatja ügyvédi pályáját fotó: székelyhídi Balázs KISZELLY ZOLTÁN POLITOLÓGUS: Nagyon elegáns lépés Schiffer Andrástól, hogy a ciklus felénél mondott le, így hagyott időt pártjának, hogy a következő választásokig megpróbálja megoldani azokat a dilemmákat, amelyeket neki nem sikerült Ezek közül a három legfontosabb: 2010 óta mindig az ötszázalékos bejutási küszöb körül mozognak, nem tudták meghaladni a bal-jobb megosztottságot illetve nem sikerült létrehozniuk egy önálló, harmadik pólust (mint ahogy a Jobbiknak sem). Schiffer távozása biztosan visszaveti a pártot, hiszen ő a baloldalt és a jobboldalt egyaránt bírálta, így mindkét tábor szavazói elfogadták őt Viszont a párt más vezetői csak a Fideszt kritizálják. Utódjaként egy olyan, mindkét tábor felé nyitott személyiség lehetne sikeres, mint például Tölgyessy Péter, aki hitelesen antikommunista, ugyanakkor SZDSZ-es és fideszes országgyűlési képviselő is volt. Annak idején Sólyom Lászlónak nem sikerült a parlamenten kívülről behoznia az ökopolitikát a magyar közéletbe, Schiffernek pedig ugyanez a parlamenten belülről sem jött össze. Azonban kudarcról semmiképpen sem beszélhetünk, hiszen amit lehet, megtették, kihozták a maximumot a helyzetből. Ám az üvegplafont nem tudták áttörni, és Schiffer valószínűleg emiatt húzódik most háttérbe. Korai lenne még temetni az LMP-t amennyiben megfelelő válaszokat adnak a párt dilemmáira, és a baloldal-jobboldal ellentéte is számukra kedvező irányt mutat, akkor 2018-ban bejuthatnak a parlamentbe. Az biztos, hogy az ellenzéknek nem érdeke az LMP létezése, és újult erővel próbálják majd elszipkázni a párt szavazóit A Fidesznek viszont jó, ha minél több pólusú az ellenzék. MRÁZ ÁGOSTON, NÉZŐPONT INTÉZET: A Nézőpont Intézet legfrissebb adatai szerint most hat százalékot kapna az LMP, de ez már aligha lenne siker Schifferéknek, inkább stagnálást mutatna. Érthető, ha Schiffer acsúcson akarja abbahagyni az aktív politizálást. Az már sokkal kevésbé logikus, miért akar Sólyom László mintájára felvonulni a Parnasszusra. Öt következménye lehet Schiffer felállásának. 1. A parlament napirend előtti vitái még unalmasabbá válnak. 2. Az LMP elveszíti az ötszázalékos küszöb megugrásához nélkülözhetetlen ismert arcát, s ezáltal esélyét arra, hogy hívei higgyenek a küszöb átlépésének esélyében, ami nélkülözhetetlen a mozgósításhoz. Bár a távozó frakció- és társelnök hivatkozik a koalícióképtelenség örökös doktrínájára, az új vezetésnek ebben az ügyben újra fel kell építenie a hitelességét. Nem lesz egyszerű, mert nagyon erős csábítással kell majd megküzdenie. A bárkivel - akár ráutaló magatartásként is - kialakuló együttműködés az LMP végét jelentené. 4. Fia nem tud mozgósítani az új pártvezetés, kérdés, mi lesz az LMP szavazóival és mandátumaival. A legvalószínűbb, hogy nagy részük nem adná más pártra szavazatát. Összességében a Fidesz a nyertese Schiffer távozásának, még ha a kormánypárt részéről - a fenyegetettségérzet híján - benne is látták eddig a legkedvesebb ellenzékit. Az LMP (átmeneti?) meggyengülése a kommunikációs síkon, a Jobbik belső feszültségei, a baloldal antagonisztikus ellentétei mindmind a Fidesz politikai dominanciáját biztosítják. Ugyan halványabbá válik az ellenzék harmadik pólusa, de Schiffer alighanem a jövőben is mindent elkövet az ellen zéki pólusok összefogása ellen. Második jelentős krízisét éli a Lehet Más a Politika Ügynökakták nyilvánossága, korrupció elleni harc, offshore-lovagok kiszorítása • Schiffer aktív volt a parlamentben Nem Schiffer András távozása az első igazán kemény próbatétel az LMP életében. Néhány éve Bajnai Gordon hatására kettészakadt a frakció, és a párt tagságának a tíz-tizenöt százaléka is távozott. A politikától hátralépő pártvezető bőven hagyott nyomot maga után a parlamentben, elég csak az ügynöklisták nyilvánossága melletti harcára gondolni. Horváth Katona Hétéves története alatt igencsak kijutott az LMP-nek az izgalomból, ahogyan a szerencséből is. 2009 februárjában alakultak párttá, mert - alapító nyilatkozatuk szerint - „kiáltó szükség van egy új erőre, amely a létező parlamenti pártokkal szemben képes kiszabadítani a politikát a szűk és zárt csoportok kizárólagos befolyása alól”. Már abban az évben a Humanista Párttal közösen megmérették magukat az európai parlamenti választáson, ám 2,6 százalékos eredménnyel nem tudtak kijuttatni senkit Brüsszelbe. Az egy évvel későbbi, 2010-es országgyűlési választásokon már jelentős eredményt értek el: 7,48 százalékkal a voksolás első fordulójában bejutottak az Országgyűlésbe, és 16 fős frakcióval kezdhették meg a parlamenti munkát. Létszámuk azonban Ivády Gábor négy hónappal későbbi kilépésével 15 fősre apadt. Az eddigi legnagyobb kihívás 2012-ben érte a pártot, amikor a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 választási szövetség hivatalosan is felkérte őket a csatlakozásra. Schiffer András az összeborulás ellen, a párt több prominense - mint például Karácsony Gergely, Szabó Tímea és Jávor Benedek - ugyanakkor az együttműködés mellett volt. Hosszú hónapokig ment a vita, majd 2012 végén és 2013 elején két kongresszus is a távolmaradás mellett foglalt állást, ez pedig pártszakadáshoz vezetett. A csatlakozáspártiak - 8 országgyűlési képviselő és a párttagság körülbelül 10-15 százaléka elhagyta az LMP-t, és Párbeszéd Magyarországért néven új pártot alapítottak. Az LMP igyekezett lábra állni, Schiffer András mellé társelnöknek választották Szél Bernadettet. A 2014-es országgyűlési választásokon épphogy sikerült megugraniuk az 5 százalékos parlamenti küszöböt, és így ötfős frakciót alapíthattak. Ugyanabban az évben az európai parlamenti voksolást is sikerrel vették, és Meszerics Tamást kijuttatták Brüsszelbe. Schiffer András számos komoly társadalmi ügy élharcosa. Rendíthetetlen szándéka volt, hogy zárják ki a közhatalmi pozíciókból a diktatúra egykori vezetőit és azokat, akik a kommunista állambiztonság hivatásos állományú tagjai voltak. Szerinte az érintettek nemhogy államtitkárok vagy állami cégek vezetői, de még miniszteri, miniszterelnöki tanácsadók sem lehetnének. Éppen ezért kilenc alkalommal is beterjesztette az LMP ügynöktörvény-javaslatát. Sikertelenül. A távozó társelnök javaslatának fideszes blokkolása kapcsán többször hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP folyamatosan átveri saját szavazótáborát, szavakban antikommunista, tettekben viszont fedezi a múlt árnyait. Az LMP-s vezető politikai pályafutása során számos alkalommal fellépett az offshore cégek és a korrupció ellen. Többször rámutatott, hogy lenne pénz a szociális kiadásokra, az oktatás, az egészségügy rendbetételére, ha az a pénz, amit „ellopnak a közösből”, illetve amit a döntéshozók 25 éve „feketén szereznek meg”, nem vándorolna adóparadicsomokba. Állhatatos álláspontja szerint nem lehet tűrni, hogy állami, önkormányzati cégek bármilyen szerződést kössenek offshorelovagokkal, és nem tölthet be állami, önkormányzati pozíciót az, akinek ilyen érdekeltsége van. Az LMP egyaránt tiltaná a jogi offshore-t, amikor nem áttekinthető egy cég tulajdonosi szerkezete, és a gazdaságit, amikor „adóparadicsomokba nyúlnak ki cégek csápjai”. Többször feltette a kérdést Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy meddig tűri meg az offshorelovagokat. Az ökopárt társelnöke súlyos kritikákat fogalmazott az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabad kereskedelmi egyezmény tervezett megkötéséről. Szerinte a megállapodás részletei súlyosan sértik az európai környezetvédelmi szabályokat és a klímaváltozás elleni megállapodásokat. Véleménye szerint az Egyesült Államok, Kanada, illetve az Európai Unió között formálódó alkuk globális nagyvállalatok érdekeit szolgálják. Többször példaként említette a génmódosított növényeket forgalmazó kanadai, amerikai cégeket, amelyek beperelhetnék Magyarországot az alaptörvényben rögzített GMO- mentesség miatt. Schiffer András parlamenti munkássága számokban 2014-2010-2014 Felszólalások száma 367 (5. hely) 959 Benyújtott Indítványok 2014-116 (40. hely) _______ 373 (2.) 2010- 1 109 2014 1 önálló 1 nem önálló Részvétel a szavazásokon 74 százalék 2014- 74 százai a 174. helyek 2014-2010-2014 Bizottsági tagságai 2 bizottság • • 5 bizottság 5 albizottság Forrás: Közvéleménykutatók.hu, Parlament.hu, Képviselőfigyelő.hu / MN-grafika