Magyar Nemzet, 2016. augusztus (79. évfolyam, 179-204. szám)
2016-08-13 / 190. szám
A BKV nem tud a tolvajokról A tömegközlekedési eszközök közül a villamosokon és autóbuszokon követik el a legtöbb lopást Folytatás az 1. oldalról • Lapunk azután kérte ki az adatokat, hogy júniusban egyik munkatársunk tanúja volt az M3-as metró vonalán egy Ferenciek terén elkövetett lopásnak. A tolvaj a peronon állt, majd az ajtók záródását kihasználva benyúlt a vonatba, és elragadta az egyik utas telefonját. Az eset nyomán kiderült, az M3- as vonalán Kőbánya-Kispest állomás kivételével sehol sem készül rögzített felvétel, s az is, hogy a korábbi hónapokban legalább másik két alkalommal ugyancsak történtek ilyen jellegű lopások, információink szerint a Deák Ferenc téri és a Klinikák állomáson. A BKV azonban meglepő módon kérdésünkre akkor azt válaszolta: az elmúlt fél évben egyáltalán nem érkezett hozzájuk metrón történt telefonlopással kapcsolatos bejelentés, tehát arról az esetről sem, amelynek szemtanúi voltunk, s amelyről biztosan tudjuk, hogy történt feljelentés. A BRFK-nál is érdeklődtünk, miként lehetséges ez, s a hatóság azt válaszolta: a rendőrség az eljárás részleteiről az 1998. évi XIX. törvényben meghatározott,az egyes büntetőeljárásokban részt vevő személyeket köteles és jogosult értesíteni. Tehát a jogszabály alapján úgy tűnik, nem kell értesíteniük a BKV-t. Név nélkül egy közlekedésbiztonsági szakember arról számolt be, történeti és technikai okai vannak annak, hogy az M3-as vonalán nem készülnek rögzített felvételek. Amikor eredetileg felépítették a rendszert, a technika még nem volt olyan szinten, hogy a kamerák felvételeket tudjanak készíteni. Azóta pedig, elsősorban pénz híján, nem történtek ezen a téren fejlesztések, annak ellenére, hogy a képsorok mind bűnmegelőzési, mind pedig baleset-biztonsági szempontból hasznosak volnának. A tolvajok például információink szerint éppen azért kerülik el az M2-es és M4-es metróvonalakat, mert tudják, hogy ott mindenhol készülnének róluk képsorok. Lázár János kancelláriaminisztert júniusban megkérdeztük arról, nem jelent-e nemzetbiztonsági szempontból kockázatot, hogy - miközben III. fokozatú terrorkészültség van az országban - a legnagyobb forgalmú metróvonalon mindössze egyetlen megállónál készülnek visszanézhető felvételek. Felvetésünkre a politikus azt felelte, a jelenlegi helyzet nyilván örömhír azoknak, akik nem szeretik, ha kamerázzák őket, majd hozzátette: „A nagy közlekedési cégek terrorvédelme és merénylet elleni védelme kiemelt nemzetbiztonsági feladat.” Egyúttal jelezte, felülvizsgálják a helyzetet. Veszélyesek a villamosok. Négyszáz nyomozás közül csak kettő eredményes fotó: Balogh Dávid Jobb későn, mint soha Akadályt helyeztek el a Szabadság hídon a mászók útjába HÍRÖSSZEFOGLALÓ B ár hetek óta minden este számos fiatal mászik fel a Szabadság híd pilléreire vezető fémívekre, csak tegnap reggel szereltek fel egy gátlószerkezetet. A Nol.hu munkatársa vette észre, amint egy a betörők távol tartására használt pókhálóra hasonlító rácsakadályt szerelnek a felső kandeláberek mögé. Még így is fel lehet majd jutni mintegy három-négy méter magasságig, mivel az akadályt a pillérhez viszonylag közel erősítették fel. A június 16. és augusztus 28. között lezárt hídon - ahol hatalmas szerencsére eddig nem történt baleset - a hatóságok eddig jobbára félrenéztek, amikor a fiatalok megmászták a pilléreket. Csak bízni lehet benne, hogy a felszerelt fémháló megkerülése nem teszi még veszélyesebbé a hídon végrehajtott hajmeresztő mutatványokat. Amint arról lapunk beszámolt, a lezárást követően a híd azonnal a főváros egyik legfelkapottabb „grundja” lett. A 334 méter hosszú egykori Ferenc József hídon százak piknikeznek, gyerekek ugróiskolát rajzolnak, miközben sör és házi fröccs fogy literszám. A legtöbb ember önfeledten, a másikat nem zavarva, saját felelősségére mulatozhat a hídon, amely ugyanekkor őrültek találkahelye is. A veszélyes szelfizgetés sokakat csábított, többségében külföldi turistákat, akik fel sem tételezték, hogy a híd korlátjára tilos felmászni. Fábián Ferenc hídmester elmondta, már jóval korábban figyelmeztettek, hogy akár sérüléshez is vezethet az átkelőn megnövekedett és kontrollálatlan gyalogos forgalom. A rendőrség kommunikációs szolgálata az MNO-val azt közölte: a Szabadság hídnál a közterület-felügyelet jelzésére intézkedtek és távolítottak el mászókat. Csaló honlapok kérnek pénzt A beutazással kapcsolatos visszaélésektől óv Kanada HÍRÖSSZEFOGLALÓ Megjelentek a Kanadába utazáshoz szükséges elektronikus beutazási engedélyt (eTA) pénzért hirdető csaló honlapok - figyelmeztetett tegnap Kanada budapesti nagykövetsége. A külképviselet közleményében nyomatékosította, a kanadai kormány honlapja az egyetlen olyan hivatalos weboldal, ahol az elektronikus beutazási engedélyt kérelmezni lehet. Az igényléshez útlevélre, egy hitelkártyára és egy e-mail címre van szükség, költsége pedig hét kanadai dollár (körülbelül 1450 forint). Mint írták, a vízummentességet élvező országok állampolgárainak 2016. március 15-től kell kérniük az eTA-t, s a bevezetés után hirdetett türelmi időszak 2016. szeptember 29-ével lejár. Az elmúlt időben azonban számos vállalkozás hozott létre olyan internetes oldalt, ahol külön díjat (rendszerint több mint hét kanadai dollárt) számolnak fel az elektronikus beutazási engedély kérelmezéséért és a tájékoztatásért. Ezek a vállalkozások azonban nem a kanadai kormány nevében járnak el - nyomatékosította a nagykövetség. A közleményben egyúttal arra is emlékeztettek, hogy noha a legtöbb eTA kérelmet a benyújtástól számítva perceken belül elbírálják és jóváhagyják, néhány kérelem megítélése több napot is igénybe vehet. Ezért a beutazóknak érdemes a Kanadába szóló repülőjegyük foglalása előtt elindítaniuk az eTA iránti kérelmüket. Az elektronikus beutazási engedély öt évig vagy az útlevél lejártáig érvényes. Ez azt jelenti, hogy amíg az eTA vagy az útlevél érvényben van, addig a Kanadába látogatóknak nem kell újra engedélyt kérniük. A kanadai hatóság a rendelkezésére álló információk alapján megtagadhatja az engedély kiadását, ha a kérelmezőt korábban például kiutasították Kanadából, vagy elutasították a menekültkérelmét. A műsor első évadának legérdekesebb és legizgalmasabb kulturális, közéleti beszélgetéseit ismételjük meg. HÉTFŐTŐL PÉNTEKIG 22:30-tól A hétfői és keddi adás vendége: Koncz Zsuzsa Évtizedek óta még a csilláron is lógnak a koncertjein. Alindának elmeséli, hogyan próbálták meg több országban is betiltani a dalait. Erős igaságérzete és kritikus világlátása ma is működik, véleményét soha nem rejti véka alá. A szerdai adás vendége: Mohácsi János rendező A falu rossza, a Mohácsi testvérek bemutatója a Weöres Sándor Színházban, Szombathelyen Avagy sírva vigad a magyar? A csütörtöki adás vendége: Máté Gábor a Katona József Színház igazgatója Máté Gábor színre vitte Az otafezkai című darabot illetve annak egy átdolgozott változatát. Beszélgettünk aról is, hogy mit szól a család ellenérzéseihez. A pénteki adás vendége: Balsai Mónika színész Hogyan jutott el az Angyalföldi Gyermekszínháztól a montecartói legjobb szilésznőinek jam díjig - Alinda vendége Bakai Mónika, at®, a rokatündér főszereplője. Az ország hírtelevíziója FACEBOOK.COM/VElSa H1RTV.HU fáltozás jogát a Hír TV fenntartja 52016. augusztus 13, szombatBelföld /JU» Motorosbaleset Tehergépjármű ütközött motorossal az 5204-es úton, Bugyi és Kiskunlacháza között, a baleset következtében a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség honlapján. A közlekedési baleset oka és körülményei eddig tisztázatlanok. (MN) Késsel ölt A helyszín közelében rendőrkézre került az a férfi, aki Miskolc külterületén, a Csanyikvölgyben olyan súlyosan megsebesített késsel egy 35 éves férfit, hogy a sértett a helyszínen elhunyt - írta a Police.hu. A Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást Cs. László 60 éves miskolci lakossal szemben. (MN) Mosdóba rejtőzött Körözte a rendőrség azt a férfit, aki miatt tegnap reggel egyenruhások szállták meg Újpestet - adta hírül a 24.hu. A gyanúsítottat a III. kerületi Búza utcában akarták ellenőrizni a rendőrök, ám elmenekült, közben összetört egy rendőrautót is. Nem sokkal később a IV. kerületi Kassai utcában érték utol, ahol kiszállt az autóból, és elrohant. Egy közeli kínai gyorsbüfébe menekült, a mosdót kereste, el akart rejtőzni, végül ott kapták el. A honlap szerint a férfi azért hagyta el a kocsiját, mert Újpesten, egy piros lámpánál nekiütközött egy autónak. (MN)