Magyar Nemzet, 2016. szeptember (79. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-01 / 205. szám

Polgári napilap LXXIX. évfolyam, 205. szám 1. kiadás ■ 2016. szeptember 1., csütörtök www.mno.hu Ára: 195 forint Elő­fizetőknek: 118 forint Világraszóló magyar kutyás felfedezés Molnár Csaba A kutyák agya hasonlóan dol­gozza fel az emberi szavakat, mint mi magunk­­ magyar etoló­­gusok világraszóló felfedezése sze­rint. A most publikált eredmény alapján talán át kell értékelnünk a nyelv evolúciójáról alkotott elmé­leteinket. A magyar kutatók arra ju­tottak, hogy a dicsérő szavakat csak akkor értelmezik jutalom­ként a kutyák, ha azokat a megfe­lelő, kedves hanghordozással hall­ják. Az eredmények szerint az em­berhez igen hasonlóan a kutyák is bal agyféltekéjükkel dolgozzák föl az értelmes szavak jelentését, mi­közben az intonációt a jobb agy­féltekéjükkel értelmezik. Agyuk jutalomközpontja pedig csak ak­kor lép működésbe, ha kedves hanggal beszélnek hozzájuk. Andics Attila kutatásvezető el­mondta, az a felismerés, hogy a kutyák agya a miénkhez hasonló­an értelmezi a szavakat, rámutat arra, hogy a közfelfogással ellen­tétben a szavakkal történő beszéd nem azért kizárólag az ember sa­játja, mert csak mi vagyunk képe­sek értelmezni a szavakat. A KÍSÉRLET HÁTTERÉRŐL BŐVEBBEN A SZOMBATON MEGJELENŐ Magazinban olvashatnak L FEKETÉZŐK Eft Újra felvetik az érdek­­képviseletek az ingatlanok bérbeadásának átalány­­adózását. ARANYPÁRTA Páratlan avar kincsek­re bukkantak a régészek az M35-öS nyomvonalán zajló ásatáson. LEJTMENET Az uniós források átme­neti elapadásával a mélybe zuhantak a magyarországi beruházások is. EMBERI MÉLTÓSÁG A cigányságot sértő apróhirdetések miatt bün­tetett a román diszkriminá­cióellenes tanács. 16205 „Jöjjenek, csak ne öljenek!” Furcsa hátterű muszlim kulturális központ épül a pesti rabbiképzővel szemben Földi Bence-Tompos Ádám É­pítkezés zaja hallatszik a VIII. kerületi Gutenberg téren, amikor szerda délelőtt ott járunk. Itt alakítják ki a Jótékonysági Béke Alapítvány muszlim kulturális központját, ami az Országos Rabbiképző­­ Zsidó Egyetemmel szemben épül. A kerület önkor­mányzatától mindezzel kapcsolat­ban lapunk azt a tájékoztatást kap­ta, a Gutenberg téren mintegy 554 négyzetméteren kulturális köz­pont létesül. Az önkormányzat 2014-ben árverés útján értékesí­tette a házban található helyiséget egy magánszemély számára, az ATV.hu szerint 30 millió forintért. Érdeklődésünkre, hogy miért bo­csátották árverésre az ingatlant, azt a választ kaptuk, hogy „az ön­­kormányzat feladata a közvagyon­nal való felelős gazdálkodás”. Tá­jékoztatásában a kerületi önkor­mányzat sajtóosztálya azt is közöl­te, a „helyiség továbbértékesítésre került”, tudomásuk szerint a Jóté­konysági Béke Alapítvány lett az új tulajdonos. A beruházásról így a nyílászárócseréhez szükséges tele­pülésképi engedélykérés során szerzett tudomást a helyhatóság. Imaházról egyébként nem tudnak, csak kulturális központról. Ugyanezt mondta lapunknak az alapítvány vezetőjének helyettese, Szamer Alvani is. Megerősítette azt is, hogy a szervezet vezetője to­vábbra is Száleh Tajszír, aki „csak jön-megy, most is külföldön van, zarándoklaton”. Tajszír még 2014- ben bejelentette, elköltözik Ma­gyarországról, mert „munkásságá­nak eredménytelensége” miatt „kedvét és reményét vesztette a ha­zai hitterjesztéssel kapcsolatban”. [Csak...] Folytatás a 2. oldalon . Muszlim kulturális központ lesz, imaház nem abban a józsefvá­rosi intézményben, amely a tervek szerint mindössze néhány méterre áll majd a rabbiképzőtől - állítják az illetékesek. A léte­sítményt működtető alapítvány vezetője az a Száleh Tajszír, aki ellen 2004-ben terrorcselekmény előkészítése miatt folyt eljárás. A leendő muszlim kulturális központ épülete, Száleh Tajszír ,csak jön-megy, most is külföldön van, zarándoklaton" . FOTÓ: NAGY BÉLA ­ Titkos adat lehet a marhahús eredete Működik is, meg nem is - jelle­mezték a hazai szarvasmarha­­eredetigazolási rendszert a la­punk által megkérdezett piaci szereplők. Egy konkrét ügynek szerettünk volna utánajárni, de a vágóhidak és a hatóságok ellenállásába ütköztünk. Tóth László Levente M­egdöbbentő választ küldött lapunknak a Nemzeti Adat­védelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Miköz­ben ugyanis az egész élelmiszer­­lánc nyilvános, Péterfalvi Attila szerint mégsem szükséges kide­rülnie annak, hogy egy ominózus ügyben a levágott marhák húsa honnét származik. Lapunk azért fordult a NAIH elnökéhez, mert miután az agrártárca, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. és a külügyi tárca nagy elán­nal beharangozta, hogy megnyílt az út a magyar marhahús Kínába irányuló exportja előtt, lapunk ki­derítette: összesen mindössze kétkonténernyi szállítmány jutott a föld legnépesebb országába az MNKH-n keresztül a Tendon Kit­től. Ugyanennyi a Mikofami Kit­től is, de az az MNKH nélkül. A mai napig nem igazolták ugyanak­kor azt, hogy honnét származtak a Tendon Kft.-nél levágott állatok. Erre vonatkozó közérdekű adat­­igénylésünkre a Nemzeti Élel­miszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Heves Megyei Kor­mányhivatalhoz irányította la­punkat, arra hivatkozva, hogy a Kínába szállított marhahús ex­portbizonyítványát a Heves Me­gyei Kormányhivatal élelmiszer­lánc-biztonsági, növény- és talaj­­védelmi főosztálya állítja ki és hi­telesíti. [Titokzatos...] Folytatás a 11. oldalon . , k« ♦ Egy csoki és más semmi? Félreértést emlegetnek, de nem lép a külügy a bahreini út miatt Félreértés történhetett, rosz­­szul tölthettek fel egy általá­nosan használatos szöveget a bahreini hatóság honlapjára - mondta a Magyar Nemzetnek Garamvölgyi Balázs, az ország tiszteletbeli konzuli ügynöke annak kapcsán, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István Bahreinben járt tavaly. A helyi Olaj- és Gázügyi Hatóság ere­deti beszámolójában az volt olvasható, hogy energetikai kérdésekben tárgyaltak az il­letékes miniszterrel. Hutter Marianna U­dvariassági viziten, vagyis magánlátogatáson vettek részt, ami teljesen normális - így nyilatkozott lapunk megkeresésé­re Orbán Ráhel és Tiborcz István tavaly szeptemberi bahreini talál­kozójáról Garamvölgyi Balázs, az ország tiszteletbeli konzuli ügynö­ke, aki maga is jelen volt az ese­ményen. Kedden vette észre a 444.hu, hogy a miniszterelnök lánya férjé­vel együtt tavaly az arab ország­ban járt, amiről a bahreini Olaj- és Gázügyi Hatóság honlapja úgy számolt be, mintha Orbán Ráhel Magyarországot képviselve tár­gyalt volna energiapolitikai - köz­tük olajat és gázt érintő­­ kérdé­sekről a helyi energiaügyi minisz­terrel. Ez utóbbi azért lett volna érdekes, mert sem Orbán Ráhel­nek, sem pedig férjének, Tiborcz Istvánnak nincs felhatalmazása a magyar állam külföldi képvisele­tére. Később a miniszterelnök lá­nya közleményt adott ki, amely­ben az szerepelt, hogy csak ma­­gánútról volt szó, minden más ez­zel kapcsolatos állítás hazugság. [Csak...] Folytatás a 3. oldalon : Tiborcz István és Orbán Ráhel Gyurcsány kémfőnöke Amerikában Munkatársunktól Ú­jabb meghökkentő kineve­zéssel lepte meg a hat év után is az elszámoltatást várók táborát a Fidesz: a Gyurcsány-éra egyik prominens alakja, Hetesy Zsolt lesz a washingtoni magyar nagy­­követség misszióvezető-helyette­­se. A szocialisták vezette kormá­nyok legbizarrabb időszakaiban bizalmi posztot betöltő, jogász végzettségű, az Egyesült Államok­ban is tanulmányokat folytató Hetesy karrierje 1992-ben tanács­adóként kezdődött a polgári nem­zetbiztonsági szolgálatokat irányí­tó tárca nélküli miniszter kabinet­jében. Ezt követően 1997-től 2002- ig jogi tanácsadóként dolgozott a New York-i ENSZ-képviseleten. Pályafutása a Fidesz bukása után ívelt fel igazán, hiszen Amerikából hazatérve a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatójának ne­vezték ki. A 2006-os zavargások után 2010-es leváltásáig az Infor­mációs Hivatalt vezette, azaz ő lett a magyar hírszerzés feje. Hetesy nem az első titkosszol­gálati vezető, akit diplomáciai pá­lyára terelnek - most is a New York-i ENSZ-misszióról vált Wa­shingtonba Orbán Viktor kül­politikai főtanácsadója, a Kádár­rendszerben megedződött hírszer­ző, az Információs Hivatal élére 2002-ben került Czukor József is a berlini nagyköveti posztig jutott. Az elmúlt időszakban egymást érik azok a hírek, hogy a bal­liberális oldal prominenseinek a kormány különféle lehetőségeket ad. Kezdődött a jelenleg is DK-tag Eörsi Mátyással, akit a Demokrá­ciák Közössége nevű intézmény főtitkári posztjára jelölhetnek. Az egykor MSZP-s Dobolyi Alexandra hazánk moldovai nagykövete le­het, míg Kóka János egykori SZDSZ-es miniszter külügyi dele­gációk rendszeres tagja.

Next