Magyar Nemzet, 2016. szeptember (79. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-16 / 218. szám
Egy nagyon különös piac Nyugat-Európával szemben nálunk hétpecsétes titok egy labdarúgó fizetése Pajor-Gyulai László Isten ments, hogy bárkit is elijesszek mindenféle számokkal - mielőtt ez sikerülne, gyorsan elárulom, fizetésekről lesz szó, ez iránt pedig nálunk mindig nagy az érdeklődés. Például hogy mennyit keres Nagy Ádám válogatott futballista a Bolognában. Az összeg évente félmillió euró, ezzel egyébként az olasz klub keretét tekintve a középmezőnybe tartozik. Nyolcan kapnak többet, az első helyen egy bizonyos Mattia Destro áll 1,8 millió euróval. Van két másik magyar játékos is az olasz bajnokságban: Balogh Norbert évente bruttó 350 ezer eurót vág zsebre Palermóban, ugyanitt Sallai Roland 200 ezret keres, ezzel mindketten a keret második felében helyezkednek el. A szicíliai klubnál a brazil középpályás, Bruno Henrique bankszámlája hízik a legvastagabbra minden évben, ő 700 ezret kaszál. Van más is: Paul Pogba 105 millió euróért lett a Manchester United labdarúgója. Ehhez képest aprópénz, hogy Romelu Lukakuért 65 millió eurót szurkolt le a Chelsea az Evertonnak. És hosszan folytathatnánk a sort, mivel több száz átigazolás ténye - és ára - látott napvilágot a nyáron. Majd megjelent az olasz bajnokságban játszó futballisták keresete, de nem titok ez Spanyolországban, Angliában vagy Németországban sem. Magától értetődik, hogy ezek nyilvános adatok, a klubok mindent elárulnak, hiszen nincs titkolnivalójuk. Nagy Ádám, Balogh Norbert vagy Sallai Roland hazai jövedelme kideríthetetlen volt, amikor itthon játszottak. De azt is homály fedi, mennyiért cserél klubot itthon egy játékos, ha úgy igazol egyik helyről a másikra, hogy még nem járt le a szerződése, tehát csak jó pénzért válthat csapatot. A nyáron megkérdeztünk erről néhány érintett klubot, de csak annyit mondtak, hogy az átigazolási összegek és a fizetések elárulásához mindkét fél hozzájárulására szükséges. Majd bizalmasan - és egybehangzóan hozzátették, de ne is reménykedjünk, mert az összegek annyira magasak, hogy irritálnák a magyar szurkolókat, így jobb ezt nem is bolygatni. Érti ezt valaki? Ami a fizetéseket illeti, az irritáló voltukban van is valami, de erről majd kicsit később. Sokkal fontosabb kérdés, hogy miből élnek a játékosok, és a klubok miből fizetik őket. Több mint húsz éve megkérdeztem Graeme Sounesst, a skót legendát, a Liverpool akkori menedzserét, hogy nem zavarja-e fizetésének nyilvános volta, de nem értette a kérdést - hiszen ő büszke rá, ennyi az értéke ebben a minőségi közegben, mi oka lenne a titkolózásra? A Liverpool ugyanígy volt ezzel: minden fillérrel el tudott számolni, a hatályos törvények szerint fizetett mindenkit a pályamunkástól a menedzserig, és egyáltalán nem érdekelte, hogy ebből mit írnak meg a lapok. Mitálunk az a baj, hogy szinte semmi sem áttekinthető. Nem futballspecialitás, hogy itt csaknem mindenki adóoptimalizál - azaz ügyeskedik, megspórol mindent, amit csak lehet. Az ekhós adózás bevezetése fehérített valamennyit a futball világán, de ettől még léteznek egészen érdekes technikák. A kedvencem közülük, hogy egy légiósnak még a játékgépes időkben két gép is termelte a jövedelmet, és ha az nem ért el egy bizonyos összeget, akkor a tulajdonos kipótolta. Elismerem, ezt tényleg nehéz lett volna mondjuk az adóhatóság előtt megmagyarázni. Egy, azóta a tulajdonos lebukása miatt csődbe ment vidéki klubnál a helyezésért járó prémiumot zsebbe tett borítékban kapták volna a játékosok - más kérdés, hogy az említett tulajdonos megsértődött, amiért a csapat a nemzetközi porondon leszerepelt, ezért a prémium csak ígéret maradt a letartóztatásáig, utána pedig végképp keresztet vethettek rá a futballisták. A magyar futball kizárólag állami pénzekből él, így tényleg nehéz lenne a minimálbérből élő szurkolóknak elmagyarázni, hogy nincs versenyképesség tízezer eurós fizetések nélkül, még akkor sem, ha ebben a versenyben évek óta csúfosan alulmaradunk. Egy külföldről hazatért légiósnak négy éve havi nyolcezer eurót kínált egy itthon akkor menő klub, ő viszont tizenkétezret kért. Végül nem egyeztek meg, de a játékosnak hamar lett csapata. Ez azonban titok, nem értékmérő, hiszen nem a teljesítményen, az eredményességen, hanem az állami szerepvállaláson múlik minden. Az üzleti észszerűséget bőven felülíró televíziós jogdíj és a tao is állami pénz: ha ezeket kihúznák a magyar futball alól, nem maradna itt egyetlen értékelhető klub sem. A szurkolóktól származó bevétel elenyésző a költségvetésben, ráadásul a szurkolóval csak baj van: bekiabál, sértő rigmusokat skandál, ami miatt a szövetség bünteti a klubot. Nincs pénzügyi érdek, ami miatt fontossá válhatna - ráadásul az üzleti részletek még irritálják is, így aztán nem is csoda, hogy senki nem tesz azért semmit sem, hogy ne fulladjanak érdektelenségbe itthon a bajnoki mérkőzések. Ez ugyanis egy olyan piac, ahol nem kell eladni semmit, a kormányzati pénzeknek köszönhetően anélkül is mesésen meg lehet élni belőle. SZABAD EGY TÁNCRA? Mintha éppen felkérni készülne Angela Merkelt Francois Hollande az Élysée-palota előtt S valóban, az unió két fő hatalmának vezetői különös táncba kezdtek: mindketten a másik lépéseit járják. Míg a jobboldali Merkel a menekültek befogadásának legfőbb szószólója, addig a baloldali francia kormány egyre harciasabb húrokat penget bevándorlásügyben. Csak nehogy végül egymás tyúkszemére lépjenek FOTÓ: MTI/AP/FRANCOIS MÓRI Mélyrelativizmus Veczán Zoltán É rdekes történetet osztott meg velem egy ismerős fiatal hölgy: egy magyar nagyváros főutcáján esett neki néhány roma fiatal - megfogdosták, és elhordták mindenfélének. Azonban szerencséjére hirtelen ott termett néhány rendőr; a két támadót elkapták, a lányt pedig - miután meggyőződtek róla, hogy nincs semmi baja - biztosították arról, hogy intézkednek az ügyben. Ő ezt nekem már úgy mesélte, hogy megrázó volt látni, ahogy a „két szélsőség” összecsap. Amikor pedig látta a félelmet a karon fogott roma fiúk szemében, nagyon megsajnálta őket, hiszen ilyen helyzetben nekik sosem lehet igazuk. Az is felmerült benne - tette hozzá eltűnődve -, vajon joga van-e elvárni tőlük, hogy tudják, ilyet nem szabad csinálni. A lány története önmagában talán nem is érdekes, reakciója viszont kortünet, a maga módján. Furcsa válasz arra az örök liberális dilemmára, hogy miként kell polkorrekten vélekedni akkor, ha nőket inzultálnak, de a tettes nem a többségi társadalomhoz tartozik. Az egyik serpenyőben ott a genderideológia, amely oltalmába veszi, sőt meg is dicséri még a szélsőségesen felelőtlen áldozatot is. Mert az, hogy egy nő elővigyázatos legyen, az avítt, szexista dolog - emlékszünk még a valóban suta, bár jó szándékú „tehetsz róla, tehetsz ellene” kampány liberális fogadtatására. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott van az a tény, hogy az elkövető kisebbségi, és szociális és kulturális másságával minden cselekedete megmagyarázható. Ha roma az illető, akkor a mélyszegénység és a cigány kultúra sajátosságai, ha illegális bevándorló - mint a kölni szilveszteri tömeges erőszak elkövetői -, akkor a háborús stressz és az iszlámnak a nőkkel kapcsolatos álláspontja menti fel az emberi viselkedés alapvető szabályai alól. Ezek a szabályok ugyanis e felfogás szerint kizárólag az őslakosokra vonatkoznak - ellentétben a jogokkal. Mert azok, mint például az ártatlanság vélelme, egészen a két évvel későbbi bírósági ítéletig éppúgy megilletik a tetten ért lyukóvölgyi maffiózópalántát, a kölni erőszakoskodó bandatagot vagy a Budapesten századszor is kocsmai verekedést kezdeményező fekete drogdílert, hiszen lehet, hogy most, százegyedszer tényleg csak valami félreértés miatt keveredett bajba szegény. Furcsa meghasonlás ez: van, hogy az áldozat nem veszti el empátiáját, mint a négy migráns által tavaly megtámadott budapesti néptáncos lány. Ő például az incidenstől kezdve a menekült anyáknak és gyermekeiknek segített, de nem fojtotta el természetes veszélyérzetét, és az arab férfiakat azóta kerüli. Egyre több példa van arra is, amikor már odáig fajul a már említett ideológiailag táplált skizofrénia, hogy maga az áldozat is felmenti az elkövetőt, így tett a megerőszakolt ifjúbaloldali német lány, Selin Gören is, aki elhallgatta a rendőrök elől támadói származását, csak hogy elejét vegye „a rasszizmus erősödésének”. Ilyenkor hallgatnak a feministák azok, akik amúgy egy, a többségi társadalomhoz tartozó tettes esetén még egy munkahelyi flört vagy egy illetlen pillantás miatt is „férfibűnözést” kiáltanak. De miért hallgatnak? A szintén hagyományos értékek ellen harcoló migránspártiak iránti szolidaritásból? Vagy mert rosszul értelmezett empátiájukat annál önzetlenebbnek érzik, minél érdemtelenebbre pazarolják? Ha viszont mégis megszólalnak, abban sincs köszönet: legfeljebb a cselekmény valódi hátterére vakon ismételgetik mantrájukat minden férfi vadállati ösztöneiről. Még szerencse, hogy sem a rendőrség, sem a bíróság nem a toleranciabajnokok szájíze szerint dolgozik. A törvény pedig - legalábbis remélhetőleg - egyformán mér mindenkinek, és nem pillanatnyi érzelmek alapján oszt korbácsot vagy kalácsot ugyanazért a tettért. 2016. szeptember 16., péntek Pánikkeltés Ugró Miklós Némileg meglepődve értesülök a ballib orgánumokból arról, hogy a kényszerbetelepítés elleni népszavazás kampányában a kormányoldalnak mostanra a nyers fenyegetés maradt az egyetlen eszköze. Ezek szerint az ellenzéknek még vannak józan, alpári indulatoktól mentes, racionális érvei. Remélem, egyszer, csak úgy pillanatnyi illusztrációként megvillantanak egyet, mert az égnek meredő középső ujj nem az. Egyébként arról, hogy mi hasznunk származnék akármekkora migránstömeg elviseléséből, még nem sikerült egyetlen árva, közérthető mondatot sem előállítaniuk. Marad annyi, hogy a kormány félelmet gerjeszt a migránsokkal szemben, így ők hiába akarják megszerettetni magukat, esélyük sincs rá. Minden félelmet gerjesztő szlogent és módszert nem kívánunk ismertetni, helyünk sincs rá, hiszen sokak szerint már az is jeges rettegéssel tölti el az állampolgárt, ha a szavazásról szóló értesítőt megtalálja a postaládájában. Csak néhány horrorisztikus elemet emelnénk ki, amivel különösen hatásos módon borzolják a szavazópolgárok mind roncsoltabb idegrendszerét. „...a feministáknak, a homoszexuálisoknak és hogy is mondjam a zsidóságnak és az ateistáknak is, hogy ha bejön az iszlám, nekik végük” - ragadjuk ki mi is Tőkéczki László történész szavait a kontextusból. Borzasztó botrány keveredett ebből a fél mondatból, elmondták miatta Tőkéczki professzort nőgyűlölőnek, homofóbnak, rasszistának, antiszemitának, fasisztának és kommunistának, bár azt egyetlen hőbörgő sem indokolta, hogy mi is lenne valójában a mérhetetlen felindultságának az oka. Azt már láttuk ugyanis, hogy az iszlám betelepülők kisebbségben mennyire tolerálják az őket befogadó őslakosok másságát. Képzeljük el, ha valami legális hatalomhoz is jutnak?! Mert ha elegendő létszámban települnek be, a demokrácia szabályai szerint arra is sor kerül. S az lesz a demokrácia szabályai szerint hozott utolsó intézkedés. Némely baloldali forrás azt is tudni véli, hogy a kormány a roma lakosságot is szeretné mind nagyobb számban népszavazásra bírni, de őket sajátos helyzetük miatt másfajta mumussal kell ijesztgetni. Beszámolók szerint Szabó Tamás jászberényi polgármester már a kormányzati direktíváknak megfelelően kapacitálta azzal roma polgártársait, hogy ha nem szavaznak nemmel, akkor a bevándorlók elveszik tőlük a segélyt. Nem vitatjuk, hogy lehetséges valami ilyen központi elképzelés (bár miért csak Jászberényben éltek vele?), hiszen már jóval a kampányidőszak kezdete előtt felmerült, hogy a migránsok betelepítése a roma felzárkóztatástól is elvonna költségvetési pénzeket, így lenne-e, avagy sem, megmondhatói nem vagyunk, csak annyi biztos, hogy roma polgártársaink nem feltétlenül rémülnek meg a migráns pénzszivattyútól. Ők úgy vannak vele, hogy a segélyt eddig is megkapták többnyire, azt a migránsok aligha veszélyeztetnék, a felzárkóztatásra szánt ezermilliárdokból meg valahogy eddig se láttak túl sokat, az eltüntetésükhöz viszont nem kellettek a migránsok. Ott van először is maga az állam, amely előbb megszavaz bizonyos összeget a roma integrációra, utóbb elfelejti átutalni. Ám a legnagyobb ellenerő a politikai korrektség, amely rasszizmus, kirekesztés, szegregáció és más hangzatos jelszavak hangoztatásával akadályozza meg a felzárkóztatás esélyének a lehetőségét is. És természetesen ott vannak a romák demokratikusan megválasztott szervezetei is, amelyek a mégiscsak hozzájuk csöpögő költségvetési pénzeket gondosan magukra, a családjukra, a szociálisan különösen érzékenyek a szervezetükre költik. A kényszerbetelepítés ellen valóban vannak jobb érvek is. TOLLHEGYEN Zászlójal Pilhál György" Levegőért kapkod a román diplomácia, amióta megjelent a sajtóban a fénykép, amelyen Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete Sepsiszentgyörgy polgármesterével, Kovászna megye tanácselnökével és egy erdélyi református püspökkel egy székely zászlót tart a kezében. Hűha! Némelyik újság románellenes összeesküvést vizionál. A lobogót ajándékba kapta a nagykövet, miután a kisebbségi jogok problémáiról beszélgetett a helyi vezetőkkel. Romániában a bíróságok számos esetben arra kötelezték az erdélyi hivatalokat, hogy távolítsák el a székely zászlót az önkormányzati épületekről, közterületekről. Klemm most azt nyilatkozta, őt összezavarták a prefektus és a magyar vezetők ellentmondó nyilatkozatai, ezért akarta személyesen tanulmányozni a helyzetet. A román külügy erre reményét fejezte ki, hogy a nagyköveti szemle után „adekvát módon mutatják majd be a romániai valóságot, a kisebbségekhez tartozó személyek jogait, valamint a Románia által követett, a standardoknak messzemenően megfelelő interkulturális modellt illetően”. Még a mutatóujját is fölemelte a külügy: „Az ilyen látogatások megkívánják az esetleges érzékenységek ismeretét és figyelembevételét. ” A börtönviselt Adrian Nastase volt kormányfő pedig kijelentette, a külügyminisztériumnak be kell kéretnie Hans Klemmet az ügy miatt. Amennyiben Mr. Klemm valóban kíváncsi a „standardoknak meszszemenően megfelelő interkulturális modelljére” Romániában, leghelyesebben akkor cselekszik, ha Mátyás király bevált módszere szerint álruhában, „adekvát módon” tekinti meg Erdélyt. Az igazit.