Magyar Nemzet, 2016. december (79. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-03 / 284. szám
28 magazin 2016. DECEMBER 3. SZOMBAT FOTÓ: MTI - MANEK ATTILA Robert Evans történész az Osztrák-Magyar Monarchia esélyeiről és arról, mit gondolnak rólunk a britek Birodalmi érdekeink Hogyan néz ki Nagy-Britannia meszszeségéből Magyarország és Közép-Európa történelme, miként tekint ránk manapság a szigetország átlagpolgára és vezető politikusgárdája? Milyen változások zajlanak a brit nemzettudatban? Robert Evans történésszel, a kora újkori közép- és kelet-európai történelem, a Habsburg-monarchia és Magyarország egyik legnevesebb brit szakértőjével erről is beszélgettünk. PETHŐ TIBOR - Ritka, hogy a térséggel foglalkozó angolszász történész ennyire otthonosan mozogjon Közép-Európában. Mi vonzotta felénk? - Eredetileg nyelvész voltam, rajongtam a nyelvekért, előbb a németért, aztán a szláv nyelvekért. Magyarországhoz pedig utóbb családi szálakkal is elkezdtem kötődni. Szerencsés, ritka helyzet, hiszen a térséggel foglalkozó történészek nagy része nem tud magyarul. A magyarság iránti érdeklődés is erősen megcsappant az utóbbi időben. - Korábban ez másképp volt? Hogyan tekintettek ránk Nagy-Britanniából? - Messze vagyunk egymástól, a Kárpát-medence pedig ritkán volt igazán érdekes az Egyesült Királyság számára politikai szempontból, noha a szimpátia bizonyos, legtöbbször arisztokrata körökben folyamatosan élt az elmúlt nagyjából másfél évszázadban. Ám az 1848-49-es forradalom és szabadságharc például nagyrészt hidegen hagyta a brit közvéleményt. Jeszenszky Géza a brit-magyar kapcsolatokról szóló tanulmányában idézi a kor jellegzetes megnyilvánulását, ami sok mindent elárul. Eszerint egy független Magyarország gondolata nagyjából akkora lelkesedést váltott ki nálunk, „mint Pesten vagy Debrecenben egy független Walesé”. A brit politika főként az orosz befolyás megfékezése, az európai egyensúly fenntartása érdekében az egységes Habsburg Birodalom létét támogatta. Ugyanakkor a szabadságharcot követő hatalmas megtorlás, Kossuth látogatása nagy szimpátiát váltott ki. - Ami aztán a XX. század elejére elolvadt, többek között Seton-Watsonnak - a híres Scotus Viatornak - a magyarországi nemzetiségi elnyomást ostorozó írásai miatt. - Szerintem Seton-Watson írásainak hatását eltúlozzák. A brit politika még az első világháború alatt, mondhatni az utolsó pillanatig a Monarchia fenntartásában gondolkodott, de a közvélemény is e mellett állt. Másként alakult volna a helyzet, ha Károlynak, a Ferenc Józsefet követő fiatal uralkodónak sikerült volna különbékét kötnie. Akkor nem terjed el az a vélekedés, hogy a dualista állam a Német Császárság csatlósává vált. Az is érthető, hogy a békeszerződés után a kis állammá vált, súlyát vesztett Magyarországra már jóval kevésbé figyeltek Londonban, azzal együtt, hogy főleg konzervatív körökben nem zárták ki a méltányos területi revízió lehetőségét. A második világháború megint csak az ellentétes táborba sodorta Magyarországot. A szimpátia feléledésére az ötvenhatos forradalomig várni kellett. Talán furcsán hat, de a forradalom nyomán születő engedékenyebb, a Nyugat felé nyitó politika is érdeklődést keltett, Kádárnak jó sajtója volt a hetvenes évek közepétől. A rendszerváltozást viszont elsősorban a brit átlagember szemében, de a politikusok esetében is elhomályosította a sokkal nagyobb horderejű német egység ügye. - Milyen a jelenlegi helyzet ezen a téren? - A brit közvélemény a globális felfogás megerősödésével egyre kevésbé figyel a térségre, a politika pedig leginkább az Európai Unióhoz igazodva fogalmazza meg véleményét. Igazából a brit politikát sem Magyarország, sem a térség nem foglalkoztatja különösebben. éviV - Távolról ránk tekintve nyilván a történelmünk is más, mint amilyennek mi látjuk. Mennyire igaz ez, ha a külföldi, de a magyar viszonyokat jól ismerő szakember szemével nézzük a magyar múltat? - Elsősorban a Habsburg Birodalom kutatója vagyok, erről tudok tehát beszélni. Biztos, hogy Magyarország történetét a XVI. századtól kezdve ebben a keretben kell vizsgálni, sokkal inkább, mint az a magyar közfelfogásban általános. Talán furcsa dolgot mondok, de én például jelentős uralkodónak tartom I. Lipótot (1657-1705), nemcsak a törökök kiűzésében játszott szerepe miatt, hanem mert centralizációs kísérlete megnövelhette volna a birodalom élettartamát. Súlyos hibája volt, hogy nem egyezett ki a magyar vezető réteggel. A szükséges kompromisszum azonban 1711- ben, a Rákóczi-féle küzdelmeket lezáró szatmári békével megszületett, amit tulajdonképpen nyugodtan tekinthetünk az 1867-es kiegyezés ősváltozatának. Ami utána következett, III. Károly (1711- 1740) és Mária Terézia (1740-1780) nyugodt építkezése, a dualista korszakkal állítható párhuzamba. Persze sohasem feledkezhetünk meg róla, hogy az uralkodónak mindig az összbirodalom érdekeit kellett néznie. Érdemes összevetni a magyarok és a csehek helyzetét. Nemcsak mert formálisan rengeteg a közös uralkodó a XIV. század óta, sokkal inkább a birodalomban meglévő egészen más szerepük miatt. A cseh államiságot ugyan a XVII. század elején gyakorlatilag eltörölték, a cseh arisztokrácia mint a birodalmi döntéshozó testületek állandó résztvevője mégis sokkal jelentősebb befolyással rendelkezett a császári udvarban, mint a magyarok, akiknek saját parlamentjük, kormányzati szerveik voltak. Mostani budapesti előadásában vetette fel, milyen hatást gyakorolt volna térségünkre és benne Magyarországra, ha a XVIII-XIX. században nem a németeknél, hanem a közép-európai szlávoknál következik be a nyelvi-nemzeti egységesülés. Miért merült fel a kérdés? - Elgondolkodtató, hogy a forradalomig a franciák több mint fele nem beszélte a hivatalos nyelvet, az Egyesült Királyságban pedig 1800-ban a lakosság még majdnem fele kelta, nem pedig angol nemzetiségű volt. Elviekben tehát ugyanolyan esély kínálkozott a szlávok egységesülésére, ráadásul akkoriban sokan úgy is vélték, a szláv egyetlenegy nyelv, tucatnyi nyelvjárással. Érdemes elképzelni, mennyire más lenne a mai helyzet például a Kárpát-medencében, ha annak idején a német nyelvterület többféle dialektusra szakad szét, a szlávokkal pedig az ellenkezője történik. Néha eljátszom a gondolattal, mert nem kizárt: ha ebben az időszakban, netán cseh közreműködéssel, valamiféle szláv dominanciájú birodalom születik, könynyen lehet, hogy idővel a Habsburg-dinasztia nélkül is életképes lett volna. Ilyen állam ugyan nem jött létre, ám a csehek fontos szerepet vállaltak később is, többek között Mária Terézia, majd II. József központosító törekvéseiben. Részben ennek a központosításnak az eredménye, hogy a szlávok egységesülése meghiúsult. A soknyelvű Habsburg-dinasztia igyekezett ugyanis mindenütt hivatalossá, de legalább az általános érintkezés nyelvévé tenni a németet. - A Mária Teréziát követő II. József helyét viszont mindmáig nem találjuk a magyar történelemben... - Pedig II. József alatt kapta meg az utolsó esélyt a birodalom, hogy hosszú távú túlélője, egyben tevőleges alakítója legyen a történelmi folyamatoknak. II. József szerepe jelentős volt, kár, hogy reformjai nem sikerültek. A lassú hanyatlást, a szétesést sajnos az 1867-es kiegyezés is csupán késleltetni tudta. - Nem hozhatott volna megoldást a trializmus, a szláv népekkel való kiegyezés? - Ennek nem voltgbizán realitása, a hatvanhetes kiegyezéskor a magyar politika akadályozta meg. Tisztán látták ugyanis, hogy idővel a birodalomban jelentősen megerősödne a szláv befolyás, ami Magyarország területi épségét veszélyeztetné. Ferenc Ferdinánd trónörökös tervezett trialista reformjának a XX. század elején pedig a Német Császárságra csodálattal tekintő, megerősödő, az akkori Ausztriában relatív többséget alkotó Messze vagyunk egymástól, a Kárpát medence pedig-kár lenne ezt tagadni - ritkán volt igazán érdekes az Egyesült Királyság számára politikai szempontból. szlávok dominanciájától tartó, német tudatú osztrákság állta volna útját. A trializmus tehát leginkább a bomlást gyorsította volna fel. Károly császár föderalizációs rendelkezése egy első világháborús különbéke esetén talán biztosíthatta volna a Monarchia valamiféle túlélését, de 1918 októberében az uralkodó már elkésett ezzel. Kérdéses, hogy egy megcsonkított Ausztria-Magyarország életképes lett volna-e az első világháborút követően. A fennmaradást hosszú távon feltehetően az sem segítette volna elő, ha a központi hatalmak megnyerik a háborút, amire 1918-ig, az amerikaiak megérkezéséig volt esély. A német hegemóniájú közép- és kelet-európai „új rend” 1918-ban már kezdett is konkrét alakot ölteni a mesterségesen létrehozott Lengyel és Finn Királysággal, a Baltikum Németországtól függő államaival és a csatlós ukrán monarchiával. Kérdés, milyen helye lett volna ebben a konstellációban a háború gyengítette Monarchiának. Feltehetően csak a korábbi problémák éledtek volna újjá a győzelmi eufória elmúltával. - A Monarchia iránti nosztalgia nálunk rendre fellángol. Érdemes-e akár a visegrádi együttműködésből kiinduló szorosabb együttműködésben gondolkodnunk? - Közép-Európának mint önálló entitásnak a jelenlegi körülmények között nincs igazán esélye. Legfeljebb ha az Európai Unió megroppan. Rendkívüli helyzetben sok múlna Lengyelországon, amely mégiscsak a térség erős középhatalma. A lengyeleknél a nyolcvanas-kilencvenes évek óta fontos paradigmaváltás figyelhető meg: ma már jóval kevésbé elutasítók Csehországgal vagy akár Ausztriával szemben. Arról viszont nem szabad megfeledkezni, hogy a sorozatos EU-bővítések óta, vagyis az elmúlt tíz-tizenöt esztendőben az osztrák sajtóból és valószínűleg az osztrák közgondolkodásból is szinte egészen eltűnt a „Közép-Európa” fogalom. Nem elképzelhetetlen, hogy vészhelyzetben ezek az országok egyenként és még jobban fognak kötődni Németországhoz. - Nagy-Britannia jelenleg nehéz hónapokat él át. Hasonlítható-e helyzete az egykori Monarchiáéhoz? - Csak erős megszorításokkal. A dinasztiához való viszony nálunk például egészen más, mint Ausztria-Magyarországon volt egykor. Nem az uralkodó család a legfőbb összetartó erő. Régebben egy átlag angliai polgár elsősorban britnek vallotta magát, s hasonló volt a helyzet Skóciában is, őket északi britekként emlegették. Mára a brit tudat megkopott, még Angliában is az „angolság” került inkább előtérbe. Nagyon sok kérdés merül fel ennek nyomán: kiszakad-e Skócia? Mi lesz Észak-Írországgal, közelednek-e az EU-tag Írországhoz? Vagy elhúzható-e a brexit folyamata úgy, hogy végül mégis más döntés szülessen? Egyik sem zárható ki jelenleg. Margaret Thatcher 1984 februárjában a budapesti Nagyvásárcsarnokban. Borsot törni az oroszok orra alá Robert Evans BudapestenFOTÓ:VÉGH LÁSZLÓ HIRDETÉS BENEDIKTY BÉLA: NÁZÁRETI A történelem legismertebb és legcsodálatosabb alakja tanulatlan ács lett volna? Aki írni-olvasni sem tud, de mindenkinél nagyobb hatással van az emberiségre kétezer éve? Akiről felnőttkoráig semmit nem tudunk, a későbbiekkel kapcsolatban pedig az Újszövetség ismertet meg velünk néhány, bölvésztrükknek tűnő cselekedetet, és sok, nem túl szellemes mondatot, amikkel tanított? Ezért nem ölnek meg senkit Ha elfogadjuk, hogy megszületett Názáretben (nem Betlehemben), és meghalt úgy, hogy kítélték és keresztre feszítették, akkor érdemes azt is tudni, milyen lehetett valójában. Mit tett, amiért gyűlölték és meg akarták ölni? Iknedzkty Béla regénye egy Názáretben született fiú életéről szól kilenc és tizenkilenc éves kora között. Megkísérli a válaszadást a fenti kérdésekre. Szlogen: Mindannyian Isten fiai vagyunk. Hit remény szeretet. ATHENAEUM KIADÓ 320 oldal, 3750 Ft SOLYMÁRI DÁNIEL - PALLÓS TAMÁS: FERENC PÁPA ÚTJÁN 21. századi beszélgetések Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a „reformok pápájának” gondolatait. A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vízi E. Szilveszter. A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg. ATHENAEUM KIADÓ 224 oldal, 3990 Ft LACKH JÁNOS - VÖRÖS ISTVÁN: CSAVARD Fa A SZÖVEGET Tudta? Tudta, hogy most nyúlik pontosan? Hogy estefelé már szűk a fejem? Hogy szóljon hangosan a gyomrom? Hogy Agyarország nem apácazárda? Hogy én vagyok King és én vagyok Kong? Hogy próbálj meg lazítani? Hogy budapesti trafóházban nagy az Amper mindennap? Hogy milyen életet él millió, billiárd, trilliárd furcsa szám? Hogy' van, ami szeretkezés meg nem is? Hogy jaj, úgy élvezem én a légkört? Meg hogy' ha senki sincs, ki felvarrasson, varrasd föl magad? Hát most megtudja! A sláger fülbemászó bogár. Sőt, agybamászó. Dünnyögjük, hogy mülió millió-millió rózsaszál, fütyörésszük, hogy most múlik pontosan, zümmögjük, hogy szeretlek is, meg nem is, dudorásszuk, hogy olyan szép a lángja, üvöltjük, hogy elhagyom a várost, suttogjuk, hogy már megint izzad a tenyerem. Ha akarjuk, ha nem. És a slágerhez érzelmek tapadnak, emlékek. Ez ment akkor, tudod, azon a mólón... Ezt hallgattuk egy pohár bor mellett... Mikor szegény édesanyám... Szülés után a szülőszobán... Amikor megláttam őt az utcaf irgatagban... Amikor tüntettünk... Amikor a győzelmet ünnepeltük... Amikor sírtunk, mert kikaptunk... ATHENAEUM KIADÓ 264 oldal, 4490 Ft