Magyar Nemzet, 2017. március (80. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-01 / 51. szám

2017. MÁRCIUS 1., SZERDA Polgári napilap LXXX. évfolyam, 51. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint 4 Hálapénz Egy felmérés szerint az elmúlt években nőtt a paraszol­venciát elutasító orvosok száma. 6 Zuhanórepülés Uniós pénzek hiányában drámaian visszaestek tavaly a hazai beruházások, in Kint is, bent is !U A brexit után a brit-ír kettős állampolgárok uniós és azon I lakosok is lesznek. ió Csiszolt gyémánt II. Az emberiség nagy baja, hogy megrémül a különbözőségek­től. Interjú Mischa Maiskyval. Nagy különbség a középiskolai felvételin HUTTER MARIANNA Bár a tavalyi, alacsony pontszámokkal megírt középiskolai felvételikhez képest idén összességében javulás tapasztal­ható, a hatosztályos gimnáziumok köz­ponti matematikavizsgája nehéz hely­zetbe hozta a kisdiákokat. Akik ugyanis a felvételi hivatalos napján vettek részt, az elmúlt tíz év leggyengébb eredmé­nyét produkálták, míg a pótnapon írás­­belizők sokkal jobban teljesítettek - tud­ta meg a Magyar Nemzet. A központi írásbeli vizsgákra januárban került sor az érintett intézményekben. Az eddi­gi évekhez hasonlóan idén is 50 pontot 19,7 pontot­ ­ értek el átlagosan a hatosztályos ma­tematikafelvételin az 50-ből, ez az elmúlt tíz év leggyengébb eredménye lehetett szerezni matematikából, illetve ugyancsak 50-et magyarból, tehát 100 pont volt a maximum. Az Oktatási Hiva­tal (OH) lapunk által megismert jelenté­séből kiderül: a hatosztályos gimnáziu­mokba jelentkezők eredményei csak magyarból javultak, matematikából romlott a diákok teljesítménye. Utóbbi azt jelenti, hogy a maximálisan megsze­rezhető 50 pontból idén csak 19,7 volt az átlag a tavalyi 22,3-del szemben. [A hatodikosok...] Folytatás a 4. oldalon ► 17051 770237 379033 Jön az e-recept A nagy ho ho ho A világ legnagyobb védelmi büdzséje Donald Trump tovább növelné a keretet © 11 Novembertől nem kell majd sorban állni a gyógyszertárban © 4 A fideszes vezetésű szövetség 230 ezer forintért öltöztet fel egy halőrt © 5 Állami százmilliók a Hunguardnak • A bankszektor után a közműcégek auditálásában is a kormányközeli cég lett a befutó KATONA MARIANN Összesen több mint félmilliárd forint értékben kötött szerződéseket a kor­mányközeli Hunguard Kft. 2014-ben és 2015-ben az állami és önkormány­zati tulajdonban lévő közműszolgálta­tó társaságok számlázási rendszerei­nek auditálására - tudta meg lapunk. A cégeknek nem is volt más választá­suk, a kormánypártok által módosított feltételeknek ugyanis kizárólag a - saj­tóhírek alapján Rogán Antal érdekelt­ségi köréhez köthető - Hunguard felelt A Hunguard több szálon is kötődik Rogán Antal propagandaminiszter érdekeltségi köréhez még. A Magyar Nemzet azután ismer­hette meg az adatokat, hogy az MSZP-s Tóth Bertalan közérdekűadat-igénylésé­­re több tucat olyan szolgáltatónak kel­lett kiadnia dokumentumait, amelyek­nek legalább többségben tulajdonosa az állam vagy egy önkormányzat. Mindez azért is érdekes, mert a Hun­guard a szerződéskötések idején négy magánszemély tulajdonában állt, tavaly viszont már máltai és ciprusi cégek is bekerültek a tulajdonosi körbe. A végső tulajdonos a nyilvánosság és a sajtó szá­mára ismeretlen, olyannyira, hogy még a közműszolgáltatók sem tudják, mi­lyen változások történtek a cégnél. Már­pedig a Hunguard a számlázási rendsze­rek auditálása közben igen sok adathoz hozzáférhet­­ még a paksi atomerőmű­nél is. A különféle közműszolgáltatók a szerződésekben foglalt titoktartási kö­telezettségben látnak garanciát arra, hogy az információk ne juthassanak il­letéktelenekhez. Volt olyan vidéki vízszolgáltató tár­saság, amely szerint az auditálás szá­mukra csak „indokolatlanul költséges, fölösleges procedúrát” okozott. Viszont nem tehettek mást, mint hogy szerződ­jenek a Hunguarddal. A kormányközeli céget nem csak a közműszolgáltatók kapcsán hozták helyzetbe. Lapunk is megírta, hogy ősz­szel zsíros megbízást nyertek el, hiszen egy jogszabály alapján a teljes magyar bankszektor informatikai auditálását is egyedül végezhetik. Részletek a 3. oldalon Rogán Antal feltalálótársa volt a Hunguard Kft. egyik korábbi tulajdonosa. Többek között a Magyar Villamos Művek cégeinek szám­lázási rendszereit is auditálta a mára offshore hátterűvé vált cég fotó: székelyhídi Balázs Orbán folytatná az adócsökkentést • Róna Péter: Nem megalapozott az ötszázalékos növekedési terv HAJDÚ PÉTER Elképesztő fejlődési ívet rajzolt meg a magyar gazdaság számára Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján tegnap elmondott beszédében. Előadá­sának visszatérő gondolata volt, hogy a kormány politikájának továbbra is hangsúlyos eleme marad a migránskér­­dés. A kormányfő kijelentette, hazánk­ban meg kell őrizni az etnikai homoge­nitást, mert „a túl nagy keveredés baj­jal jár”. S bár nagyon fontos a gazdasági növekedés, és tény a munkaerőhiány, felszólította a vállalkozókat, legfel­jebb időlegesen alkalmazzanak külföl­di munkaerőt. Úgy fogalmazott, fontos, hogy Magyarországon a magas képzett­séget kívánó állások mellett az alacso­nyabb szintű képzést igénylő munka­körökben is itthoniakét alkalmazza­nak: még a takarítást és a vécépucolást is magyarok végezzék. Ha pedig emiatt a magyarokat a nyugat-európai munka­­vállalás során hátrány éri, akkor a ma­gyar kormány korlátozni fogja a külföl­di tőke magyarországi „letelepedését”. A gazdaságról szólva a miniszterel­nök elmondta, hogy a 2010 utáni tűz­oltást követően csökkent a költségvetési hiány és az­ államadósság, közben növe­kedési pályára állt a magyar gazdaság, aminek eredményeként idén és jövőre már a kívánatos 3-5 százalékos sávban lesz a bővülés. Mindamellett elismerte, egyelőre a közepesen fejlett országok szintjén ver­gődik hazánk, ahonnan ki kell törni, mert csak így lehet közelebb kerülni az unió fejlettebb országaihoz. [Orbán:...] Folytatás a 7. oldalon ► Matolcsy György dicshimnuszt zengett a hazai gazdaságpolitikáról. Orbán Viktor szerint még van tennivaló fotó Balogh Dávid Jogerős­ helyükön maradhatnak a Mahir-oszlopok SZABÓ ZSOLT Hatálytalan és érvénytelen a Fővárosi Közgyűlés 2015 szeptemberében meg­hozott döntése a Magyar Nemzettel kö­zös tulajdonosi körhöz tartozó Mahir Cityposter Kft. 2006-ban 25 évre kötött szerződésének felmondásáról. Ezt hir­dette ki immár jogerős ítéletében teg­nap a Debreceni Ítélőtábla, helyben­hagyva a Fővárosi Törvényszék elsőfo­kú végzését, így a helyén maradhat a cég összesen 650 budapesti hirdetőosz­lopa, a fővárosnak ráadásul 1,27 millió forint perköltséget is fizetnie kell. Görög Attila, a Debreceni Ítélőtábla tanácsvezető bírája szinte minden pon­ton alaptalannak találta a főváros felleb­bezését, amely csaknem hatvan oldalon vitatta­ a korábbi ítéletet. Csikós Csaba, a főváros ügyvédje legfőképpen Kolozs Balázst, az akkor még nem jogerős íté­letet kihirdető bírót vádolta elfogultság­gal, részrehajlással, a bizonyítási indítvá­nyaik elutasítása miatt. Fellebbezésében még azt is kifogásolta, hogy őt egyszer a törvényszéki bíró figyelmeztette „va­lótlanságok állítása miatt”, s ezt a jogász dehonesztálónak érezte. Ezzel szemben a táblabíróság hosszú és részletes szóbe­li indokolásában kifejtette: Kolozs Balázs bíró tisztességesen és becsületesen járt el, amiért köszönet illeti. [Jogerősen...] Folytatás a 2. oldalon ►

Next