Magyar Nemzet, 2017. május (80. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-30 / 124. szám

Magyar Nemzet 2017. MÁJUS 30., KEDD Borisz Godunov: éljen vagy haljon a cár? • A darab szereposztása nyugodtan nevezhető parádésnak, valami mégis hiányzik, s ezt már a szünetben érezzük, a végén még inkább GYÖRGY ZSOMBOR A pártkatona, a köpönyegforgató, a ha­talom vélt és valós igényeit kritika nél­kül teljesítő vagy túlteljesítő ember. Tud­juk jól, ez a figura helyszíntől és kortól függetlenül létezik. A színpadkép, a jel­mezek, párbeszédek ki is emelnek min­ket térből és időből, mint kiderül, nem csak az áthallásvadászok kedvéért. Pe­dig áthallások sora adná magát, hazug­ságok, minden rendszerben talpon ma­radó hordószónokok, trükkök százai. Az előadás azonban tartózkodó, nincsenek egyértelmű kiszólások, aki akarja és ké­pes rá, úgyis tovább értelmezi, szövi ma­gában a történetet. A fővárosi Katona József Színházban jártunk, ahol szombaton mutatták be Zsámbéki Gábor rendezésében Alek­­szandr Puskin klasszikusát, a Borisz Godunovot. A címszerepet Máté Gá­bor játssza­­ kiforrottan, finom humor­ral, az öregurasságban helyenként az Ascher-féle, szintén katonás Sirály vé­nülő Szorinját idézve. Hiába tölti ki a re­mek játék a teret, mégiscsak vissza-visz­­szatér a kérdés, ki is az igazi főszereplő. Nem színészileg, inkább a tanulságkere­sés szempontjából. Merthogy a darab olykor hangos, máskor néma hőse vagy antihőse maga az istenadta nép, amelyik hisz az új erőben, lelkesedik érte - ha olykor kényszer vagy önbecsapás árán is­­, és amelynek akár a vérét is ontják más hatalmáért. A Kovács Lehel formázta ifjú szerze­tes, majd önjelölt cáraspiráns útja, jel­lemének alakulása a kolostortól a vé­res kézzel megszerzett hatalomig vezet. Maga Godunov is megkapta a Heródes gúnynevet, mintegy jelzőként, hiszen a soha le nem mosott vád szerint meg­ölette a trón várományosát, a gyermek Gyimitrijt. Majd lám, a történelem meg­ismétli önmagát, halála után Godunov gyermekei is ott hevernek a cellában ki­terítve. Hiába tehát a halottas ágyról osz­tott, kezdő politikusoknak jó tanáccsal is felérő intelmek a kis cárevicsnek (Zsám­béki Tóbiás) - így például, hogy jelent meg gyakran a nép előtt, de csak olya­nok körében, akik tehennek hisznek -, az orvul szerzett hatalom orvul vész el. Sujszkij herceg (Bezerédi Zoltán), a minden lében kanál kampányfőnök, ta­nácsadó is lehetne, ha nem az 1600-as években járnánk. A nagy intrikus figyel­meztet, ha a cárra nézve veszélyesen kezd „pusmogni” a nép. A darab szereposztása nyugodtan nevezhető parádésnak, Bán János, Szacsvay László, Újlaki Dénes, Elek Fe­renc, csak ízelítőül néhány név a fentie­ken túl. Radnai Annamária és Térey Já­nos új fordítása könnyed és sodró, igaz, esetükben ennek ellenkezőjének lenne hírértéke. Valami mégis hiányzik. Ezt már a szü­netben érezzük, a végén még inkább. Meglehet, a kényszerű tömörítés is okoz­za hiányérzetünket, a nézők álló-ülő ké­pességére való tekintettel alig több mint két órába kellett becsomagolni azt, ami háromnál is többet érne. Talán érnie is kell még a darabnak, bár a színészi telje­sítményre most sem lehet panasz. Az el­ismerés kijár a sok munkáért, de a katar­zis, az aha-élmény ezúttal elmaradt. Ta­lán majd beérik az is. A zárás kemény, tanulságos, mégis mély érzések nélkül maradunk. Kiderül, a Godunov halálát követő kor még több szenvedést és áldo­zatot követel, aki szembeszáll, azt kite­rítik úgyis. Megvan az új vezető, a nép az utcán, de egy se bírta mondani, hogy éljen a cár. Végül egy nyugdíjas asszony mégis. Ám ő is csak félszegen. FOTÓ: SZILÁGYI LENKE Hiába tölti ki a remek játék a teret, mégiscsak vissza-visszatér a kérdés, ki is az igazi főszereplő Gyerekkori rajongásból vált az elsüllyedt hajók kapitányává • Ötven éve hunyt el Dékány András, a magyar ifjúsági irodalom egyik állócsillaga SZATHMÁRY ISTVÁN A mai fiataloknak talán kevesebbet mond, de szerencsére nem merült tel­jesen feledésbe a ma ötven éve elhunyt Dékány András neve. Tengerészregénye­in nemzedékek nőttek fel, népszerűsé­ge az ötvenes-hatvanas években veteke­dett a francia Jules Verne-ével, azaz Ver­ne Gyuláéval. Írásművészete mellett a legtöbb magyar számára akkoriban el­érhetetlen távolságra került tengerek vi­lágának vonzása is közrejátszott ebben. Amikor Dékány András 1903-ban Kecskeméten meglátta a napvilágot, a Monarchia lobogói alatt kisebb-nagyobb hajók ezrei szelték a habokat. Mellette sorakozott kereskedelmi flottánk és még létező tengerpartunk védelmére a vitág nyolcadik legerősebb hadiflottája, mely­nek - igaz, nem túl hosszú - története so­rán egyetlen hadihajója sem adta meg magát az ellenségnek. Dékány András fiatalon ennek, az akkor még örök éle­tűnek tekintett tengerészetnek a tisztje­ként képzelte el jövőjét. Akkoriban sem­mi meglepő nem volt abban, hogy valaki az Alföld közepéről tengerre vágyakoz­zon. A közismert jelszót, hogy „Tenger­re, magyar!”, ugyan Kossuth röpítette vi­lággá, de a flottában mindig szolgáltak magyarok. A Nagykunságban, Kendere­sen született utolsó osztrák-magyar flot­taparancsnok, Ipáthy Miklós mellett elég megemlíteni a hajdanán szintén az Oszt­­rák Magyar Monarchiához tartozó ve­lencei Arsenal hazánkból származó pa­rancsnokát, az erdélyi hegyek közül in­dult martonosi Gyújtó Károly admirálist. Dékány András életének első nagy megrázkódtatása valószínűleg az lehe­tett, amikor az általa később megörökí­tett fiumei Nautica, vagyis a tengerésze­ti akadémia hallgatójaként szembesülnie kellett a szeretett és tisztelt flotta pusz­tulásával, méltatlan kezekbe kerülésé­vel. Akkor még bizonyára nem sejtette, hogy nevének ismertségét főleg ennek az elsüllyedt vízi világnak a megéneklé­­sével fogja elérni, de addig még jó né­hány kerülőt kell majd tennie. Bár még szolgált kereskedelmi hajósként, amikor a partra vetett magyar haditengerész­tisztek túlélésként kitalálták a Duna-ten­­gerhajózást, további pályáján végül a toll vált kenyérkereső szerszámává. Ám ad­dig, amíg ez bekövetkezett, volt mester­ember, kereskedelmi utazó, egy időben Angliából küldött tudósításokat hazai la­poknak, amivel megtalálta új hivatását, melyről nem sejthette, hogy az sem lesz mentes újabb hajótöréstől. A két háború között a Magyarság, majd az Új Magyarság belső munkatár­saként dolgozott, mellette publikált a Franklin Társulat lapjában, az Új tükör­ben. írt a kor írófejedelmének tekintett Herczeg Ferenc Új Idők című lapjának, majd a Magyar Cserkészszövetség saj­tóelőadója lett. Mindez elég volt ahhoz, hogy a háború után politikailag nemkí­vánatos személlyé váljon. Közben tucat­nyi regényt, szociográfiát, ismeretter­jesztő könyvet, számos színművet írt. Az utóbbiakból Fazekas Mihály Lúdas Matyijának színpadi átdolgozása mel­lett a legismertebb a Csínom Palkó volt, melyhez Farkas Ferenc írt zenét. Szerző­jének akkoriban nem túl jól csengő Q£ve sem akadályozta meg, hogy a hetvenes években filmet csináljanak belőle. Mivel háború előtti munkássága bal­lasztként nehezedett rá, s különösen a szociográfia művelésével nem aratha­tott volna sok babért a szocializmus.Végül a hatalom is tudomá­sul vette népszerűségét, és 1961-ben József Attila-díjjal ismerték el munkásságá­­ban, így ő is a bevált menekülési útvo­nalat választotta az egyre zordabbá vá­ló világban. Hogy megmaradhasson a szellem többé-kevésbé független embe­rének, a kevésbé szem előtt levő ifjúsá­gi irodalom felé fordult, ahol végül talán legmaradandóbb műveit alkotta. Ekkor születtek a múlt iránt táplált nosztalgia szülte ifjúsági regényei, s amit vesztett vele a „komoly” irodalom, annál többet nyertek hajóskönyveit, köztük a leghíre­sebbeket, a Matrózok, hajók, kapitányok és a Kalózok, bálnák, tengerek köteteit ronggyá olvasó fiatal olvasói. Az egykori magyar tengeri világ talán legkönnyebb tollú krónikásaként méltó emléket állít­hatott néhai szerelmének, a hazai hajó­zásnak. Még olyan, az 1848-as örökséget méltatlanul saját előképének tekintő kor kívánalmai szerint megírt sorozata, mint a forradalom egyetlen tengerjáró hajó­jának és kapitányának, Monostory Ba­lázsnak a történetét megörökítő Kossuth Lajos tengerésze esetében is úgy tudott megszólalni, hogy a megfelelési kény­szer semmit sem vont le azok értéké­ből. De ugyanez mondható el további, a korban igen népszerű regényeiről, mint A fekete herceg vagy a Mexikói legények. Végül a hatalom is tudomásul vette nép­szerűségét, és 1961-ben József Attila-díj­jal ismerték el munkásságát. Ma neve igazából tengerészregény­­sorozatából ismert, amelyben például emlékezetes figurát tudott teremteni Turkovich Daniló kapitány alakjában. Egy személyes ismerősének közlése szerint háború utáni munkáiban nem hagyatkozott csupán saját fiumei iskola­éveinek, rövid tengeri életének emléke­ire. Partra vetett hajósként állandóan képezte magát, többek között a Natio­nal Geographic szorgos forgatásával, így nem meglepő, hogy utolsó, életé­ben megjelent művében, a Titanic tra­gédiáját egy, a hajón utazó kisfiú sze­mével láttató, a valóságot a képzelettel vegyítő SOS Titanicban is hű képet tu­dott adni a világtörténelem máig leghí­resebb hajótöréséről. Vízy Dorka díj Szakmai elismerés kollégánknak A Magyar Nemzet Magazin és lapunk kulturális rovatának egyik szerkesztő­je, újságírója, Szathmáry István Pál (ké­pünkön) kapta idén a Vízy Dorka-dí­­jat. A lengyel világot és nyelvet is jól is­merő kollégánk idén januári, Hogyan került Lengyelország „trónjára” Jézus? című cikkéért kapta az elismerést, ame­lyet szakmai zsűri ítél oda és ad át min­den évben május 29-én. Ez a tragikusan korán távozott kiváló újságíró, rádiós műsorvezető, Vízy Dorka születésnapja. A nevét viselő alapítványt családtagjai, barátai hozták létre emlékének ápolásá­ra. Továbbiak az MNO.hu oldalon. (MN) Koncert Öt év után újra fellép Magyarországon Sting Öt év után ismét Budapesten ad kon­certet Sting. A brit zenész október 13- án lép fel a Papp László Budapest Sport­­arénában a tavaly ősszel megjelent al­buma, a 57th & 9th európai turnéja keretében. A 65 éves Sting ezúttal há­romfős zenekarral áll színpadra, rég­óta állandó gitárosával, Dominic Miller­rel, Josh Freese dobossal és Rufus Miller gitárossal, de vendégként fia, Joe Sum­ner énekes-basszusgitáros és a harmoni­kaművész Percy Cardona, a Last Bando­leros tagja is velük játszik. A koncertre jegyeket az Onlineticketshop.hu honla­pon lehet vásárolni. (MTI) ­ Nem kér bocsánatot Schmidt Mária újra Pruck Pált sértegeti Továbbra sem ismeri el Schmidt Mária, hogy Pruck Pál látható az ’56-os emlék­évre készült plakátok egyikén - derült ki a Pesti Srácok interjújából. Ugyan az 1956-os Intézet jelentése is megál­lapította, hogy nem Dózsa László szí­nész látható a képen, a terror Háza Múzeum főigazgatója azt sem ismer­te el, hogy vizsgálat folyt volna. - Ösz­­szecsaptak egy botrányos pamfletet - állította. Ezután Schmidt relativizál­­ni próbált, és arra utalt, hogy teljesen mindegy, ki van a képen. - Akkor a sza­badságot védte, akárhogy is hívták őt - mondta, hozzátéve mégis, hogy Dózsa kiállt a forradalom mellett, Pruck pe­dig „a kádári propaganda szolgálatá­ba állt”. Szóba került az ’56-os emlékév dala is, az Egy szabad országért, ami­ről tavaly még azt állította Tallai Gábor, hogy 50 millióba került. Aztán mások mellett Desmond Child szerző is közöl­te, hogy semmit nem kért érte, így kér­déses volt, miért volt ilyen drága a ko­rábbi indulóból átalakított emlékdal. A nemrég kikerült költségvetésből már úgy tűnt, 10 milliónál nem kerülhetett többe a szám. Schmidt most már azt mondta, mások állítottak „mindenféle vadságot” a milliókról, ők pedig, hogy 50 millió lett volna, ha Childék nem in­gyen vállalják a részvételt. Ehhez ké­pest Tállai azt mondta: bár nem kértek pénzt, költség így is keletkezett, mint­egy 50 millió forint. (MN)

Next