Magyar Nemzet, 2017. június (80. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-01 / 126. szám
Magyar Nemzet 2017. JÚNIUS 1., CSÜTÖRTÖK belföld 15 Miért kellett meghalnia ifj. Tóth Tamásnak? • Egy 25 évvel ezelőtti gyilkosság, ami nem egészen úgy történt, ahogy a nyilvánosság előtt elmondták FEKETE GY. ATTILA Fontos tényeket hallgatott el a nyilvánosság elől a rendőrség az 1992-ben a Fejér megyei Sárszentmihály határában elkövetett „vadászgyilkosságról” - állítja Tóth Tamás, a település egykori polgármestere, az egyik áldozat, id. Tóth Tamás édesapja. Tóth, aki fia meggyilkolása után évekig elszántan küzdött a halálbüntetés visszaállításáért, és eközben a börtönben szembenézett fia egyik gyilkosával, úgy érzi, a férfit „kitalált mese” alapján ítélték el fia és barátja megöléséért 1995-ben. - Ők lőtték le a fiamat és a barátját: Donászi Aladár és Bene László. De nem azért, mert lőgyakorlat közben rajtakapták azt a két gonosztevőt, ahogy a rendőrség állítja - mondja Tóth Tamás. - Másért kellett meghalniuk. Olyasmit láthattak, amit nem lett volna szabad, és a hatóságoknak is az volt az érdekük, és még ma is az, hogy ne derüljön ki az igazság. Negyedszázada a nyilvánosság úgy tudja: a két fiatal vadász, ifj. Tóth Tamás és barátja, Izsó László gyilkosai, Donászi Aladár és Bene László lőgyakorlatot tartottak a Sárszentmihály határában található lődombon, ahol korábban, a rendszerváltozás kezdetén feloszlatott munkásőrség is gyakorlatozott. Ifj. Tóth és Izsó rajtakapta a két férfit, ezért kellett meghalniuk. Rosszkor voltak rossz helyen, rom férfit Fél év híján huszonöt évvel a gyilkosság után Tóth Tamás a győri levéltárban átnézte a fia halála ügyében keletkezett iratokat, és olyan információkra bukkant, amelyekről korábban még neki sem beszéltek a rendőrök, pedig annak idején rendszeresen tájékoztatta a Fejér megyei rendőrség a nyomozás fejleményeiről. Tóth azt mindig is tudta, hogy - a rendőrség sajtónyilatkozataival ellentétben - a fia nem másodmagával indult aznap vadászni. Egy nyolcfős társasággal kirándultak, hárman közülük nem vadászok voltak, a többiek magukkal vitték a fegyvereiket. A társaság egyik nem vadász tagja kocsival kísérte a csapatot, később azzal mentek volna el egy étterembe. A lődomb felé közeledve lövéseket hallottak. Sorozatlövéseket. Ifj. Tóth Tamás barátait visszaküldte a viszonylagos biztonságot nyújtó közeli fák mögé, majd Izsóval kocsiba ültek, hogy elkapják az „orvvadászokat”. Amikor másfél évvel később elfogták Donászit és Benét, azt állították, a vadászok rájuk támadtak, ők csak védekeztek. „Ha nem lőjük le őket, ők lőnek le minket” - vallották. A rendőrség máig hivatalosnak tekintendő álláspontja szerint négyen voltak a domb mögött: ifj. Tóth, Izsó, Donászi és Bene. A levéltárban pihenő iratok tanúsága szerint azonban ez nem igaz. Ifj. Tóth Tamás és Izsó egyik barátja, aki a többiekkel együtt a fák között várakozott, látott három férfit kevéssel azután, hogy ifj. Tóth és Izsó kocsija eltűnt a szemük elől a domb mögött, majd röviddel ezután lövések dördültek. Alighogy ezt meghallották, ők hárman fejvesztve rohantak a lődomb mellett parkoló kocsijukhoz, majd elhajtottak. A tanú jegyzőkönyvezett vallomása szerint a három férfi zöld terepszínű ruhát viselt. Az egyik erősen sántított, és valamilyen hosszú tárgy volt nála, ami akár tokban tartott puska is lehetett. Pár másodperccel később a domb mögött felbőgött egy másik autó motorja. Ezt mindannyian hallották. Mintha lyukas lett volna a kipufogója. Ezt az autót azonban senki sem látta, végig a lődomb takarásában volt. Feltehetőleg az a Lada lehetett, amellyel Donászi és Bene elmenekült a tetthelyről, s amelyet később egy benzinkút közelében találtak meg. Tóth Tamás a levéltárban fellelhető bűnügyi iratok alapján azt állítja, a rendőrség nem kereste a tanú által említett három férfit. Mivel csak egy tanú vallotta, hogy látta őket, figyelmen kívül hagyták a vallomását. Tóth szerint az egyik nyomozó még meg is fenyegette, hogy baja lehet abból, ha összeviszsza beszél. „Tévednek”, „rosszul hallották” - ezekkel a szavakkal söpörték félre azokat a vallomásokat, amelyek szerint sorozatlövések hangja hallatszott a lődomb mögül. Márpedig a csapatban öt vadász volt, akik gyakorlott fegyverhasználókként és katonaviselt emberekként különbséget tudnak tenni a gyors egymásutánban leadott egyes lövések és a sorozatlövések között. Tóth Tamás fia elvesztése után a halálbüntetés visszaállításának élharcosa lett. Ezért is kérdezte meg tőle évekkel később Bene László, amikor a szegedi Csillag börtönben meglátogatta - mert szembe akart nézni fia gyilkosával -: „Kötelet hozott?” - Mielőtt találkoztam volna azzal a gyilkossal, a börtön illetékesei elbeszélgettek velem. Megkérdeztem tőlük, mi történik, ha kínos kérdést teszek fel Renének. Megnyugtattak, ő olyan kérdésekre nem válaszol. Olyankor megdermed és elhallgat. Amikor ott ültem vele szemben, megjegyeztem, hogy „maguk nem csak ketten voltak ott akkor”. Úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát. Lemerevedett és nem válaszolt. Felért egy beismeréssel. Tóth Tamás szerint hiába ítélték életfogytig tartó fegyházra Donászit és Benét, ma sem tudjuk, miért kellett a fiának meghalnia. Több levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, kérte, hogy nézzék át újra az aktákat, de mint mondta, csak bicskanyitogató válaszokat kapott a miniszter egyik munkatársától. - Igaz, az én leveleim sem voltak túl udvariasak, kétségtelen - ismerte el -, de nem értem, ennyi év után miért kell még mindig hazudozniuk. Tóth nemrég levelet kapott. Az e-mail küldője nem kevesebbet állít, mint hogy Donászi Aladár, aki a hivatalos tájékoztatás szerint 2001. augusztus 10-én a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönben öngyilkos lett, valójában él. Tóth ma már ezt sem tartja elképzelhetetlennek. Végül is az irattárban lévő bűnügyi aktákban nyoma sincs a halotti bizonyítványának vagy a halottszemle dokumentumainak. Hiába kérte a fegyintézettől, hogy megtekintse a náluk lévő példányokat, előbb azt mondták neki, hogy titkos, majd azt, hogy kérjen engedélyt. Ifj. Tóth Tamás és barátja rajtakapta a két férfit, ezért kellett meghalniuk - rosszkor voltak rossz helyen Egy ma már nyugdíjas nyomozó, aki annak idején részt vett a Donászi-Bene páros elleni hajtóvadászatban, azt mondja, Tóth Tamás téved. Annak idején próbálták megtalálni azt a három embert, akiről a tanú beszélt, de nem sikerült. Ráadásul Donászi és Bene is azt vallotta, nem volt ott senki rajtuk kívül. A volt nyomozó szerint minden lehetséges bizonyítékot komolyan vettek. Arra a kérdésre, hogy a három férfi felkutatására tett próbálkozásoknak miért nincs nyomuk az irattárban, a nyomozó azt felelte: a bíróság elé már csak azok az iratok kerültek, amelyek a vádlottak bűnösségét igazolták. Egy ilyen nyomozás során ezer szálat vizsgál a rendőrség, de jó, ha azok tíz százaléka releváns az ügyben. Donászi Aladár és Bene László 1991. június 12-től 1994. május 4-i elfogásukig több rablást követtek el, és négy ember életét oltották ki. Donászi egyedül követte el azt a győri rablást, amelynek során lelőtt egy rendőrt, a portást pedig életveszélyesen megsebesítette. 1992. május 11-én a budai Skála (helyén ma az Allee Bevásárlóközpont áll) közelében lelőtték azt az egyetemistát, akiről feltételezték, hogy az áruház bevételét viszi taxival a bankba. Sárszentmihályon 1992. november 8-án lőtték le ifj. Tóth Tamást és Izsó Lászlót, majd 1993 januárjában tűzharcba bonyolódtak az újpesti Alfa áruház biztonságijaival, akik megfutamították őket. Novemberben aztán 15 milliót raboltak egy Soroksári úti postáról. Akciójukról azonban értesült egy hölgyismerősük. Donászi el akarta hallgattatni a túl sokat tudó nőt, de mielőtt meggyilkolhatták volna, a rendőrség elfogta őket. tothtamás: A levéltárban fellelhető bűnügyi iratok alapján a rendőrség nem kereste a ház skálás gyilkos néven is ismert Bene László. Nem reagált arra, hogy nem csak Donászival ketten voltak a helyszínen forrás:tv2 Könyvben hív tetemre a hazai értelmiség Hegymenet címmel közérthető látleletet készítettek Magyarországról • A racionális párbeszédet erősítenék PINTÉR BENCE A magyar értelmiség krémje gyűlt össze tegnap este a Kossuth Klubban a Hegymenet című tanulmánykötet bemutatójára. Az Osiris Kiadó által gondozott könyvben Magyarország vezető társadalomtudósai veszik számba az ország előtt álló legnagyobb problémákat. A kiadó vezetője, Gyurgyák János egy dolgot kért az est résztvevőitől: hagyják hátra érzelmeiket és sértődöttségeiket. Ennek jegyében el is mesélte, hogy a kötetet eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia adta volna ki, de az utolsó pillanatban át kellett vennie az Osirisnak. Gyurgyák elmondása alapján ez a hirtelen változás nem volt mentes a politikai nyomásgyakorlástól. Az egyik szerkesztő, Jakab András, az MTA Jogtudományi Intézetének vezetője elmondta: a cél az volt, hogy közérthető problémafeltárással újradefiniálják a közbeszéd kereteit, erősítsék a racionális párbeszéd lehetőségeit; a remény pedig az, hogy a kötet közös ügyeink racionális megtárgyalásának szimbóluma lehet az oktatáspolitikától a cigánykérdésen és a közgazdasági témákon át a múltfeldolgozásig. Tölgyessy Péter politológus bevezető előadásában sokszor kifejtett elemzéseit foglalta öszsze. A rendszerváltáskor ígéretesnek tűnő felzárkózás az egész térségben, de Magyarországon kifejezetten sikertelen volt. Ennek egyik oka a Kádár-rendszer zsákutcás „diadala”, amely az állami források lenyúlásából, kikerülése-A megoldást nem lehet külföldről lemásolni: elsősorban érdekegyesítésre van szükség ,ős biztosította a viszonylagos jólétet - innen nehezebb volt a piaci logikára áttérni. A másik ok pedig az, hogy itthon a rendszerváltáskor az első pillanattól kezdve egyáltalán nem volt politikai egységmozgalom: a szűkös polgári erők háromfelé bomlottak. A magyar átmenetet a kényszer mozgatta, és nem a szakpolitikai belátás. Szerinte erre a sikertelenségre adott válaszként született meg 2010- ben az Orbán-rendszer. Demokratikusnak látszik, de a hatalom szerkezete piramisszerű; nem a piac, az emberek autonóm mozgása határozza meg a történéseket, hanem a hatalom. A rendszer a magántulajdont meghagyja, de erős állami kontroll alatt tartja a piacot. Mindent centralizál az oktatástól az egészségügyig, mégis megőrzi a pluralizmust, nem válik diktatúrává. Tölgyessy szerint a rendszernek vannak számottevő eredményei a foglalkoztatottságtól kezdve a külső finanszírozás leépítéséig. Fontosnak nevezte, hogy ebben a közegben életben tartsuk a racionális beszédet a közügyekről, és fontos az is, hogy az értelmiség megőrizze a reményt, hiszen bármikor változhat a helyzet. A megoldást pedig nem lehet külföldről lemásolni, elsősorban érdekegyesítésre van szükség. Balázs Zoltán politológus, közgazdász szerint ez a könyv nem feltétlenül megoldásokat nyújt, hanem arra hívja fel a szakemberek figyelmét, hogy keressék meg saját területeiken a problémákat. Stefano Bottoni történész úgy látja, ez a könyv súlyos látlelet és tetemre hívás a lesajnált értelmiség részéről. A politológus Tóth Csaba úgy véli: a kötet megmutatja: az általában csak akadémiai közegben mozgó emberek, tudósok tudnak közérthetően írni. Tapasztalata szerint az adatok, szűk közegnek szóló tudományosság nagyon elkülönült a közbeszédtől, ami pedig ezzel párhuzamosan elbutult; ez a kötet viszont érthető érveket szolgáltat. Jakab András úgy foglalta össze a kötet szerzőinek irányultságát, hogy mind nyugatos, intézményekben hívő szakemberek. Tóth szerint ez a meghatározás bárhol máshol alapvetően semleges pozíciót jelölne, itthon azonban már ezzel ellenzékiként jelölik meg a szerzőket. Balázs Zoltán rögtön tiltakozott: ő nem tartja magát nyugatosnak, szerinte az ilyen meghatározással tesszük magunkat igazán keletre. Stefano Bottoni szerint a mai Nyugat már nem az az egységes, fejlődő Nyugat, amiről a nyolcvanas években képet alkotott a magyarság: Dél-Olaszországnak például egy az egyben, vége. Tóth Csaba erre reagálva elmondta: a mai középiskolások azért szerinte pontosan tudják, hogy mi az a Nyugat, amire ők vágynak. A vita második részében Chikán Attila közgazdász arról beszélt, hogy a legtöbb fontos gazdasági mutató vonatkozásában le vagyunk maradva, leszámítva pár makromutatót, amelyek a kormány cselekvési terét növelték. Csaba László akadémikus szerint a könyv tanulsága az, hogy kiderül: nincs olyan, hogy gazdaság, meg politika, hanem részterületek vannak, amelyekben a terület szakértői kórképet adnak. Ami pedig meglepő, hogy a problémák rendkívül hasonlók mindegyik területen: a vezetés „sámánista” politikát követ, olyan vezetőket nevez ki, akik alig tudnak valamit az adott szakágról. Társadalomkutatók írtak a kötetbe