Magyar Nemzet, 2017. július (80. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-15 / 163. szám

Maival' fanzrt 2017. JÚLIUS 15., SZOMBAT magazin 21 Adorlás, a hiányok faluja­­ „Itt olyan a keveredés, hogy a géneket a Jóisten is nehezen válogatja ki” A marslakók háza A Nagyharsányban és a szomszédos falvakban 2008 óta megrendezett összművészeti fesztivál, az Ördögkat­lan minden évben gyermekeket lát vendégül egy hátrányos helyzetű környékbeli településről. Idén Ador­jásra esett a választás. Látogatást tet­tünk a faluban, amely lényegében nem más, mint magányos holtágként kanyargó utca az ormánsági tájban. FICSOR BENEDEK­ alálkozunk a sarkon. Ez az ígéret Adorjáson már-már felelőtlen­nek hat, miután az apró bara­nyai falucska mindössze egy ut­cából áll, kereszteződést messze a falu határain túl, a bekötőutak­­nál találunk csak. Ahogy közeledünk a faluhoz, minden megtett kilométerrel egyre erősebbé válik bennem az érzés, hogy Adorjáshoz a hiá­nyon át vezet az út. Elmarad alólunk a sztráda, Pécs után megritkulnak a telepü­lések, a gazzal sűrűn benőtt vasúti síneken keresztbe tett vasbeton gerendák pedig azt jelzik, vonat is rég járt erre. Adorjásnak nincsenek híres szülöttei, sem világraszó­ló eredményei. A rémisztő hírek is messze elkerülik: nem löktek migránsokat a por­ba, nem erőszakoltak meg bedrogozott lá­nyokat, és a szomszéd falu polgármesterét sem verték össze a kocsma teraszán. Igaz, január óta kocsma sincs a faluban. Ahogy iskola és vegyesbolt sem. Templom azon­ban igen: egy műemléki védettségű faka­zettás református templom. Adorjáson azonban szinte mindenki katolikus. A falu cserbenhagyásos gázolás miatt került legutóbb a hírekbe, de akkor sem sokan kaphattak a térkép után, hogy fel­kutassák rajta az ország déli szegletét. Adorjás létezéséről mi is csak az Ördögkat­lannak köszönhetően értesültünk. A Nagyharsányban és a szomszédos falvak­ban 2008 óta megrendezett összművésze­ti fesztivál minden évben gyermekeket lát vendégül egy hátrányos helyzetű kör­nyékbeli településről. Idén Adorjásra esett a választás, a gyerekek kísérőikkel augusztus első hetében látogatnak el a fesztiválra, valódi ajándékként a falunak, hiszen az Ördögkatlan nélkül a legtöbbek­nek idényem futotta volna nyaralásra. - Olyanok vagyunk, mint egy nagy család - mutat körbe a településen a pol­gármester. - Mindenki ismer mindenkit, itt nincs bűnözés - gyarapítja a hiányok sorát Fintáné Búzás Brigitta, utóbbi miatt azonban aligha bánkódik bárki is Adorjá­son. - Minek ártanánk egymásnak, ha így is elég nehéz az élet? Az év legmelegebb napján érkezünk. A forró levegőben, mint egy délibáb, remeg­nek a házak az utcányi falu két oldalán. A kíméletlen napsütés elől a polgármesteri hivatalban keresünk menedéket. A kapu­ban jól megtermett bicikli állja utunkat. - Sajnos falukocsink nincs, de az útőr­­programban kaptunk egy falukerékpárt és hozzá egy kiskocsit - büszkélkedik Búzás Brigitta. - Sajnos túl nehéz, alig le­het elhúzni. Az épület mögött jókora földterület rejtőzik, valódi közösségi helyszín, van itt minden: játszótér, zöldséggel teli fóliasá­tor és sertéstelep is. Fodros szőrével a sárban lustán ejtőzik egy mangalica, ő vi­dáman hever a tűző napon, mi inkább az árnyékba húzódunk. Épp befejeződött a napi penzum a közmunkások számára. A falu munkaképes felnőtt lakosságának harmada, egészen pontosan 51 ember él közmunkából. Ma az uborka volt soron, de van paprikájuk, paradicsomuk is. Egymás között osztják el, mindenkinek jut belőle, ahogy télen tűzifa is. - Nem éheznek az emberek, nem fagynak meg, de havi ötvenezer forintból nehéz megélni - mondja a polgármester. - Nincs kolbászból a kerítés, de azért Addrrás mégsem egy gettó. Van víz, gáz és csatorna is a faluban. Erre sokan azt mondják, nagyszerű eredmény, csak saj­nos nem az add­rási pénztárcára szabták ezeket a vívmányokat. A hőségben délig tart a munka, a leg­többen szaladnak haza, kezdődik a dél­utáni műszak otthon. - De csak nekünk, kérdezze meg a férfiakat, mi dolguk akad innentől - mondja nevetve egy nő. - Mire kipihenik magukat, már meg is főztük a vacsorát. Akad, akinek még ezután is jut ideje magára. Ibolya, amint egy szabad perce van, a könyvekbe temetkezik. - Mindenevő vagyok, de a kedvencem Leslie L. Lawrence, Nemere István és per­sze Rejtő Jenő. Hetente négy-öt könyvet is elolvasok. A regényekről hamar a politikára te­relődik a szó. Az országos közhangulat­ból kiindulva meglepő módon a téma nem tüzeli fel az asszonyokat. Ellopják az egész országot, ez felhá­borító - mondja egyikük nem túl nagy meggyőződéssel, a kormány kedvelt szó­fordulatát is akaratlanul, nem iróniából idézve. Ibolya nem ért egyet vele. - Szerintem a miniszterelnök jól végzi a dolgát, csak nekünk ne lenne ilyen rossz. Hallom, hogy egyre több a munkahely az országban, de velünk, vidékiekkel mi lesz, amikor még a szomszéd faluba is nehéz el­jutnunk, hogy találnánk így munkát? - Sokan utálják a Fideszt, mások ra­jonganak érte, de ez nem nagy ügy, senki sem foglalkozik komolyan a politikával - nehéz az élet? mondja a polgármester. És ezzel el is ér­tünk a hiány legnyilvánvalóbb aspektusá­hoz. Add­ráson nincs menekültválság, nincs Soros György, nincs Brüsszel, és Moszkva sincs. Csak befizetésre váró csekkek.­­ Ha nyolcvanezer forintot fizet­nének a közmunkáért, Orbán Viktor len­ne a megváltó. Ibolya nem túlzott, Adorjást nehéz el­hagyni, és nem elsősorban a honvágy miatt. Naponta négyszer jön busz a falu­ba, az is a közeli Vajszlóig jár, ahonnan át­szállással mehetnek tovább. A gyerekek az első, háromnegyed hatkor induló já­rattal is éppen csak beérnének Pécsre az iskolába. Nem is járnak sokan oda, vagy ha igen, kollégisták. A legtöbben így is le­morzsolódnak.­­ A szülők szeretnék, ha a gyerekeik többre vinnék, mint ők, ezért mindent meg is tesznek - mondja Magdolna, aki a Szent Márton Caritas Alapítvány munka­társaként vezeti a polgármesteri hivatal­ban berendezett apró könyvtárat, és az iskolások számára indított tanodát. - Egy pont után azonban ráhagyják a gyerekre: ha nem akar tanulni, nem erőltetik. Sok a cigány származású gyerek a faluban, őket ezért és az anyagi helyzetük miatt ki­nézik a városi iskolákban. A lányok még csak elbírják ezt, de a fiúk egy évig sem húzzák, hazajönnek inkább a kollégium­ból. Hiába jó eszű gyerekek, így alig van esélyük. Nem tudnak mit kezdeni a meg­különböztetéssel. Add­ráson nincs ilyes­mi. Itt olyan a keveredés, hogy a géneket a Jóisten is nehezen válogatja ki. Szinte csak vegyes házasságokat kötnek nálunk. Talán ezért sincs etnikai konfliktus. Magdolna délutánonként a tanodá­ban igyekszik elmélyíteni a gyermekek­ben az iskolában hallottakat. - Idén négy alsósunk is kitűnő lett - mondja büszkén. A terem falán a régi csoportok fényképei. A nő sorra veszi egykori diákjait: ő Németországba ment, mutat rá egy lányra, ő is, ő Győrben dol­gozik, ő azt hiszem, Írországban van, ő is elköltözött külföldre, és így tovább.­­ Aki teheti, elmegy innen. Én harmincöt éve kerültem Adorjásra, és a rosszabb napo­kon azt mondom, az ördög keze volt a dologban, mert ez egy csapda. A gyerekeken elsőre nem látszik, hogy csapdában éreznék magukat, önfe­ledten élvezik a nyarat. Aztán ők is álmo­dozni kezdenek. - Én külföldre megyek, ha megnövök - mondja egy kamasz fiú. - Én rendőr szeretnék lenni - kontráz egy lány, bár még sosem látott rendőrt testközelből. A sor, akárcsak a tanoda ré­gi fotóján, egyhangúan folytatódik: min­denki elköltözne Add­jásról, legtöbbjük külföldre. László is Ado­jáson ragadt, de ő ezt a legkevésbé sem bánja. A férfi ide szüle­tett, és már gyermekkorában is arra vá­gyott, hogy tehenet tartson. Most ötven húsmarhája van. - Voltam én mindenfelé, de mindig hazajöttem. Még New Jersey-ben is jár­tam, de az sem tetszett. Erdélyt mondjuk szeretem, és Írországot is. Ott lakik az egyik lányom, a másik pedig Ausztriában dolgozik. Alaposan megváltozott a tele­pülés. Régen az emberek találtak maguk­nak munkát itt a környéken, ma erre már esélyük sincs. Itt pedig nem maradt sok minden, még a kocsma is bezárt. Koráb­ban a férfiak összegyűltek, beszélgettek, most nincs közösségi élet. László portájáról elindulunk a falu túl­­végébe. Gondozott gyep, a régi buszmeg­álló kőépületén muskátlik lógnak, a fákat rendszeresen nyírják, a házakon szabá­lyos rendben, mintha egymáshoz­ igazí­tották volna, jókora repedések szalad­nak, mint egy-egy mosolyra húzódó száj. A tulajdonosok arca kevésbé vidám. - Hatalmas mezőgazdasági gépek és teherautók száguldanak erre, nem cso­da, ha megrepedt mindegyik épület - meséli egyikük. - írtunk a Közútnak is, azt válaszolták, az út minősége jó, a gyerekeket meg ne engedjük ki az utcára - toldja meg a pol­gármester. A bezárt kocsma szomszédságában egy romjaiban is vonzó épület áll, benőt­te a gaz. - Ez itt a marslakók háza - meséli a könyvtáros Magdolna. - Ausztráliából költöztek haza nyolc gyerekkel, de nem­igen vettek részt a falu életében. Minden gyerek egyetemre ment, nagyon művel­tek, de különösen viselkedtek itt. Elutasí­tották az oltásokat, és a tisztálkodási szo­kásaik sem voltak épp hagyományosak. Hamar el is nevezte őket a falu marsla­kóknak. Néhány éve álltak tovább. Egykor gyönyörű műemlék házuk ma már csak az add­jási „űrutazás” mernem tója; a falu megvenné tőlük, hogy rendbe tehessék, de túl nagy tartozást halmoz­tak fel rajta. A falak egy része beomlott, a hátrahagyott bútorokat és könyveket széthordták, a padlót egy családi élet nyomai borítják vastagon, rajtuk állati ürülék, a szobákban a legyektől még az undor gondolatának sem marad hely. Ta­lán ezen a ponton a legmélyebb a hiány, szinte magába szippantja a tájat. Mire elindulunk Add­rásról, elbújik a nap, és a felhők vastag pokrócként terül­nek a falura. A meleg összepréseli a tü­dőnket, az autót nem árnyékban hagy­juk, de így sincs nagy különbség a kinti és a benti hőmérséklet között. Elhagyjuk a falunévtáblát, elfogy alólunk a Petőfi Sándor utca. A bekötőútnál újra értelmet nyer a kérdés: balra vagy jobbra fordul­junk a sarkon? A ház, amelyben egykor egy fura család lakott, a „marslakók”. Az épület maradt, a família továbbállt FINTÁNÉ BÚZÁS BRIGITTA: Minek ártanánk egymásnak, ha így is elég FOTÓK: VÉGH LÁSZLÓ Gyerekek élvezik a szünetet. Nyaralni az Ördögkatlannak hála tudnak A település egyik közmunkás lakója. Nincs kolbászból a kerítés A falu sertései dagonyáznak. Adorjáson nem éhezik senki

Next