Magyar Nemzet, 2017. augusztus (80. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-01 / 177. szám

2017 AUGUSZTUS 1., KEDD Polgári napilap LXXX. évfolyam, 177. szám 1. kiadás Ára: 235 forint Előfizetőknek: 118 forint 3 Fegyverszünet Az árulónak nevezett Molnár Zsolt engedett, Botka László lezárta az ügyet. 6 Vizes gondok Nemcsak a pénz, hanem a jó szakemberek is hiányoznak az ágazatból. Ifj Kvóta II Az Európai Bizottság me­nedzsmentjének 40 százaléka nő kell hogy legyen 2019 novemberére. 10 Tévés népnevelés ló Nem gyöngyszemek, de talán hasznosak a kereskedelmi csatornák dokureality-sorozatai. Letelepedési kötvények: elég volt a kérdésekből! HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ Hiába próbált újra és újra magyaráza­tot kérni Demeter Márta független or­szággyűlési képviselő a letelepedésiköt­­vény-program kétes és tisztázatlan kér­déseiben, a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda nem ad ér­demi választ a politikus felvetéseire. Teg­nap kiderült az is, hogy a továbbiakban nem is számíthat feleletre a képviselő, ugyanis a minisztérium helyett már az Országgyűlés elnöke írt levelet Demeter Mártának. Kövér László meglepő módon ► milliárd forintos fizetési kötelezett­séget ró az államra 2018-tól a letelepe­dési kötvények for­galmazása jogkörére hivatkozva visszautasította a képviselő kérdéseit, mert szerinte azok nem érintik a kormány feladatkörét. Te­hát ezek alapján az elmúlt években kor­mányzati kontroll nélkül működött a program. Ez azért érdekes, mert a vita­tott konstrukciót a kormányzó Fidesz- KDNP hívta életre, méghozzá éppen Rogán Antal előterjesztése nyomán, aki korábban a parlament gazdasági bizott­ságának vezetője volt. Emiatt kérdezte a minisztert Demeter, ám helyette első­ként államtitkára, Dömötör Csaba adott személyeskedő választ. [Letelepedési...] Folytatás a 4. oldalon ► 9 770237 379026 Húszmilliárd utazásra • Új szerződést kellett kötni, mert túl gyorsan apadt a keret VÉG MÁRTON Az eddigi három helyett már öt utazás­­szervezővel kötött négy évre szóló, 20 milliárd forintos keretösszegű szerző­dést a Közbeszerzési és Ellátási Főigaz­gatóság (KEF) az állam nemzetközi uta­zásaira kiírt közbeszerzési eljárás után, még július 18-án. A győztes utazási iro­dák között szerepel az OTP Travel, az IBUSZ, a Weco-Travel - ez a három tár­saság már régóta megbízható partnere a kormánynak -, valamint új résztve­vőként bekerült a kiválasztottak közé a Jet Travel és a korábbi pályázatok során mindig sikertelenül próbálkozó United 4 Bonafini Bindair, így elvileg már 2021 nyaráig megoldódott az állami utak szervezése, de ez nem jelenti azt, hogy a következő négy évben biztosan nem írnak ki új eljárást a tárgykörben. 2015 tavaszán ugyanis már aláírtak egy 8,4 milliárd forintos, szintén négy évre szóló keretmegállapodást, amit tavaly ősszel azért kellett módosítani, mert túl gyorsan elköltötték az összeget. Úgy látszik azonban, hogy a betervezett 12,6 milliárd forint is kevés volt a repü­lőjegyek, szállások, autóbérlések és biz­tosítások fedezésére, ezért kellett most már kereken 20 milliárd forintra feltor­nászni az utazási költségvetést. Nincs garancia arra, hogy ez már elegendő lesz a külföldi számlákra, ugyanis példá­ul a 2015 áprilisától 2016 áprilisáig tartó időszakban 5,4 milliárd forintos végösz­­szeg gyűlt össze. Igaz, 2014-ben 4,6 mil­liárd forintnál megállt a számláló. [Húszmilliárd...] Folytatás a 2. oldalon ► Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly Pekingben. Alultervezett utazási költségvetés fotó mti/epa/rolex de la pena Jól járhat Garancsi cége a Várban A kerület hozzájárulásával lehet további bérbeadással foglalkozni HORVÁTH CSABA LÁSZLÓ-HAVA­NIKITA Csak az I. kerületi önkormányzat tudtá­val adhatja tovább bérbe a CD Hungary az Úri utcai lakásokat, amelyeket maga is bérel - derült ki a Veres Dávid független helyi képviselő által kikért szerződések­ből. A dokumentumok szerint az ingat­lan albérletbe adása előzetes tulajdono­si engedélyhez van kötve. Az adatokból kiolvasható: a Budavári Önkormányzat Gazdasági Műszaki Ellátó és Szolgálta­tó Szervezete az Úri utca 70. szám alatt található 340 négyzetméteres ingatlant 425 forint plusz áfa négyzetméteráron adta bérbe a Hernádi Zsolt, a Mól és Csá­­nyi Sándor, az OTP vezetője, valamint Orbán Viktor miniszterelnök barátjának számító Garancsi István érdekeltségébe tartozó CD Hungary Kft. számára, így a cég a budai Várnegyed frekven­tált részén található Úri utcában egy 340 négyzetméteres lakásért - egyéb, 20 szá­zalékos árnövelő tényezők figyelembe­vételével - havonta csak 220 ezer forin­tot fizet az önkormányzatnak. Még keve­sebbet, havonta csak 13 800 forintot kell fizetnie egy, az Úri utca 58. szám alatt Úri utca 58., 45 négyzet­­méteres lakásbérlet, havi 13 800 forintért. Jutányos szerződés található 45 négyzetméteres lakás bér­léséért. Nem tudjuk, hogy a CD Hunga­ry maga is bérbeadással (ez a fő profilja) hasznosítja-e az ingatlanokat vagy sem (korábbi közleményében ezt nem tagad­ta), de ha ezt tenné, nagyon jó üzletet csinálhat. Korábban ugyanis a Magyar Nemzet kiderítette: a budai önkormány­zat egy 46 négyzetméteres, félkomfortos lakást 76 ezer forintért adott ki egy ma­gánszemélynek, szintén az Úri utcában, tehát majdnem hatszoros áron. Viszont ha valaki nem az önkormányzattól bé­relne ilyen lakást, hanem piaci áron akar hozzájutni egy bérleményhez, akkor ha­vonta súlyos százezreket kell fizetnie. A szemtelenül alacsonynak tűnő, 400 és 500 forint közti négyzetméterárak egyébként nem ritkák a kerületben, fő­ként ha ismerősökről van szó. A Magyar Nemzet nemrég kiperelte az állami tulaj­donú budavári ingatlanhasznosító társa­ságtól, hogy mennyiért adja bérbe a Vár­negyed egyik legelőkelőbb részén fekvő, Dísz tér 15. szám alatt található lakáso­kat, amelyek egyikében a budavári pol­gármester volt felesége is lakik. [Jó...] Folytatás a 7. oldalon ► TU_0­ Elment a díva Egy lépés előre Koszovó megosztását vetette fel Mca Dacic szerb külügyminiszter © 11 Bérletbotrány: elhúzódó vizsgálatok várhatók Az adatvédelmi hatóság elnöke elemzi a BKK-s tájékoztatást © 2­­9 éves korában elhunyt Jeanne Moreau francia színésznő © 131 k Tervezik a szigorúbb megfigyelést HUTTER MARIANNA-MOLNÁR RICHARD Jóval alaposabban kívánja megfigyelni a jövőben a magyar állam a polgárait - de­rül ki a Belügyminisztérium által jegy­zett, hétfőn benyújtott salátatörvény-ter­­vezetből. Többek közt változtatnának a polgárok személyi adatairól szóló törvé­nyen, így a jövőben központi helyen le­hetne tárolni az egyes szervek által készí­tett kép- és hangfelvételeket. Ez azt jelen­ti, hogy bizonyos szervek által készített felvételeket őriznék meg. Ilyenek pél­dául: a rendőrség, a közterület-felügye­let, a személyszállítási szolgáltató, a köz­út kezelője, illetve az útdíjellenőrzésre jogosult szervezetek. Bár a tárhelyszol­gáltató a rögzített felvételek tartalmát nem ismerheti meg, egyes szervezetek jogosultak onnan adatot igényelni. Az adatigénylés célja lehet bűnmegelőzési, bűnüldözési, nemzetbiztonsági, terror­elhárítási, továbbá közlekedésszervezé­si is. Amennyiben az egyes felvételeket nem használják fel, a tárhelyszolgáltató egyedi informatikai alkalmazás segítsé­gével 15 nap elteltével automatikusan tör­li őket. Hogy mégis milyen szervezet len­ne az, amely az adatok megőrzését tár­helyszolgáltatóként ellátná, a kormány rendeletben jelölhetné ki. [Központilag...] Folytatás a 3. oldalon ► Fideszes belháború zajlik a bírói posztokért M. LÁSZLÓ FERENC Nem tesz le a kormány arról, hogy kor­mánytisztviselőket, hivatalnokokat zsi­­lipeljen át az igazságszolgáltatási rend­szerbe. Mint arról a 444.hu beszámolt, a szaktárca kidolgozta azt a rendeletterve­zetet, amely a közigazgatási bírói poszt­ra pályázók pontozását szabályozná. Eb­ben az szerepel, hogy a közigazgatásból - állami hivatalokból, akár minisztériu­mokból - átpályázó, jogi végzettségű je­lentkezők többletpontokat kaphatnak a szakmai előéletükre. A cél az, hogy ne csak azok rúghassanak labdába, akik ed­dig a bíróságon építették a karrierjüket. A hivatali apparátusban természetes az alá-fölé ren­deltség, ez pedig nem hagy teret a függetlenségnek Csakhogy a minisztériumi terveket ellenzi az igazságszolgáltatás igazgatá­si szerve, az Országos Bírósági Hivatal (OBH). A 444.hu több bekezdést is idé­zett a hivatal állásfoglalásából, ezekből pedig kiderül: az OBH egyik fő kifogá­sa az volt, hogy a közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban dolgozók teljesen másképp szocializálódtak. A hivatali ap­parátusban természetes az alá-fölé ren­deltség, és ez nem hagy teret a függet­lenségnek, ami a harmadik hatalmi ág­nál viszont alapelv. [Fideszes...] Folytatás az 5. oldalon ►

Next