Magyar Nemzet, 2017. augusztus (80. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-01 / 177. szám
taikrrm/i'l 2017. AUGUSZTUS 1., KEDD MSZP-s harc: Molnár Zsolt engedett • Csaknem két órán át tárgyaltak Botkával • A pártból való kizárás nem került szóba KATONA MARIANN Úgy látszik, a múlt héten az MSZP-n belül Botka László és Molnár Zsolt között kibontakozott párharc végül úgy ér véget, hogy utóbbi politikus enged. Legalábbis erre lehet következtetni abból, ahogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, illetve elnökségi tagja nyilatkozott, miután Szegeden zárt ajtók mögött csaknem két órán át tárgyaltak. A kettejük konfliktusát kirobbantó kérdés, vagyis Gyurcsány Ferenc esetleges szerepe egy baloldali összefogásban viszont ezzel biztosan nem oldódott meg. A múlt héten még árulónak nevezett Molnár Zsolt most nemzetbiztonsági stratégiát készít az MSZP-nek A mostani vita azzal kezdődött, hogy az MSZP májusi kongresszusán egyhangúlag elfogadták Botka László programját, amely tartalmazta, hogy „a 2010- es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk”. Ennek ellenére az utóbbi időszakban Molnár Zsolt nyíltan kimondta, hogy a kormányváltás érdekében nem lehet megkerülni Gyurcsány Ferencet, ráadásul a szövetségi politikáról majd csak a választmány hivatott dönteni. Botka László is a nyilvánosságot választotta, hogy erre válaszoljon, a 168 Órának adott interjújában egyszerűen árulónak nevezte az ellenvéleményt megfogalmazó politikustársát. A tegnapi találkozó után Botka László úgy nyilatkozott, Molnár Zsolt ezután „teljes mellszélességgel” kiáll az elfogadott - vagyis a szegedi polgármester által meghatározott - szövetségi politika mellett. Molnár Zsolt is azt hangsúlyozta, együtt fognak dolgozni Orbán Viktor rendszerének leváltásáért, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc esetleges szerepével kapcsolatban már nem volt ennyire egyértelmű. Kérdésünkre azt mondta, a véleményét a jövőben a szocialista párt belső testületei előtt fogja képviselni. Azt mindketten megerősítették, hogy Molnár Zsolt ezután elsősorban a szakmai feladataira koncentrál, és ki fog dolgozni egy nemzetbiztonsági stratégiát pártja számára, a vitákat pedig nem a nyilvánosság előtt fogják lefolytatni. Az mindenesetre biztos, hogy az alapkonfliktus ezzel nem oldódott meg. Habár Botka László kiáll amellett, hogy a Demokratikus Koalícióra szükségük van, de Gyurcsány Ferencre nem, az MSZP-n belül általános hozzáállás, hogy ez ebben a formában nem valósítható meg. Ráadásul több forrásunk is úgy vélekedik, Botka László stratégiája egyszerűen nem működik, hiszen a számok is mutatják, hogy a szocialista párt támogatottsága az elmúlt nyolc hónapban egyáltalán nem nőtt. Sokak szerint őszig van ideje a miniszterelnök-jelöltnek változtatni az irányon, különben a biztos bukás felé rohannak. Korábban a Népszava arról írt, hogy ma Molnár Gyula pártelnök fogadja Botka Lászlót és Molnár Zsoltot. Ezt azonban lapunknak nem erősítették meg. jmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm^^^^^mmmmmmmammm Botka László győztesnek érezheti magát, de az alapkonfliktus nem oldódott meg fotó: székelyhídi Balázs Végrehajtást kért Vona Gábor az Origó ellen MUNKATÁRSUNKTÓL Végrehajtást indított a Jobbik elnöke az Origó kiadója ellen, amely nemrégiben Matolcsy György jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám tulajdonába került. Vona Gábor azért kezdeményezte az eljárást, mert „a Fidesz lakájmédiája folyamatosan hazudozik a Jobbikról és politikusairól”, a sajtópereket pedig tucatjával veszítik el. Ám nekik „még a jogerős bírósági ítéletek sem számítanak”, és nem köztik le a helyreigazításokat. A Jobbik egyúttal jelezte, ősszel törvénymódosító javaslatot nyújtanak be azért, hogy megakadályozzák „a fideszes hazugsággyárak tevékenységét”, és milliós bírság kiszabását tegyék lehetővé a törvényeket be nem tartók ellen. Közben az Origó ismét arról cikkezett, hogy a Jobbik 2018-as országos listáján ötödik helyen szerepelhet Simicska Ádám, a Magyar Nemzet kiadójának ügyvezető igazgatója. Az ügy érdekessége, hogy ugyanezt már megírta egy másik, kormányhoz közeli portál, ám az kénytelen volt beismerni, hogy a hír nem igaz. Vitatott beépítések Hegyvidéki üvegház és zuglói pláza Egy éven belül 22 ezer négyzetméteren épül meg a Hillside Offices nevű irodaház-együttes, amelynek legújabb látványtervét (képünkön) hétfőn mutatták be a beruházók. A XII. kerület egyik legértékesebb belső területén, az Alkotás és Csörsz utca kereszteződésében Wáberer György többségi és Garancsi István kisebbségi üzletrészével készülő beruházást zöldfejlesztésként hirdetik. A komplexum alá több mint 300 férőhelyes mélygarázs épül. A telkek többsége másfél éve még a XII. kerület tulajdonában állt, de a Pokorni Zoltán (Fidesz) polgármester által vezetett önkormányzat - vitatott körülmények között - 374 millió forint + áfa értékben liciten értékesítette. Hasonlóan viták kereszttüzében áll a zuglói Bosnyák térre tervezett pláza, amelyről hétfőn a Blikk azt írta, hogy megkezdődtek az építkezés előkészületei. Az ingatlant itt is az önkormányzat értékesítette még 2006-ban, négymilliárd forintért. Csakhogy a Mundo nevű fejlesztésről ma is tart a vita, s ezt megerősítette lapunknak Karácsony Gergely (Párbeszéd) polgármester is, aki nem tud arról, hogy megkezdődne az építkezés. Lapunk úgy értesült: a lengyel tulajdonosi hátterű Echo Investment régészeti feltárásokba kezdett, mert lejárna az építési engedélye. A projektet a belga Bayer CFE venné át. Ők pláza helyett lakásokat építenének, de ezt a zuglóiak nem akarják. (Sz. Zs.) Bojkottálta a Fidesz a munkát • Augusztusban újra összehívnák a nemzetbiztonsági bizottságot KATONA Miként arra számítani lehetett, nem mentek el a kormánypárti képviselők a tegnap délelőttre összehívott rendkívüli nemzetbiztonsági bizottsági ülésre, így a testület határozatképtelenség hiányában nem is tudott dolgozni. Pedig korábban éppen a kormány szerette volna, ha még a nyári szünetben összeül a bizottság. Olyan napirendi pontok is felvetődtek azonban, amelyek kellemetlenek lehetnek a kabinetnek, így a vizes világbajnokságra tervezett, a felhasználók egyes személyes adataihoz is hozzáférést biztosító azeri wifi, vagy éppen az a hivatalosan egyébként cáfolt lapinformáció, hogy a NATO-országok már nem osztanak meg érzékeny információkat hazánkkal az orosz befolyás miatt. Molnár Zsolt, a testület MSZP-s elnöke a mindössze néhány perces, zárt ajtók mögötti beszélgetés után botrányosnak, a jogállamot és a parlamentarizmust durván támadó akciónak nevezte, hogy a Fidesz és a KDNP politikusai nem jelentek meg. Szerinte ezzel azt bizonyították, hogy nem tisztelik sem az Országgyűlést, sem az embereket, hiszen a bizottság nem tudott fontos szakmai kérdésekben tájékozódni. Ennek ellenére nem adják fel, és szeptembertől - mint fogalmazott - sorozatosan napirendre fogják venni a NER (nemzeti együttműködés rendszere) botrányos ügyeit, pálljául a letelepedési kötvények kérdését vagy a vízumgyáras Kiss Szilárd esetét. s A jobbikos Mirkóczki Ádám szerint a SS Fidesz és a KDNP megalázó helyzetbe hozta a szolgálatok megjelent vezetőit és az országos rendőrfőkapitányt, mert „borzasztó kínos” volt az a néhány perc, amíg beszélgettek. Az LMP-s Szél Bernadett pedig országos botránynak nevezte, hogy a kormánypártok így akadályozták meg a munkát. A Fidesz magyarázata a távolmaradásra továbbra is meglepő: Soros György. Tegnap Hidvéghi Balázs, a kormánypárt kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy világraszóló siker volt a vizes világbajnokság, az ellenzék pedig „teljesen megalapozatlan állításokból próbál belpolitikai tőkét kovácsolni”, ezért vélik úgy, hogy az ülést a „Soros-féle csapat” hívta össze. A bizottság szocialista elnöke „bárgyú, már-már ostoba” véleménynyilvánításnak nevezte, hogy a Fidesz Soros Györgyöt hozta szóba. Egyúttal bejelentette, hogy még augusztusban újabb ülést fog összehívni. A kormánypártok távol maradtak Terjeszkedés Megyei lapokat vett Heinrich Pecina Kormányközeli kezekbe került újabb három megyei nyomtatott napilap, az Észak-Magyarország, a Kelet-Magyarország és a Hajdú-bihari Napló nyomtatott és online kiadása - értesült a Hír TV. A dolgozókat két e-mailben értesítették arról, hogy munkahelyük a Russmedia Kft.-től az osztrák Heinrich Pecina üzletember érdekeltségébe került. Pecina tulajdonában volt a Nemzeti Sportot, a Világgazdaságot, több megyei napilapot és a Népszabadságot kiadó Mediaworks, amely tavaly Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került. A Népszabadságot akkoriban szüntették meg. (MN) tielföla 3 Központilag tárolnák a felvételeket ► Folytatás az I. oldalról Nem ez az egyetlen, adatvédelmi kérdéseket érintő javaslat. A tervezetben megfogalmazottak alapján a szálláshely-szolgáltatóknak kötelező lenne rögzíteni és tárolni az igénybe vevők családi és utónevét, születési helyét és idejét, nemét, állampolgárságát, illetve anyjuk nevét. Ezenfelül szintén kötelesek lennének nemcsak a vendég személyazonosító és úti okmányának azonosító adatait elkérni, de okmányaikról másolatot is készíteni, továbbá a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontját rögzíteni. A szálláshely-szolgáltató adatait a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik teljesítése érdekében kikérhetik. Sőt, azt is meghatározhatják, hogy a szolgáltatónak az adattovábbítást milyen műszaki követelményeknek megfelelően kiépített és üzemeltetett csatlakozási felületen kell végrehajtania. Amennyiben az igényelt rendszer nem áll a szolgáltató rendelkezésére, azt - a műszaki követelményekről történt írásbeli tudomásszerzéstől számított - hat hónapon belül ki kell alakítania. Ha egy szolgáltató nem tesz eleget a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatos kötelezettségének, úgy a kereskedelmi hatóság esetenként akár 500 ezer forintos bírságot is kiszabhat. A módosításokat a Belügyminisztérium azzal indokolta: jelenleg nincs szabályozva, hogy a hazánkba látogató külföldi vagy magyar vendégek regisztrált ► ezres bírságot is kaphat az a szálláshely-szolgáltató, amelyik nem működik együtt a hatóságokkal szállásfoglalásuk alkalmával kötelesek legyenek megadni személyes adataikat. A szálláshelyeknek törvényi felhatalmazásuk sincs rá, hogy elkérjék. „A törvényi szabályozás hiányában a szálláshelyek gazdasági érdeküket helyezik előtérbe, mivel attól tartanak, hogy vendégeik körében megítélésüket negatívan befolyásolja” az indokolatlannak tűnő ellenőrzés - fejtették ki. A Pintér Sándor vezette tárca javaslatai közt szerepel az is, hogy a mobilszolgáltatók kötelesek legyenek a saját költségükön biztosítani, hogy SMS-ben tájékoztassák és riasszák a lakosságot esetleges veszélyhelyzet esetén. „Az SMS-ben történő értesítés érdekében az elektronikus hírközlési szolgáltatóknak fejleszteni szükséges hálózatukat, amelyre a törvény hat hónapos átmeneti időt biztosít” - írja a tervezet. A belügy mellett a Földművelésügyi Minisztérium (FM) is tett javaslatot, amelyet ha elfogadnak, új bírságtételekre számíthatnak a horgászok. Az FM rendelettervezete alapján például bizonyos méret feletti halat a vízpartról nem leölve elszállító személyre akár 10 és 300 ezer forint közötti bírság is kiszabható lenne. Bírságolhatóvá válhatnak a „horogra kívülről akadt halat” megtartó horgászok is, akik lebukás esetén 10 és 200 ezer forint között fizethetnek. Republikon -Erősödött a Fidesz, gyengült az MSZP A pártválasztók több mint fele (51 százaléka) a Fideszre voksolna egy most vasárnapi választáson, a teljes népességben pedig ez az arány 30 százalék, vagyis a kormánypárt az előbbi kategóriában három, utóbbiban két százalékponttal növelte támogatottságát júniushoz képest - derült ki a liberális Republikon Intézet júliusi felméréséből. A Jobbik támogatottsága egy százalékpontot nőtt mindkét kategóriában, az MSZP viszont egy, illetve két százalékot gyengült. Egy vasárnapi választáson a DK, az LMP, az Együtt és a Momentum nem jutna be a parlamentbe. (MN)