Magyar Nemzet, 2018. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
2018-02-24 / 47. szám
20 magazin Tízéves Európa legfiatalabb országa ALBÁN ZÁSZLÓ SZERB BÖLCSŐBEN ► Folytatás a 17. oldalról Minden idők legnagyobb belgrádi tömegrendezvénye után az emberek a Szent Száva-templomhoz vonultak közös imára. A gyújtó hangú beszédek azonban megtették a hatásukat. Miközben a hangszórókból érzelmes szerb népdalok szóltak, a nacionalista huligánok megostromolták és felgyújtották az Egyesült Államok nagykövetségét és két amerikai gyorséttermet. Ekkor már listákat osztogattak az ellenséges cégek és üzletek neveivel, melyek közt a magyar OTP is szerepelt, hiszen hazánk is elismerte Koszovó függetlenségét. Több külföldi újságíróhoz hasonlóan a Magyar Nemzet fotóriportere, Máté Péter is kapott egy óriási pofont a tomboló huligánoktól. Nem azért ütötték meg, mert magyar - ezt nem is tudhatták róla -, hanem mert a jelenlévőknek nem tetszett, hogy megörökíti, amint éppen felgyújtják a McDonald’s éttermet. Belgrád ma csendes. Koszovó függetlenségének tizedik évfordulóján nincsenek már tüntetések, a terep inkább a politikusoké, akik ilyenkor is üzengetnek egymásnak. Nem is akárhogyan. A szerb külügyminiszter, Ivica Dacic ünnepélyesen jelentette be a szerb diplomácia erőfeszítéseinek új gyümölcsét: Burundi visszavonta Koszovó elismerését. Idén ez volt Szerbia ajándéka Pristinának. Többet vártak A koszovói albánoknak persze kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy a távoli, kis kelet-afrikai ország diplomáciai manőverei miatt aggódjanak. Egyre nagyobb a kiábrándultság azért, mert teljesen elakadt az ország európai integrációja. Míg Brüsszel néhány hete ígéretet tett Szerbiának a közeli csatlakozásra, velük szemben továbbra sem törlik el a vízumkényszert. Nairn és barátja, Besim is erre panaszkodik. Őket is az ünnepségen szólították meg, miután kiszálltak az ünnepi körtáncból. Az utóbbi fiú Németországban dolgozik, így a szülei csak nagy nehézségek árán tudják őt meglátogatni. Hozzá hasonlóan rengeteg kortársa szerzett munkát nyugaton, mert Koszovóban szinte semmi esélyük nincs erre. A munkanélküliség továbbra is 30 százalék feletti, a fiatalok körében még rosszabb, 50 százalék feletti ez az arány. Keserűen mondják: most ugyan eljöttek ünnepelni, de aztán ugyanolyan csalódottan mennek majd haza, mint a múlt évben. Rengetegen vannak, akik a két fiúhoz hasonlóan többet vártak 2008-ban. Az utca emberéből gyorsan előtörnek a panaszok, amikor az ország jövőjéről kérdezzük őket. Talán egyedül az Egyesült Államok tekintélye töretlen errefelé, hihetetlenül sok amerikai zászlót látni a nemzeti ünnepen. George Bushról és Bill Clintonról utcákat neveztek el, utóbbinak még szobrot is emeltek Pristinában. Az ország uniós csatlakozását azonban mindez egy hajszálnyival sem hozta közelebb. Ami a vízumliberalizációt illeti, a fő probléma abban áll, hogy az országnak továbbra sem sikerült véglegesen rendeznie határvitáit Montenegróval. A koszovói ellenzék éveken át hátráltatta a 2015-ben Podgoricával megkötött egyezség becikkelyezését, amely nyolcezer hektárnyi terület hovatartozásáról rendelkezett. Úgy látszik azonban, hogy a vízumkérdés végül mégis felülírja a koszovói belpolitikai ellentéteket. A jelenlegi évforduló előtti napon a vezető koszovói pártok megállapodtak, hogy ratifikálják a Montenegróval kötött határmegállapodást. A szerb nép bölcsője - Hogyan érzi magát az az ember, akinek amputálják egy testrészét? - kérdez vissza Ljubisa Stojmirovic, a Szerb Haladó Párt parlamenti képviselője, amikor a szerb szkupstinában arról kérdezzük, mit érzett tíz éve ilyenkor, amikor a nyugati nagyhatalmak elismerték Koszovó függetlenségét. A politikus egyáltalán nincs egyedül a véleményével Szerbiában. Azt mondja, Koszovó a szerb nép bölcsője, örök melengető tűzhelye és szent földje. Nem csak akkor, ma is bosszúságot érez azok iránt, akik kitervelték és lehetővé tették ezt az „aljas cselekedetet”. Szerinte Koszovó csak játékszer azoknak a nagyhatalmaknak a kezében, akiknek nem felel meg a béke és stabilitás ebben a térségben. Ám nem azért jöttünk Belgrádba, hogy felszakítsuk a szerbek sebeit. Megteszik ők ezt nélkülünk is nap mint nap. Helyette arról érdeklődünk a haladó párti politikustól, mi a terve a szerb kormánynak Koszovóval. A Belgrád és Pristina közti párbeszéd ugyanis csak frimf 2018. FEBRUÁR 24. SZOMBAT te ar Nemzet Mott Nyugat-Európa a csecsen maffia szorításában Vajnah partizánjai két évtizede Európa még keblére ölelte a szabadságukért küzdő csecseneket. A helyzet azóta gyökeresen megváltozott. A romantikát kiszorította a realizmus. Míg a múlt század 90-es éveiben a jogvédők foglalkoztak a Kaukázusból érkező menekültekkel, ma leginkább a rendőrségnek jelent gondot a nyugat-európai városok lakóinak életét megkeserítő csecsenek kezelése. A hatóságok tehetetlenek, a Kaukázusból pedig - főképp Németországba - egyre többen érkeznek. csecsenek tömegesen a múlt század 90-es éveiben, az első, majd a második csecsen háború tetőfokán érkeztek Nyugat-Európába, számukat ma mintegy 300 ezerre teszik. A legnagyobb, nagyjából 60 ezres közösségük Franciaországban él, s hivatalos adatok szerint országonként 30-45 ezren telepedtek le Németországban - ott nő a leggyorsabban a diaszpóra -, Ausztriában és Belgiumban is. Nagyobb közösségek élnek még Norvégiában, Dániában és Lengyelországban. Utóbbiban ők alkották a menedékkérők legnagyobb csoportját 2016-ban (a 12,3 ezer igénylő közül mintegy 9 ezren voltak csecsenek). A kérelmek több mint 80 százalékát a lengyel hatóságok egyébként érvénytelenítették, mert a menedékért folyamodók időközben eltűntek. Többségük feltehetően illegálisan nyugat-európai országba távozott. A Kaukázusból Nyugat-Európába érkezők egy része az üzleti életben megtalálta számításait. Messze nem mindig a legtisztább módszerekkel gazdagodtak, tevékenységük azonban legfeljebb az adóhatóságnak okozott fejtörést. A biznisz világának alapvetően fehérgalléros bűnözői nagy szimpátiát nem vívtak ki, korántsem jogkövető magatartásuk azonban legalább nem zavarta az átlagpolgárok életét. Szemben azokkal a honfitársaikkal, akiket ma már a többség - mindenekelőtt Németországban és Ausztriában - lényegében a bűnözőkkel azonosít. Jól visszaadják ezt a képet a két ország sajtójának a csecsenekről szóló hírei: „Csecsen kalifátus Berlinben”; „Botrányos ítélet a cottbusi csecsen gyilkos perében”; „Kis közösség - nagy gondok”; „Csecsen dzsihád Ausztriában”. Ez csak néhány a probléma méreteit és jellegét tükröző újságcímek közül. A lapok bűnügyi rovataiban megjelenő cikkek tovább árnyalják a képet, és érthetővé teszik azt is, miért változott meg radikálisan a hozzáállás Nyugat-Európában a csecsen diaszpórához. Még 2014-ben számolt be a német sajtó a csecsenek és a kurdok között egy Zelle nevű kisvárosban kitört konfliktusról. A dolog előzménye, hogy az Iszlám Állam jelentős számú csecsen harcossal a soraiban elfoglalta a kurdoktól a szíriai Kobanit, amelyet a csata lefolyását jelezve csak a „kurdok Sztálingrádjaként” aposztrofáltak. A kurd tüntetők Zellében „megtalálták” a helyi csecseneket, akiknek a sérelmeit ezután ide érkező több száz honfitársuk bosszulta meg. Az öszszecsapások átterjedtek Hamburgra is, ám a rendőrség határozott fellépése megakadályozta a zavargások elfajulását. Tavaly februárban Bécs egyik elővárosában 22 fegyveres csecsen férfi tartott feltűnést keltő „gyűlést” a Duna partján, és a rendőrségnek közleményben kellett megnyugtatnia a lakosságot, hogy nem terroristákról, hanem bűnözőkről van szó. Nem sokkal korábban, szintén az osztrák fővárosban, egymással szemben álló két csecsen család kilenc tagja keveredett tűzharcba. Ketten súlyosan, négyen könnyebben sérültek meg, a nyomozóknak azonban nem sikerült kideríteniük, ki is a felelős az incidensért. A csecsenek ugyanis egymásra nem vallottak. A németországi Senftenbergben a nyáron ítélte 13 évi szabadságvesztésre a bíróság azt a csecsen férfit, aki megölte a feleségét. A család öt gyerekével együtt menekültként érkezett Brandenburgba. Ugyancsak nyáron az osztrák rendőrség menekült státusban lévő kilenc csecsent tartóztatott le szervezett bűnözői csoport létrehozásának és súlyos bűncselekmények, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, gyújtogatás és zsarolás elkövetésének a vádjával. Néhány hete pedig egy Berlin központjában fekvő parkban 50 euróért és egy mobiltelefonért ölt meg csecsen egy idős asszonyt. A 18 éves Iliasz 2012-ben érkezett a családjával ..Tavaly februárban Bécs egyik elővárosában 22 fegyveres csecsen férfi tartott feltűnést keltő „gyűlést”Ometországba, ahonnan visszatoloncolták Lengyelországba. Onnan a fiú egyedül tért vissza, és mivel kiskorú volt, ideiglenes menedéket kapott. Pénz híján azonban lopni kezdett, főképp időseket fosztott ki. Miután lebukott, 18 hónapra ítélték, majd feltételesen szabadlábra helyezték, és a nagykorúság elérése után vissza akarták utasítani Oroszországba, ám nem találták. Ezeket az eseteket látva érthető, hogy a korábbi együttérzéssel szemben a németek és az osztrákok miért viszonyulnak ma már ellenségesen a csecsenekhez. A szabadságért az oroszokkal szemben harcolóknak készségesen nyújtott menedéket Németország. Nem törődtek azokkal a Moszkvából folyamatosan érkező figyelmeztetésekkel, hogy Dudajev vagy Baszajev „szabadságharcosai” között sok a kaukázusi iszlám emirátust létrehozni akaró szélsőséges elem. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kaukázusi kultúrával, mentalitással sem nagyon tudnak mit kezdeni a németek. Nyugat-Európa hozzáállásának változásában kétségkívül közrejátszik a félelem az itteni társadalmak iszlamizálódásától, ám megítélésük romlásáért jócskán terheli felelősség magukat a csecseneket is. Ahogy a német Bild fogalmazott, Ramzan Kadirov kemény kézzel fogja a népét, ám az előle elmenekülők sem angyalok. A Wiener Zeitung mindezt azzal egészíti ki, hogy a törököknek vagy a grúzoknak is gondjaik vannak a reputációjukkal, ám ez egyiküknél sem merül fel olyan viharosan, mint a csecseneknél. A németeket megrettentik a harcosok mentalitásán alapuló kaukázusi hagyományok, a becsületkódex, az állandó törekvés a dominanciára. Távol a hazától is megmarad a klánstruktúra, az egymás közötti leszámolások és a vérbosszú. A lakóhelyükül szolgáló kollégiumokban a félelem légkörét alakítják ki, rátámadnak a többi migránsra, még a nőkre és a gyerekekre is. És még csak nem is alkoholos befolyásoltság vagy valamilyen érzelmi hatás alatt, hanem csupán azért, hogy mindent a kezükben tartsanak. STIER GÁBOR A