Magyar Nemzet, 2019. szeptember (82. évfolyam, 173-197. szám)

2019-09-14 / 184. szám

2019. szeptember 14., szombat LUGAS 15 KÖNYVESHÁZ Kicsomagolt diktatúra Kormos Valéria Kádár-kori nőportréi MAJOR ANITA H­a kell, a férje elől menekülő, bán­talmazott, gyermekeit tanyasi vályogházban nevelő Kovács­­néval kilincsel a tanács lakás­­osztályán, hogy emberibb körülményeket vív­jon ki a három műszakban robotoló, lavórban mosdó, példaértékű anyának. Szolgálati Zapo­­rozsecével tengelyig ragad a sárba, hogy az­tán gyalog cuppogjon úttalan utakon az m­ászói bányatelepen - tényfeltáró írását természetesen a pártbizottság letiltja. A főzelék­­szagú „kancahotelek” visszajáró vendége, hogy belülről tapasz­talja meg a női munkásszállá­sok kilátástalanságát. Ha hű­vös fogadtatásban van része az SOS-faluban, felajánlja a fáradt, hatgyerekes hivatásos szülőnek, hogy segít krumplit pucolni, s mindjárt megtörik a jég. Aki ma személyesen isme­ri az Álomszövők - Nőnek lenni a Kádár-kor­ban című könyv szerzőjét, nem könnyen kép­zeli el róla, hogy ez a poros cipőjű terepmun­kás ő lett volna az átkosban. Kormos Valéria - és most én is lefestem a nőt, ahogy ő is fontos­nak tartja megrajzolni főhősei küllemét, meg­jelenését is - maga a megtestesült elegancia: ápoltság, nem kihívó, ám minőségi toalett, íz­léses smink, gyönyörű ékszerek - nagypolgári, már-már arisztokratikus viselkedés. Pedig „incifinci”, törékeny riporterként igen­is alámerült a hetvenes-nyolcvanas évek való­ságában, később meg olyan darázsfészkeket is megbolygatott (szovjet rabságba hurcolt nők, Fenyő János médiamogul meggyilkolása), ame­lyek e férfiközpontú világ hímnemű újságíróit is megrémítették volna. Pályája kezdetén a színházba is belekóstol­hatott: munkásszálláson tengődő, szerencsét­len sorsú nők életéről szóló darab szereplője­ként vidékről felkerülve bolyong a nagyváro­si miliőben. Hogy, hogy nem, felső utasítás­ra levették az Ódry Színpad műsoráról a szo­cialista társadalomra szégyent hozó alkotást, ahogy azt a Fábri Zoltán-filmet is csírájában fojtotta el a hatalom, amelybe szintén bevá­logatták a csinos, tehetséges kislányt - tud­juk meg a barátnő és kolléganő Schaffer Er­zsébetnek a kötet írójáról felvá­zolt „szabálytalan portréjából”. Talán itt kezdődött a vonzalma a kemény történetek iránt, ame­lyek egyszerre tipikusak és nem hétköznapiak, s amelyeket már a legnagyobb példányszámú maga­zin, a Németi Irén irányította Nők Lapja újságírójaként majd két évti­zeden keresztül feszegetett a múlt rendszerben. Kik a hősei abban a korban, amikor a verdikt szerint minden­ki egyenlő, tehát legyen is egy­forma, de azért Kádár Jánosné Tamáska Má­ria mellett Rotschild Klárinak is van egy-két szava a divathoz, amik­or szemet hunynak a konzumlányok nyugati tevékenysége fölött, hi­szen segítik a népgazdaságot, valutát termel­nek az országnak; amikor bírni kell az italt, csak ne lássák rajtad; amikor fizetéskiegészí­tésként „népszokássá” válik a közösből lopás; amikor a minisztériumi hivatalnok a Dózsa György-kiállításon a kiegyenesített kaszákat kéri számon a tárlat kurátorán; vagy amikor a rózsadombi elvtársnők azzal dicsekednek, hogy villájukban Széchényi Pál grófi leszár­mazott törli a port? Például a Hadiköz vezérigazgató-nője, Ro­zália, akit 34 évesen, megkérdezése nélkül sze­melnek ki arra, hogy tízezer ember sorsáért feleljen, s akivel tönkretett, 45 éves rokkant­­nyugdíjasként beszélget szövetkezeti lakása vi­­aszosvásznas konyhaasztalánál a szerző. Vagy Éva, a kozmetikus, aki a szövetkeze­ti rendszerben nem átallja maszek fürjek to­jását kenni az állami vendégek arcára, és aki nemcsak színésznők karbantartója, de az ut­cán strichelőket is felfrissíti, és vallja, a rán­cokból megállapítható a jellem. És itt van Inci, a 3306. számú szövőnő, a Fe­hérvári úti tömegszállás lakója, aki társaival 1976-ban már a Nők Lapjához mert fordulni­­ követelvén a „süketpénznek” nevezett pót­lékot, azt a kártérítést, amely egészségkároso­dásukért megillette őket. Megismerhetjük F. Dózsa Katalint, a hazai viselettörténet megalapítóját, aki kijuthatott nyugati szakmai utakra is, ennek dacára „po­­fázós” karaktere miatt megúszta, hogy a bel­­ügyesek megkörnyékezzék. Ica, az elhíresült rendőrgyilkosság, a „Sós­ügy” vezető vizsgálótisztje maga jelentkezett az újságírónál, hogy tollba mondja életét. Ellent­mondásos személyiség bontakozik ki, melyet Kormos Valéria inkább sugall, mintsem mi­nősít: „Egyre kuszábbnak éreztem ezt a nőt.” A legfelkavaróbb információra­­ hajnalonta kivégzésekre jár az asszony, majd hazamegy felkelteni és iskolába indítani a gyerekét - ol­vasói levelek idézésével reflektál: „Hogy egy nő önkéntesen kivégzésekre járjon, annak olyan lelki defektusának kell lennie, amit a gyerek­kori élményekkel sem lehet megmagyarázni.” Kormos Valéria könyvében - melynek címe és borítója is szimbolikus - kicsomagolja a leg­vidámabb barakk gondosan becsomagolt dik­tatúráját. (Kormos Valéria: Álomszövők - Nőnek len­ni a Kádár-korban. Szerkesztette és jegyzetekkel ellátta: B. Varga Judit. Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Köz­­alapítvány, Budapest, 2019. Ára: 3900 forint) Szájról szájra Romantikus csók a történelemben OZSDA M­arcel Danesi romantikus fil­mekről beszélgetett a tanít­ványaival a szemináriumán, ahol a csók témája is felmerült. Az egyik diákja feltette neki a kérdést: „Mért tartjuk ezt a nem higiénikus aktust gyönyörű­nek és romantikusnak?” A szerző - a Toron­tói Egyetem professzora - akkor nem tudott mit mondani, válasz gyanánt írta meg később a könyvét, amely a csók történetét és értelmét kívánja megmutatni. „Az embertudományokban uralkodó nézet a csók eredetét biológiai okokra vezeti visz­­sza, én viszont azt állítom, hogy a romanti­kus csók először a középkorban bukkant fel az árulás és a testi vágy aktusaként - szem­ben a hűséget és a spirituális vágyakozást kifejező, házastársak közötti lélegzetcseré­vel” - írja Dancsi művében, aki szerint a ro­mantikus csók ebben az időszakban jelent meg először az elbeszélésekben és a költé­szetben. Miközben ennek bizonyítására vá­runk, az ókori költőről, Catullusról ír, „aki az ajakcsókot szenvedélyes és erotikus ak­tusként magasztalja”. Az sem derül ki egyértelműen, hogy mi az összefüggés a csók és a könyv alcíme. A po­puláris kultúra születése kö­zött. Néhány közhely mellett viszont érdekességeket is meg­tudhatunk. Például nemcsak a csókolózásnak van külön szak­szava: oszkuláció, hanem a csó­kolózás tudományának is: fite­­matológia, amely a csókolózás szokását vizsgálja, dokumentálja és értelmezi. Ami az egyik kul­túrában romantikus viselkedés­nek számít, azt a másikban bi­­zarrnak vagy vulgárisnak tart­ják. A szexuális csókolózás né­hány helyen ismeretlen -l van, ahol veszélyesnek, egészségte­lennek vagy undorítónak tart­ják. A Kámaszútra az erotikus játékok és incsel­­kedések közé sorolja. A tudósok sokféle elmé­lettel álltak elő biológiai és evolúciós eredeté­ről. Vannak, akik azt állítják, hogy a férfiak és nők azért csókolóznak, hogy genetikai össze­illésüket ellenőrizzék, mások szerint a csók a szerelem kijelzője, tökéletes hazugságvizsgáló. A szerző sokrétűen foglalkozik a témával, bár bizonyos motívumok többször ismétlőd­nek. Kár, hogy az alkotásokat és a történeteket kevés fotó színesíti. Szó esik a könyvben szerel­mi mítoszokról, legendás, viszonzott vagy re­ménytelen szerelmesekről, elátkozott párokról, megfestett és faragott csókokról, híres fotókról és filmjelenetekről, romantikus dalokról, még eladott csókról is. Marcel Danesi mesél többek között Rómeóról és Júliáról, Casanováról, Ro­­dinről, Madonna és Britney Spears csókjáról, de olvashatunk Csipkerózsikáról, Reevesről, Humphrey Bogartról és még Harry és Ginny első csók­járól is a Harry Potter 6. részé­ben. Széles a skála. Megtudhat­juk, hogy az egyik első mozgókép, Thomas Edison A csók című al­kotása 1896-ban olyan felhábo­­rodást okozott, hogy a nézők ki­hívták a rendőrséget a vetítések­re. És mi a helyzet ma? Fennma­radhat a csók fizikai aktusa abban a korban, amikor elektronikusan is lehet csókot küldeni? Létezhet romantika a kibertérben? A vá­laszokért érdemes elolvasni a könyvet. Egyszer. (Marcel Danesi: A csók története - A popu­láris kultúra születése. Ford.: Zsuppán And­rás. Typotex Kiadó, Budapest, 2019, 212 ol­dal. Ára: 2900 forint) Csehovról, Darwinról, Mozart­ról, Louis Armstrongról, Keanu / A CSÓK TÖRTÉNETE A populáris kultúra­ születése MARCEL DANESI HÉTVÉGI MELLÉKLET Lugas - A Magyar Nemzet hétvégi melléklete Szerkesztő: Fehér Béla; társszerkesztő: Margittai Gábor, Szényi Gábor; tervezőszerkesztő: Tóth Tibor; olvasószerkesztő: Major Anita, Nácsai Katalin ANYANYELVÜNK Fiumei szirmok POMOZI PÉTER F­iume az alámerült magyar álmok egyi­ke. Legalábbis azoknak, akik szeretett Balatonukat képtelenek magyar ten­gernek nevezni. Nekik az Adria sós illata, a Kvarner-öböl ciprusai, a zsalugáteres ab­lakok előtti kertecskék rózsaszirmai tengeri múl­tunkat is idézik. 1779-től, majd a Jellasics-cezúra után 1868-tól 1918-ig Fiume és a tengermellék a magyar Szent Korona országai közé tartozott. Fi­­umében a kiegyezés utáni évtizedek hozták meg az igazi áttörést: vasutat Pestig, városi palotákat, villamosvonalat, kikötőfejlesztést, gyárakat. A Ma­­gyar-Horvát Tengeri Gőzhajózási Rt. gőzösei Ve­lencébe, Nápolyba, az Örök Városba vagy az Adria keletebbi gyöngyszemei felé, Ragusába (Dubrov­nik) és Kotorba (Cattaro) szállították az utasokat. A gigantikus budapesti beruházások hatására a századfordulós lapokon már modern, mediter­rán nagyváros elevenedik meg előttünk. A mó­lók, a Szapáry-riva, háttérben az Adria Rt. székhá­za napernyős dámákkal, cilinderes urakkal. Né­hány méterrel arrább vagonok, mólók és dokk­munkások veszik át az uralmat. A via Lodovico Kossuth sarkán beforduló villamosnál zöld roko­­lyás, girardis kislányok bámészkodnak. Mögöttük „Leopoldo Rosenthal Lipót” üzletének olasz-ma­gyar cégére, távoli országok aranyszalaggal ékes, üvegtégelyekbe zárt csodáival, hajadonok és ifjú úrasszonyok vágyaival. Leopoldo­ Lipót feliratai a soknyelvű Fiumének a példái, amelyek 1918-ig meghatározták e népek és nyelvek találkozópont­ján létesült tengermelléki kultúrát. Egyik bélyegalbumomban ma is féltve őrzök a krajcárosok mellett egy régies olaszsággal és ma­gyarsággal nyomott fiumei „pénzutalványt”, a ma­gyar postabélyegző dátuma szerint 1892. január 11-én állították ki. Talán maga a stempliző tiszt­viselő is tudott magyarul. A századfordulón a vá­ros értelmiségi és tisztviselő rétegében jelentős volt a magyarok aránya, 48,6 százalék olasz mel­lett 13 százalék volt a magyar anyanyelvű lakos. Fiume ettől függetlenül sohasem lett igazán magyar város, ám a sok évszázados többnyelvű­ségben a magyarnak is helye volt. A boldog béke­időkben abbáziai nyaralásra induló magyar nem hagyta ki Fiumét. Jókai Mór is hosszabb időt töl­tött itt, tartózkodásának emléke az Egy játékos, aki nyer című regénye. Fogadott leánya, Róza itt esküdött örök hűséget Feszty Árpádnak, A ma­gyarok bejövetele festőjének. Fiume első magyar írója, Borovszky szerint Császár Ferenc volt, akit a Magyar Tudós Társaság (Akadémia) is tiszteletbeli tagjává választott. 1833-ban jelent meg a tenger­melléki olaszok számára írt magyar nyelvkönyve Grammatica Ungherese dell’Avvocato Francesco Császár címmel, az avvocato a két szabad város­ban, Fiumében és Buccariban végzett kereskedel­mi és váltójogi tanácsosi munkájára emlékeztetett. Fiume felvirágzása így sem rózsás-leanderes történet. A József Attila-i „kitántorgott Ameri­kába másfél millió emberünk” tragédiája nagy­részt a helyi polgárság szeme előtt játszódott le. A Monarchia szegényeit 1903-tól az angol Cu­­nard társaság utaztatta az Újvilág felé. Többek közt a Pannónia és a Carpathia nevű gőzösökön... Bár jogállása és népességtörténete miatt Fiume nem vethető egybe olyan felvidéki magyar váro­sokkal, amelyekben századokon át hangsúlyosan és szervesen volt jelen a magyar elem, a Trianon­nal ránk törő, olykor hisztérikus magyartalanítás számos párhuzamot mutat. Munka nélkül maradt, üldöztetésnek kitett magyar ajkú alkalmazottak ezreinek kellett menekülnie itt is, ott is. Bártfá­­ról, Selmecről, Zólyomból vagy épp Fiuméból. A magyar középcímerpajzs alsó negyedének kétfejű sasa mára visszakerült Fiume zászlajára, és ismét van egy kicsiny magyar közösség, amely­nek lelkes tagjai a szétrobbant délszláv állam ma­gyar vidékeiről kerültek oda. Az olasz ajkú közös­séggel olyan városról álmodnak, ahol a történel­mileg egymás mellett élt nyelvek és kultúrák újra békében megférnének.

Next