Magyar Nemzet, 2020. május (83. évfolyam, 102-126. szám)

2020-05-14 / 112. szám

Németh Jamesz kontra Adolf Hitler A pólósok pólósa szavazás első jelöltjei, az 1930-as évek kétszeres olimpiai bajnok aranycsapata Amikor férfi-vízilabdaválogatottunk az ötödik helyre süllyedt az 1988-as olim­pián, a hazai pólóstársadalom feljajdult: 1924 óta először nem nyertünk ér­met, itt a vég! A párhuzam azonban sántított, hiszen 1924 éppenséggel a kez­detet jelentette. Ekkortól épült fel a világ vízilabdázásának fővárosa, Buda­pest. Az 1926 és 1938 közötti első hőskort, az összes későbbi diadal alapját két olimpiai arany és egy ezüst, öt Európa-bajnoki cím és klasszisok, bálvá­nyok sora ragyogta be. A pólósok pólósa szavazás, 2. rész. V­ÍZILABDA Ballai Attila Budapest a fürdők és a sportok vá­rosa - hirdette az 1930-as évek szlo­genje, és e két forrásból táplálkozott a vízilabda. Ezért is terjedt el később, hogy ami a brazil focinak a Copaca­bana kvarchomokja, az a magyar pó­lónak a budapesti termálvíz. Főként a „Csaszi”, ahol a gyerkőcök reggel­től estig lubickolva csiszolgathatták a legendás trükköket, a légstopot, a légpasszt. Mindezek Komjádi Béla találmá­nyai, akinek már a születésnapja­­ a Monarchiában természetesen nem hi­vatalos - nemzeti ünnep volt. 1892. március 15. Az első világháborúból sebesülten hazatért hadnagynak nem lehetett gyermeke, ezért nagyobb csa­ládot választott; minden pólós, egyben a modern vízilabda atyja lett. Naptá­rában az edzéstervek mellett olyasmit is feljegyzett, ha valamelyik játékosá­nak kabátot kellett vennie. Ő fedezte és nevelte fel Homonnai Mártont és a Keserű testvéreket, akik már első ka­pitányi időszakától, az 1924-es olim­piától a kulcsemberei voltak, az első, 1926-os budapesti Európa-bajnokság megnyerésén és az 1927-es duplázá­son át a beteljesülésig, az 1932-es Los Angeles-i olimpiáig. Ahol az arany­érem magától értetődött, az egyet­len igazi értékmérő mérkőzésen ko­rábbi legyőzőink, a németek úgy úsz­­ták meg 6:2-es veréssel, hogy 6:0 után szépítettek. Németh János egymaga négy gólt vágott. Nem csoda, hogy négy eszten­dő múltán, a berlini játékokon, ami­kor a hazaiak azzal riogatták a miein­ket, hogy a Führer is ott lesz a mécs­esen, és az nekik egy gól pluszt jelent, ők azzal válaszoltak: de ott lesz Né­meth „Jamesz” is, ami viszont mini­mum két gól plusz, nekünk. Nem lehetett viszont már jelen Kom­jádi Béla, mert napokkal a negyvenegye­dik születésnapja előtt, 1933 márciu­sában elvitte az agyvérzés. Nagy csa­patot és sikersportágat hagyott örökül, fiatal kora ellenére „Komi bácsiként” távozott. Bár nélküle, de hála folya­matos lobbizásának, tanítványai egye­dülálló módon fedett versenymeden­cében készülhettek a címvédésre. Az első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd által tervezett Nemzeti Sportuszoda megnyitása 1930-ban európai szintű szenzációnak számított. A vizes „szen­tély” plakátján a „Közös fürdés reggel 7 órától du. 3 óráig. Buffet! Rádió!” fel­irat mellett a habokból derékig kiemel­kedő, lőni készülő pólós pózolt hagyo­mányos úszódresszben, magyar címer­rel - hiába, a válogatott vízlabdázónál nem volt jobb cégér! A Los Angelesben és Berlinben még gólzsákként, 1948-ban, Londonban már szövetségi kapitányként ismert Németh „Jamesz” mellett Halassy Olivérért is bolondult a nép. Pedig ledolgozhatat­­lannak hitt fogyatékkal indult. Nyolc­évesen elvétette az ugrást a mozgó vil­lamosra, bal lábát térd alatt amputálni kellett. Ezért olyan sportágat keresett, amelyben ez nem okozott hátrányt, és talált is, mindjárt kettőt: az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon nemcsak vízilabdában, hanem úszóként, 1500 gyorson is diadalmaskodott! A csúcsot neki és társainak is az 1936-os berlini olimpia jelentette. A sportág első fél évszázadának legna­gyobb tornáján a négyes döntő máso­dik körében következett el a magyar­német összecsapás. Hitler mégsem lá­togatott ki az uszodába, de egy ajándék négyméteressel nélküle is 2:2-es dön­tetlenre mentettek honfitársai, Németh ráadásul megsérült. Halassy morgolód­va bökte ki: „Ha semleges pályán ját­szunk, bárhol a világon három góllal győztünk volna.” Így viszont az utol­só napra maradt a megoldás. A néme­tek 4:1-re gyűrték le a belgákat, és 5 ponttal, 14:4-es gólaránnyal végeztek. Igen, gólaránnyal, mert hajdan az ha­tározott. Mivel a mieink 3 ponttal és 5:2-vel álltak a franciák elleni talál­kozó előtt, adva volt: ha nem kapnak gólt, jó a 3:0 is, ha kapnak, legalább ha­tot kell lőniük. „Jamesz" karját fél éj­szaka jegelték, aminek köszönhetően nemhogy játszott, de gyors egymás­utánban betörött hármat, 4:0-ra ve­zettünk. Ám ekkor kiállították, hat a hét ellen folyt tovább a harc. Egyetlen beszedett gól is végzetes lett volna, és szünet után már csak egyszer rezgett a háló. De nem a miénk! Az 5:0 meghozta a címvédést, jöhet­tek a spontán és eredeti örömszavak. Halassy azt mondta: „Sok mindenfé­lét kiabáltak kívülről, de mi nem fo­gadtunk szót. Én a végén már össze­vissza úsztam a régi recept szerint.” A kiállított Németh partra vetve hozzá­tette: „Én mindig kiabáltam a Gyurká­nak, hogy be ne engedd!” Bródy, a kapus szót fogadott, és leszögezte: „El voltunk szánva életre-halálra!” Sárkány Miklós erre rímelve jelentette ki: „Még egy ilyen mérkőzés, és mehetünk ki a temetőbe.” Alig kellett tíz esztendő, és Halassy Olivér valóban mehetett. 1946. szep­tember 10-én a nyílt utcán, rejtélyes kö­rülmények között agyonlőtték, feltéte­lezések szerint szovjet katonai járőr­nek állt ellen. Németh János 1956-ban külföldre távozott, a Spanyol Úszószö­vetségnél edzősködött, 1988-ban hunyt el. Még megérte és láthatta, amint az 1986-os madridi vb-n a magyar póló­válogatott kilencedikként zárt. Neki ér­telmezhetetlen eredmény volt, ő még a második helyezést is legfeljebb hír­ből ismerte. Magyar Nemzet Balról jobbra: Brandi Jenő, Hazai Kálmán, Sárkány Miklós, Németh János, Halassy Olivér, Homonnai Márton és Bródy György - hét berlini győztes Fotó: MTI Egy ceremónia margójára Csinnadratta nem volt, de azért megadták a módját. A hely­szín a szombathelyi városháza, a bejelentést a város első em­bere, a polgármester tette meg, komoly beszédet is kerekített elő, a főszereplőt nem csak úgy beültették, hanem a megfelelő pillanatban bevonultatták, ami még akkor is hatásos volt, ha mindenki tudta, miről van szó. Így jelentette be a Falco KC Szombathely és a klub tulaj­donosa, a város, hogy a 24 éves válogatott kosárlabdázó, Perl Zoltán újabb hároméves szerződést ír alá a bajnoki címvédő­höz. Sokaknak talán most felszalad a szemöldökük a csodál­kozástól, hogy miért kell ennek ekkora feneket keríteni, külföl­di sztárok érkezésekor szokás ilyen ceremóniát rendezni, ám éppen ez az, miért ne adhatna ekkora tiszteletet egy klub és egy város egy olyan sportolónak, aki ott nevelkedett, a teljesít­ményével ott szerzett önmagának nevet és tekintélyt, a szom­bathelyieknek pedig boldog pillanatok sorát, és a sport révén a közösség, az összetartozás élményét? Sőt, nem ez a normá­lis, bevett szokás? Perl Zoltán ugyanis nem máshonnan érkezett, az olaszorszá­gi és a spanyolországi évek után ide tért vissza, tagja volt a ta­valyi bajnokcsapatnak, amely a sportág márciusi leállása pilla­natában is vezette a tabellát, és amely először szerepelve a Baj­nokok Ligájában nem vallott szégyent. Tette ezt úgy, hogy a 25 éves csapatkapitány, Váradi Benedek, szintén a Falco neveltje, a vele egy idős Benke Szilárd és az egy évvel fiatalabb Filipovity Márkó szintén magyar válogatottak, ráadásul nem az amerikai légiósok kiegészítő embereiként, hanem kulcsszerepet kapva ját­szották végig a csonka idényt, és melléjük még két tehetséges ifjú magyar csatlakozik a nyártól. Mindez remek példázata annak, hogy nem összeegyeztethetetlen a magyar fiatalokra építés és az eredményesség. Perl Zoltán döntésében nyilván szerepet játszott az is, hogy Szombathelyen nemcsak itthon, hanem a nemzetkö­zi porondon is sikeres lehet, minden adott a fejlődéséhez, és bíz­nak benne, amit bizonyít az is, hogy hároméves szerződést kí­náltak neki, ami ebben a sportágban rendkívül ritka, a megál­lapodások többnyire egy, olykor legfeljebb két idényre köttetnek. Nemény András ellenzéki polgármesterként nem érzi külde­tésének, hogy mindent leromboljon, amit kormánypárti előd­je - esetünkben a kosárlabdában - segített létrehozni a város örömére. Sajnos ez egyáltalán nem magától értetődő. A be­szédéből egyébként az derült ki, hogy biztosan nem kényszerül magyarázkodásra, amiért a járvány sújtotta gazdasági hely­zetben a város vélhetően komoly pénzt költ a Falcóra. A szom­bathelyiek számára fontos a helyi játékosokat felvonultató si­keres csapat, és fontos nekik az is, hogy a szombathelyi érté­kek lehetőleg maradjanak Szombathelyen, amiért nyilván ten­ni és áldozni kell. Ezért is adják meg a tiszteletet Perl Zoltán­nak és társainak, azaz olcsó szójátékkal élve: értékelik az ér­tékeket anyagi megbecsüléssel, látványos sajtótájékoztatóval, a bizalom jeleivel. A példa tehát adott, ám sajnos nehezen követhető. Nem túl nagy bölcsesség, annyira kézenfekvő: ahhoz, hogy egy közösség, adott esetben egy klub és egy város megőrizhesse az értékeit, ah­hoz azt az értéket meg is kell teremteni. Perl Zoltánt, Váradi Be­nedeket és a többieket gyerekekből válogatott sportolóvá kellett képezni, nevelni - és ebben a történetben ez a leglényegesebb. Ennek a sorrendnek a betartását ugyanis nem lehet megúszni. PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ __________— JEGYZET .................. —

Next