Magyar Nemzet, 2020. május (83. évfolyam, 102-126. szám)
2020-05-14 / 112. szám
Németh Jamesz kontra Adolf Hitler A pólósok pólósa szavazás első jelöltjei, az 1930-as évek kétszeres olimpiai bajnok aranycsapata Amikor férfi-vízilabdaválogatottunk az ötödik helyre süllyedt az 1988-as olimpián, a hazai pólóstársadalom feljajdult: 1924 óta először nem nyertünk érmet, itt a vég! A párhuzam azonban sántított, hiszen 1924 éppenséggel a kezdetet jelentette. Ekkortól épült fel a világ vízilabdázásának fővárosa, Budapest. Az 1926 és 1938 közötti első hőskort, az összes későbbi diadal alapját két olimpiai arany és egy ezüst, öt Európa-bajnoki cím és klasszisok, bálványok sora ragyogta be. A pólósok pólósa szavazás, 2. rész. VÍZILABDA Ballai Attila Budapest a fürdők és a sportok városa - hirdette az 1930-as évek szlogenje, és e két forrásból táplálkozott a vízilabda. Ezért is terjedt el később, hogy ami a brazil focinak a Copacabana kvarchomokja, az a magyar pólónak a budapesti termálvíz. Főként a „Csaszi”, ahol a gyerkőcök reggeltől estig lubickolva csiszolgathatták a legendás trükköket, a légstopot, a légpasszt. Mindezek Komjádi Béla találmányai, akinek már a születésnapja a Monarchiában természetesen nem hivatalos - nemzeti ünnep volt. 1892. március 15. Az első világháborúból sebesülten hazatért hadnagynak nem lehetett gyermeke, ezért nagyobb családot választott; minden pólós, egyben a modern vízilabda atyja lett. Naptárában az edzéstervek mellett olyasmit is feljegyzett, ha valamelyik játékosának kabátot kellett vennie. Ő fedezte és nevelte fel Homonnai Mártont és a Keserű testvéreket, akik már első kapitányi időszakától, az 1924-es olimpiától a kulcsemberei voltak, az első, 1926-os budapesti Európa-bajnokság megnyerésén és az 1927-es duplázáson át a beteljesülésig, az 1932-es Los Angeles-i olimpiáig. Ahol az aranyérem magától értetődött, az egyetlen igazi értékmérő mérkőzésen korábbi legyőzőink, a németek úgy úszták meg 6:2-es veréssel, hogy 6:0 után szépítettek. Németh János egymaga négy gólt vágott. Nem csoda, hogy négy esztendő múltán, a berlini játékokon, amikor a hazaiak azzal riogatták a mieinket, hogy a Führer is ott lesz a mécsesen, és az nekik egy gól pluszt jelent, ők azzal válaszoltak: de ott lesz Németh „Jamesz” is, ami viszont minimum két gól plusz, nekünk. Nem lehetett viszont már jelen Komjádi Béla, mert napokkal a negyvenegyedik születésnapja előtt, 1933 márciusában elvitte az agyvérzés. Nagy csapatot és sikersportágat hagyott örökül, fiatal kora ellenére „Komi bácsiként” távozott. Bár nélküle, de hála folyamatos lobbizásának, tanítványai egyedülálló módon fedett versenymedencében készülhettek a címvédésre. Az első olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd által tervezett Nemzeti Sportuszoda megnyitása 1930-ban európai szintű szenzációnak számított. A vizes „szentély” plakátján a „Közös fürdés reggel 7 órától du. 3 óráig. Buffet! Rádió!” felirat mellett a habokból derékig kiemelkedő, lőni készülő pólós pózolt hagyományos úszódresszben, magyar címerrel - hiába, a válogatott vízlabdázónál nem volt jobb cégér! A Los Angelesben és Berlinben még gólzsákként, 1948-ban, Londonban már szövetségi kapitányként ismert Németh „Jamesz” mellett Halassy Olivérért is bolondult a nép. Pedig ledolgozhatatlannak hitt fogyatékkal indult. Nyolcévesen elvétette az ugrást a mozgó villamosra, bal lábát térd alatt amputálni kellett. Ezért olyan sportágat keresett, amelyben ez nem okozott hátrányt, és talált is, mindjárt kettőt: az 1931-es párizsi Európa-bajnokságon nemcsak vízilabdában, hanem úszóként, 1500 gyorson is diadalmaskodott! A csúcsot neki és társainak is az 1936-os berlini olimpia jelentette. A sportág első fél évszázadának legnagyobb tornáján a négyes döntő második körében következett el a magyarnémet összecsapás. Hitler mégsem látogatott ki az uszodába, de egy ajándék négyméteressel nélküle is 2:2-es döntetlenre mentettek honfitársai, Németh ráadásul megsérült. Halassy morgolódva bökte ki: „Ha semleges pályán játszunk, bárhol a világon három góllal győztünk volna.” Így viszont az utolsó napra maradt a megoldás. A németek 4:1-re gyűrték le a belgákat, és 5 ponttal, 14:4-es gólaránnyal végeztek. Igen, gólaránnyal, mert hajdan az határozott. Mivel a mieink 3 ponttal és 5:2-vel álltak a franciák elleni találkozó előtt, adva volt: ha nem kapnak gólt, jó a 3:0 is, ha kapnak, legalább hatot kell lőniük. „Jamesz" karját fél éjszaka jegelték, aminek köszönhetően nemhogy játszott, de gyors egymásutánban betörött hármat, 4:0-ra vezettünk. Ám ekkor kiállították, hat a hét ellen folyt tovább a harc. Egyetlen beszedett gól is végzetes lett volna, és szünet után már csak egyszer rezgett a háló. De nem a miénk! Az 5:0 meghozta a címvédést, jöhettek a spontán és eredeti örömszavak. Halassy azt mondta: „Sok mindenfélét kiabáltak kívülről, de mi nem fogadtunk szót. Én a végén már összevissza úsztam a régi recept szerint.” A kiállított Németh partra vetve hozzátette: „Én mindig kiabáltam a Gyurkának, hogy be ne engedd!” Bródy, a kapus szót fogadott, és leszögezte: „El voltunk szánva életre-halálra!” Sárkány Miklós erre rímelve jelentette ki: „Még egy ilyen mérkőzés, és mehetünk ki a temetőbe.” Alig kellett tíz esztendő, és Halassy Olivér valóban mehetett. 1946. szeptember 10-én a nyílt utcán, rejtélyes körülmények között agyonlőtték, feltételezések szerint szovjet katonai járőrnek állt ellen. Németh János 1956-ban külföldre távozott, a Spanyol Úszószövetségnél edzősködött, 1988-ban hunyt el. Még megérte és láthatta, amint az 1986-os madridi vb-n a magyar pólóválogatott kilencedikként zárt. Neki értelmezhetetlen eredmény volt, ő még a második helyezést is legfeljebb hírből ismerte. Magyar Nemzet Balról jobbra: Brandi Jenő, Hazai Kálmán, Sárkány Miklós, Németh János, Halassy Olivér, Homonnai Márton és Bródy György - hét berlini győztes Fotó: MTI Egy ceremónia margójára Csinnadratta nem volt, de azért megadták a módját. A helyszín a szombathelyi városháza, a bejelentést a város első embere, a polgármester tette meg, komoly beszédet is kerekített elő, a főszereplőt nem csak úgy beültették, hanem a megfelelő pillanatban bevonultatták, ami még akkor is hatásos volt, ha mindenki tudta, miről van szó. Így jelentette be a Falco KC Szombathely és a klub tulajdonosa, a város, hogy a 24 éves válogatott kosárlabdázó, Perl Zoltán újabb hároméves szerződést ír alá a bajnoki címvédőhöz. Sokaknak talán most felszalad a szemöldökük a csodálkozástól, hogy miért kell ennek ekkora feneket keríteni, külföldi sztárok érkezésekor szokás ilyen ceremóniát rendezni, ám éppen ez az, miért ne adhatna ekkora tiszteletet egy klub és egy város egy olyan sportolónak, aki ott nevelkedett, a teljesítményével ott szerzett önmagának nevet és tekintélyt, a szombathelyieknek pedig boldog pillanatok sorát, és a sport révén a közösség, az összetartozás élményét? Sőt, nem ez a normális, bevett szokás? Perl Zoltán ugyanis nem máshonnan érkezett, az olaszországi és a spanyolországi évek után ide tért vissza, tagja volt a tavalyi bajnokcsapatnak, amely a sportág márciusi leállása pillanatában is vezette a tabellát, és amely először szerepelve a Bajnokok Ligájában nem vallott szégyent. Tette ezt úgy, hogy a 25 éves csapatkapitány, Váradi Benedek, szintén a Falco neveltje, a vele egy idős Benke Szilárd és az egy évvel fiatalabb Filipovity Márkó szintén magyar válogatottak, ráadásul nem az amerikai légiósok kiegészítő embereiként, hanem kulcsszerepet kapva játszották végig a csonka idényt, és melléjük még két tehetséges ifjú magyar csatlakozik a nyártól. Mindez remek példázata annak, hogy nem összeegyeztethetetlen a magyar fiatalokra építés és az eredményesség. Perl Zoltán döntésében nyilván szerepet játszott az is, hogy Szombathelyen nemcsak itthon, hanem a nemzetközi porondon is sikeres lehet, minden adott a fejlődéséhez, és bíznak benne, amit bizonyít az is, hogy hároméves szerződést kínáltak neki, ami ebben a sportágban rendkívül ritka, a megállapodások többnyire egy, olykor legfeljebb két idényre köttetnek. Nemény András ellenzéki polgármesterként nem érzi küldetésének, hogy mindent leromboljon, amit kormánypárti elődje - esetünkben a kosárlabdában - segített létrehozni a város örömére. Sajnos ez egyáltalán nem magától értetődő. A beszédéből egyébként az derült ki, hogy biztosan nem kényszerül magyarázkodásra, amiért a járvány sújtotta gazdasági helyzetben a város vélhetően komoly pénzt költ a Falcóra. A szombathelyiek számára fontos a helyi játékosokat felvonultató sikeres csapat, és fontos nekik az is, hogy a szombathelyi értékek lehetőleg maradjanak Szombathelyen, amiért nyilván tenni és áldozni kell. Ezért is adják meg a tiszteletet Perl Zoltánnak és társainak, azaz olcsó szójátékkal élve: értékelik az értékeket anyagi megbecsüléssel, látványos sajtótájékoztatóval, a bizalom jeleivel. A példa tehát adott, ám sajnos nehezen követhető. Nem túl nagy bölcsesség, annyira kézenfekvő: ahhoz, hogy egy közösség, adott esetben egy klub és egy város megőrizhesse az értékeit, ahhoz azt az értéket meg is kell teremteni. Perl Zoltánt, Váradi Benedeket és a többieket gyerekekből válogatott sportolóvá kellett képezni, nevelni - és ebben a történetben ez a leglényegesebb. Ennek a sorrendnek a betartását ugyanis nem lehet megúszni. PAJOR-GYULAI LÁSZLÓ __________— JEGYZET .................. —