Magyar Nemzet, 2020. augusztus (83. évfolyam, 179-203. szám)

2020-08-01 / 179. szám

2020. augusztus 1., szombat BELFÖLD 3 Kanyarban előzni Orbán Viktor: Minden rendelkezésre áll a védekezéshez A magyar védekezés bevált - jelentette ki a koronavírussal kapcso­latban Orbán Viktor tegnap a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyaror­szág! című műsorában. A miniszterelnök a nemzeti konzultáció fontosságáról, a munkahelyek és a gazdaság védelméről, Veszprém és környékének széles körű felújításáról, valamint az európai uniós támogatásokról is beszélt. Kincses Krisztina Most úgy érzem, hogy jól van beállít­va a védekezés intenzitása, erőkifejté­se és szabályozottsága, tehát ha tart­juk azt, ahogy eddig éltünk és ahogy eddig együtt éltünk a vírussal, akkor nem lesz baj - jelentette ki Orbán Vik­tor. Hangsúlyozta, ma Magyarorszá­gon minden rendelkezésre áll, ami a vé­dekezéshez kell, és bár az embereknek jó okuk volt az aggodalomra március környékén, amikor az egész világ felké­születlenül állt egy ilyen járvány előtt, utóbb kiderült, hogy a magyar egész­ségügyi rendszer Európa egyik legjob­ban teljesítő egészségügyi rendszere. Orbán Viktor szerint a nemzeti kon­zultáció azért is fontos, hogy mire a jár­vány következő hulláma várhatóan Ma­gyarországra ér, ne legyen vita semmi­ről, az egyetlen feladat az intézkedések konzekvens betartása maradjon mind a kormány, mind az állampolgárok ré­széről. A miniszterelnök hangsúlyoz­ta: továbbra is az idősek vannak a leg­nagyobb veszélyben, így nagyon fon­tos, hogy az irántuk való szeretet ne csak szép szavakban, de fegyelmezett viselkedésben is megnyilvánuljon. Mint mondta, a védekezés szintje jelenleg jól van beállítva, nem szabad kockáztat­ni. Hozzátette, ez sok ember számára jelent komoly egzisztenciális megter­helést, például az előadóművészeknek, de túlélésük feltételei biztosítottak. Or­bán Viktor kifejtette, gondoskodni kell a könnyűzenével foglalkozó művészek­ről is, erre ötmilliárd forintot különí­tett el a kormány. - Speciális műfaj a cigányzene, így ők különösen bajban vannak - hangsúlyozta, hozzátéve: az ő megsegítésükre 800 millió forintot biztosítottak. - A járvány előtt mintegy négy és fél millióan dolgoztak, most harmincezer­rel kevesebben - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkaügyi adataival kapcsolatban Orbán Viktor. A kormányfő úgy látja, bár a veszélyhely­zet ideje alatt a foglalkoztatottság lendü­lete megtört, ezt azonban sikerült visz­­szaállítani. - Teljesítettük, amit vállal­tunk - jelentette ki Orbán Viktor, utal­va a kormány ígéretére, miszerint ahány munkahelyet tönkretesz a vírus, annyi új munkahelyet teremtenek. A minisz­terelnök arról is beszélt, nem éri be a kormány azzal, hogy csak más orszá­gokat másoljon.­­ Különleges magyar speciális válságkezelő lépéseket szeret­nének kitalálni, amelyekkel előnyre tu­dunk szert tenni a válság időszakában, vagyis­­ Matolcsy György szavaival élve - kanyarban tudunk előzni - fogalma­zott. Emlékeztetett: egyszerű, gyorsan igénybe vehető eszközöket adtak, a mi­niszterek pedig átalakítások és fejlesz­tések bevetésével igyekeznek segíteni a bajba jutott ágazatoknak és cégeknek. Az idei nyár kapcsán azt is megje­gyezte, hogy a járványügyi helyzet miatt sokan itthon töltik a nyarat, ami lehető­séget ad arra, hogy még többen fedez­zék fel országunk szépségeit, amelyek megújítására is sokat áldoz a kormány.­­ 2023-ban Veszprém lesz Európa kul­turális fővárosa, így nem lehet koszos, viharvert, a maga szépségében kell be­mutatni a települést. Itthon nem min­den vadonatúj, így Gizella városa sem - mondta Orbán Viktor. Kiemelte: si­került megegyezni Navracsics Tibor volt miniszterelnök-helyettessel, aki az egész programot kézbe veszi, ösz­­szesen majdnem százmilliárdot szán­nak a térség fejlesztésére. A miniszterelnök az uniós költség­­vetésről is szólt, hangsúlyozva: az EU- tól kapott támogatásokkal gyakorlati­lag a nyugati vállalatok által kivitt pénz egy részét kapjuk vissza. Szavai szerint a Brüsszelben kiharcolt mintegy ezer­­milliárd forintnyi pluszforrást a teljes magyarországi vízrendszer felújításá­ra és környezetvédelmi valamint ener­giarendszer felújítására költik. tto 10­: „Teljesítettük, amit vállaltunk” Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt ­ Időben megfékezték a járványt Mezőkövesden Csekő Imre Sikeres kontaktkutatás révén megfékez­ték a koronavírus terjedését, és felderí­tették a Mezőkövesden kialakult góc­pont hátterét - mondta Müller Cecí­lia újságíróknak tegnap Budapesten. Kiderült: egy iskolai dolgozó fertő­ződött meg koronavírussal, aki, noha tünetei voltak, két értekezleten is részt vett a munkahelyén, amelyek egyikén átadta a betegséget egy kollégájának, akinél teszttel már kimutatták a fer­tőzést. Ezután megkezdték a kapcso­latok felkutatását, és kiderült, az első betegnek 31 munkahelyi kontaktja volt, akik közül nyolcan elkapták a fertőzést. Közülük ketten - még tünetmentesen - részt vettek egy buszos kirándulá­son, ahol - feltehetőleg a szűk légtér­ben való összezártság miatt - továb­bi hét embert megfertőztek. A tiszti főorvos elmondta: a ható­ságok összesen 334 kontaktszemélyt vizsgáltak meg, és 43 pozitív esetet ta­láltak. Közülük öten kerültek kórház­ba, de szerencsére senki sem vesztette életét. A kutatás során a hatóságoknak 29 településre kellett ellátogatniuk há­rom megyében, mindez 47 millió fo­rintot emésztett fel. Müller Cecília hangsúlyozta, a mezőkövesdi eset ta­nulsága, hogy az érvényben lévő sza­bályokat be kell tartani, többek között aki tüneteket mutat, az ne menjen a munkahelyére vagy egyéb közösségbe. Az országos tiszti főorvos a maszkok megfelelő használatára és a zsúfolt he­lyek elkerülésére szólított fel. A fegyelmezettség fontosságát hang­súlyozta Kásler Miklós is az Életközel­ben című műsorban. Az emberi erőfor­rások minisztere elmondta, az opera­tív törzs hetente értékeli a hazai fejle­ményeket. - Amennyiben nem válto­zik a járványhelyzet, akkor hagyomá­nyos módon indulhat a tanév - erősí­tette meg a miniszter. TOLLHEGYEN Pilhál György Egy hagyományőrző Százegy éve, 1919. augusztus elsején bukott meg a Tanácsköztársaság. Nem eléggé. Szamuely Tiborról készült fotókat nézegetek. Bőrkabátos, nyüzüge, pökhendi ember. Ember? A kommün hóhéra páncélvonattal járta az országot, ahol megállt, aratott a halál. A „rendteremtés” volt a feladata, azonnal törvényt ült, a kiszabott halálos ítéleteket a Le­­nin-fiúk mentén végrehajtották -133 napon át egyvégtében akasztott, egyedül Kalocsán 128 helyi lakost gyilkoltatott meg - volt, akit csupán azért, mert volt mersze kitűzni házára a nemzeti lobogót. Néhány évti­zeddel később, a háborút követő kommunista hatalomátvétel után Rá­kosi folytatta, amit Szamuely­ék abbahagytak, immár az ÁVH színeiben. Hagyományőrző utódaik ma is itt vannak, csak az alkalomra várnak. Viccelek? Dehogy. Néhány napja egy Szarvas Koppány Bendegúz mo­­mentumos titán (nyüzüge, pökhendi ifjú, talán bőrkabátja is van a naf­­talinban) - egy augusztusra meghirdetett eseményfelhíváshoz - „Foly­jon vér, égjen kuka, törjön be szélvédő, robbanjon pártház vagy maradj otthon”-ezt tette hozzá a Facebookon: „Na, ez legalább egy alternatíva [...]” Tűrőképességünket kóstolgatja a büszke provokátor. Nem először. Ő volt az is, aki április 11-én ezt írta: „Azért van a magyar költé­szet napja ma, mert ma van József Attila születésnapja. [...] Varga Ju­dit NERvédelmi miniszter a szobra mellett pózolt. József Attila Varga Juditék sleppjével úgy járt volna el, ahogy Petőfi Sándor a királyokkal. Aki érti, az érti, mire gondolok...” És az is ő volt, aki a koronavírus-jár­­vány miatti kórházkiürítéseket így kommentálta: „Járványkezelés Fi­desz módra. Megdolgoznak a fiúk a lámpavasért”. Hősünknek viszket a tenyere. A miénk is. ­ A HELYZET Süllyedő mentőcsónak Bő három évtizede is gyanúsnak éreztem az akkori, már végét járó, szo­cialistának nevezett rezsim propagandaszövegét a rothadó kapitaliz­musról. Bár a legvidámabb barakk vörös őrsége mindent megtett azért, hogy ez a kép beigazolódjon, a történelem vihara megmutatta, a polgá­ri világ az a masszív szikla, aminek az egyre halványuló, mára már csak rózsaszín hajó nekiment, s napról napra mélyebbre süllyed. Az egyko­ri állampárt unokáinak már a mentőcsónakja is csak sodródik, és süly­­lyed annak ellenére, hogy sorra ugrálnak ki belőle azok, akik eddig ez­zel a hajóval érdekelve próbáltak meg előrejutni a politika tengerén. El lehetne itt gondolkodni azon, kik is azok, akiknek szokásuk elsőként el­hagyni a süllyedő hajót, de hát ez a lélekvesztő már egy rozoga, toldo­­zott-foldozott, tutajnak sem nevezhető tákolmány. Hogy Fülig Jimmyt idézzük: azt a roncsot, amit már csak a lyuk tart fent a vízen, a patká­nyok is messze elkerülik. Az MSZP hajótöröttjei bíznak ebben a lyukban. Most még ötszáza­lékos támogatottsággal öt embernek könyörögnek ki helyet, hogy von­tatókötélre vegye őket a másik, baloldali hajóroncs. Amire már átugrott a lőrinci és az óbudai polgármester, az újpesti alpolgármester, hogy a matrózokról ne is beszéljünk. A másik hajó kapitánya, Gyurcsány Fe­renc - ha már a rejtői hasonlatokat használtuk fentebb - olyan mód­szerekkel csábítja magához a süllyedő hajó legénységét, hogy abba még Piszkos Fred is belepirult volna, pedig ő bottal kábította el a matróz­nak szánt kikötői csavargókat. A kábulat itt is megvan, tudniillik, hogy ez a kapitány egyáltalán képes a hajót kormányozni. Ezt csak az aknára futott Őszöd-cirkáló partra úszott hajótöröttjei hiszik el, ha belenéz­nek a tükörbe. Nem véletlenül: ez a tükör torzabb képet ad, mint a va­lóság. Aki pedig erre fel merte hívni a figyelmet, azt már korábban ki­dobták a hajóból. Navigare necesse est. Hajózni kell. Még ha csak sodródnak is. Még ha nő is van a hajón, ami a világ matrózai szerint a legrosszabb ómen, bár Kunhalmi matróz bátorsága megkérdőjelezhetetlen, tudja minden­ki, hogyan szokott nekicsapódni a kabinajtóknak. Az MSZP maradéka mégis hajózni akar. Olyan hajó árnyékában, ahol a hajózáshoz egy picit is értő Botka, Mesterházy, Bajnai, de még a Momentum nevezetű lilá­­­­ra feptett gőzös vezetői sem akarnak átkelni a túlsó partra. A DK nevű hajó sem annyira szép, mint amilyennek először látták, Gyurcsány rá­adásul nem jó kapitány. Nem csak azért, mert hazudós és szereti a whis­kyt, kapitányoknál ez egyáltalán nem meglepő. Ám azoknál, akik egy országnyi utassal a fedélzeten akarnak vízre szállni, már megkérdője­lezhető a tengeri romantika alkoholszaga, még akkor is, ha a régi mat­rózmegfigyelés szerint a részeg ember mindig igazat mond. Aki hazudik éjjel és hazudik nappal, az ne kormányozzon, még egy halastavon sem. Ha a rózsaszínű mentőcsónak utasai ezzel az áram­lattal akarnak sodródni, az persze legyen az ő bajuk. Csak félő, hogyha beevickélnek az igazi, nagy hajók útjába és végképp elsüllyednek, akkor majd a másik, vétlen kapitány lesz a hibás. Mert hibás az mindig van, a rossz tengerész ugyanis arról ismerszik meg, hogy ahelyett, hogy ha­józna, mindig az áramlatot, a szelet, a vitorlát, a másik hajót, vagy ép­pen az utast a hibáztatja. Ebből a helyzetből pedig nincs az a mentő­csónak, amivel partra lehetne jutni, törvényszerű a süllyedés. A hajótö­rötteknek egy szerencséjük van, hogy bárhogy szeretnek ezzel riogatni, ebben a tengerben nincsenek cápák. Ezt is túl fogják élni, de remélhe­tőleg egyszer végre rájönnek ők is: hajózni annak kell, aki tud is. VÉGH ATTILA

Next