Magyar Nemzet, 2021. július (84. évfolyam, 150-176. szám)

2021-07-22 / 168. szám

2021. július 22., csütörtök , TLdjW NerlZ61 VÉLEMÉNY 11 Gunter Weißgerber A déli harangszó ma is emlékeztet Ahogy 1456-ban, 2021-ben is csak az öntudatos Magyarország állhatja meg a helyét Éppen négy éve, 2017 júliusában Balatonfü­­reden vendégeskedtünk a barátainknál. Ek­kor rendezték a veszprémi utcazene-feszti­­vált, amelyet a szervezők e szavakkal hirdet­tek meg, és hirdetnek azóta is: „A veszprémi utcazene-fesztivál kétségkívül a város legna­gyobb látványossága. Néhány napra Veszp­rém egyetlen hatalmas nyílt színpaddá vál­tozik át. Minden sarkon zenélnek. A színpa­dokon nemcsak helyi, illetve magyar zeneka­rok lépnek fel, az egész világról érkeznek ze­nészek, hogy itt játszhassanak. A különbö­ző zenei irányzatok közül mindenki megta­lálja a neki valót - ezáltal ez a fesztivál nem­csak a fiataloknak, hanem egyszerűen min­denkinek tökéletesen megfelel.” Magától értetődő volt, hogy magyar ba­rátainkkal - Ildikóval, Lászlóval, Erikával és Ferivel - a nemzetközi fesztiválra autóztunk, ott pedig el voltunk ragadtatva. Számos nyel­vet beszélő, a legkülönbözőbb bőrszínű mű­vészek, ugyanúgy a világ minden tájáról ér­kező látogatók mutatták meg a maguk ter­mészetességében a földi lét sokszínűségét. A hangulat nagyszerű volt, nem voltak in­cidensek, fejkendők, késelések. Rendőröket alig lehetett látni. Olyan többnapos, életvi­dám utcai fesztivál volt ez, amelyet 2015 előtt Németországban is lehetett még tartani. Egy pillanatra sem kellett attól félni, hogy veszé­lyes helyzetek alakulnak ki. Ugyanebben a kellemes élményben volt részünk a Balaton csodálatos strandjain. Számos országból ér­keztek a vendégek, nyoma sem volt incidens­nek vagy veszélynek. Egy jobb, biztonságosabb időkben tett uta­zás volt ez. Aki Németországból vagy más nyu­gat-európai uniós országból járt ott, nyomban felismerte, mit vettek el tőle az azt megelőző években: a többségi társadalom meghatározta szabályokat a saját szülőföldjén. Már Goethe is írt pedig a Wilhelm Meister vándoréveiben arról, hogy aki nem akar engedelmeskedni a törvényeknek, el kell hagynia a vidéket, ahol ezek a törvények érvényben vannak. Számos német - és számos nyugat-európai - elfelej­tette ezt. Az ébredés márpedig kellemetlen lesz, ugyanis a helyzet ma már csaknem vis­­­szafordíthatatlan. Félreértés ne essék, védelmet kell adnunk mindazoknak, akiket politikai, faji vagy vallási alapon üldöznek! Az önmaguk­ról adott leírást demokratikus jogállamaink­nak ellenőrizniük kell, de 2015 óta a beván­dorlás ténylegesen ellenőrizetlen módon zaj­lik, és nemcsak védelemre szorulók érkeznek, hanem mindenekelőtt olyan emberek, akiknek vallási nézetei a kőkorszaknak felelnek meg. Gyakran a védelemre szorulók üldözői is jönnek. Különösen a nők helyzete válik fe­nyegetővé az Európai Unióban. Veszélybe ke­rültek az elmúlt százötven évben kivívott női jogok, mégpedig kiváltképp az állítólagosan baloldali áramlatok hanyagsága miatt. Nem vagyok Orbán Viktor párthíve, továbbá túl keveset tudok a magyarországi politikai vi­tákról. Ezért óvatosan kell bánnom az érté­kelésekkel. Sem felületesen magasztalni nem szeretném mindazt, ami Magyarországon tör­ténik, sem felületesen bírálni. Egyet azonban biztosan tudok: számos uniós kormány és po­litikus rendkívül tisztességtelenül és hazug módon bánik általában is Magyarországgal, különösen pedig a magyar miniszterelnök­kel. Olyan álnokság ez, amely engem - mint Magyarország barátját - az elmúlt években egyenesen Magyarország védelmezőjévé tett. E vonatkozásban Orbán Viktor legfontosabb döntése a déli határ 2015-ös lezárása volt Ma­gyarország és az Európai Unió védelmében, a Merkel asszony hanyagságából beindult nép­­vándorlással szemben. Merkel felfüggesztet­te a Dublin III menekültügyi rendeletet, az autópályákat pedig nyomban ellepték az el­lenőrizetlen bevándorlók Németország felé tartó milliói. A briteknek ez volt a jelzés, hogy végérvé­nyesen hagyják el az EU-t. Ha Magyarország nem zárta volna le a határokat - és ebben ki­fejezetten Orbán Viktort illeti a köszönet -, az Európai Unió ma már történelem volna. Nincs olyan ország a földön, amely elviselné a kul­túrájától teljesen idegen emberek millióinak hirtelen beáramlását. Angela Merkel politi­kája nagy bizonytalansághoz és az Alternatí­va Németországnak (AfD) felemelkedéséhez vezetett. Orbán Viktor politikája lélegzetvé­telnyi szünetet adott Merkelnek és társainak, és végső soron visszafogta az AfD felívelését. Ez nem a célja volt Orbán politikájának, ha­nem stabilizáló lépéseinek következménye. Merkelnek európai érdemrenddel való ki­tüntetésre kellene felterjesztenie Orbánt! III. Callixtus pápa, ha élne, feltétlenül bullát állí­tana ki erről. Ehelyett Magyarország szövet­ségesei mindent megtesznek, hogy kiutálják az EU-ból - így a britek után már senki más nem háborgatná a Brüsszelben irányító kö­röket. Mindamellett fennáll a veszély, hogy a magyarok után a baltiak is soron következ­nek, sőt a dánok is kiteszik magukat annak a veszélynek, hogy a szigorú bevándorláspoli­tikájuk miatt többé majd nem szívelik őket. Mindezekről az összefüggésekről beszél­gettünk 2017-ben Balatonfüreden a barátaink­kal. Érintőlegesen szóba kerültek az Oszmán Birodalom ellen folytatott magyar szabad­ságharcok. A kulcsszavak a következők vol­tak: Eger (Egri csillagok), devsirme (gyermek­adó), sok magyar település kiirtása, az, hogy soha többé muszlim uralmat Magyarorszá­gon, és még sok minden más. Ezt követően az 1456-os nándorfehérvári győzelem és a déli harangszó is szóba került. Mi, a felesé­gem és én sem tudtam, miért szólnak délben az európai harangok 1456 óta. III. Callixtus pápa (1378-1458) ezt Nándorfehérvár ost­roma idején rendelte el bullájában. Ezt köve­tően délben mindörökké zúgniuk kell a ha­rangoknak a keresztény országokban a ma­gyarok győzelmének, ezáltal a Nyugat musz­lim uralomtól való szabadságának emlékére. Hunyadi János vezetésével a magyarok 1456. július 22-én vívták ki függetlenségüket a kö­vetkező hetven évre. Az akkori kereszténység hálás volt, a mai kereszténység azonban el­felejtette ezt, de akkor is teljesen közömbös lenne a számára, ha még tisztában lenne vele. Idézzük fel, hogy 2016. november 7-én Rein­hard Marx bíboros, a német katolikus püspö­ki konferencia elnöke és Heinrich Bedford- Strohm, a német evangélikus egyház tanácsá­nak elnöke egyedülállóan szolgalelkű gesz­tussal vetették alá magukat az iszlám uralmi igényének. Egyikük sem viselte a nyakában a keresztet a muszlim elöljárók jelenlétében. Nem is várták volna el fordított esetben a ha­sonló gesztust a muszlim vezetők részéről. Ekkor mindketten gyáván elárulták a szár­mazásukat, a hitüket, és elárulták Callixtus pápát, Hunyadi Jánost, valamint 1456 ma­gyarjait is. Kedves magyarok, legyenek bizto­sak abban, hogy 2021-ben Brüsszelre is csak Merkelnek európai érdemrenddel való kitüntetésre kellene felterjesztenie Or­bánt! III. Callixtus pápa, ha élne, fel­tétlenül bullát állítana ki erről. Ehelyett Magyarország szövetségesei mindent megtesznek, hogy kiutálják az EU-ból - így a britek után már senki más nem há­borgatná a Brüsszelben irányító köröket akkor számíthatnak, ha erősek, öntudatosak és ezáltal tisztességesek maradnak. Az Európai Unió nagyon értékes eszme. Esélye csak a tagállamok népeinek kölcsö­nös tiszteletében, tapasztalataik megbecsü­lésében van. Ez nemcsak a déli harangszó­ra, hanem 1939. augusztus 23-ra is vonatko­zik. Közép- és Kelet-Európa számára ezen a napon kezdődött a második világháború. A Molotov-Ribbentrop-paktummal Sztálin és Hitler felosztották a tortát, öltek és raboltak. Ugyanúgy, ahogy a muszlimok tették ötszáz évvel korábban. A szerző 1990 és 2005 között a szászországi SPD-képviselők vezetője, 2019-ben kilépett a Német Szociáldemokrata Pártból Bibó Istvántól származik a nemzet fogalmának egyik legjobb meghatározása. Szerinte a nemzet olyan társadalmi közös­ség, amely meghatározott területet - hazát - és annak politi­kai szervezetét - államot - mondhat magáénak. Az ilyen kö­zösségnek jelentős hányada vagy csaknem egésze tudatosan tagja a nemzetnek, tehát van nemzettudata. A nemzet fogal­mához tartozik a nyelvi, valamint a történelmi azonosság és a gazdasági életképesség. Bánó Attila Nem gyűrhetik le a nemzetet! Az általános érvényű szabadság, egyenlőség és társadal­mi igazságosság megteremtése érdekében bizonyos eszméket és programokat mindig is rendszerbe kellett foglalni. Ezzel szemben a nemzethez, a nemzettudathoz kevésbé szükséges bármiféle ideológia. Bibó azt mondja, hogy „az emberek igen nagy hányada számára, modern közvéleménnyel rendelkező országokban pedig, nyugodtan mondhatjuk, döntő többsége számára a családon kívül a nemzeti hovatartozás az a közös­ségi kötelék, mely - hatalmi eszközeitől eltekintve is - a legsi­keresebben képes tagjai lojalitására apellálni”. Vagyis a több­ség magától értetődőnek tartja és elfogadja a nemzet létezé­sét és fennmaradását biztosító szerveződési formákat. Ebből következően idegenkedve szemléli a nemzettudatot gyengí­tő, ellene ható törekvéseket, jelenségeket. A neoliberális, kozmopolita irány egyre türelmetlenebbül és agresszívabban követeli az általa képviselt nézetek elfoga­dását, törvényekkel való bebetonozását. Ez az irányzat a nyu­gati demokráciák kiemelt értékének tekinti az azonos neműek házasságát, a kiskorú gyermekek olyanféle szexuális felvilágo­sítását, amelybe a homoszexualitással és a nemi identitás vál­toztatásával összefüggő „érzékenyítés” is beletartozik, vala­mint számos, a keresztény értékrenddel ütköző kezdeménye­zést. Ilyen például az azonos nemű „szülőkkel” felálló család népszerűsítése, amely abnormális mintát kínál a hagyományos családmodellel szemben, és egyértelműen romboló hatású. Az Európai Unió vezetését markában tartó neoliberaliz­mus az alapvető emberi szabadságjogok között tartja számon a migrációhoz való jogot is, amely a gyakorlatban az illegális bevándorlás elősegítését jelenti. De támogatja a tudományta­lan genderelméletek terjesztését, illetve az olyan rasszista in­díttatású, agresszív mozgalmat, mint a BLM. A magyar köz­vélemény nagy része mindezt elutasítja, ezért hazánk folya­matosan az unió balliberális vezetésének célkeresztjében áll. A hazai ellenzéki erők gátlástalanul kiszolgálják Brüsszel jelenlegi politikáját. Abban bíznak, hogy szövetségeseik, az európai globalisták támogatásával megbuktathatják a nemze­ti kormányt. Ez a számítás nem lebecsülendő. A magyar tör­ténelem számos hasonló példával szolgál erre nézvést. A má­sodik világháború vége felé a nyilasok náci segítséggel kerül­tek hatalomra, majd a világháború után szovjet segítséggel a kommunisták. Szellemi örököseik ma a balliberális ellenzék sorait erősítik. Buzgón szállítják a hamis érveket Brüsszelbe a „diktatórikus” és „korrupt” magyar kormányról, amely úgy­mond szembemegy az európai értékekkel. A jövő tavaszi választásokra készülve ez a társaság görcsös igyekezettel dolgozik azon, hogy az unió büntető intézkedé­seket foganatosítson hazánkkal szemben. Kormányunk csak a magyar választópolgárok józan ítélőképességében, a nemzet iránti lojalitásában, egészséges életösztönében bízhat. Abban, hogy a többség nem szédül meg az ellenzéki szirénhangok­tól, s nem áll olyan hataloméhes törtetők mögé, akiket csak azért nem lehet hazaárulás vádjával bíróság elé állítani, mert mai jogrendünk nem nyújt erre lehetőséget. Hallhatjuk olykor, hogy a magyarokban van egy kiirtha­­tatlan kuruc mentalitás, amely erős nemzeti elkötelezettség­ből táplálkozik. Ezzel szemben áll az idegen, többnyire nem­zetellenes érdekeket kiszolgáló labanc felfogás. Akik nem ismerik eléggé a normalitást támogató magya­rok természetét, azt hihetik, hogy fenyegetéssel, elnyomás­sal rákényszeríthetik őket hazafias elveink, szabadságeszmé­nyeink feladására. Ez bizony nagy tévedés. Minél nagyobb a velünk szemben alkalmazott külső nyomás, annál inkább el­lenállunk és összetartunk. Már a kuruc idők is számos pél­dával szolgáltak arra, hogy a magyarok nem rettennek meg a túlerőtől. Igaz, a császári udvar jól fizetett, jobban felszerelt reguláris seregei a nagyobb csaták többségében győztek, de II. Rákóczi Ferenc kurucai nyolc éven keresztül, meg-meg­­újuló erővel vívták harcukat, s nemegyszer arattak látvá­nyos sikereket. Példájuk máig hat, miként hatott 1848-49- ben és 1956-ban is. A mai magyar kurucot könnyű megkülönböztetni a mai „magyar” labanctól. A magyar kuruc legfőbb ismérve, hogy - bár anyagi lehetőségei általában szerények - nem megvá­sárolható. A barátai valódi barátok, akik minden körülmé­nyek között számíthatnak rá, miként ő is számíthat a bará­taira. Egyre időszerűbb a kérdés: vajon a hazafias meggyő­ződésnek vagy az egyre diktatórikusabb globalista szemlé­letnek van-e nagyobb ereje? Vajon a globalizmus ereje meg­törheti-e a szabadságszerető magyarok lelkét? Erre a kérdés­re Makovecz Imre negyedszázada megfogalmazott szavai­val válaszolhatunk: „Sokkal nagyobb ereje van a kultúrának, a kultúra sok­kal mélyebben ágyazódik az emberekbe, mintsem ők gon­dolnák. Ha azt hiszik, hogy megnyerhetik a világot, hogy a kultúrának csak halottai lesznek és ők magukra maradhat­nak, akkor rettentően tévednek. Az történik majd, amire nem számítanak: ki lesznek taszítva a világból. Mégis, mit képzelnek? Hogy azt tesznek, amit akarnak? A magyar kul­túrát nem lehet eltaposni. Csak nem képzelik, hogy legyűr­hetik ezt a nemzetet? Soha az életben!” A szerző író, újságíró

Next