Magyar Nemzet, 2021. augusztus (84. évfolyam, 177-201. szám)
2021-08-25 / 196. szám
2021. augusztus 25., szerda VÉLEMÉNY 11 Szánthó Miklós Kemény menet lesz Most kezdődik el igazán a választási kampány Az amerikai adoma szerint a következő választási kampány igazából a szavazás másnapján indul el. És bár talán ez a kontinentális, magyar politikai életre kisebb mértékben jellemző, a mindenkori politikai cselekvés lényege végül is a kitűzött cél érdekében a hatalom megtartása/megszerzése, mely valóban mindennapi készültséget kíván. Főleg igaz ez az olyan helyzetekre, időkre, melyeket valamilyen társadalmi kataklizma jellemez - és itt gondolhatunk gazdasági, migrációs, de persze egészségügyi fenyegetettségekre is. Magyarországnak az elmúlt tíz-tizenöt évben mindháromból kijutott, és most is két járványhullám között lépünk át a „hivatalos” nyári politikai uborkaszezonból a választási kampányévad nyitányába. Mert afelől kétségünk nem lehet, hogy forró ősznek (télnek, tavasznak) nézünk elébe: kemény menet lesz ez az áprilisi országgyűlési választásokig, ami valóban egy „ki-ki meccsnek” tűnik. Az egyik oldalon a több mint tizenegy éve regnáló kormányzó pártszövetség és az időközben a nyünnyögőktől megtisztult jobboldali holdudvar, a másikon a közelgő választást a hatalomba történő visszakerülés utolsó lehetőségeként felfogó balliberális horrorkoalíció, illetve az őket mint vazallusaikat segítő nemzetközi kemény és puha hálózatok. MI JÖN? A helyzet valóban kivételes, és nem csak azért, mert az elmúlt tizenegy évben számos társadalmi alrendszer tekintetében korszakváltás indult meg idehaza. De természetesen azért is, mert úgy lépünk rá a választásokig vezető jó nyolc hónapos útra, hogy nem tudjuk, a pandémia mit „tartogat” még a számunkra - és azért is, mert ahogy a korábbi éveknek, úgy az előttünk álló időszaknak is az a nagy kérdése, hogy lehet-e a nyugati liberális fősodorral szemben kormányozni, politikát csinálni, illetve legfőképpen: választásokat nyerni? Valóban meg lehet-e tagadni a semlegességnek álcázott liberalizmus szolgálatát hosszú távon is, el lehet-e kerülni a Nyugatot láthatóan civilizációs öngyilkosságba hajszoló politikai elit által diktált társadalmi modell és szocializációs mechanizmusok átvételét? És bár a magyar jobboldal által 2006 ősze óta zsinórban elért tizenkét választási győzelem (igen, a ’19-es önkormányzatin is a Fidesz- KDNP szerezte meg országosan a leadott szavazatok 52 százalékát!) arra enged következtetni, hogy lehetséges a nemzetközi mainstreammel szemben sikeres alternatívát kínálni, a belső és külső körülmények gyorsan változhatnak (lásd koronavírus-járvány), ellenérdekelteknek pedig se szeri, se száma. Milyen alapvető körülmények támogatják így, „a kampány” kezdetén a jobboldali korszakváltás folytatásának esélyeit, és mik szólnak ellene? Vegyük ezeket most sorra! - fenntartva persze annak lehetőségét, hogy valamit a terjedelmi korlátok miatt figyelmen kívül hagyunk. AMI JÓ Mindenekelőtt tagadhatatlan, hogy Magyarországon alapvetően gazdasági és politikai stabilitás uralkodik, „társadalmi béke” van. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének iszonyatos, legfőképpen a baloldalnak köszönhetően nyomdafestéket nem tűrő szókészletű viták, vagy hogy ne világok választanák el a két politikai tömböt - de azt igen, hogy az ország rendezetten működik. A közigazgatás, a nagy ellátórendszerek, maga az állam ellátja feladatát; a mindennapi életet megbénító belső nyomatékok (országos sztrájkok, állami infrastruktúrát veszélyeztető megmozdulások, terrorcselekmények) nem nehezednek a rendszerre, a kormányzást nem gyötrik belső konfliktusok, koalíciós viták - az „ország működik”. Ami persze így első blikkre természetes kívánalomnak hangzik, de látható, hogy sok helyütt ezt sem sikerült megugrani: gondoljunk csak a sokszínű kormánykabinetek felbomlására, a BLM generálta fizikai vandalizmusra, a párhuzamos társadalmak kialakulására, a no-go zónákban általánosan romló közbiztonsági helyzetre számos nyugat-európai országban. Ami a „külső” nyomatékokat illeti, a most legfontosabbnak tűnővel, a járványhelyzettel a magyar egészségügyi szervezeti rendszer (is) megbirkózott: a teljes halálozási adatok alapján az EU-átlag alatt vagyunk, az átoltottság tekintetében még mindig a felső egyharmadban, rendelkezésre áll valamennyi magyarnak az oltóanyag, és ami talán a legfontosabb, a kórházak, a háziorvosi és járványügyi hálózat nemhogy nem omlott össze, de számos nyugateurópaihoz képest kiválóan teljesített. Ennek (is) köszönhető, hogy a magyar gazdaság a globális krízis ellenére hamar visszapattan a korábbi, erős teljesítményszintre, 2021-ben a konzervatív becslések szerint is 6-7 százalék körül lehet a GDP-növekedés, annak számos pozitívumával együtt (családi adó-visszatérítés, kétszázezres minimálbér stb.). Ennek egyik motorja - mely a kormányzati politika fókuszában áll 2010 óta - a foglalkoztatottság bővülése, ez jelenleg történelmi csúcson van, miközben a négyszázalékos munkanélküliségi adat is csökkenő pályára került. A gazdasági és politikai teljesítménynek is köszönhető, hogy Magyarország nemzetközi és európai szerepe - a konfliktusok dacára vagy éppen azok miatt - felértékelődött, regionális aktivitása és befolyási akciórádiusza pedig kifejezetten megnőtt (V4-ek, Balkán stb.) Mindezen pozitívumoknak a szívében nemcsak a „kormányzásképességnek” nevezett szakpolitikai („policy management”), hanem a balliberálisok által sokszor leértékelt (persze általuk egyébként sundámbundám módon gyakorolt) politikai tudás áll - mely a politikát („politics”) akként fogja fel, ami valójában: a cél érdekében gyakorlandó hatalomhoz szükséges kemény döntések meghozatalának folyamataként. AMI VESZÉLYES Mindez tehát bizalomra ad okot 2022 tavasza előtt. Az égen azonban viharfelhők is gyülekeznek. A magyar jobboldal sikerében ugyanis a hivatalos nyugati politikumot domináló különféle csoportok (szupranacionális intézmények, uniós szervek, NGO-hálózatok, fősodratú média, ideértve a közösségi médiát is) ellenérdekeltek. Az EU jó tíz éve folyamatos nyomás alatt tartja Magyarország kormányát, nyilvánvalóan nem az „európai értékek” védelme, hanem ideológiai okok miatt - és az unióban a jog már rég nem a politika gátja, sokkal inkább annak eszköze. A négy évvel ezelőttihez képest még durvult is a helyzet, mert a migráció multikulti ügye mellett a magyar kabinet egy olyan kérdésben is nyíltan szembefordult a Lajtán túli tudatiparral, amit utóbbi már talán nem is meggyőződésből, „pusztán” öntudatlan csoportdinamikaként űz: ez pedig a genderőrület. Ebből a szempontból sem hagyható figyelmen kívül, hogy míg 2018-ban Donald Trump ült a Fehér Házban, ma már Joe Biden. Sőt félő, hogy Németországban is tektonikus változások következnek be, és visszasírjuk még a Merkelérát: nagyon komoly az esélye ugyanis, hogy szeptemberben egy, a liberálisok által megtámogatott szociáldemokrata-zöld kormány kerül hatalomra - és ez egy olyan görögdinnye lesz, mely kívül is, belül is vörös. A támadásoknak persze nem mi vagyunk az egyedüli célpontjai, ám ez inkább rossz, mint jó: ahogy Budapest, úgy Kaczynski lengyel és Janez Jansa konzervatív szlovén kormánya is állandó támadások célpontjai. AZ UTOLSÓ SZALMASZÁL Mindehhez jön hozzá, hogy a magyarországi baloldal valóban az utolsó utáni esélyként tekint ’22-re, mindent egy lapra tettek fel, politikai és (a)morális szempontból egyaránt: a zsidózó szélsőjobbtól az (elvileg) antifasiszta posztkommunistákig terjedő közös ellenzéki lista üzenete ugyanis valójában az, hogy „Orbánék” ellen minden megengedett, nincs erkölcsi gát, mindent meg lehet próbálni. Ennek (számukra) végzetesen negatív következményével azonban ők is tisztában vannak, melynek elkerülése érdekében mindent meg is fognak tenni: ha ugyanis az összes korábbi és sikertelen próbálkozás után ez az „utolsó szalmaszál akció” sem vezet sikerre, akkor nincs tovább. Egy olyan hazát szeretnénk, mely szuverén, mely döntéshozatalában stratégiai autonómiával bír, ahol a szabadság mellett a biztonság is érték. Egy olyan országot, mely megmarad magyar országnak, ahol munka van és nem segély („workfare vs. wellfare”), és ahol az anya nő, az apa pedig férfi. A baloldal szerint viszont egy férfinak is joga van gyereket szülni. Tessék választani! morális szempontból megsemmisülnek (hiszen nem fogja tudni igazolni semmi sem „az ördög öreganyjával” történő összefogást), a hatalomba történő visszatérés lehetősége pedig jó időre megsemmisül. AZ UTOLSÓ ELŐTTI NAP • Éppen ezért jó, ha tisztában vagyunk vele, hogy a nap végén - pontosabban azon áprilisi nap előtti napra - a kérdés erre fog redukálódni: „Orbán vagy Gyurcsány?” És pontosan ezért nem szabad elfeledkezni a materiális, újraelosztási, jó(l léti intézkedéseken túlmenően a mi társadalmi igazságharcunkról, arról, hogy valójában miért is küzdünk. Ez a választási siker kulcsa, a történetmesélés, a storytelling. Egy olyan hazát szeretnénk, mely szuverén, mely döntéshozatalában stratégiai autonómiával bír, ahol a szabadság mellett a biztonság is érték. Egy olyan országot, mely megmarad magyar országnak, ahol munka van és nem segély („workfare vs. wellfare”), és ahol az anya nő, az apa pedig férfi. A baloldal szerint viszont egy férfinak is joga van gyereket szülni. Tessék választani! A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója Bertha László__________________ Brüsszel klímaadóval sújtaná a magyar családokat A brüsszeli bürokraták által tervezett klímaadó bevezetése az új nemzeti konzultációnak is része. A klímaadó ugyanis nem a legnagyobb környezetszennyezőnek számító multinacionális vállalatokat, hanem a családokat büntetné. A migráció és a koronavírus-járvány mellett napjaink egyik fontos kérdése a klímaváltozás, mely kisebb-nagyobb súllyal, de a politikai napirend része szerte a nyugati világban. A baloldali, jórészt neomarxista ideológiai alapokon nyugvó európai zöldpártok azonban nem a megoldás segítői, hanem sok esetben éppen a probléma okozói, melyet jól mutat, hogy az atomenergia felhasználásának ellenzőiként sikerült elérniük, hogy Németország - megfelelő alternatíva hiányában - ma a fosszilis tüzelőanyagok még intenzívebb kitermelésére kényszerül, tovább súlyosbítva ezzel a légszennyezettség és a környezeti károk mértékét. Ennek a kontraproduktív politikának volt az egyik szimbolikus eseménye, amikor az észak-rajna-vesztfáliai Immerath települést annak műemlékvédelem alatt álló templomával egyetemben - 2018 elején a földdel tették egyenlővé a mélyben lévő barnakőszén kitermeléséért. Az úgynevezett energiafordulat jól láthatóan egyre nagyobb terheket ró a német lakosságra, hiszen az atomerőművek által előállított, olcsó és klímasemleges energiával szemben mindez jóval nagyobb költségekkel jár, melyet végső soron az adófizetők és a lakossági fogyasztók térítenek meg. Ezt az alapvetően elitista nézőpontot képviseli a klímaváltozás ügyében Brüsszel is, amely a környezetszennyező multinacionális cégek helyett ugyancsak a polgárokkal fizettetné meg a paradigmaváltás költségeit. Ezt bizonyítja az Európai Bizottság azon terve, mely olyan kibocsátáskereskedelmet valósítana meg az Európai Unió területén, amely a lakossági szén-dioxid-kibocsátást jobban adóztatná, így a családok kiadásait is hátrányosan érintené. Mindez Magyarország esetében jelentős áremelkedést okozna többek között a gáz, valamint a fa- és vegyes tüzelésnél, veszélybe sodorva ezzel a rezsicsökkentés eredményeit. .Ezzel szemben a magyar kormány azon az állásponton van, hogy a klímaváltozás elleni harc költségeit ne az emberek, hanem azok a multinacionális nagyvállalatok fizessék meg, amelyek a legnagyobb környezeti károkat okozzák, így a legnagyobb ökológiai lábnyomot hagyják tevékenységükkel a világban. A zöldpártokhoz hasonlóan a brüsszeli bürokraták terve is meglehetősen kontraproduktívnak bizonyul, hiszen a klímaadó esetleges bevezetése azzal is fenyeget, hogy az egyébként fontos problémát egyre távolabb helyezi a polgároktól, elidegenítve őket a klíma- és környezetvédelem ügyétől. Magyarország jelenleg azon kevés ország közé tartozik, amely maradéktalanul betartotta vállalásait a klímavédelemben. A szavak helyett Magyarország tettekkel válaszolt, hiszen az Orbán Viktor miniszterelnök által 2020 februárjában bejelentett klíma- és természetvédelmi akciótervben döntés született többek között az illegális szeméttelepek felszámolásáról, az egyszer használatos műanyagok használatának betiltásáról, a folyóink megtisztításáról, a környezetszennyező multinacionális cégek elleni szigorúbb fellépésről, egy nagyszabású faültetési programról, valamint az elektromos autók támogatásáról és a Zöldbusz program elindításáról. Ezen lépések megtételét követően egy új, bújtatott uniós adónem bevezetésével a magyar családok is joggal érezhetnék úgy, hogy Brüsszel valójában nem a probléma megoldásában, hanem a felelősség és a terhek áthárításában érdekelt, az emberek helyett pedig a nagyvállalatokat képviseli. Nem véletlen tehát, hogy az Európai Bizottság által tervezett klímaadó bevezetése az új nemzeti konzultációnak is szerves része, hiszen szükség van egy olyan egyetértési pont megalkotására a klímaváltozás kérdésében is, amely lehetővé teszi a közös cselekvést az előttünk álló időszakban. A klímavédelem ügye túl fontos ahhoz, hogy azt a túlideologizált baloldalra vagy a brüsszeli bürokratákra hagyjuk. A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány elemzője