Magyar Nemzet, 2021. szeptember (84. évfolyam, 202-227. szám)

2021-09-01 / 202. szám

2021. szeptember 1., szerda Gyanúsított lett Czeglédy Csaba, ő lehet Az ördög ügyvédje mögött Gyurcsány jogásza állhat a Facebook-oldal mögött, ami kirobbantotta a Borkai-botrányt A legújabb információk szerint Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Czeg­lédy Csaba állhat a híres Borkai­­videó mögött. Az ördög ügyvéd­jeként elhíresült, jó ideig anoni­mitásban lévő illető volt az, aki még a legutóbbi önkormányzati választások előtt közzétette Győr akkori polgármesterét kompro­mittáló felvételt. Munkatársunktól „A nyomozó hatóság az ügy jogász vég­zettségű gyanúsítottját a mai napon folytatólagosan kihallgatta, és a vele szemben korábban közölt gyanúsítást módosította. Ennek lényege szerint a gyanúsított az ügy tárgyát képező bűn­­cselekménynek nem bűnsegédje, ha­nem tettese” - olvasható a Fővárosi Fő­ügyészség közleményében. Hozzátet­ték: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - a zsarolás miatt in­dult ügytől történt elkülönítés folytán - a különleges személyes adattal vis­­­szaélés vétsége miatt indult ügyben két személlyel szemben folytat nyomozást. A vádhatóság szerint a jogász vég­zettségű gyanúsított hozta nyilvános­ságra az ügy tárgyát képező kompro­mittáló videófelvételt, amely különle­ges személyes adatokat tartalmazott, és amelynek nyilvánosságra kerülése a felvételen szereplő személyeknek je­lentős érdeksérelmet okozott. A meg­alapozott gyanú módosítását a nyomo­zás során beszerzett újabb adatok, így például a nyomozó hatóság által kül­földről beszerzett digitális bizonyíté­kok alapozták meg. Ahogy arról korábban beszámol­tunk, személyes adattal való visszaélés­sel gyanúsított meg két embert a Nem­zeti Nyomozó Iroda (NNI) a Borkai-vi­­deó kiszivárogtatása ügyében. Egyikük Gyurcsány Ferenc ügyvédje és politi­kustársa, Czeglédy Csaba. A Nemze­ti Nyomozó Iroda korábban nemcsak a svájci, hanem az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi hatóságaihoz is jogsegély-kérelemmel fordult. A nyomozók szerint Az ördög ügy­védje oldal esetében egy Czeglédy Csa­bához köthető hitelkártyáról intézték a hirdetéseket. A DK-s politikus a 24.hu­­nak megerősítette, hogy kedden való­ban bent volt a rendőrségen, és meg is gyanúsították, elmondása szerint azon­ban semmilyen új bizonyítékot nem hoztak fel ellene a hatóságok. Czeg­lédy Csaba úgy véli, hogy a rendőrség kifejezetten az ügyészség felszólításá­ra döntött úgy, hogy meggyanúsítja az ügyben. A politikus megjegyezte: a ki­hallgatás során az is kiderült számá­ra, hogy a vizsgálat során semmilyen IP-címet nem tudtak beazonosítani, ami konkrét személyhez köthető lett volna. Czeglédy hétfőn egy podcast­­ban - a Borkai-ügyben betöltött sze­repét firtató kérdésre válaszolva - ar­ról beszélt, hogy amit nem csinált, az­zal nem akar ékeskedni. Mint ismert, a 2019 októberében in­dított, Az ördög ügyvédje nevű blogon egy meglehetősen pikáns videó rész­letét tették közzé, amelyen szerepelt Győr korábbi kormánypárti polgármes­tere, valamint olyan információkat le­begtettek meg, amelyek korrupcióról szóltak. Miután az oldal elkezdte kö­zölni a botrányos részleteket, az érin­tettek zsarolás miatt feljelentés tettek. Az előzetesen beharangozott korrup­ciós bizonyítékok és a Borkaiék drog­­fogyasztását alátámasztó anyagok ké­sőbb nem kerültek elő. Czeglédy Csabát egyébként koráb­ban már jogerősen elítélték. Gyurcsány emberét jelenleg egy másik ügyben költ­ségvetési csalással is vádolják. Czeglé­dy ezzel kapcsoltban úgy nyilatkozott: az ügyészség szerint eltűnt hatmilliárd forintnak a nyomát sem találták meg nála. - Azért, mert nem lett eltüntet­ve - jegyezte meg, hozzátéve, hogy ez a pénz a megbízóktól a szolgáltatási lánc­ba be sem került, így szerinte az sem felel meg a valóságnak, hogy a pénz a baloldali pártokhoz került. Egyébként Czeglédy Csaba a baloldali előválasztá­son a DK színeiben indul, a Vas megyei 1. számú választókörzetben, az LMP, a Jobbik, az MSZP, a Párbeszéd és a Mo­mentum által támogatott Ungár Péter, valamint a volt fideszes alpolgármes­ter, Koczka Tibor ellen. A szombathelyi politikust egy másik ügyben hatmilliárdos költségvetési csalással gyanúsítják Fotó: Katona Vanda Népszerű az önkéntes katonai szolgálat Pluszpontot kapnak a kiképzett fiatalok a jövő évi felvételin Túljelentkezés volt az egyetem előtti önkéntes katonai szolgálatra - az egészségügyi és pszichikai alkal­­masságin megfeleltek szolgálatuk után nemcsak fizetést és juttatá­sokat, hanem 32 vagy 64 plusz­pontot is kapnak a jövő évi felső­­oktatási felvételin. Tegnap éjfélig lehetett pályázni a megyeszékhe­lyek toborzóirodáiban vagy a Ma­gyar Honvédség központi online toborzóirodájában. Baranyai Gábor jelentősen nőtt az önkéntes katonai szol­gálatra jelentkező fiatalok száma azután, hogy Benkő Tibor honvédelmi minisz­ter múlt héten bejelentette: a jövőben pluszpontokat kaphatnak azok, akik az egyetem előtt fél vagy egy évet a hon­védségnél szolgálnak. Hat hónapért 32, egy évért 64 pont jár. Ezt a szolgálati formát elsősorban azoknak hirdették meg, akik a mostani felvételi eljárás so­rán nem kerültek be a felsőoktatásba. A tárcavezető közlése szerint a felsőokta­tási felvételi ponthatárok július 22-i ki­hirdetésekor indították a jelentkezést, és múlt héten már jelentősen túllépték a tervezett négyszáz fős keretet, meg­közelítve a félezer jelentkezőt; azonban mindig vannak fiatalok, akik egészség­­ügyi okok miatt lemorzsolódnak, és nem tudják vállalni a szolgálatot. A 2020 júliusában elindult speciá­lis önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálat sikerét­­ mára 12 ezren van­nak - alapul véve született meg a Ma­gyar Honvédség új, állandó szolgálati formája, az önkéntes katonai szolgálat. Létrehozásakor egyértelmű célkitűzés volt, hogy olyan képzési és kereseti al­ternatíva jöhessen létre, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az idei tanévben kénytelenek elhalaszta­ni felsőfokú tanulmányaik megkezdé­sét, illetve szeretnék kipróbálni magu­kat a katonai pályán. Az önkéntes kato­nai szolgálat 2+4 hónapos teljesítését vállaló jelentkezők egy átfogó honvé­delmi ismereteket nyújtó képzésen ve­hetnek részt, mely az élmény- és tapasz­talatszerzés mellett stabil kereseti lehe­tőséget, megélhetési alternatívát is kí­nál. A képzés első, két hónapos ciklu­sában a résztvevők egységesen a min­denkori minimálbérnek megfelelő ös­­­szegre jogosultak, mely jelenleg bruttó 167 400 forint. A második, négy hóna­pos ciklus megkezdése előtt több vá­lasztási lehetősége van a résztvevőnek. Az egyik, hogy a fennmaradó szolgálati idejére az adott területvédelmi kötelék­nél marad, ahol alapszintű lövészkép­zésben részesül, de lehetősége van arra is, hogy szerződéses katonaként folytas­sa. Az is lehetséges, hogy az önkéntes egy műveleti besorolású katonai szer­vezetnél folytatja a kiképzést (illetmé­nye ekkor már bruttó 219 000 forint­ra emelkedik), azonban ebben az eset­ben számolni kell az esetleges helyőr­ségváltással, ilyenkor viszont jogosult­tá válik laktanyai elhelyezésre. A maga­sabb jövedelem mellett előny továbbá, hogy a fiatalok olyan különleges felké­szítési foglalkozásokon is részt vehet­nek, mint az ejtőernyős-, búvár-, spe­ciális lövész kiképzés, de akár elsajátít­hatják a különleges katonai gépjármű­vek, harcjárművek, munkagépek veze­tésével, kezelésével összefüggő képes­ségeket is. A jelentkező természetesen később a szerződésbontást is választ­hatja, hiszen a program az önkéntes­ség elvén alapul. Az önkéntes katonai szolgálatra jelentkezők a fent felsorolt illetményeken kívül élelmezési ellátás­ban, utazásiköltség-térítésben, szükség esetén szociális támogatásban is része­sülnek, továbbá a katonáknak járó vá­sárlási kedvezménnyel is élhetnek. Az önkéntes katonai szolgálat kiképzései szeptember 15-én, tervezetten a megye­­székhelyeken és Budapesten indulnak (Zala megyében Nagykanizsán). Azért, hogy a képzés első ciklusa lehetőleg a jelentkező lakhelyéhez minél közelebb essen, további helyszínek is felkészül­nek a jelentkezők fogadására. A programhoz csatlakozóknak szolgálatuk idején fizetés is jár Fotó: MTI/vajda János BELFÖLD 5 Folytatódik a 12 év felettiek iskolai oltása Kincses Krisztina Magyarországon járványügyi szempont­ból nem aggasztó a helyzet, ami elsősor­ban a magas átoltottságnak köszönhető - tájékoztatott az operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón Müller Cecília országos tiszti főorvos. Novák Katalin családokért felelős miniszter pedig em­lékeztetett: augusztus 30-án és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án kam­pányszerű oltást szerveznek a közneve­lési intézmények tanulóinak, vagyis a 12 év felettieknek biztosítják az oltakozás lehetőségét. Hozzátette: ettől függetle­nül bárki regisztrálhatja a gyermekét a védőoltásra, de fontos tudni, hogy ez a lehetőség az iskolákban is biztosított. Az operatív törzs a Hungarian Youth Association javaslatát is megvitatta. En­nek értelmében azok a hallgatók, akik külföldön tanulnak, de szeretnének Ma­gyarországon gyakornokoskodni, a jö­vőben támogatást fognak kapni. Novák Katalin emlékeztetett: hétfőn adták át a Stipendium Peregrinum-ösz­­töndíjakat, amelynek köszönhetően a magyar állam - félmilliárd forinttal - összesen 47 diák külföldi tanulmányait támogatja. - Húszéves a Diákhitel, nekünk pe­dig változatlanul az a célunk, hogy a ma­gyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek - jelentette ki az Innovációs és Technoló­giai Minisztérium parlamenti és stra­tégiai államtitkára. Schanda Tamás ki­fejtette: a diákhitelezést az első Fidesz­­kormány vezette be 2001-ban, amely­nek célja pénzügyi segítség biztosítása minden tanulni vágyó fiatal számára.

Next