Magyar Nép, 1943 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1943-11-27 / 48. szám

764. oldal­­ lúgban, hogy nem meri senki ellopni őket. Az igazi móka azonban odabent van a kertben, jó messzire az úttól. Különös épület­forma terpeszkedik itt kivilágítva. Akkoraszerű, mint a leg­nagyobb vízi hajó. Csak alapzata van és teteje, oldala nincs. Olyan dolog ez, amit megépíteni könnyebb vala, mint leírni mostan. A földön hatalmas ge­rendák feküsznek s ezeken nyugszik oda szegezve a deszka-padló. Kereken sugárabb gerendák merednek­ fel azon s tartják, mint valami óriási balda­­ch­int, a zsindelytetet. Táncra pompás. A padló kedélyességre hajlamos, mert együtt szól és együtt hajlik a táncosokkal. A kedv nagyobb vihara mellett az egész tákolmány félrevágja a kalapját és csintalanul bólongat, mint egy részeg óriás. Tele van virágokkal és nemzetiszínű szalagokkal. A lefények és a leányok is tele van­nak. Bugyborékol a vér. És forr a bosszú. Mert ott ül Györgye egy kerti fa alatt és ott ülnek a cimborái is valami öten. Bort isznak és Györgye bő szó­val tartja őket. Színesen és nagyokat csavarva adja elő nekik mindazt, ami a zsidónál történt. Felszítja őket és ki­tűzi a tervet, mint a zászlót: el kell ejteni Mátyást, hogy ne foglalhassa el rakodó hivatalát. F’ölpia a módot s rá. Aztán felállnak mind a hatan és el­indulnak a táncforgatagba. Ott kering Mátyás egy feketeszemű leánnyal. Ka­cagva lekr­ö­ti egymást és úgy lejtik a táncot. Györgye veszi elsőnek észre. Mindjárt odaküldi az e­vik legényt, hogy vegye el Mátyástól a leányt. Az odamegy és el is veszi tőle. Röhögnek a kátomban rajta. Mátyás ott áll egy ideig a forgatag­ban, aztán kinéz egy rá­ásik szemre­­való fátát és táncra perdül azzal. Alig melegedik hozzá, jön megint egy le­gény és ezt is elt­eszi tőle. Ismét választ a szépjiből egyet, de megint jön egy legény és elve«’* »'Ve. A negyediket is elveszik. Az ötödiket is ugyancsak. Mátyás még mindig gyanúnélkü­li és tisztahitű, mint a barom Azzal magyarázza az egészet, hogy a legszeb­bek­ választotta, akikkel mindenki tán­colni szeretne. Körülnéz és kiválaszt egyet a petrezselymesek közül, mert nagyon benne van már az indulatá­ban a tánc. Alig szoknak azonban össze, elve­sik ezt is. — Úgy szedik, mint a szilvát... — mondja és hátrábblöki a fején a ka­lapját. A szemét összehúzza, vizsgáló­dik és pergeti a fejében a dolgot. Egy­szerre félpercen valami benne és sej­teni kezdi a világosságot, mint a ma­dár. Végső próbára szánja magát: neki­indul és egy kifestett satrafát kér fel a táncra. Borsos vérrel és magasra szökött kedvvel kezdi forgatni a gyat­ra személyt. Verik a szelet és vágják az utat. De a fél termet sem szelik átal, vállonfogja egy legény és kéri a nőt. Mátyás kedvesen megáll, szem­beállítja őket, a karjaikat egymás nya­kába rakja, aztán összeüti őket, mint a rezestányért. —­ Hopp egy légy! — mondja föl­nevelve és beletaszítja őket a forga­tagba. A legény rögtön visszapattan és elkiáltja magát: — Disznó magyar! Nem mer ütni, csak ord­­, i­­ut a sakál. — Györgyei Györgyei Györgye eléugrik leshelyéről, mint a kopó, visítja a felgyülemlett hara­got, odatör és egyszerre két kézzel akar ütni. Node Mátyás is megragadja őt jobbkezével vállban s baljával ü­le­­pen s felemeli s beledobja a táncosok közé, mint a bozótba. A gátat kivágja zúgva az ár és rá­ömlenek Mátyásra valah­ányan. Kavarognak, tombolnak, ordítanak. Mátyás megfeszül helyben és úgy küzd, mint a vadkan Két karjával agyarak módjára szabja őket. Kettőt egészen a mennyzettartó gerendáig ki­repít, hogy azok nyöszörögve másznak a zónából kifelé. Végre azonban lá­­bonragadják és kidöntik, mint egy gyönyörű kapurábét. Diadalordítás hangzik és ráomlanak a földre. Egy­szerre valahány­an a nyaka után túr­nak. Rendőrök rohannak és rájuk törnek. Botjaikkal döngetik a rakást, majd hányni kezdik félre őket, mint a kévé­ket a gazda. Végre kiássák Mátyást, fölemelik és nézik. — Az angyalát, ez osztán rakodó hivatal — dörgöli a homlokát Mátyás, de már taszítják és lökik a rendőrök ki a színről. A kijáratig pofozzák és rúgják. Aztán kidobják a kapun és elkezdő­dik újra a tánc. Buján tenyésznek egész éjjel, majd meglepi őket a reggel. Az Isten felereszti a napot, de hiába ragyogtatja bármekkora fénnyel, mert a hatalomnak nincsen szeme. MAGYAR NBP Ötven­ DNCs4 házat avattak fel Kassán nyitották ai országi magyar n fisraM raj7*»*»wot is Kollan Miklós miniszterelnök kas­sai tartózkodása alatt résztvett az ONC­sA-telep reavatásán. Megjelent az ünnepségen Sered­i Jusztinián her­cegprímás, valamint a Kassán tar­tózkodó miniszterek, Madarász István kassai megyéspüspök, a helyi hatósá­gok vezetői és sok más előkelőség. Ötvennyolc ház épült, amelybe 50 csa­lád már beköltözött 307 gyermekkel. Hatalmas tömeg, a kisemberek szá­zai fogadták az ünnepségre érkező miniszterelnököt és a hercegprímást. Rendkívül meleg szeretettel üdvözöl­ték az előkelőségeket. Puhl Sándor polgármester felsorolta beszédében, hogy Kassa milyen alkotásokkal ün­nepelte meg minden évben a visza­­csatolás évfordulóját. A mai ötödik évfordulón avatta fel a legnagyobb szociális alkotását, az 58 családi há­zat. Meleg szeretettel mondott köszö­netet a kormány támogatásáért. A telep lakói közül Ungvári László munkás könnyezve mondott köszöne­tet a gondoskodásért és az egész telep háláját tolmácsolta. Az ünnepség be­fejeztével a miniszterelnök elbeszél­getett a telep lakóival, majd meg­nézte a hatgyermekes Bakos József kazánfűtő otthonát. A kassai ünnepség keretében Bor­nemisza Géza iparügyi miniszter megnyitotta az országos magyar mű­szaki múzeumot, amely egyedül­álló intézménye az országnak. Hetvenkét helyiségben helyezték el a 40 vasúti kocsira való anyagot. Nagy közönség vett részt a megnyitáson, a gyáripar, a kereskedelmi élet és a közlekedési vállalatok képviselői. Bornemisza mi­niszter rámutatott arra, hogy ma a műszaki tudás az egész élet uralkodó jelensége és fontos e tudás alapjainak megismerése. Köszönet illeti az egész mérnöki társadalmat, valamint kö­szönet illet számos magyar válla­­ltot a múzeum támogatásáért. Köszönetet mondott a városnak is, hogy otthont adott a múzeumnak. Beszéde végén hangoztatta, hogy távolról sem befe­jezett alkotásról van szó, mert a mű­szaki ipar állandóan fejlődik és ez majd a múzeum anyagának gyarapo­dásában látszik meg. „Magyar Szép“-et terjeszteni magyar kötelesség!

Next