Magyar Nőorvosok Lapja, 1995 (58. évfolyam, 1-6. szám)
1995 / 3. szám - ORVOSTÖRTÉNET - Szabó András - Veszelovszky Iván: A méheltávolítás történetéről
nomás uterus esetén. A beteg 1829-ben még életben volt [7, 8, 11]. Johann Nepomuk Sauter (1766-1844) konstanzi orvos volt az első, aki előzetes cadaver-tanulmányok után 1822. január 28-án nem prolabált uterust vaginális úton távolított el. A leírás szerint a beteg másfél font vért vesztett, ennek ellenére túlélte a műtétet, és a mellső hüvelyboltozat megnyitásakor keletkezett hólyagsérülés spontán gyógyult. A hüvelycsonkot nem zárta, hanem tamponálta [7, 8, 11, 12]. 1823-ban Adam Elias von Siebold (1775-1828, a neves bajor szülészdinasztia egyik tagja) végzett vaginális hysterectomiát, de a beteg a harmadik napon meghalt [7]. G. P. Hölscher hannoveri udvari sebész 1824-ben operált egy carcinomás uterust, melyet elsőként a hátsó hüvelyboltozaton keresztül távolított el. A vérvesztés nagy volt, a beteg 24 óra múlva meghalt. 1825-ben Langenbeck újabb két vaginális hysterectomiát végzett, de a kis vérveszteség ellenére sem élték túl a betegek az első napot. Joseph Claude Anthelme Récamier (1774-1856) párizsi egyetemi tanár, a curettage technikájának kidolgozója 1825-ben vezette be carcinomás uterus esetén a vaginális méheltávolítást. Első operált betege túlélte a műtétet, 2 hónap múlva halt meg [7, 12]. Récamier a liglatumokat az alsó harmadban vágta át, az uterust a mellső hüvelyboltozaton keresztül távolította el. Récamier módszere szerint Joseph Philibert Roux (1780-1854) neves párizsi sebész 1828-ban már második műtétjét végezte letális kimenettel. J. Blundell 1828-ban Angliában a hátsó hüvelyboltozaton keresztül távolította el a méhet, a beteg egy évvel élte túl a műtétet. Eduard Kasper Jakob von Siebold (1801-1861) göttingeni professzor korának egyik legelismertebb szülésze, Semmelweis ellenfele volt. Bár óvatosnak és maradi szelleműnek tartották, 1829-ben elsőként távolított el carcinomás uterust morcellement-al. A beteg téves diagnózis alapján előrehaladott stádiumban került műtétre, és tíz nap múlva meghalt. A műtéti technika fejlődése ellenére a vaginális hysterectomiák eredményei nem javultak, a sikeres műtétek ritkaságnak számítottak az antiszeptikus éra előtt. Ilyen kivétel volt a Kiefer által 1848-ban Oroszországban végzett vaginális exstirpatio nem prolabált uterus mellett [7]. Jules Émilie Péan (1830-1989) párizsi sebész (1. ábra) már Lister fellépése után a műtéti eljárást tovább javítva jó eredményeket ért el (Hysterotomie, 1873). A hüvelyi méhkiirtást a francia irodalomban ma is Péan-műtétnek nevezik [12]. Vinzenz Czerny (1842-1916) heidelbergi egyetemi tanár által 1878-ban kidolgozott eljárás a vaginális totálexstirpatiát általánosan elterjedtté tette, ám ehhez a narkózis és az antiszepsis bevezetése is hozzájárult. Még ezután is számos módosítás történt, úgyhogy öt évvel később Sänger már 13 különféle modifikációról számolt be. A Schuchardtról elnevezett módszert Dührssen már 1880-ban alkalmazta, 1881-ben hozta nyilvánosságra, míg Schuchardt csak 1894-ben írta le. A ma kiterjesztett vaginális hysterectomiaként ismert műtét technikáját Alwin Mackenrodt (1859-1925) dolgozta ki 1894-ben, de továbbfejlesztésében számos nagy hírű operatőr vett részt, pl. J. Péan, L. G. Richelot, Freund, Spencer Wells, F. Schauta, Stoeckel [1]. Abdominális hysterectomia Az ovariotomia elterjedésével számos esetben téves diagnózis alapján végeztek hasmegnyitást, és ovariális cysta helyett myomot találtak. Az első operatőrök - J. Lizars (1824), A. B. Granville és J. F. Dieffenbach (1826) - ekkor visszaléptek, revideálták véleményüket és zárták a hasat, mivel a daganat eltávolítása nem volt lehetséges. Az eredeti diagnózis hibás volta ellenére nem kocsonyás myomok esetén műtéttel próbálkozott R. Gettus (1815, Faenza), M. C. Chelius (1830, Heidelberg), Granville (1837), Ch. Clay és J. M. Heath (1843), de ezek mind halálos kimenetelűek voltak. L. Atlee és Lane 1844-ben kocsonyás myomák miatti hasműtétjei viszont sikeresek voltak [11, 12]. Walter Burnham of Lowell 1853-ban Massachusettben elsőként a myomával együtt az uterus egy részét is eltávolította (5). G. Kimball 1855-ben Amerikában ugyancsak elsőként távolította el az uterust hasi úton, amikor már a műtét előtti diagnózis is myoma volt (11). Eugene Koeberle (1828-1915) 1863. március 14- én Strasbourgban myoma miatt sikeres uterus amputatiót végzett, majd 1864-ben hasonló okból 50 műtétet kezdett el, ebből 35-öt fejezett be. E 35 műtétből 23 letális kimenetelű volt, a 12 gyógyult betegnél 7 esetben kocsonyás myoma eltávolítás, 5 alkalommal uterus amputatio történt [7]. A legnagyobb problémát mégis a méhrákkal szembeni tehetetlenség okozta. H. J. Gutberlets 1813-ban ismertette ideáját a carcinomás uterus abdominális eltávolításáról. Ő maga nem operált, de az eljárást elméletileg kidolgozta [7, 8, 11]. Wilhelm Alexander Freund (1833-1918) 1878. január 30-án Breslauban végezte azt az abdominális hysterectomiát carcinomás uterus esetén, amely mérföldkőnek bizonyult a méhrák kezelésében. Freund a beavatkozás előtt gondos anatómiai tanulmányokat és műtéttechnikai gyakorlatokat végzett cadavereken. A 62 éves méhtestrákos beteg műtétje sikeres volt, a postoperatív szakban csak egy hasfali abscessus zavarta a gyógyulást. A műtét napjának feszült hangulatát Freund így örökítette meg: „A műtét estéjén felkeresett dr. Martini (aki a műtétnél asszisztált), és félelemtől sápadt arccal jelentette, hogy a betegnek fájdalmai vannak, nagyon jajgat és hány. Ha a beteg meghal, mondta - nem csupán neki lesznek a népes családdal nehézségei, hanem nekem is számítanom kell meglehetősen sok olyan kolléga energikus támadására, akik hallottak a műtétről, és azt kifejezetten rosszallották. Ez a jelentés semmilyen benyomást nem tett rám, és arra figyelmeztettem, hogy ilyen dologban a siker nem a mi hatalmunkban van, de a lelkiismeretes diagnózis és szorgos bonctani kísérletek után jogosultak vagyunk ilyen kétségbeejtő betegség esetén arra, hogy mindent megíró Magyar Nőorvosok Lapja 58 (3) 1995. 221