Magyar Nőorvosok Lapja, 2012 (75. évfolyam, 1-6. szám)
2012 / 2. szám - ÉLETUTAK - Dr. Veszelovszky Iván főorvos úr
Magyar Nőorvosok Lapja ten a legöregebb szakorvossal. Egyre több orvosi munkát bíztak rám. Tudták és én is tudtam, hogy az osztályon szeretnék maradni állásban diplomám után. Pályakezdés, szteroid-profilaxis és kiváló mestereim Szontágh professzor halála után Sas professzor volt a témavezetőm. Aspirantúrám alatt nem sikerült ösztöndíjat kapnom Új-Zélandba Liggins professzorhoz, így csak levelezés útján volt vele kontaktusom. Nem titkolt célom volt, hogy osztályvezető szerettem volna lenni. Mivel főnököm még relatíve fiatal volt, eszembe sem jutott, hogy az ő helyére várakozzak. 1976-ban megpályáztam a Szentesi Kórház Szülészeti Osztályának vezető állását. Egy 55 és egy 44 ágyas osztály működött két épületben, két vezetővel és két külön, egymással nem éppen baráti viszonyban levő munkacsoporttal. Az állást megkaptam, de nem is tudtam igazából mire vállalkoztam. Két szülőszoba, két műtő két épületben. Főnököm, az osztályvezető főorvos Bódis Lajos volt, aki szorgalmával végül c. egyetemi tanár lett. Szigorú fegyelmet és rendet követelt meg mindenkitől. Sokat és gyorsan operált. A műtéteket mi altattuk, maszkos inhalációs narkózissal. Havonta tízet ügyeltünk, utána nem volt pihenőnap. Kevesen voltunk az osztályon orvosok, de nővérek is. A várost nem hagyhattuk el, telefon mellett kellett tartózkodni annak ellenére, hogy évekig nem volt telefonom. Taxi jött értem sürgős behívás esetén. Minden műtéthez éjjel-nappal az osztályunk orvosait behívták. Csak szabadság alatt hagyhattuk el a várost. Mai orvos szemével ez elképzelhetetlennek tűnik. Külföldi folyóiratokból referáltunk heti rendszerességgel. Kétéves orvos koromban már előadást tartottam a kórházi tudományos ülésen. Részt vettünk a Szegedi Egyetem havi tudományos ülésein, és a budapesti I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán is, ahol abban az időben kéthavonta volt szakmai összejövetel. Első dolgozatom 1967-ben jelent meg a kórházunk tudományos munkásságát tartalmazó évkönyvben, „Idő előtti burokrepedés kórismézése Nílus-kék festéssel” címmel. A dolgozat egy évvel később a Magyar Nrvosok Lapjában is megjelent. Megszerettem a tudományos munkát, az előadás tartását és a publikálást. 1968-ban jeles eredménnyel szakvizsgáztam Szontágh professzor úrnál. Feleségem gyermekgyógyászként vezette az újszülött részleget. Újításként közösen vezettük be a magzatélesztés akkor újszerű módszerét. A hideg-meleg vizes ingerlés, a lóbálás helyett a légutak leszívása utáni maszkos, majd Coletubuson keresztüli oxigenizálást. Szomorúak voltunk, amikor koraszülötteket, császárFeladatom volt, amelyet feletteseim kijelöltek, egyesíteni a két osztályt először dolgozói, majd épületi szinten. Egyik sem volt könnyű feladat. Nehezen fogadtak el, főleg a velem együtt pályázó két főorvos és az akkori kórházi párttitkár, aki orvosként ott dolgozott az osztályon. Egy éven belül mindhárman elmentek a városból. Eltelt egy év, mire lassan az orvosok és a nővérek is elfogadtak engem és az általam bevezetett módszereket. Szerencsés voltam, hogy néhány fiatal orvos mellém állt és végig kitartott mellettem. Becsületes, szorgalmas és kiváló szakemberek voltak. B.Nagy Zoltán, Szabó András, Vásárhelyi Béla, Kása Sándor, Beliczay Tamás, majd később Józsa Géza, Apró Zoltán, Rácz Ferencz Megismertek és én is tisztában voltam, hogy mit vállalok. Cum laude szereztem diplomát és másnaptól a szülészeti osztályon dolgoztam, metszéssel született újszülötteket, diabéteszes anyák újszülöttjeit elvesztettük, mindenféle beavatkozás ellenére. Ilyenkor a boncolás hyalinmembrán-betegséget / HMB/ írt le. Akkor ezt mindenki gyógyíthatatlan kórnak tartotta. Liggins 1972-ben megjelent cikke után 2 hónappal én is elkezdtem a veszélyeztetett anyáknak dexamethasont adni. Csökkent az újszülöttkori légzési zavar, a perinatalis veszteség. Éreztem, hogy ebben a témában lehetne kutatást végezni humán és állatkísérletes vonatkozásban is. Főnököm támogatott elképzeléseim megvalósításában. A Szegedi Akadémiai Bizottság és a Szegedi Orvostudományi Egyetem Tudományos Ülésén 1974.02.26-án az országban elsőként számoltunk be „RDS prophylaxis Dexamethasonnal” című előadásunkban munkánkról. Prágában 1974 augusztusában, a 4. Európai Perinatalis Kongresszuson tartottam előadást eredményeinkről. Az Orvosi Hetilapban 1976-ban közleményünk jelent meg „Antenatalisan adott Dexamethiason az újszülöttkori respiratios disstress syndroma megelőzésére” címmel. Ebben a témakörben, hazánkban ez volt az első publikáció. Egyetemi laboratóriumi kooperáció nélkül nem tudtam volna elvégezni vizsgálataimat. Faredin, Morvay és Falkay professzorok segítsége nélkül nem születhettek volna meg közleményeim a különböző szaklapokban. Közben főnököm és Szontágh professzor támogatásával jelentkeztem akadémiai ösztöndíjas aspiránsnak. Aspiránsvezetőm Szontágh professzor főnököm kérését teljesítette és én továbbra is a kórházi osztályon dolgoztam, mint osztályvezető helyettes. Időnként beszámoltam, hogy hol tartok tervezett munkámban. Osztályvezető, kandidátusi cím és aktív tudományos tevékenység Szentesen