Magyar Nőorvosok Lapja, 2014 (77. évfolyam, 1-6. szám)

2014 / 3. szám - TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK - Veszelovszky Iván: Tövisek és rózsák

TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK Tövisek és rózsák Weszelovszky Iván dr. Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika (Igazgató: Pál Attila dr., egyetemi tanár) Csaknem fél évszázad munkájából szeretnék néhány számomra tanulságos, sikeres és sikertelen esetet röviden ismertetni. A kazuisztikai leírások szabályait nem tudom követni, nem állnak már rendelkezésemre dokumen­tációk, pontos adatok. A sikertelen eseteket lassan csak a benne résztvevők, az ügyvédek és jogi fórumok is­merik. Az előző évtizedekben mindkét munkahelyemen - Szegeden és Szentesen is­­ a reggeli referálásokon a szövődményeket, a szakmai „töviseket” részletesen megbeszéltük. Igyekeztünk konklúziókat levonni, megkí­séreltünk tanulni hibáinkból. Évtizedeken keresztül évenként a klinikopatológiai értekezletek megszervezése kötelező volt kórházanként. Itt szintén a hibákat tártuk fel kórboncnok segítségével. Több mint két évtizede beindult a „műhibaper biznisz.” Az orvosok zárkózottak lettek, félnek információt adni egymásnak is. Megszűntek a klinikopatológiai összejövetelek, kongresszusokon, közleményekben csak sikeres esetek szerepelnek. Megszűntek az éves főorvosi értekezletek, ahol az anyai haláleseteket tárgyaltuk részletesen. Véleményem szerint ezek nagyon tanulságosak voltak. Szigorú körülmények között szereztem szakmai gyakorlatot a szegedi kórházban. Szabadságomat kivéve az év minden napján behívtak az osztályra éjjel- nappal, ha műtét, vagy komoly szövődmény volt. Mint fiatal orvos, szakorvos, majd négy évig osztályve­zető-helyettes aránylag nagy gyakorlatra tettem szert. Sok szövődményt láttam és segítettem megoldani. Osztályvezető főorvosként szembesültem azzal a ténnyel, hogy egyik szakorvos kollegámat adjunktusnak szerettem volna felterjeszteni, de kiderült, hogy anyai halált és szülés utáni méheltávolítást sem látott még. Olyan szerencsés volt, hogy nyolc év alatt nem találkozott az ügyeleteiben ezekkel a drámai szövődmények­kel. A szülést követő méheltávolítást tartom minden szempontból a legkockázatosabb szülészeti-nőgyógyászati műtétnek. Az anyai halált pedig az orvos szempontjából is a legmegrázóbb és legnagyobb helytállást igénylő, semmivel sem összehasonlítható szakmai, fizikai és főleg pszichikai megterhelésnek. A DIC-es szülőnő (1970-es évek eleje) Hüvelyi szülés, érett magzat, posztplacentáris szakban vérzés a szülőcsatornából. Feltárás, betapintás, uterotonikumok, Dührssen-tamponád, infúzió, transzfúzió - tovább vérzik. Gyorsan műtőbe szállítjuk a be­teget. Laparotomia, aránylag gyors exstirpatio az atom­ás uterus miatt. Hasfalzárás előtt észleljük, hogy a hüvelycsonkból, az ovarium-szalagokból folyamatos a vérzés. Vérzéscsillapítás, transzfúzió túlnyomással. A peritoneum zárásakor észleljük, hogy a hasfalból is folyamatos vérzés van. A laboratóriumba küldött min­tában véralvadási zavart igazoltak - DIC alakult ki. A vérzés nem csillapodott, újból megnyitottuk a hasat és belgyógyászt, transzfuziológust (ekkor még nem így hívták­­ a Véradó Állomás vezetőjét, Gál tanár urat) is hívtunk konzíliumba, segítségért. Megszámoltam, 15-en voltunk a műtőben. Több liter friss vért és plazmát, valamint epszilonamino-kapronsavat kapott. Levettük a műtőasztalról, de a beteg újból vérzett a műtét utáni megfigyelés alatt. Újból feltártuk, igyekeztünk vérzést csillapítani a műtét területét Dührssen-csíkkal szorosan tamponáltuk, amit a hüvelycsonkon keresztül levezettünk a hüvelybe. Lassan konszolidálódott helyzet, meg­szűnt a vérzés. A beteget újból felébresztettük és kivittük a műtőből. Több órás küzdelem árán, 15 szakember együttműködésének köszönhetően az anya életben maradt és gyógyultan távozott 10 nap eltelte után újszülött­jével együtt. Weszelovszky Iván dr. MAGYAR NŐORVOSOK LAPJA 34­ 76. ÉVFOLYAM 3. SZÁM­­ 2013. MÁJUS

Next