Magyar Nyelv – 5. évfolyam – 1909.
Lehr Albert: Arany-magyarázatok. XXVI. Sisak
alakkal él, pl. e mellett: „Ormon laknak, siskot hordnak" (Arist. „A madarak"), számtalanszor így: „Vett sisakot, pánczélt", „A folyamba ejtő sisakját", „Lovagi sisakja jobbot vett az arczán", „Felnyomá rostélyát aczél sisakjának", „Nyisd fel sisakodat" stb. Mindamellett eleve is bizonyosnak vehetjük, hogy nem ő tette a sisakot (talán a vers miatt) hangvesztővé, mert hisz ugyan kevésből állt volna neki így verselnie: „Szól felütve ||az sisakját" — amivel a sormetszet sérelmét is orvosolta volna. Nem ő tette, mondom, hangvesztővé, hanem már ennek (is) tudta. Csak az lehet hát itt a kérdés, honnan vette Arany a hangvesztős alakot ? úgy olvasta-e valahol? az élő nyelvből ismerte-e? Erre határozott feleletet adni bajos, de figyelmünkre lehet méltatni a következőket: 1. A régi nyelvben, (ha hihetünk a NySz.-nak) nincs hangvesztős sisak. De tudjuk, hogy Aranynak gyermek- és ifjúkori fő lelki tápláléka a 18. század végének s a 19. elejének népies vagy magyaros verselői voltak, kiknek hatása művein is megmeglátszik. Jól ismerte Etédi S. Mártonnak „Magyar Gyász"-át is (1792), melyben a sisak szó ötször hangvesztőnek van használva. Ilyenek mellett: „Mert miként Simois mosta sisakokat", „Azonban sisakját feltévén fejére" — ezek: „Azért erős Pallas sisk-ot tön fejére" (95. 1.). „S aczél sisk-ot teszen azonnal fejére" (110. 1.). „Aranyos sisk-ot tett most is a fejében" (128. 1.). „Dőri sem maradt el, sisk-ot tett fejére" (148. 1.). „Ez zománczczal, de az béllet sisk-ot rézzel" (202. 1.). Én tehát úgy vélekedem, hogy Arany innen vette a maga siskát. Hogy ennek a feltevésnek van alapja, tagadhatatlan. Egy az, hogy Etédinél is csupa tárgyesetek fordulnak elő ; más az, hogy a korabeliek írásaiban nem találni hangvesztős sisakot. Nem kutattam, de emlékezetből mondhatom, hogy sem Baróti Trója Veszedelmében vagy Aeneissében, sem Horváth Hunniásában, se Péczeli Hunniásában, stb. nincs. Arany közvetlen előzőinél se. Hogy csak Vörösmartyt említsem, Ő még akkor se használ hangjavesztett alakot, mikor ez szinte kínálkozik, inkább a személyrag szokott j-jét hagyja el, pl. „Visszacsap, és Viddin sisakára lecsattan ütése" (Zalán F.). Egyetlenegy példát tudok még. Gr. Teleki Ferencz Schillerből fordított „Toggenburg lovag"-jában olvashatni ezt: „Siskok tolla ott lengedez, (Fihres Helmes) Hol sűrűbb a pogány". Megemlítem az Iliasnak egy újabb s egy legújabb fordítását, a Szabó Istvánét és Baksayét, még pedig azért, mert sisakkal