Magyar Nyelv – 13. évfolyam – 1917.

Tolnai Vilmos: Arany János Jókai nyelvéről

valás főnév X, 383. válasz: választás III, 81, 185. vall kínt, kárt X, 384. való , -ban való, -ba való X, 335.­­van,­­vén igenév X, 383. várnagy, városnagy F. I, 671. vargabetűt ír X, 392. vigadó K. 1865, 71, 93, 95, 143 viszhang V, 405 sk. völgy etym. X, 372. ván . vive III, 175, 187. zömök, szórnak X, 398. zúzókígyó X, 377. zsákmány: szakmány X, 373. turuntul etyra. X, 371. -a kicsinyítő képző X, 403. úgy X, 412. — úgy ha jöttél X, 391 . — Nyr. 27 , 504. unja magát, hely.: unatkozik V, 387. úszován X, 373. ütem: tactus V, 280, 285. -va­n- van, lett: el van utazva X, 415. vágány: caesura V, 281. vajon X, 351. vaj. vagy X, 353. vakult magyar F. 2. évf. I, 399. -val, -vel idegenszerű haszná­lata V, 386. Összeállította T. V. KISEBB KÖZLEMÉNYEK. 1. Arany János Jókai nyelvéről. Arany a Szépirodalmi Figyelő első kötetében (I, 486; 1861) beható bírálatot írt Jókai Szegény gazdagok czímű regényéről. A bírálat sem az Összes Munkák, sem a Hátrahagyott Művek köteteiben nem jelent meg (mint több más értékes czikk sem). Várdai Béla külső és belső bizonyítékok alapján kétségtelenné tette, hogy az Aranynak ismertjeiével: — A meg­jelent bírálat csakugyan az övé (EPhill. 35: 787). Minthogy a teljes kiadás még bizonyára soká várat magára, alkalomszerű és érdekes a bírálatból (pontosan az eredeti írásjelzéssel) azt a részt közölni, melyben az egyik nyelvművész a másik nagy mester nyelvéről találó jellemzést ad. „ . . . örömest szólunk azon fényes tulajdonokról, melyekért irónk a közönség kedvencze, s melyeket készséggel ismerünk el és magasztalunk. A közönségnek igen helyes és tiszteletre méltó okai vannak Jókait kedvenczének vallani. Oly eredeti magyarsággal, s saját szája íze szerinti zamattal nem ír neki senki, egy-két (de már nem élő) lángeszű versirónk kivételével.* Prózában kétségtelen első­sége van Jókainak. Jobb műveit s azok sikerültebb helyeit olvasva, mintha újra tanulnák tőle a kedves anyai nyelvet, azt a valódit, melynek megragadó ereje nem kisebb természetes bájainál, s szemen szedett kifejezései ép oly határozottan mint festői plasticitással teste­sítik és szabják meg a gondolatot. A magyar író jelenben és jöven­dőben kétségkívül Jókai műveit választja egyik iskolájául, melyek­hez nyelvtanulási feltett szándékkal járhat leczkéket venni. Magyaros kifejezés, s vele együtt magyar észjárás és gondolkodás teszi ragyo­góvá és kedvessé legszebb lapjait. Írónk mintha egyetlen egyet sem feledett volna azon tősgyökeres kifejezésekből, melyeket leg­első nyelvmestereinktől hallottunk: — értem, a gyöngéd anyát, a játszótársakat, a nagy tekintélyű kocsist, juhászt, dajkát, a nép embereit, a­kiknek odavetett mondásai annyira megragadnak az Világos czélzás Petőfire.

Next