Magyar Nyelv – 24. évfolyam – 1928.

Melich János: Ó-magyar szóvégi -y tót helynevekben

Ó-magyar szóvégi -g tót helynevekben. Ismeretes, hogy a mai magy. -ó, -ő meg a vele váltakozó, részben belőle fejlődött -ú, -ű és -a, -e a legtöbb esetben erede­tibb rövid magánhangzó + /-ből ered. Az idevonható esetek a következők: A) Finnugor eredetű ó-magyar -y. 1. Igenévképző: ó-magy. számtag (vö. XI/1109: crá|UTCRF, crajLiTáY): mai magy. szántó; ó-magy. *mezey (vö. 1270/1311: Mezechtelenhig OklSz.): mai magy. mező; ó-magy. *szedey (vö. XI. sz. *laufcedech): mai magy. szedő \ söprű ^ söprű, fúrú^fúru | varga, szüle stb., 1. SZINNYEI, NyH.7­84, 85. 2. Nomen possessoris képző: ó-magy. szakszerev (vö. scukscerech DMS., JAKUBOVICH—PAIS, Ó-magy. olvasó 131): mai magy. szakszerű; ó-magy. aranlábou, két ágou (vö. 1267: Aranlabovhach, 1291: Keth agow OklSz.): XV—XVI. századi magy. aranlábó, két ágó (vö. 1482: Aranlabo, 1592: Keth­ago Okl Sz.), népnyelvi: négylábú, kékszemő, köznyelvi: aranylábú, kékszemű; ó-magy. alma színe, félhite (vö. alma­scine, fel hithe, SZINNYEI, NyH.7­102) stb. 3. Kicsinyítő, nagyító névszóképző: anyó, apó, kürtő, szellő­, Danó, Zsigó, Gergő, Pető; fiú , fiu, odu, Zsiga, Pete stb., e névszóképzőre 1. SZINNYEI, NyH.7­97. B) jövevényszavakban, részben átadó nyelvi részben hanghelyettesítéssel ó-magy. -y. 1. Török eredetű szavakban: koporsó , bolg.-tör. *kopurcay; gyeplő ; bolg.-tör. *kipliy. Ugyancsak török eredetűek: kapu, saru, gyűrű, keselyű; dara, eke (vö. ó-magy. eke is) stb. (1. GOMBOCZ, Bulg. türk. Lehnw. 58., 59. §§.). 2. Hasonló megfelelések szláv és német eredetű szavaink­ban, s így talán idegen nyelvi -ch helyén hanghelyettesítéssel magy. -y: közép-magy. cse (vö. ó-magy. cseh): mai magy. cseh, cse, 1. EtSz.; ó-magy. Emreh (1. OklSz.): mai magy. Imre, Imre, más példákat 1. MELICH: NyK. XLIV, 354—9 (az Imrék ^ Imreg alakokról egy magyarázó kísérlet HORGER: MNy. XXIV, 119); ó-magy. peleh SchlSzój. (alakv.: pelei, 1. peley BesztSzój. és NySz.) 'glis, ratte': mai magy. pele (alakv. pöle, pölle, pöle, pülü, pölyü MTsz.) , ó-felném. bilih, pilih (vö. KLUGE, EtWb.10 bilch: „ein österr. wort. der Ost­alpen für eine eichhornart"). A szóvégi magy. -ó,-ő (­ -ú, -ű, -a, ~e) fejlődés a nyelv­történeti korban ment végbe. Ennek bizonyítékai egyrészt a nyelvemlékekben előforduló crá­iiai, craiaxotY, scukscereh stb.­­1.

Next