Magyar Nyelv – 24. évfolyam – 1928.

Galamb Sándor: Petőfi Sándor, Mészáros Lázár meg a „kófic”

trallala-trallala I here tyutyutyu I ráteritiratura I libidai zabda zibidum-zaptum-zetelatilatiba. Efféle résa van beiktatva pl. a következő szamosháti népdalba: „Elment a török Tokajba, Ott jól felszed a leányba; Ott jól felszed a . . . iudavér Csin-cson­csanavér Meghalok a rózsámért" Vannak csupa ilyen réjákból álló egész strófák is. A dinom-dánom is ilyen réja volt eredeti­leg. A NySz.-ban idézett régi használataiból még jól kiérzik indulatszó volta: „Héj, dinom-dánom! töltsd tele, nem bánom!" (THALY, VÉ. II, 387.) Ilyen szerepe van a következő újabb keletű nóta refrénjében is: „A Vargáék kertjek alatt Bodri kutya szörnyen ugat, Ébresztgeti a gazdáját,Mert rángatják a széná­ját. Dinom-dánom sum-sum-sum!" A NySz. Kemény János Önélet­rajzában (16. 1.) találta e szóra a legrégibb adatot: „Ha ma dánom dánom, holnap valóban dánom bánom volt." Előfordul a bánom egymagában is: „Estve lezön nag bánom reggel penig' bánom" (DÉZSI, A Lugossy-kódex 29. 1.) Magashangú alakját megtaláltam egy XVI. századbeli feljegyzésben, mely a legrégibb ilyenfajta népköltészeti emlékünk: „Haidenum, haide­num obaidena dena tandari dari tattum tandari borsos tiuk hus." (Vö. Erdei Szemle I. évf. 411. 1. és MNy. XXI, 66.) Ez egyúttal döntő bizonyíték is a mellett, hogy a haj, dénum, haj, dénum vagy dénum-dénum, illetőleg a dánom-dánom eredeti­leg ilyen réja vagy dalba fűzött kurjantás volt. Eredetileg dánom-dánom meg esetleg dénom-dénom - dínom-dínom alakja lehetett, majd a magashangú alak a mélyhangúval kapcsolódott egy összetétellé: dinom-dánom. Ez a puszta hangjáték, eredetileg­­úgynevezett réja, egyidejű érintkezési képzettársulás alapján magával a mulatozás képzetével lépett jelölési viszonyba, s a mai köznyelvben már ez a jelentése. Egészen ilyen eredetű a heje-huja főnév is pl. e mondatban: „Reggelig tartott a heje-huja." Indulatszó eredetű a hű-hó főnév is (Hozzáfogtak nagy hű-hóval s aztán abbanhagyták. Sok hű-hó semmiért.), továbbá a hajcoké és talán a hajcavica is. Csűry Bálint- Petőfi Sándor, Mészáros Lázár meg a „kófic". Honszeretet, bátorság s más mind kófic; az a fő A katonában, hogy nyakravalója legyen — írja Petőfi Sándor a Mészáros Lázárt gúnyoló N y a k r­a v­a l­ó-versben. Ennek a „kófic" szónak életéhez és a magyar szabadságharcban megtett érdekes pályafutásához akar ez a kis cikk egypár felvilágosító megjegyzést fűzni. A kófic-ot a MTsz. öt jelentésben ismeri: 1. 'hamarjában kotyvasztott étel, kotyvalék'; 2. 'liszt-pép'; 3. 'malter'; 4. 'kenyér­élesztő­, kovász'; 5. 'aszalt gyümölcs'. Petőfi — ha jól tudjuk — a Nyakravalón kívül még csak egyszer használja, az 1844-ben írt A természet vad­v­i­r­á­g­a c. költeményében: Nem virítok számotokra, Árva finnyás kófirok! Kiknek gyenge, kényes, romlott Gyomra mindjárt háborog . . .

Next