Magyar Nyelv – 37. évfolyam – 1941.

Horváth János: Gyöngyösi és Arany sormetszete

szabatosabban az, amit GÁBOR Gyöngyösi négy soráról álla­pított meg mintegy cikke alapeszméjeként? Köszöni a gazda: „Része legyen benne. Tölts a tálba, anyjok, ha elég nem lenne." Akkor hívja szépen, hogy üljön közelebb. Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb. Itt már csakugyan „látnivaló" az erős sormetszet, s tőle jobbra-balra az egy-egy (s csak egy-egy) külön mondat. A GÁBOR hallgatása folytán támadható másik hiedelem az lehetne, hogy ritmikai és mondattani tagolódásnak, formának és gondolatnak az az eszményi egybevágása, melyet GÁBOR idézete illusztrál, Gyöngyösi verselésének jellemző, uralkodó, sőt talán rendszerinti tulajdona. Ki kell mondanunk, hogy nem az. Gyöngyösi gyakorlatában amaz eszményi változat jó hatását bizony sokszor lerontja ritmikai és mondattani tagolódás bántó huzavonája, diszharmóniája. Egy-egy mondata nemhogy a sor­metszetet, hanem a bizonyára még tilalmasabb sorvégi árkot sem respektálja, hanem átugrik rajta a következő sorba. Ennek az enjambement néven ismert erőszaknak számos példáját állíthatnék szembe GÁBOR idézetével. Elég lesz figyel­meztetőül ennyi, a Murányi Vénuszból: Mint hogy Kádas követ Asszonya szavával Kévánta, hogy oda csak heted magával Mennyen Ferenc, hol lesz szembe Máriával (II. r. 235. vsz.); meg ez a sorozatos ritmikai gátszakadás a Charicliából: A' mint hogy jó reggel fel kelvén, dolgához Lát­ is mindgyárt, a' Görögöket magához Hivatván, hadgya, úgy legyenek attyához Készek, a' mint illik ő állapottyához. (XIII. 197.) Gyöngyösinek GÁBORtól idézett négy sora tehát nem lehet jellemző képviselője vagy illusztrációja Gyöngyösi sormetsze­tének, s így másokkal (Arannyal) való összehasonlításához sem szolgálhat alapul. Mi ennélfogva azon négy sorral kapcsolatos megállapításaitól függetlenül követjük tovább GÁBORt a maga felfedező útján, hiába tünteti fel most következő megállapítá­sait egy „természetes aztán" fordulattal mintegy a fent idézettekből önként következőknek. Amott mondatokat elválasztó, tehát mondaton kívüli metszetről volt, a követ­kezőkben mondatrészeket elválasztó, tehát mondat b e­­­s­e­­­i metszetről lesz szó. A metszetnek ottani viselkedéséből az ittenire mi sem következik. GÁBOR tehát folytatólag így ír Gyöngyösi sormetszetéről: „Természetes aztán, hogy a mondattanilag szorosan össze­tartozó szavak, mint pl. a névelő a maga főnevével, az igekötő a maga igéjével, a tagadószó, kötőszó, vonatkozó névmás, a vele összefüggő mondatrésszel, a félsorok közt tátongó mély és széles árkon keresztül nem fogódzkodhatnak össze és nem simulhatnak egymáshoz, hanem a sormetszetnek vagy az egyik, vagy a másik

Next